Az igazi Nevelő Krisztus

Paidagógosz avagy a keresztény etika

Alexandriai Kelemen Paidagógosz, A Nevelő című műve, a keresztény nevelés alapelveit fogalmazza meg, az első összefüggő keresztény etikai mű. A Sztrómateisz-Szőnyegek, című műve előtt készült, a mindennapi életre vonatkozóan, részletes iránymutatást ad. Közvetlen kiváltó oka a mű megírásának, az a tapasztalat, hogy a testi dolgokhoz a nép, szabadosabban viszonyult, abban a kultúrában.

Csiszolt attikai görög stílusban íródott, lendületes fogalmazással, választékosan, szójátékokat használva. A műben kifejti, hogy Isten Igéje, háromféle minőségben jön el az emberhez, először, mint Buzdító, lebeszéli az embert a pogány életvitelről, az igaz Isten megismerésére, megkeresztelkedésre buzdít. Majd a második fázisban, Nevelőként szegődik a megkeresztelkedett mellé, hogy megtanítsa a helyes magatartásra. Harmadsorban, mint Tanító, az igazság ismeretére oktat, beavat a misztériumokba.

Az üdvhöz vezető út tehát, három szakaszból áll, 1 elfordulás a világtól, 2 a lélek megtisztulása a szenvedélyektől, egyben felkészülés a tudás befogadására, 3 a tanítás befogadása az Egyházban.

A Paidagógosz címzettjei elsősorban, mint célközönség olvasóként, a tehetős keresztények. Mindkét nemet megszólítja, hangsúlyozza, hogy a férfinak és a nőnek, egyaránt Nevelője, az Ige. A műben megmutatja az üdvre vezető helyes utat, ugyanakkor erkölcstani mű, az első a maga műfajában. Célja ugyan az, mint a filozófusoknak, -a boldog élet elérésének módja- de módszere eltérő. A platóni, arisztotelészi, sztoikus filozófia, az emberi élet célját, az erényes életben jelöli meg. Alexandriai Kelemen, az erényes életet csak eszköznek tartja, a végcél, az üdv, az örök élet elérése érdekében.

A Szentlélek ajándéka a keresztény erény. A bűn lényegét, a sztoikusok, az értelem nélküli életben látták, Kelemen, az Istennel szembeni engedetlenségben. Az erény, Kelemen szerint, egy középút, melyben jelen van az emberi erőfeszítés, és Isten kegyelme. A négy sarkalatos erényről, kora filozófiai felfogása szerint beszél.

Az apatheia-a szenvedélymentesség 5 fokozatát tanítja, -Uralom a szenvedélyeken, -Szenvedélymentesség, -Feltörekvés az erényekben, -Hasonulás Istenhez, -Szeretet.

A nevelés része, az istenfélelem, mely szoros köteléket alkot a tudással, a szenvedélymentességgel, és a szeretettel. A szeretet, az erény csúcsa. A szenvedélymentesség megköveteli a bűnök megbocsátását. Az etika végső célja, hasonlóvá lenni Istenhez, Krisztussal közösségre lépni, ezért kell törekedni a lélek gyümölcseire, és ellenőrzés alatt tartani az érzelmeket. A keresztény magatartásforma lényegét az adja meg, hogyan viszonyulunk a testhez, ennek vallásos jelentősége van. A test, a lélek temploma, a test, a lelket szolgálja. A test és a lélek kapcsolatának leírásában, hat Kelemenre, Platón Phaidón, című műve. A test, az erény gyakorlásának az eszköze.

Kelemen nem ért egyet azokkal a keresztény csoportokkal, akik a testben, ellenséget láttak. A test, Isten teremtése, tehát jó, Krisztus megszentelte a megtestesüléskor. Krisztus feltámadásából tudjuk, hogy az emberi test majd romolhatatlan lesz. A test, a csábítás eszköze is lehet, ezért kell erkölcsösnek látszani, mert a kinézetünkkel, üzenetet küldünk. A testet, az egészség érdekében kell gondozni. A testet, önuralommal, önmegtartóztatással kell ellenőrzés alatt tartani. Az evilági javaktól, belső függetlenséget lehet és kell tartani. Meg kell elégednie a kereszténynek, az egyszerű, egészséges étellel. Kelemen ezen nézetei, Nazianzoszi Szent Gergelynél köszönnek vissza. Kelemen, a vidéki élet egyszerűségét dicséri, Seneca filozófushoz hasonlóan, aki Néró császár nevelője volt.

A Nevelő, az Ige, úgy viszonyul minden emberhez, mint szülő, a szeretett gyermekéhez. A gyermek fogalma itt, hitbeli ártatlanságot jelent, egyszerűséget, szelídséget, bűntelenséget.

Kelemen, meghatározza művében a nevelési célt, és bemutatja a keresztény nevelés alapelveit. Vázolja a nevelés folyamatát, mi szerint az Ige, a bűn elkerülésére oktat. A keresztségben, képességet kaptunk az Istentől jövő tudás befogadására. Az Ige, a nevelés egész eszköztárát felhasználja az üdv érdekében, eddig a választott nép, a Törvény és a próféták által lettek nevelve.

Az Ige birtokolja a jellemet, az emberhez tartozó három terület közül, melyek a jellem, cselekvés, szenvedés. Kelemen itt, az arisztotelészi felosztást használja a Paidagógosz, Első beszéd, első pontjában. Az Ige, a hitet, az istenfélelemre építi. Az Ige, minden cselekedetünkben, mellettünk áll a tanácsával. Az Ige, az istenhitből fakadó üdvre vezet minket. Vágyakozást hoz létre, az eljövendő élet után. Az Ige gondoskodik rólunk, tanácsot ad, a megtértet utasításokkal látja el. Azért nevezzük Nevelőnek, mert vezető, jobbá teszi a lelket, a józan életbe vezetve.

Az Ige, Tanító, mert megvilágítja, kinyilatkoztatja, hitünk tanítását, üdvös parancsokat hoz afelől, hogy mit kell tennünk (Paed. 1.2.). A Nevelő, megerősíti a lelket, meggyógyít a szenvedélyektől, jóindulatú tanácsokkal lát el (Paed. 1.3.). A Nevelő pedig nem más, mint Isten Fia (Paed. 1.4.).

„A mi Nevelőnk, gyermekeim, egyezik Atyjával, az Istennel, akinek Fia; mégpedig, bűn nélkül való, feddhetetlen, lélekben szenvedélyektől mentes, emberi alakban tiszta Isten, aki Atyja akaratának szolgálja, isteni Ige, aki az Atyában van, aki az Atya jobbján ül, lényegét tekintve Isten. Számunkra ő szeplőtelen képmás, akihez minden erőnkkel igyekeznünk kell hasonlóvá tenni lelkünket.”

A lehető legkevesebbet kellene vétkeznünk, ezért nem szabad sok időt hagynunk a bűnre. Amit mégis elrontottunk, igyekezünk helyre hozni (Paed. 1.4.). A próféták és a próféciák azért voltak, hogy engedelmességre neveljenek (Paed. 1.5.). A Nevelő, az ember testét és lelkét is gondozza, az emberiség mindent gyógyító orvosa Ő (Paed. 1.6.). Jézus, mint ember és mint Isten is az ember segítségére van (Paed. 1.7).

„Mindenben hasznunkra van, és mindenben segítségünkre van az Úr, úgy is, mint ember, és úgy is, mint Isten. Mint Isten veszi el a bűnöket, de mint ember segít a nevelésben, hogy ne vétkezzünk.

Isten szemében méltán kedves az ember, hiszen az Ő alkotása. És amíg más teremtmények létrejöttét, megparancsolta, addig egyedül az embert alkotta meg tulajdon kezével, s ami sajátja, azt lehelte belé.”

Az ember tehát, becses, Isten szemében, a teremtés koronája. Kelemen, az emberszerető-philanthróposz szót használja Istenre, amely kifejezést Platónra vezethetünk vissza. Az Isten szándéka szerint, az ember, eljut az istenismeretre (Paed. 1.7.). Az ember, szeretetre méltó, az Isten szemében, mert viszontszereti Istent.

A Nevelő, egyaránt nevelője a férfinak és a nőnek is, mert a nevelés közös a mértékletességre és a szeméremre (Paed. 1.10.). Mi vagyunk a gyermekek, akiket a Nevelő nevel, gyermeki egyszerűségünket megőrizve Isten igazságaira, a szív tisztaságával (Paed. 1.12.). Az ártatlan gyerekek, kizárólag Istenre figyelnek, ezért/ebben kell hasonlítanunk rájuk (Paed. 1.17.), nem érinti meg őket az élet gondja. A Nevelő, a pedagógiájával, az erényre irányít (Paed. 1.16.). A gyermeki egyenes lelkűséget kell elsajátítanunk, egyszerűséget, engedelmességet, készséget a jó cselekedetre (Paed. 1.19.).

A megkeresztelkedett ember : A keresztségben megvilágosodunk, Isten fiai leszünk, tökéletességünkkel, a halhatatlanságot kapjuk meg (Paed. 1.26.) A keresztség fürdője, lemossa a bűnöket, az isteni kegyelem, elengedi a bűnökért járó büntetést, a megvilágosodás szent fénye által meglátjuk a megváltást, a hit által újraszületünk (Paed. 1.26-27.).

Platon fogalmazott így a Phaedrus, című művében, hogy tiszta fényben szemléljük az égi boldog látványokat. A Szentlélek által szemléljük az Istent (Paed. 1.28.) A hit, a tanulás befejezettsége, a tudás, alapos ismeretet ad (Paed. 1.29.). A hittanulás-katékhészisz, a hithez vezet el (Paed. 1.30.). Amikor megtérünk, felemelkedik a lelkünk (Paed. 1.32.).

A Paidagógosz, egy elég terjedelmes része, az 1.25.-1.52. közti szakasz, egy polémiát tartalmaz arról a kérdésről, hogy a keresztényeket, nem lehet kategóriákba sorolni, amint azt pl. a valentiniánus gnosztikusok teszik, mert ők a tudás birtoklása szerint, gyermeknek, vagy felnőttnek nevezik a híveket, mely gyermek megnevezés, pejoratív értelmű náluk.

Kelemen, vitatkozik ezzel az elképzeléssel, a Gal 6,26-38 levélrészlet alapján, minden megkeresztelkedett embert, lelki embernek gondol. A keresztségben, tökéletesedett az ember, megvilágosodott, a keresztség újjánemzi az embert. Minden megkeresztelkedett hívő megkapja ezt az ajándékot, nincsenek kategóriák, kasztok. Kelemen, „tudástól felfuvalkodott férfiak”-nak nevezi azokat, akik a keresztséget nem tartják ilyen hatásosnak. A valentiniánus gnosztikusok, további fokozatokat iktatnak be a keresztség után, ami által a hívő, lelki emberré válhat. A fokozatok, antropológiai változásokat okoznának a tanításuk szerint. Három részre osztották az embereket, földiekre, szellemiekre, lelkiekre, ez egy eleve elrendelt állapotot tükröz, a tökéletesség, a tudás-gnózis birtoklását jelzi.

Hasonló kategórizáló rendszer, a gyerek és a felnőtt megnevezés a hívők körén belül. A lelki ember nagykorúságát jelzi a kifejezés, a kiskorúság pedig a fejletlenséget jelenti a valentiniánusoknál. Habár Kelemen is használja a kiskorú kifejezést a szent páli levélre hivatkozva, de eltérő tartalommal a gnosztikusokénál. Kelemennél, minden keresztény tökéletes, a megkeresztelkedésétől fogva. A gnosztikusok viszont, a keresztséget, a tökéletesség felé vezető út egy lépcsőfokának tartották csak. A gyermeki hívőknek, náluk még felnőtté kellett válniuk, de ehhez, egy elrejtett tudásra van szükségük, kiegészítő beavató szertartásokra. A kategorizáló besorolás példáját olvashatjuk a Fülöp evangéliumban, mely gnosztikus színezetű, apokrif irodalom. A tökéletesség a gnosztikusoknál, a bérmálás kenetéből származik, mely megszilárdítja a hívőt, megvilágosítja, a Kereszt erejének teljességében részesít.

A bérmálás misztériumát tehát, értékesebbnek tartották a keresztségnél, erről tanúskodik pl. a Tamás apokrif evangélium is. Utalnak Jézus, Jordánban való megkeresztelkedésekor a két külön mozzanatra, a vízben való megmerítkezésre és az Atya szózatára. A szózat, a keresztséget követő, megerősítő jel lenne, az ő tanításuk szerint, tehát külön szükség van a Szentlélek általi megerősítésre. Ebből az elgondolásból vált szét a bérmálás a keresztségtől.

Kelemen, felháborodik ezen a magyarázaton, vádolja a gnosztikusokat azzal, hogy az Egy Logoszt, szétdarabolják. Az embereket nem lehet kasztokba osztani, mert minden ember meg van hívva az üdvre vezető útra.

Kelemen írásában, az alexandriai gondolkodás köszön vissza a szentségtant illetően, mi szerint, a Fiú megtestesülésekor, az isteni Logosz, felveszi az emberi testet Szűz Máriától. Az ember megkeresztelkedésekor, az ember, átistenül. Krisztusnál, az isteni és az emberi találkozásánál, nem szűnik meg kettő lenni természetében-phüszisz, tehát emberi lelke is van, melynek része az emberi értelem és az emberi akarat, és a Megváltóban lakozik a Szentlélek is, változatlanul. Jézus megtestesülése után is megmarad a két természete.

A nevelés eszközei : A Nevelő tehát, az üdvösségre vezeti a gyermekeit (Paed. 1.53.), Isten szemlélésére tanít, az örökkévalóságban végbevitt cselekedet mintájára (Paed. 1.54.). A zsidó népet, Mózes által nevelte (Paed. 1.58.), a Törvény ajándéka által (Paed. 1.60.). Jézus, a Nevelő, értük lett emberré (Paed. 1.62.). Az Isten alkotásai közül, az ember az, aki tudatosan istenszerető. Az Isten is szereti az embert, ezért is akar neki segíteni, gondoskodik róla, törődik vele (Paed. 1.63.).

Örök életben akarja részesíteni, üdvösségben (Paed. 1.65.), ezért nevelési eszközöket használ, pl. a következő beszédfajtákat : tanácsadó beszéd-logosz szümbuleutikosz, feddő beszéd-loidorétikosz, dorgáló beszéd-oneidisztikosz, kifogásolás-tekhné pszektiké, szemrehányás-oneididzeton, ezekkel az eszközökkel kényszeríti a hívőt, hogy gyümölcsöket teremjen és ne a rendetlen kívánságokat kövesse (Paed. 1.66.).

Platon is azt írta a Gorgias, című művében, hogy : „Mert mindenki, aki bűnhődik, jót szenved, mert hasznukra válik, hogy lelkükben megjavulnak, mikor jogosan szenvednek.”

A nevelés további eszközei, melyet a Nevelő felhasznál az érdekünkben a figyelmeztetés-nuthetón, szidalmazás-epipléttón, vádolás-elenkhón, fenyegetés-apeilumensz, gyógyítás-iómenosz, ígéret-epangellomenosz, kegyelem-kharidzómenosz (Paed. 1.75.), kioktatás-phreinószisz, büntető látogatás-episzkopé (Paed. 1.79.), megrovás-enklészisz (Paed. 1.80.). Talán furcsa, hogy többségében a negatív elemek szerepelnek a nevelésel kapcsolatban, holott maga Kelemen is leszögezi, hogy az Atya, jóságos alkotó (Paed. 1.72.), gondoskodó (Paed. 1.76.), a Nevelő pedig annyira jóságos, hogy meghalt értünk (Paed. 1.85.).

Ennek a nevelési elvnek az a magyarázata, hogy rámutat a meglévő bűnökre, mert igazságos (Paed. 1.88.), a „fenyegetésével” megmenti az emberiséget a bűnöktől (Paed. 1.89.), mert íly módon akadályozza meg a bűnt. A szelíd Ige ugyanakkor tud dícsérni-enkómiasztikosz, tanácsot adni-szümbuleutikosz, mely által buzdít-prosztropé (Paed. 1.89.). A nevelés ismét más módja a boldogmondások (Paed. 1.92.)

A Törvény is, a helyes cselekedetek felé való irányítás érdekében volt használatban. A Törvény a választott népet felkészítette a Nevelő iránti engedelmességre. A Nevelő, az Atya képmása, Isten Fia, Isten Igéje, jó és igazságos (Paed. 1.97.), aki irányt mutat, parancsot ad, ezáltal az üdv felé irányít. A keresztséggel, Isten, a gyermekévé fogad (Paed. 1.98.). A Nevelő, kitépi a szívünkből az értelmetlen vágyakat, kioltja a helytelen szenvedélyeket.

Ezeket az ellenszereket ajánlja a Nevelő, a bűn betegségében szenvedő embernek (Paed. 1.100.), a vétkek ellen, melyek az értelem tévedése folytán jönnek létre (Paed. 1.101.). Az istenfélelem által azonban, megnyugodhatunk Istenben (Paed. 1.102.)

Alexandriai Kelemen idejében, a 3. században, a kereszténységnek egyidejűleg kellett megküzdenie a pogánysággal és az eretnekséggel. Az ókeresztény írások olvasása előtt, fontos tisztázni a kortörténeti hátteret. A kor megismerésében nagy segítség, Caesareai Eusebiosz Egyháztörténelem, című műve, melyben az első három század egyházatyáiról olvashatunk. Alexandriai Kelemen életéről, Eusebiosz Egyháztörténelmén kívül, Iulius Africanus Chronographiae, című művében találhatunk adatokat.

A kereszténység súlypontja Jeruzsálem 70-es és 135-ben Hadriánus császár légiói által történt elpusztítása után, áttevődött Alexandriába, Antióchiába, Rómába. Alexandria, a hatalmas gyűjteménnyel rendelkező könyvtára miatt is, a hellenista világ művelődési központjának számított. A ránk marad papírusz-töredékek tanúsága szerint a 2. században már komolyan meghonosodott Egyiptomban a kereszténység. Az egyiptomi keresztények szerint, a hitet hozzájuk Szent Péter apostol tanítványa, Szent Márk vitte el. Talán annak az ellensúlyozására alakult ki ez a hagyományos elképzelés, hogy a gnosztikus Valentinosz, éppen Alexandriából érkezett Rómába.

Alexandriai Kelemen, nem az egyiptomi Alexandria város szülötte, hanem azért kapta ezt a nevet, mert több évtizedet töltött el ebben a nagyvárosban, egyébként sokat utazott, Palesztínában, Szíriában, Görögországban, Szicíliában. Eredeti neve Titus Flavius Clemens. Alexandriai Kelemen idejében, aki 215 körül halt meg, igen nagy volt a valentiniánus gnózis hatása a keresztények körében. Kelemen azt a célt tűzte ki, hogy legyőzi ezt a kísértést.

A gnosztikus tévtanítást-herezist, csiszolt görög nyelven terjesztették, ami vonzotta a keresztény katekumeneket, a keresztény hit pedig hátrányba szorult. A pogány kortársak írásai tehát formailag csiszoltabbak voltak, művésziebbek. Kelemen kapcsolatban állt Pantainosz tanítóval.

Kiválóan ismerte a Szentírást, a keresztény irodalmat, de a görög filozófiát és irodalmat is. Műveiben 360 pogány szerzőt idéz.

Olvasta a korábbi egyházatyák szentírási magyarázatait, ami egyértelműen kimutatható a műveiből, és olvasta Alexandriai Philón zsidó filozófus műveit is, ami nagy hatást tett rá. Három nagyobb mű maradt fenn tőle, az Intelem a görögökhöz Protreptikosz, ami a pogányság kritikáját tartalmazza, A nevelő Paidagogosz, ami a keresztény etika elveit fejti ki, a Szőnyegek Sztrómateisz, ami teológiai kérdésekről szól.

A Protreptikosz-ban, összefoglalja a bálványimádás ellen szóló érveit, sokat foglalkozik a misztériumvallások erkölcstelen beavatási szertartásaival. Kelemen szerint, Platón görög filozófus, sok igazságot mondott Istenről, egyes elképzelései közel állnak a kereszténységhez, de az ember lelki igényeit csak Khrisztosz-Logosz elégítheti ki, ő adhat csak választ az ember kérdéseire. A pogány olvasóinak úgy ír Jézusról, mint az igazi Orpheuszról, aki az énekével valóban elhozza az alvilágból a holtakat.

A Paidagogosz, etikai kézikönyv, gyakorlati útmutatást ad, a keresztény tanulóknak, hogyan viselkedjenek a nagyváros csábításai közt. A nevelő, jelképesen Krisztus. Kelemen nem tanít szélsőséges aszkézist, nem kéri minden élvezet elutasítását, de mértéktartást ajánl mindenben.

A Sztrómateisz, (sztrómata = szőnyegek), teológiai kérdésekkel foglalkozik. Ez a legterjedelmesebb műve, eredetileg a Didaszkalosz, címet viselte volna. Kelemen terve szerint, ebben a könyvben, rendszeresebben fejtette volna ki, a keresztény hit igazságait. Később azonban lemondott erről a szándékáról, eltekintett attól, hogy rendszerezett legyen az előadásmódja a témákat illetően. A szentségekről így nem is ejtett szót, szándékosan, azért, hogy a nem-keresztények, olvasva ezen szent dolgokról, ne gúnyolódhassanak rajtuk.

Klémész (Alexandriai Szent Kelemen) is magántanító volt Alexandriában, mint Origenész és Pantainosz, egymás kortársai voltak.

Amikor Alexandriában, Demetriosz püspök megalapította a híres katekumen iskolát, ahol Origenész és Héraklasz oktattak, Kelemen már nem tartózkodott a városban. Az alexandriai keresztény iskolákban, nemcsak a tananyag volt a fontos, hanem ugyan olyan gondot fordítottak a nevelési elvekre, a keresztény emberré formálásra.

Elvárás volt, hogy a keresztények szavai és tettei összhangban legyenek, mint Jézusé volt. Vallották, hogy a hívők életében a keresztség véget vet a démonok uralmának, a Szentlélektől megvilágosítást kapnak, mely erősíti az elhatározásukat a jó életre.

Kelemen, hasonlóan Origenészhez, nem zárkózik el a görög filozófia ismeretétől. Tanított etikát, fizikát, logikát, kozmogóniát, teológiát. A tantárgyakat, szentírási könyvekhez kapcsolta, pl. a Bölcsesség könyvét, a keresztény nevelés teológiai megalapozásához használta. Ismertette Platón gondolatait a Példabeszédek könyvéhez, Hérakleitosz tanítását a Sirák fia könyvvel kapcsolatban.

Kelemen a kereszténységet, életmód-formáló, átalakító eszmének is tartotta, ilyen értelemben használta a metanoia szót. Kelemen szerint, a filozófia, csíraszerűen tartalmaz olyan igazságokat, melyeket a keresztények és a pogányok is elfogadhatnak. Ez az igazság is azonban, Istentől származik.

Minden nép Isten teremtménye, a görögök a filozófiát kapták gondviselésből, a zsidók az ószövetséget, a keresztények pedig mindkettőnek az örököse. A filozófia ugyan olyan nevelő jellegű a görögöknél, mint a zsidóknál az ószövetség. A harmadik szövetség, a filozófia, mely az előző két szövetséget az Ó-, Új- szövetséget tökéletesíti.

A görög filozófusok azért állíthattak Istennel kapcsolatban sok helytálló dolgot, mert kapcsolatba kerültek a Mózesnek adott kinyilatkoztatással. A görög eszmék fokozatosan beszivárogtak a görög/keresztény irodalomba, a platonizmus mellett a sztoicizmus. A régi nagy filozófusokat elfogadta Kelemen is, a kortárs filozófusokkal tartózkodóbb volt.

Alexandriai Szent Kelemen élete : Életéről nem sok adatunk van, bizonytalan még a születési és elhalálozási dátuma is. Athénben született 140 vagy 150 körül, pogány szülőktől, meghalt 215 körül. Megkeresztelkedése előtt, klasszikus nevelésben részesült. Kelemen, fiatal korában sokat utazgatott, megjárta Itáliát, Szíriát, Palesztínát, különböző keresztény tanítókat próbált ki. Pantainosz mesterhez szegődött 180 körül, aki a sztoikus filozófiában is jártas volt, de ragaszkodott az apostoli hagyományhoz.

Megtérése után Alexandriában telepedett le, a hellenisztikus antik tudomány fellegvárában, ahol kb. 20 évet töltött. Irodalmi munkásságát 195 körül kezdte, Alexandriában.

202 után Septimus Severus császár keresztényüldözése elől Alexander jeruzsálemi püspökhöz utazik, aki egy levéllel Antióchiába küldi. A későbbi korokban a szentként való tisztelete megszűnt.

Célul tűzte ki a görög kultúra és a keresztény hit összeegyeztetését. Így már érthető, hogy írásaiban megtalálhatóak platonikus és sztoikus filozófiai elemek, melyeket azonban keresztény tartalommal töltött meg. abban az időben Alexandriában a közszellem, keresztény-ellenes volt.

Nagy eredményeket ért el a keresztény neveléstudomány kifejtése terén, a keresztény teológiát már összefüggéseiben, egységes filozófiai rendszerként mutatja be. Cassiodórus részéről, kétségek merültek fel igazhitűségével kapcsolatban, mert közel állt Origenészhez, akinek egyes tételeit kifogásolták. Phothiosz, Konstantinápolyi pátriárka kérésésére törölték a martirologiumból, amit 1748-ban véglegesítettek.

Alexandriai Szent Kelemen írásai : A Melyik gazdag üdvözül?, című írása aktuális volt abban az időben, mert a keresztényüldözések során a gazdagok inkább lettek hittagadók, minthogy elveszítsék vagyonukat. A hittagadás, kiközösítést vont maga után az egyházból. Ezért a többiek azt gondolták, a gazdagokat nem is kell megtéríteni, mert úgyis állhatatlanok. A gazdag és bűnös fogalmak asszociáló fogalmak lettek. Kelemen felemelte ez ellen a szavát. Kérte, hogy a gazdag, az egyházban a szegény javára fordítsa a vagyonát, ugyanis a gazdag üdve azon múlik, hogyan tud élni a javaival.

Kelemen kivonatai, idézetgyűjteményei a következők : Kivonatok Theodotosztól, a gnosztikus Theodotosztól idéz ebben a műben Kelemen, ezért az írásnak forrásértéke van, amikor a gnoszticizmust tanulmányozzuk.

Kivonatok a prófétákból, lényegében testimonia gyűjtemény. Töredékek maradtak meg Kelemen, Vázlatok című írásából.

A kutatók egy része, Kelemen 3 nagyobb lélegzetvételű művét, trilógiának tartja, melyben a Protreptikosz a buzdítás lenne a Krisztusban való hitre, a Paidagógosz a hit szerint való nevelésről szólna, a helyes magatartásról a világban, a Sztrómateisz pedig lenne a Didaszkalosz, melynek feladata a hitbeli ismeretek elmélyítése. A kutatók arra alapozzák a véleményüket, hogy Kelemen maga említi a Paidagógosz-ban a hármas felosztást, buzdító, nevelő, tanító. A Sztrómateisz azonban egyesek ellenvéleménye szerint, nem felel meg a trilógia harmadik részének.

A mai ember bizonytalan, irányt vesztett, ezért könnyen manipulálható. Alexandriai Szent Kelemen szerint, e megtévesztés, globális probléma. Az emberi élet minden törvénye bizonytalanná vált. A bizonytalanságból, értelmetlenség fakad, és ez az értelmetlenség az ember szokásává válik. A rossz szokás, eltérít az igazságtól, elvon az élettől, fejti ki a Protreptikosz, című művében. Az ember, nem képes már helyesen gondolkodni, a józan ítélőképessége kisiklik a vágyai miatt.

A Paidagógosz, című írásában, Krisztust, a megváltottak nevelőjeként mutatja be, aki megbocsátja a bűnöket. Arra nevel, hogy ne vétkezzünk, szeretettel vezeti gyermekeit az igazságra. A tanító személye által találkozik a keresztény az igaz tanítással. A tanító, Jézus élete alapján, a hittanuló elé tárja a helyes élet szabályait, a keresztény élet rendjét. A műben szó esik még a házasság keresztény felfogásáról, a gazdagság helyes használatáról, munkáról, erényekről, parancsokról.

Kelemen szerint, a hit, a tudás tökéletesítése. Az újszövetségi kánon tartalmát még nem úgy ismerte, mint mi, álapostoli iratok is szerepelnek nála, viszont késői keletkezésű apostoli leveleket kihagy pl. Filemon levél, 2 Péter levél, 3 János levél. Szükséges, hogy a keresztséget, katekézis előzze meg. A megkeresztelkedés, Kelemen szerint megvilágosít, istengyermekivé tesz, tökéletesedünk a szentség által, a halhatatlan lelkünk bűnbocsánatban részesül. Az Úr testét és vérét lelki tápláléknak nevezi, misztériumnak. Kelemen szerint, minden megteremtett emberhez az Isten, egy személyre szabott nevelési programot adott.

A Szőnyegek, című művében kifejti, hogy a filozófia, a görögök megigazulására válik, úgy, ahogyan a zsidóknak a Törvény, de a keresztény világban ez már kevés, kiegészült Jézus tanításával. A valódi bölcselet alapja a hit. Az igazi gnózis a keresztény hit, igazi gnosztikusként élni annyi, mint igaz keresztényként élni. Az apatheia, szenvedélymentességet jelent, nyugalmi állapotot Kelemennél. Az apatheia valósítja meg a lélekben az ismeret és szeretet mellett, az egyensúlyt az értelem és az érzékek között, a lelki függetlenséget. Ez a magyarázat, emlékeztet a sztoikus eszményhez.

Az Egyházról szólva tanítja, hogy a Logosz városa az Egyház. Az Egyház régi, egy, bár az eretnekek sokfelé akarják szakítani. Kelemen szerint Ádám bűne az volt, hogy nem engedte magát nevelni. Ádám bűnét, rossz példaként vesszük át, Kelemennél ezt jelenti az áteredő bűn. A bűnbánatnak csak egyszeri lehetőségét fogadja el, a házasságot felbonthatatlannak tartja, szentnek. A szerzetesek tőle vették át a szüntelen imádság tanát. A Szentháromságot, Triásznak nevezi.

A Sztrómateisz, -takarót, tarka szőttest jelent-, az életbölcsességek színes egyvelege, nem részletezi a leírt keresztény tanokat. Felhasználta a hellén bölcselet gondolatait, főbb témái, a filozófia és a kereszténység egymáshoz való viszonya, az ember hite és célja, a házasság, az istenismeret, a tudományos műveltség fontosabb kérdései, a gnózis cáfolata.

Éveken át írta Kelemen, ezért nem egységes mű, a 6-7. könyv, már Jeruzsálemben készült el. Kelemen értelmezésében, a sztoikus, platonikus, epikureista, arisztotelészi elemeket magába foglaló eklektikus középplatonikus filozófia, keresztény értelmezést nyer. A gnózissal szemben keres érveket a filozófiában, csakúgy, mint Jusztinosz. Erőteljesen támaszkodik Philónra, néhol hosszasan idéz tőle.

A műben, lényeges Kelemen számára a hit és tudás viszonyának problematikája. A hit és tudás, nem egymást kizáró ellentétek, mert pl. a tudományos alapelveket is el kell hinni. Tehát a pisztisz és gnószisz, nem antitézisek. A keresztény hit, intellektuálisabbá tehető a hellén filozófia felhasználásával, és ettől nem veszít az erejéből. A hit és tudás egymásra vannak utalva, kontinuitásban vannak.

Kelemennél az előzetes tudást a kinyilatkoztatás, az Írások ismerete, elfogadása adja. Az Írás iránti bizalom azonban, még nem tudás, csak annak a kiindulópontja. A gnószisz, az elfogadott kinyilatkoztatás további interpretációja, vagyis értelmezése. A 4. könyvben megemlíti az Írás nem betű szerinti, allegórikus értelmezését.

Kelemen, kortársaihoz hasonlóan úgy véli, hogy az ember, bizonyos fokú istenismeret képességével születik a világra (Str 5,87,2). Az Istennek nincsen alakja, mozgása, tartózkodás helye, ezek az elgondolások, mind, platóni párhuzamot mutatnak. A Fiú, az Atyával együtt, örök, transzcendens létező. A Fiú közvetíti az Atyáról az ismeretet. A földi létezők közül a legkiválóbb az ember, írja a 7. könyvben. A Fiú, mindenütt, mindig jelen van, mindent-tudó.

A Logosz, az isteni erők dünamisz, egysége, a mindenség princípiuma arkhé, az isteni bölcsesség sophia. A teremtés oka az isteni jóság. Az ember részesül a világot átható értelemből, a bűnöket mégis elköveti, de azok a szabad akaratából származnak.

A tudás és az erény révén az ember, képmása a Logosznak, amikor tökéletesedik, hasonlatossá válik az Istenhez. A tudás gnószisz, jelenti a tökéletesedést, és a szenvedélyek mérséklése, lemondás a világi javakról, élvezetekről, önmegtartóztatás.