EGY MEGHATÓ ÉLETÚT

Máriapócsa költözésem után, a kegytemplomban mindig láttam a sekrestyés apácát szorgoskodni, serénykedni. A bazilika akkurátus-pontos gondozója, mindenese volt Márta nővér, bazilissza apáca, takarította a templomot, ápolta a liturgikus eszközöket, dolgozott a kegytárgyboltban, liturgikus öltözeteket varrt, kántorkodott. Kapin István -akkori kegyhely igazgató- atya az egyik évben, anyák napján, elmésen, a kegytemplom anyukájának nevezte, és a prédikációban köszöntötte, mert Márta nővér annyira a szívén viselte a templom, a nemzeti kegyhely, a zarándokok sorsát. 2008 körül, Feczkó Ági -akkori „főnöke” a Görög Szemlének- megbízott, hogy készítsek interjút Márta nővérrel az életútjáról. Miután 50 éve át gondoskodott a templomról, élete utolsó éveiben a nővér, betegsége ellenére, az új hivatásokért imádkozott és az ifjúságért, mindennapi áldozóként. A Szent Liturgiát, hangszórón át hallgatta a Szent Makrina idősotthonban, saját szobájában. Ekkor találkoztam vele, Bazilia és Ágota nővér társaságában, az idős otthon társalgójában. Egy nagyon kedves, készséges, fesztelet „nénit” ismertem meg akkor, aki bizalommal fogadott. Süteménnyel kínált és elmesélte, hogy 15 évesen határozta el, hogy szerzetes lesz, az édesanyja féltette a döntés miatt, a heves kommunista politika miatt. A diktafonnal felvett interjúban szerepelt, hogy minden búcsúba elment Márta nővér gyerekként, fiatalon, a missziós alkalmakkor is találkozott a bazilitákkal, értékes lelki tapasztalatokat szerezve. Ilyenkor telve voltak a templomok régen. 1943-ban vették fel a rendbe Márta nővért a kiéleződött háborús krízis idején, állítása szerint a válságos háborúból nem sokat észleltek az apáca rendházban. Viszont a szovjet megszállás hírére, a fiatal lányokat haza küldték a rendből, az erőszakoló, durva, tanulatlan, gyakran részeg szovjet katonák elől, hogy lapuljanak meg egy ideig, rejtőzzenek el. Alkalmazkodtak és kényszerűen belenyugodtak, hogy csak 3 hónap múlva térhettek csak vissza Pócsra a fiatal apácák, amikor a szovjetek távoztak. 1950-ben 24 örökfogadalmas apáca és 4 novícia volt kénytelen a rendek szétszóratásakor elhagyni a bazilissza rendházat. Az állam a rendházban állami gondozott gyerekeket helyezett el. Nem hibáztatott, vádolt ezért a sorsért, sorsfordulatért senkit, és semmit, Márta nővér, nem panaszkodott, Beregdarócra ment haza a szüleihez. Egy rendőr figyelmeztette, hogy vállaljon munkát, különben elviszik. Nyírbátorban Lódi László gyermekorvos mellett volt házvezetőnő -mert a doktor felesége és egyik lánya beteges volt-, de ezt a munkát sem fanyarsággal, savanyúan végezte, hanem becsületesen vállalva. 1957-ben jöhetett vissza 3. nővérnek Pócsra, a templom gondozására és kántorizálni Márta nővér. A máriapócsi bazilissza rendházba 1991-ben költözhetettek vissza a nővérek a rendszerváltás után. Abban az évben, a Máriapócson járó pápa, megáldoztatta Márta nővért. Ezt az élményét nagyon szívesen és színesen mesélte el, mint ahogyan élénken emlékezett a proszfora sütés nehéz munkájára is, amit éveken át végzett -több, mint 10 kg lisztből dagasztotta a tésztát-. Nagyon meghatódtam a nővér életútján, áldozatkészségén, kitartásán a nehéz történelmi időkben -nácizmus, világháború, szocializmus, rendszerváltás (micsoda akkumuláció-halmozódás !)- példaképemnek tekintem. Irígylem a nővér eltökéltségét, mely kihallatszott a hangjából, hogy sohasem a kényelmet kereste, hanem a küldetését teljesítette minden körülmények között. Sajnálom, hogy a magnókazetta azóta elveszett, a legépelt interjú pedig nem jelent meg, de Márta nővér emléke a szívemben él, és biztos vagyok benne, hogy sok hívő emlékszik rá hálás szeretettel. Szeretnék én is, tőle eltanulva, a körülményeimhez adaptálódni, hogy azokhoz tudnám igazítani a életfeladatom, hogy idomulhassak Isten elvárásához. Drága Márta nővér, vigyázz az égből Máriapócsra, eszközölj ki kegyelmeket a számunkra, a Könnyező Szűznél !