Beszéljünk a gyónásról 2. rész

Az ember szívesen beszélget. Hát még az asszony! Megosztjuk egymással örömünket, bánatunkat. De elmondjuk baklövéseinket is? Azt már nehéz bevallani, ha tévedtünk. Miért nem bírja senki kimondani a másiknak, hogy belátom, tévedtem, neked van igazad? Félünk, hogy nevetségessé válunk? Milyen nagy lelkierõ kell akkor ahhoz, hogy nyilvánosan vállaljuk bûneinket! Pedig az Egyházban ez volt a szokás a VIII. századig! Mellüket verték és azt mondták, mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa, vagyis én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Azért ne higgyük, hogy a vétkes a templom közepére állva egyenként részletesen elmagyarázta bûneinek körülményeit. A pap általános bûnöket sorolt fel, a nép pedig könyörgött Isten irgalmáért, olyasformán, mint ahogy ma az egyetemes könyörgésben fordulunk az Úrhoz.
A gyónásban a bûnbocsánat szentségének részei a bánat a vétkek felett, elhatározás a bûn kerülésére, bevallani a vétkeket a papnak, aki feloldozást ad és elégtételt. Bánatunk akkor tökéletes, ha nem az elkövetkezendõ büntetéstõl való félelemben gyón az ember, hanem azért bánkódik, mert Istent megsértette. A bûnt meg kell vetni, gyûlölni. Nem a bûnöst kell utálni, hanem a bûnét. A bánatnak természetesen õszintének kell lenni, a bánatba belekeveredik a félelem az üdvösség elvesztésének lehetõsége miatt.
Sokaknak gondot okoz a gyónásban az ígéret, hogy nem vétkezik többé. Hogyan lehet õszintén megígérni, hogy nem vétkezek, amikor minden valószínûség szerint, úgyis teszek valami ballépést?! Akkor a gyónásomban, az erõs fogadásban hazudom? Nem! Azt ígérem meg Istennek, hogy a bûnre vezetõ alkalmakat tõlem telhetõen kerülöm! Így tehát, ha igyekszem betartani ezt az ígéretet, már teljesítettem a fogadásomat. És mi az a bûnre vezetõ alkalom? Kinek micsoda, ha probléma adódik az alkohollal, ne menjen kocsmába, ha házasságon kívüli kapcsolata volt, ne keresse a házasságtörõ partnert. Az erõs fogadásban Isten segítségében bízunk.
A bánat felindítását lelkiismeretvizsgálattal végezzük. Végiggondoljuk az utolsó gyónástól eltelt idõt, mi történt, mit cselekedtem, hogyan reagáltam, mit tehettem volna jobban, mit tett volna a helyemben Jézus, melyek a tipikus, visszatérõ bûneim, hogyan tudnám azokat legyõzni.
A bûnbevallás feloldozás céljával történik. Az a pap oldozhat fel, amelyiknek erre felhatalmazása van. Legalább egy bûnt be kell vallani a szentség elnyeréséhez.  
A bûnbevallás élõszóban kell hogy történjen. Nem lehet levélben, postán elküldeni a papnak a bûnlajstromunkat, se e-mail-ben nem lehet közölni, számítógépen. Miért?  Mert a Szentlélek mûködéséhez személyes kontaktus kell. A bûnbánat szentség, ami Isten kegyelmét közvetíti. A szentség kiszolgálását pedig Jézus az Egyházra bízta, nem a postára és nem az internetre!
De miért gyónjak egyáltalán papnak? Nem elég, ha otthon megbánom a bûnömet? Istennel majd én elrendezem négyszemközt! A gyónás csak szertartás, hát az a lényeg, a külsõség? Ennek a gondolatmenetnek az a hibája, hogy a bûnömmel nemcsak Istent bántottam meg, hanem az Egyházat is. Szégyent hoztam az Egyházra, rontottam a hírnevét. Mit gondolnak az emberek, ha ilyen vétkes egy hívõ, mint én, milyen lehet az egész Egyház! Vétettem az Egyház küldetése ellen, így hát bocsánatot kell kérni az Egyház képviselõjétõl, vagyis a paptól is.
Mi történik, ha szégyenében a gyónó kihagy, elhallgat egy súlyos bûnt a gyónásából? Vagy csak kifelejti a súlyos bûnt, vagy bocsánatos bûnnek állítja be? Akkor érvénytelen az egész gyónás, meg kell ismételni. Akkor is ez a helyzet, ha a pap direkt rákérdez erre a súlyos bûnre, és a gyónó letagadja. Minden súlyos bûnt ugyanannál a papnál kell meggyónni.