PÍ-féle egypercesek

111 gondolat

Papp Irén doktornõvel beszélgetek, akinek a nyár elején jelent meg az elsõ kötete, a PÍ féle egypercesek 111 gondolat címmel, amelyen átsugárzik a mély vallásosság. Kérhetek egy rövid bemutatkozást, az elsõ kérdésem mellé, amely az lenne, hogy kinek szánta ezt a könyvet?

Korán lettem félárva, apám csodálatos ember volt, próbálta az anyát is pótolni. A takarítást, varrást, fõzést és más, ún. nõi munkákat soha nem tanultam meg igazán. Apám nem akart kordában tartani, de a szilárd vallási meggyõzõdése, hite lett az én kordám. Hitem csiráját a szülõk oltották belém, de a növekedéshez az erõt a gyónásaimban kaptam, ahol az Isten szabadítósegítségét mindig megtapasztaltam. Gyerekek, fiatalok között élek és dolgozom, a rácsodálkozás, a befejezetlenség élményét megkapom.
A gyerekek számomra csodák, annyira különböznek egymástól, vannak köztük kis kapitányok, sírós kicsinyek, akik, úgy tûnik, soha nem akarnak felnõni, vagy nem tudnak, hõsök és bûnözõjelöltek, de mégis azonosak abban a keresésben, amit szeretetéhségnek hívnak. Az orvos férjem és a három felnõtt gyermekem (orvos lányom, állatorvostan- és fogorvostan hallgató fiaim) színessé, széppé, mozgalmassá, hálaadóvá, igazi családdá teszik az életem, huszonnégy órás ügyelet ez, de nemcsak én, ok is figyelnek rám még, ha fizikálisan távol is vagyunk egymástól.  
Kinek szántam a könyvet?  Beleszülettünk egy korba. Kínzó kísértéseknek kitéve. Tudunk-e hûek lenni, megbirkózni a vállalt vagy ránk szabott feladatokkal, le tudjuk-e venni az álarcainkat, tudjuk-e hordozni a terheinket, merünk-e emberek lenni? Egy forgóajtón szeretném gondolatszobámba invitálni az olvasót, aki persze rögtön távozhat, de maradhat is, elõelõkapva egy-egy gondolatot és egy csésze tea mellett továbbgondolhatja azt.

Ezek a tömör, igazán csak pár mondatos fogalmazások emlékeztetnek Örkény István jelzésszerû irodalmára, de még inkább Anthony de Mello stílusára. Kedveli de Mello könyveit?

Szeretem Antony de Mellot, de Pilinszky, Tolsztoj, Kempis Tamás, a Biblia, a zsolozsmás könyv, Simone Weil gondolatai, József Attila, valamint a svéd és dán elbeszélõk állnak igazán közel hozzám.  

Mit jelent az ön számárra vallásosnak lenni?

Hiszek abban, hogy a kis dolgoknak is nagy súlyuk lehet. Hiszek abban a reménységben, amit feltámadásnak hívunk. Képes vagyok minden nap belehalni a saját hibáimba, de ha sikerül odaadni az Istennek, akkor nyugodt az álmom. Szeretem a mezõ virágait, mert akkor is szépek, illatosak, ha nem látja õket senki. Nagy tanítóim ezek a vadvirágok. Ilyen számomra az igazi szeretettel fûszerezett szerelem is, amely mindig gyümölcsözõ, mert megtanulod magadat is szeretni, elfogadni, ami az egyik legnehezebb dolog, de Isten nélkül ez sem mûködik.  

Nagyon ötletes a nevébõl, Papp Irénbõl alkotott monogram, a PÍ, ezt Ön találta ki magának?

Saját választás. Katolikus középiskolába jártam, kedvencem a matematikát oktató idõs piarista atya volt. Akkoriban még matematikusnak készültem, így szívesen használom ezt a monogramot, mellyel a gyerekeim is elõszeretettel szólítanak, kicsit benne van a fix, állandó elérhetõség és használhatóság.

Úgy tûnik számomra, a most megjelent írások egy válogatás eredménye. Mióta jegyzi le gondolatait, véleményét?

Igen, ez egy válogatás. Kb. 10-15 éve írogatok, fecnikkel van tele az íróasztalfiókom. A munkahelyemre gyalog járok, ez napi 7-8 km, közben van idõm meditálni és otthon lejegyezgetni. a szösszeneteimet. Most egy hosszabb lélegzetû regényen dolgozom, de írtam már sorsdrámát. Ha írok, az mindig boldogsággal és szabadsággal tölt el.

Sûrített kórrajzok ezek a gondolatok társadalmunkról, amikor egy-egy rövid odaszúrt mondatban komoly kritika fogalmazódik meg, például az oktatás, az egészségügy helyzetérõl. Idézek: „Kreditpontvadászat – vannak olyan erõfeszítések, amelyeket egyik tanszék sem pontoz.” Máskor filozofikus mélységû megállapításokkal találkozunk. „Idõvonal – le tudsz-e mondani a múltról, és a jövõrõl, hogy jelenben élj?” „Mi dolgunk a földön – egyik nap haldoklót látsz, másik nap születést. Mi dolgunk a földön? Két pont között megtalálni a nekünk szánt vonalat.” Nem könnyû olvasmányok, nem fél, hogy elsõ látásra meg sem értik az emberek? Nyilván ezek már az élettapasztalaton keresztül leülepedett megállapítások. Ízlelgetnünk kell, hogy feltáruljanak titkai.

Nem szánom kritikának az írásaimat, leegyszerûsített nyíltság akar lenni, fogékonynak érzem magam a drámai helyzetekre, kicsikre, nagyokra egyaránt, nem csak szemlélõdõként járom az utcát, hanem húsvér lényként, nõként, anyaként. A tapasztalattól nem kímélhetjük meg magunkat.

Nem fél, hogy nem értik meg az emberek?

Lehet, hogy a pékmesterséghez kevesen értünk, de a meleg, gõzölgõ cipót szívesen csipegetjük. Kislánykoromban, ha a pékségbõl egy nagy friss kenyeret vittem hazafelé, a negyedét elcsipegettem, talán ezt az írást is így lehet csipegetni. (A beszélgetés 2007-ben készült.)