A naimi ifjú (LK,11-17)

A naimi ifjú történetében az eseményeket az özvegyasszony szemszögéből ismerjük meg, aki egyetlen fia halálával elvesztette a reményt a jövőre. A közel-keleten még ma is olyan a társadalmi helyzet, hogyha egy nő egyedül marad, se férje, se fia, már csak a koldulásra, halálra várhat, mert nem törődik vele senki. Az özvegy a férjében a védőbástyáját veszítette el, fiában viszont a jövőjét, a jövőbeli támaszát, segítségét. Az ókori keleten az volt a szokás, hogy az asszony, nem mehetett vissza a származási családjához, nem térhetett vissza a szülői házba, és mivel nem volt betegbiztosítás, özvegyi nyugdíj, így teljes egzisztenciális bizonytalanságba került. Naim ma is létező falu, Genezáreti-tóhoz közel.
A csodaelbeszélés története tulajdonképpen a kétségbeesettnek nyújtott segítség. Jézus, ahogy a faluhoz érkezik a követőivel, találkozik a temetői menettel. Krisztus megsajnálja az özvegyet, megszólítja. Jézus itt lelki gondozóként viselkedik, aki beszélget a depresszióssal. ’Beszélgetés terápiát’ alkalmaz, a krízis idején reményt sugároz, és valóban megteremti az újrakezdés lehetőségét. Megérinti a Megváltó a hordágyat, ami merőben szokatlan, hiszen a zsidó kultúrában úgy tartották, hogy ettől tisztátalanná válik. Csodatévő szót mond a halott ifjúnak, kelj fel.
Öt halott feltámasztással találkozunk az Újszövetségben a naimi ifjún kívül, Lázár, Jairus leánya, Péter apostol Tabitát támasztja fel az ApCsel 9,36 részben, Pál apostol Euthikuszt az ApCsel 20,7 kezdődő szakaszban.
A naimi történet mondanivalója-Isten a segítségére siet egy szerencsétlennek, a választott népnek. Jézus viselkedése nyomán az ősegyház is szeretettel karolja fel az özvegyeket
1 Tim 5,3- gondoskodtak róluk. A keresztény közösségben már volt jövője az özvegynek, nem volt egzisztenciális halálra ítélve. A fogyatékosok, szegények, aktív, fontos tagjává válnak a közösségnek.
Mi is jól jegyezzük meg, hogy az ember nem a nyomorúságra született, hanem hogy Istennel élje az életét, ne csak vegetáljon.