Boldog Özséb
1246-ban esztergomi kanonokként remeteségbe vonul a Pilis hegyeibe, és összefogta az ott élő remetéket. Kesztölc falu közelében, a Szent Kereszt tiszteletére monostort és egy templomot épített számukra. Az új rend védőszentjévé, melyet ő alapított, Thébai Remete Szent Pált választotta. A Szentszék 1308-ban engedélyezte az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend működését. Ebben a pápánál, maga Aquinói Szent Tamás járt közben! A rend Európában is sok helyen elterjedt: Lengyelországban, Németországban, Portugáliában, Franciaországban, Olaszországban, sőt még Palesztinában is. A török hódoltság ideje alatt az atyák missziós tevékenységet folytattak a szinte teljesen pap nélkül maradt, s ezért a protestáns prédikátorok által uralt területeken. Ennek az időszaknak kiemelkedő alakjai: Csepelényi György vértanú és a nagy államférfi, Martinuzzi György bíboros, esztergomi érsek. II. József 1786-os feloszlató rendelete tiporta el, amely után csak Lengyelországban maradt meg a rend egy kis magja. Csak 1934-ben nyílt lehetőség a hazatelepülésre, azonban a kommunisták 1950-ben ismét feloszlatták a szerzetesrendeket. A rendszerváltás után 1990-től, 4 kolostorban indulhatott meg ismét a pálos élet, Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson. Napjainkban hazánkon kívül 54 rendházban, kb. 400 szerzetes él. A magyarságtudat mindig jellemzője volt a rendnek. A pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért, hazájáért imádkozik és vezekel. Ma már missziós és tanítási feladatot is vállal a rend. A rend életében központi helyen áll a Mária-tisztelet. E tisztelet kifejezéseképpen fehér ruhát hordanak, a rózsafűzért imádkozzák, kiemelt buzgósággal ülik meg a Mária-ünnepeket és tartják meg a szombati böjtöt. Monostoraik többsége Mária kegyhelyeken épül fel, hasonlóan a rend jelenlegi központjához, Czestochowához.