Zsoltár magyarázatok III. rész

33. zsoltár

A 33. zsoltár műfaja himnusz, egyetlen témája az istendicséret, nem szólaltat meg egyéni kérést, csak a legvégén van egy általános, rövid fohász: „Legyen Uram irgalmad rajtunk.” Az első részben az imádkozó felszólít az istendicséretre.
„Örvendezzetek igazak az Úrban,"
Az Úrban örvendezni azt jelenti, hogy nem a saját tetteikben bíznak, hanem Isten igazságában. Az Úrban új értelmet kap minden tevékenység.
„Igaz emberekhez illik a dicséret."
Ki az igaz ember? Aki nemcsak felismerte az Istent a teremtett világ szépségéből és rendezettségéből, hanem dicséri, dicsőíti is ezért, megadja a hódolatot, imádást.
„Daloljatok neki új éneket,"
Ne csak kérjünk az imában az Atyától, figyelmeztet a zsoltáríró, mert az passzivitás, hanem dicsőítsük énekkel, mert az tett, aktív cselekedet. Mi az az új ének? Isten minden új tettét, mellyel gondot visel ránk, újabb énekkel kell dicsérni, hálát adni érte. Minden hálaadás, újabb kegyelem küldésére sarkallja az Atyát. Minden napra jut egy kegyelem, csak fel kell ismerni. A legnagyszerűbb kegyelmet pedig majd a Messiás viszi végbe, amikor az ember egész léthelyzetét gyökerestől átformálja, a megváltással. Miért pont éneket kér az Úr? Mert az énekben, egész lényükkel bekapcsolódnak az istentiszteletbe, az ének és zene, felszabadít, teljesebben át tudjuk adni magunkat, feloldja a tanult magatartásformákat. A liturgikus énekekben hitelveket tanulhatunk, szinte észrevétlenül, meg vannak benne fogalmazva olyan hittitkok és érzelmek, melyeket magunktól, nem biztos, hogy képesek lennénk szavakkal megformálni.
„Mert igaz az Úr igéje,"
Választ ad a zsoltár költője, miért kell Istent dicsérni, mert igaz az Úr igéje, vagyis a kimondott szavainak majd megfelelnek tettei. Pl. az ószövetségi zsidókat figyelmeztette, hogy ne legyenek bálványimádók, mert a babiloni fogságra fognak jutni, és így is lett. Teljes szívvel kell Istent szolgálni, megfelelő módon. Két szintű gondolkodás az, kettős mérce az, ha mást tesz, mint amit gondol, ez farizeusi dolog, ez sok emberre jellemző, de nem az Istenre.
„És minden tette hűséggel teli."
Tehát megfordítva is igaz a fenti mondat, ha szavai bekövetkeznek, tehát megfelelnek tetteinek, akkor tettei megfelelnek szavainak, vagyis tette hűen követi szavát, tette hűséggel tel, szavaihoz viszonyulva. Hűségesen teljesíti, amit megígért. Pl. a babiloni fogságból való hazatérést is megígérte, és meg is történt. Isten a szándékát elárulja a próféták által az embereknek. Micsoda bizalom ez, az ember iránt. Így megbízhatunk mi is az üdv ígéretében, a feltámadás ígéretében. Kérhetünk is az Atyától, de azért arra vigyázzunk, ha kérünk valamit Istentől, ne télapónak nézzük őt, aki minden kívánságunkat azonnal teljesíteni fogja. Főleg az üdvösségünkkel összefüggő dolgot kérhetünk.
„Az igazságot és a törvényt szereti,"
A természetnek vannak törvényei, és vannak erkölcsi törvények is. Mindkettőt Isten ültette a szívünkbe, tudatunkba, de egyiket sem tartjuk be. Romboljuk a környezetünket, és erkölcstelenül élünk. Még a saját szeretteinkkel, gyermekeinkkel is kegyetlenül, figyelmetlenül bánunk.
Pl. amikor a tanítványok találkoztak egy emberrel, aki születésétől fogva vak volt, ezt kérdezték Jézustól: „Ki vétkezett, ő, vagy a szülei, hogy vakon született?” Nem az érdekelte őket, hogy a vaknak segítségre lenne szüksége, hanem a fogyatékosságát kezdték el megvitatni, méghozzá őelőtte, de levegőnek nézve őt. Átéltük már mi is ezt, amikor az orvos átbeszél a fejünk felett az asszisztensének, ránk sem pillantva, holott rólunk van szó? Nem azt kéne keresni, kit hibáztassunk, hanem azt nézni, mire képes Isten.
Vagy pl. Jákob nem tudta megkapni apjától azt a szeretetet, amely után sóvárgott, így azt ragadta meg, amit tudott, az elsőszülöttségi jogot és áldást. Amikor megvonjuk szeretetünket gyermekeinktől, önpusztítóvá válnak, hajszolni kezdenek minden szeretet-pótlékot, amit csak meg tudnak szerezni. A szülők elutasító viselkedése két szélsőséghez vezethet, a lázadáshoz és a megalkuváshoz. Pl. Ézsau lázadt Isten törvénye és a család törvénye ellen, idegen lányt vett feleségül, nem zsidót. Amikor gyermekeink abbahagyják az iskolát, elszöknek, terhesek lesznek, alkoholt isznak, cigiznek, szexuális viszonyokba bonyolódnak, katasztrófálisan házasodnak, sok esetben csak annyit akarnak mondani, majd én megmutatom nektek.
„Az Úr irgalma betölti a Földet."
Ha az Atya megbüntetné az ember minden törvényszegését, csak büntetés állna az egész élet, ezért az Isten irgalmas.  
„Az Úr szava alkotta az egeket,"
A költő folytatja a felsorolást, mi mindenért lehet és kell is dicsérni az Urat, pl. a teremtésért.  
„Az örvényeket tárházakba helyezte."
A teremtésben rend van. Ha a rend mégis felbomlik, pl. árvíz, szokatlan hideg tél, szokatlan meleg nyár, az az emberi bűn következménye, jel. A figyelmeztetés jele, hogy az ember előzőleg átlépte a parancsolatok határait.
„Félje az Urat az egész Föld, / remegjen előtte a földkerekség minden lakója."
Nem arra utal itt a zsoltáros, hogy szüntelen rettegjünk Istentől, hanem arra, hogy istenfélő legyen az ember, vagyis ne álljon a törvényhozó Isten helyére, ne maga hozza meg a saját törvényeit, mert abból csak rossz, szerencsétlenség származik. Hazugság, csalás, házasságok felbomlása, árva gyerekek, szeretetlenség, háború stb.
„Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,"
Itt egy történelmi utalást olvashatunk Szanherib asszír királyról, aki el akarta foglalni Jeruzsálemet, de hirtelen visszafordult, bele sem kezdve az ostromba. A zsidók, a fővárosuk megmenekülését kegyelmi csodának tartották, Istennek tulajdonították.
„De megmarad az Úr terve mindörökre,"
Az Atya az üdvtervet, már öröktől fogva elhatározta. Az egyes gondolatait, fokozatosan, a maga idejében bontakoztatja ki.
„Boldog az a nemzet, melynek Istene az Úr, / az a nép, melyet tulajdonául kiválasztott."
Boldognak lehet mondani a választott nemzetet, a zsidókat, amikor annyi üldözésben, nyomorúságban volt részük, kezdve Egyiptommal, Babilonnal, bezárva a Holocausttal? Boldognak lehet mondani az újszövetségi választott népet a keresztény egyházat, amikor a római császárok ’gyártották’ a vértanúkat közülük, legutóbb pedig a kommunizmus nyomta el a híveket, az egyház megsemmisítésére törekedve? Azért lehetünk mégis boldogok, mert az üdvösségünkön munkálkodunk, mert Isten tulajdona vagyunk, mert Jézus elnyerte számunkra az istengyermekséget.
„Hajlékából nézi (az Isten) a föld megannyi lakóját. / Egytől egyig Ő alkotta szívüket,"
Az Isten ismeri minden egyes ember szívét, személyiségének magvát. Ez a nézés, egy állandó szerető figyelem irántunk. A kezdeti résztől, ahol Istent a kozmosz teremtőjeként mutatta be az író, eljutunk a kisemberig, akire ugyan úgy van az Úrnak gondja.
„Legyen Uram, irgalmad rajtunk, / amint benned bizakodunk."
A záró hitvallás, egy fohász. Isten kegyelme végtelen, de mindenki annyit nyer el belőle; amennyit képes befogadni. Az ember hitén múlik, mennyi ez, az Isten iránti bizalommal arányos. Az Isten megteremtette az emberiséget, aki az ősbűnnel a rossz útra lépett, erre az Atya elküldte Jézust, akit az ember megátalkodva a bűnben megölt. Jézus jóvátételt adhatott az emberiség bűne helyett, mert Isten Fia, méltó rá. Ez a jóvátétel, elégtétel, nem fogható fel egyszerű hiteltörlesztésként. Isten megbocsátott, de a világ nem lett ettől olyan, mint a bűn előtti állapotban, mert az ember, a személyében is megbántotta Istent. A bűnnek van tartalma és következménye, ez a bűn növekedése. Bűnös körülmények közé születik az ember, eltanulja a környezetéből a vétkeket. Jézus nemcsak a halálával, hanem az egész életével váltott meg minket, tanításával, csodáival is. Isten megengedte a halálát, azonban nem volt szükséges, hogy feltétlenül ilyen kegyetlenül végezze. Jézus az életét akarta ajándékozni, egzisztenciáját, létezését odaadni, de ez történhetett volna békésen is.

Mi is ajándékozzuk oda életünket az Úrnak, és örüljünk, hogy ebben a kegyelmi időben tehetjük.