A keresztény közösség nevelő szerepe a gyermek életében
Írásom, azt a nevelő erőt mutatja be, melyet a csoport képes gyakorolni a gyerekre, óriási szerepet játszva az életében. Az első kiscsoport, mellyel a gyermek az életében találkozik, a családja, majd növekedvén, az iskolai közösség. Mi most az iskolai nevelésben rejlő szociális-, pszichológiai-, emocionális- erőre és lehetőségekre koncentrálunk a cikkben, a kapcsolatteremtés művészetét körüljárva. A családok szenvednek a világ dekadenciájától, liberalizmusától, ebben a krízishelyzetben azonban, ne csak azt lássuk, ami nincs, hanem ismerjük fel az új(ra)evangelizáció szükségességét, az „erkölcsi vérátömlesztés” elengedhetetlenségét. A családok fogják megmenteni a nemzetet és a keresztény Európát, ezért fordít a keresztény-katolikus egyház a család- és ifjúság- pasztorációra fokozottan kiemelt figyelmet, megerősítve a keresztény közösséget. Teszi ezt annál is inkább, különösen a 2018-as évben, mivel a magyar kormány, az idei évet, a családok évének nyilvánította, hogy a fenti, égető problémára, ezáltal is felhívja a figyelmet, és tegyen ellene. A 2018-as Püspöki Szinódus, szintén az ifjúságot, hitet, hivatásválasztást helyezi témája középpontjába.
A keresztény pedagógia már korán felismerte, hogy a gyerek pszichológiai-, érzelmi-, hitbeli- fejlődésében, óriási szerepet játszik a közösség, a csoport. Az első közösség, az első csoport, mely hatással van a kisgyerekre, természetesen a családja. Az egyház, nem akarja kivenni a családok kezéből a nevelés jogát, ezt többször hivatalosan ki is fejtette, inkább segíteni szeretne a feladatban, az óvodák, iskolák, nevelési intézmények által. A gyermek az iskolában, az eddig megszokott környezeti csoportjából (család, barátok, ismerősök), új csoportba kerül. Az új csoportban, új hatások érik, mások az elvárások vele szemben. A csoportlélektan alapul véve kijelenthetjük, hogy az iskolának viselkedésalakító hatása van, a társadalmi normákat bemutatja, megtanítja. Az oktatás-nevelés végső célja, a tanuló személyiségfejlődése, a keresztény egyház pedig, célkitűzésként nevezi még meg, az ember üdvösségét is. A gyerek személyiségének kibontakoztatásához, hozzá tartozik többek közt, a szociábilitás, empátia, tolerancia képességeinek, készségeinek fejlesztése is. Az ember személyes identitását, a csoportidentitás tapasztalata segíti, vagyis a szociális beilleszkedés. A kortárscsoport, a viselkedésformák gyakorlására ad lehetőséget a gyereknek, pl. kooperáció, versengés.
A keresztény nevelés, az egyház lelkipásztori tevékenységének a része. A keresztény nevelés célja, az embert elvezetni a természetfeletti, végső céljához, vagyis az üdvöz, szolgálni az ember üdvét, és az ember személyiségének kiteljesedése, az életszentségre való törekvés által, és megmutatni a gyereknek, hogyan viselkedjen a földi életében. A szentségek és a tanítás által, az egyház a kegyelmi életre neveli az embert. A fenti tevékenységekhez, az egyház, nevelési programot alkot. A program forrásai a kinyilatkoztatás (Szentírás, szenthagyomány), és az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai, zsinati határozatai, pápai megnyilatkozások, egyházi rendelkezések, és a teológia. A keresztény nevelés, a hit befogadására irányul, a hitoktatás által, szentségek vétele által. A keresztény nevelés, láthatóvá teszi, érzékelhetővé Isten szeretetét, mely Krisztusban valósult meg, láthatóvá teszi, az egyház tevékenysége által. A keresztény nevelés, gyakorlati célokra bontja le a nevelési tervben, a végső célt, a személyiség kiteljesedését és üdvét. A keresztény nevelés feladata, hogy segítse előhozni, a hitből fakadó cselekvést, és fejlessze azt. A keresztény nevelés buzdít a Krisztussal való találkozásra, hogy ezáltal találja meg, értelmezze az ember az élethivatását, és tudjon tanúságot tenni, ez legyen az élete rendező elve, végső célja. Krisztus jelen van az imádkozó közösségben, a gyermek találkozhat tehát az egyházi közösségben Krisztussal, egyben megtanulja a közösségi hovatartozást, a részvételt az egyház közösségi életében, tanúságtétellel, liturgiával, evangelizációval, erkölcsi magatartással. A keresztény nevelés rávezeti a gyereket, hogy minden emberi feladatot, legyen az akár társadalmi-, szociális-, kulturális-, keresztény lelkiséggel tegye meg, tanúságtételként, egyházias szellemmel fogja fel és végezze el. Az egyház szeretné, ha a gyermek az iskolai-, egyházi- közösségben, megérezné a szeretetet.
Az egyház kulturális életébe, társadalmi életébe, vallási életébe, pl. elvégezni az irgalmasság testi- lelki- jócselekedetei, a betegek támogatása, nélkülözők támogatása, fogyatékosok segítése. A gyerek eközben megtalálja a hivatását, életprogramját. A hit, a vallásgyakorlás, lehetőség egy közösséghez való tartozáshoz. A közösségi tagokat a hit alapélménye köti össze. A vallásos közösség, értékek hordozója, a közösség biztosítja az értékek átadását. Az egyházi kisközösség, éppolyan szocializációs közeg, mint a család és az iskola. Végigkíséri az ember kibontakozását az egyházi közösség, támogat a szocializációban, hogy az egyén a fejlődéssel járó kríziseket meg tudja oldani. Kiemelt szerepe van az élethelyzetek értelmezésében, nehézségek elviselésében, problémák megoldásában, az egyház életében a rítusoknak, a liturgiáknak. A liturgikus imádságok, szertartások, különféle sorshelyzeteben eligazítást adnak a gyereknek a viselkedésre, a szentségek pedig megerősítik lelkileg. A népszokások, nagy segítséget nyújtanak, az egyház liturgikus életébe való bekapcsolódásban, pl. a virágvasárnapi barkát hazaviszik a templomból, húsvéti ételt szentelnek, kolibát készítenek, adventi koszorút kötnek, búzát szentelnek stb.
A keresztény közösség nevelő ereje, mintát nyújt a gyerek számára, értelmezési keretet biztosít a világban való eligazodáshoz, hogy asszertív személyiséggé válhasson, aki magabiztosan kifejezi és érvényre juttatja a jogait. A keresztény közösség, életpéldákat állít a gyerek elé, melyeket követhet, bizalmat épít ki a tagjaival, jóindulattal viseltet mindenki felé. A keresztény közösségben a gyerek megtapasztalhatja az ima erejét, az összetartozást, szolidaritást, toleranciát, a segítő szeretet szolgálatát. A keresztény közösség megelőzi azt a kialakuló hiányt a gyerekben, hogy nincs világos, meggyőző erejű mintája az élethez, ezért magányos, mert nem tud tartalmas kommunikációt folytatni az elidegenedett társadalomban. Legrosszabb esetben, ilyenkor a kamasz, szeretetéhségében, az alkoholhoz, droghoz menekül. A rossz szenvedélyt ilyen esetben, valamilyen lelki betegség, öngyógyítási kompenzációs kísérleteként fogjuk fel. A keresztény közösségben a gyerek, időben találkozik a különböző vallásos megküzdési stratégiákkal, a szenvedés fogalmával, az önkontrollal ahhoz, hogy egzisztenciális céljait felismerje, és helyes úton érje el. Megerősödik a lelke, a jelleme, a bűnbánat által, lelkiismeretvizsgálatok által, a megbocsátás begyakorlásán keresztül, a helyes önértékeléshez, az anyagi világhoz való normális hozzáálláshoz, viszonyhoz.
Az egyházi közösség, keresztény világnézetet közvetít a gyerek felé, hogy vágyait, a valódi boldogságra vezetően tudja megélni, hit által, mely rendező elvvé vált az életében, mely által megtalálhatja hivatását. A keresztény közösségben a gyerek megtapasztalhatja a közösségi hovatartozás érzését, a szerető, elfogadó légkört, az összetartozást a tagok között, és az eggyé válást Krisztussal az egyházban. A gyerek életprogramjába beilleszkedik majd az egyházi életben való részvétel, az egyház társadalmi-, szociális-, kulturális-, tevékenységein való szereplés. A keresztény közösség, a keresztény pedagógia, olyan légkört teremt, olyan szituációt, melyben könnyebben adódik a hit befogadása a gyerek számára, az újraevangelizáció által, a pasztoráción keresztül. A keresztény kisközösség megkönnyíti a gyereknek a beilleszkedést, a szocializációt, a viselkedésalakító szerepe, személyiségfejlesztő lehetőségei által. A gyerek a társaival való kooperációban, megmutathatja erényes, becsületes, erkölcsös, toleráns oldalát. A keresztény identitású közösség, pluszt tud nyújtani a gyereknek, mert nemcsak a pedagógiában fontos kulcskompetenciáit képes fejleszteni, hanem bevezeti a szentségi-kegyelmi életbe a személyt, mert láthatóvá teszi Isten szeretetét az egyházi közösségben, mert gyakorlati részcélokra képes leképezni az üdv végső célját, mert hitből fakadó tettekre késztet, az irgalmasság testi-lelki jócselekedeteire. A gyerek, egyházi szellemben támogatja, segíti majd a betegeket, nélkülözőket, öregeket, fogyatékosokat, rászorulókat. A gyerek, életszentségre törekedve, megtapasztalja az ima erejét, az imaközösségben, a liturgikus közösségben, ahol életpéldákat kap a segítő szeretet gyakorlására. A liturgia, a szimbólumrendszerével, értelmezési keretet biztosít a különböző emberi élethelyzetekhez. A liturgikus közösségben a gyerek, jóindulatot tapasztal, bizalmas viszonyt, szolidaritást a krízisek megoldásában. Nem utolsó sorban, az értékek átadásában, a valláshoz kötődő néphagyományok is segítségére vannak a gyereknek.
Megköszönjük a Jóistennek, hogy nekünk ajándékozta a keresztény pedagógiát, az önzetlen hithű pedagógusok igyekezetét, a lelki napok, lelkigyakorlatok, zarándoklatok, ájtatosságok, búcsúk alkalmait a lelki épülésre. Fogadjuk el a kezéből ezeket az ajándékokat, gyermekeink helyes nevelésére, az üdv felé. Ámen.