A mai ember számára a túlvilági jutalmazás a mennyben, a test feltámadása talán már nevetséges, ugyanakkor keresi az élet értelmét és a lélekvándorlásban véli megtalálni azt. Kutatja, mi lesz a halál után, kíváncsi a klinikai halál állapotából visszatértek beszámolójára. Nem kizárólag a túlvilágra kell koncentrálni, mint ahogy tették ezt a piramisépítõ egyiptomiak, és nem is csupán a jelenre, mint a ma embere vagy a „Carpe Diem”, azaz „Ragadd meg a napot” jelszót kitaláló rómaiak tették, mert az eszkaton, a halálon túli világ a jelen élet beteljesedése. Találkozunk ott az ismerõseinkkel, akik mind ép, megdicsõült testûek lesznek és tökéletes természetûek. A földi boldogság felhõtlen pillanatai hasonlítanak a mennyei boldogságra, aminek elsõdleges oka az Isten megismerése, színelátása. Beteljesedik az egyén élete és a világ is. A beteljesedés azt jelenti, megvalósulnak a remények.
Beteljesedik a világ? Alig tudjuk elképzelni, hiszen olyan a helyzet, hogy félni kell attól, hogy katasztrófa felé haladunk, látva a kísérleti atomrobbantásokat, a génmanipulációt, az ökológiai válságot. Isten az apokaliptikus idõ után is képes új világot teremteni. Schloemann azt mondja, hogy egyenesen egy radikális újjáteremtés képes megmenteni csak a világot.
Márk evangélista közelre várta a világ végét és azzal Jézus második eljövetelét, ami dicsõséges lesz. Az ószövetségi próféták Jahve napjának nevezték az utolsó napot, amikor számot kell adni tetteinkrõl.
A világ végén kell csak számot adnom tetteimrõl, nem pedig életem végén? Hogyhogy? Hát nem a halálomkor találkozom az ítélõ Jézussal? De, akkor is, mindkét alkalommal. Halálom pillanatában külön egyéni ítéletet kapok, az általános feltámadás pedig a világ végén érkezik el. Addig a lelkem a testtõl elválva a tisztítótûzben várakozik. Feltámadáskor megkapjuk a megdicsõült testünket és Jézus trónja elé járulunk. Az ítéletünk mércéje Jézus élete. Mindenkor úgy kell viselkednünk, ahogy Õ tette volna. A feltámadáshoz vezetõ idõ már Jézus földi életével elkezdõdött.
A Jelenések könyvét szó szerint véve, értelmezve a millenaristák várták Jézus 1000 éves földi uralmát az utolsó ítélet elõtt, amelyben az ördögöt a tüzes tóba dobják. A római birodalom egyházüldözése után, amikor Nagy Konstantin császár vallásszabadságot hirdetett a keresztényeknek, Ceaserai Eusebiosz egyházatya is azt hitte, elérkezett Jézus 1000 éves uralma, az üdv beteljesedik a Földön. Szent Ágoston is ezen a véleményen volt kezdetben, de amikor látta, hogy a vizigótok lerombolják Rómát, Konstantiniánusz császár eretnek lett, Juliánusz császár pedig visszatért a pogányságra, belátta, hogy nem valósult meg Jézus 1000 éves uralma a Földön. Nem is valósulhat meg, hiszen az szimbólum. Az 1000 év a tökéletességet fejezi ki. Freisingi Ottó püspök szintén millenarista volt, annak ellenére, hogy a nagybátyja IV. Henrik császár invesztitúraharcot folytatott VII. Gergely pápával. Azt vallotta, hogy egy kis káosz megelõzi a paraúziát, vagyis Jézus visszatértét. Blockelson a reformáció beköszöntében látta az 1000 éves uralom elérkeztét, ki is hirdette azt Münsterben. Pedig az egyház ekkor bomlott felekezetekre.
Miért a túlvilágra helyezzük a boldogság reményét? Mi a reményünk alapja? Az Isten ígérete. Az ember munkatársa az Isten országának, ezért a remélt jövõt aktívan meg kell valósítani, például a népek közti békét. Ha bízunk Istenben, a halál csak elszenderedés, átlépés a mennybe. A bûn azonban megfoszt ettõl a bizalomtól. A túlvilág boldogságát úgy magyarázta nekem kiskoromban édesapám, hogy ott mindenki azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret. Akinek a biciklizés a kedvence, minden idejét azzal tölti majd. Persze egy gyerek számára talán nem is lehet másképpen érzékeltetni a mennyet. Amit nem ismerünk – márpedig a mennyet nem ismerjük – arra nem is vágyhatunk, volt a véleménye Szent Ágostonnak. A lelkek a mennyben Istent szemlélik és dicsõítik. Aki bocsánatos bûnnel halt meg, annak a tisztítótûzben Isten szeretete leégeti a kis vétkeit, tartotta Alexandriai Szent  Kelemen. A pokolba kerültek is látják Istent, de Isten szeretete számukra elviselhetetlen kín, mondja Ninivei Szent Izsák.
A skolasztikusok szerint az, hogy a gyónásban megbánjuk bûneinket, még nem törli el az esetleges ideig tartó büntetést a tisztítótûzben. Viszont imádkozhatunk ottani testvéreinkért, hogy így könnyítsük tisztulásukat. A mennybéliek is közbenjárhatnak értünk. A legbefolyásosabb a Boldogságos Szûzanya.
A tisztítótûz büntetése nevelõ hatású, gyógyító jellegû, tartja Origenész. Isten nem mondhat le errõl a büntetésrõl, mert ha nem tisztul meg a lélek, nem kerülhet be a mennybe az Isten színelátására. Balthasar szerint amikor Jézussal találkozunk, nem Õ mondja meg, miben vétettünk, hanem mi látjuk meg a saját hiányosságainkat.
Luther elítélte a katolikus egyház azon gyakorlatát, amelyet Nagy Szent Gergely vezetett be, miszerint harminc egymás utáni gregorián mise garantáltan megszabadítja a lelket a tisztítótûzbõl. Luther nem feltételezett az egyén halála és a végidei feltámadás között köztes idõt. Halálos alvásnak hívta ezt az idõszakot. A tisztítótüzet az ördög szemfényvesztésének tartotta, aminek nincsen szentírási alapja. Az ortodoxok sem ismerik a tisztítótûz fogalmát, mert szerintük a halál után a lélek test nélkül van az égben, test nélkül pedig nem fogadhatja az ítéletet, majd csak a világ végén, megdicsõült testben. Az ortodox álláspontra helyezkedett Aquinói Szent Tamás is a kor skolasztikusaival szemben. XXII. János pápa szerint a lélek tökéletlen boldogságban él a feltámadásig. Ezt az elképzelést Szentviktori Hugó nyíltan visszautasította.
Látjuk tehát, hogy a halál utáni életünkrõl mennyire eltérõek az elképzelések, és koronként mennyire változnak. Brunner szerint a feltámadás már a halál pillanatában megtörténik. Rahner elgondolásában is az életemben, amik csak remények voltak, a túlvilágon beteljesednek. XVI. Benedek pápa nézete, hogy a lélek test nélkül nem létezik. Bultmann elképzelése, hogy minden egyes evilági döntésünk kihatással van a túlvilági életünkre, az eszkatonra. Ezért minden pillanat egyedi. Az alkalmak és szituációk nem térnek vissza. Isten minden percben más kegyelmet szán nekünk. Éljünk a tevékeny szeretet lehetõségével. Felebarátainkat ne erõszakosan akarjuk megváltoztatni, inkább imában ajánljuk õket Szûz Máriának.
Az elsõ keresztények még az õ életükben várták Jézus második eljövetelét. Amikor meghaltak az apostolok, kétségbeestek, hol késik Jézus? Pál apostol azért írt nekik az utolsó napról, hogy az hirtelen fog eljönni, ébereknek kell ezért lenniük. Nem tudjuk a paraúzia idejét, de hittel várjuk. Az ókeresztények szerint azért vár még Jézus, hátha a pogányok is megtérnek. Manapság is vannak olyan szekták, amelyek megpróbálják kiszámolni a világ vége idejét, az ókorban sem volt ez másképp. Hippolütosz 500-ra várta vissza Jézust. De már korábban, 70-ben és 150-ben a jeruzsálemi templom pusztulását is Jézus második eljövetele elõjelének tartották. Mégis mikorra várjuk a világ végét? Jézus elmondta, felsorolta nekünk prófétaként a világ vége elközelítésének jeleit: háborúk, éhínség, természeti katasztrófák. De a világ vége mégsem pusztulást hoz, még egy apokalipszis után sem, hanem beteljesedést, hiszen a Jelenések könyvében olvassuk, hogy új ég lesz és új föld. A világtörténelem értelmét Jézus feltámadása adja meg.
János evangéliumában a paraúzia, vagyis Jézus eljövetele már megtörténik a hívõ számára a szentáldozásban, az eucharisztiában. Lukács evangélista szerint Jézus feltámadásának és második eljövetelének köztes ideje az Egyház ideje. Az Egyház Jézus uralmának a helye a Földön. Szent Ágoston a Civitas Dei, vagyis Isten városa címû könyvében szétválasztja az embereket: a hívek az Isten városában élnek, a gonoszok vagy közömbösek pedig a Civitas terrenában, a földi városban. Hogy ki hová tartozik, azt csak az utolsó ítéletkor látjuk meg, addig egymás mellett élnek. Így fordulhatott elõ az, hogy az igehirdetõ Szent Pál apostolt börtönbe zárták. A hívõk vezérlõ elve a tevékeny segítõ szeretet, a gonoszoké pedig az önszeretet.
Szent Ágoston sajátosan azt gondolta, hogy igen kevés ember üdvözül, azok is csak Isten kegyelmébõl, nem pedig azért, mert szabad akaratukból a kereszténység mellett döntöttek. Balthasar szerint több százaléka üdvözül az embereknek, mint ahány nem, mert Krisztus megváltása hatékony. Mégis leginkább Aquinói Szent Tamásnak van igaza, aki azon a véleményen van, hogy ez Isten titka. Gimnazista koromban beszélgettünk az osztálytársaimmal arról, hogy vajon Iskarióti Júdás a pokolban van-e? Mert Isten, a szeretõ Isten, lehet, hogy megbocsátott az áruló Júdásnak. De Jézus azt mondta Júdásról, jobb lett volna neki, ha meg sem születik. Mi hát az igazság? Isten irgalmas, mindenkin könyörül, aki azt kéri. Hogy Júdással mi történt, az misztérium.
Jézus halála és feltámadása a világ megmentésének a modellje, mondta Schloemann. Ahogyan Jézus megdicsõült, úgy fog a világ is. Hogy milyen a megdicsõült test, azt Jézus példájából tudhatjuk, aki képes volt átszállni a csukott ajtón a feltámadása után, amikor megjelent az elbújt apostolok közt. Nem volt szüksége ennivalóra, de evett, hogy megnyugtassa tanítványait, hogy nem szellem. Engedte Tamás apostolnak, hogy megérintse sebeit, tehát a test jellemzõi megmaradnak. Jézus hirtelen tudott megjelenni és eltûnni a feltámadása után, amint azt az Emmauszi tanítványok történetében olvassuk. Amikor pedig a szaddúceusok kérdezték Jézust a túlvilágról, az Úr elmagyarázta nekik, hogy a mennyben úgy élnek az emberek, mint az angyalok, nem nõsülnek, férjhez sem mennek.
Amikor az egyház a gnosztikusok ellen küzdött, akik csak a lélek üdvét vallották, az egyházatyák eltúlozták a test jelentõségét. Azt vallották, hogy ugyanabban a testben támadunk fel, mint amelyikben elhunytunk. Nüssai Szent Gergely megkérdezte, hogy akkor mi lesz azzal az emberrel, akinek leharapta a lábát a cápa – tegyük fel. Akkor õ féllábú lesz a mennyben? A Lélekrõl és feltámadásról szóló írásában adja meg a választ. A feltámadás egy paradicsomi állapot, ahol nem volt betegség, öregség, így mindenki ép és egészséges lesz. Isten számon tartja az egyes ember testét és egyesíti. Isten emlékezetében élünk. De nem a földi testünket nyerjük vissza, hanem egy megdicsõült testet kapunk. Nüssai Szent Gergely használja magyarázata folyamán az eidos görög fogalmat, ami személyiséget jelent. A személyiségünk, jellegünk támad fel, amit nem érint egy csonkulás.
Minden ember saját szabad akaratán múlik az üdve, hiszen Isten mindenkit meghívott az istengyermekségre, Jézus mindenkit megváltott. Aki ezekre hittel válaszol szabad akaratából, az üdvözülhet. És mi van azokkal, akik a kereszténységtõl elszigetelve élnek, mondjuk egy indiánnal Dél-Amerika dzsungelében, aki soha nem hallott Jézusról? Õ emiatt nem is kapja meg az üdv lehetõségét? Shell szerint minden ember megkapja halála pillanatában a döntés lehetõségét Isten mellett, vagy ellen.
Mit fogunk csinálni a mennyben? Nem fogunk ott unatkozni, mindig csak Istent dicsõíteni? Origenész tanítása szerint a lelkünk a halálunk után is csak véges módon lesz képes befogadni Istent. Ez azt jelenti, hogy a végtelen Istent mindig egy új oldaláról ismerjük meg, új tulajdonságát fogjuk fel. Ennek a lelki fejlõdésnek tehát soha sincs vége. Ezért lesz örök a boldogság számunkra. Kívánom, hogy mindannyian megtapasztaljuk ezt.