Bibliakommentek
Értsük jól az
Ószövetséget
Értsük jól az
Újszövetséget
Tartalomhoz ugrás
 
SZENT ADALBERT
 
 Az egyház április 23.-án emlékezik meg róla, aki Szent István királyunkat oktatta, térítette a magyarokat, és az esztergomi egyházmegye védőszentje. 956-ban született, 997-ben halt meg. Apja cseh fejedelem volt, anyja szász, tehát germán volt, I.Henrik király rokona. 972-től a magdeburgi dóm jónevű iskolájában készült a papi hivatásra. Bérmáláskor  vette föl az Adalbert nevet. 981-ben Prágában az első prágai püspök szentelte pappá. 983-ban a püspökség irányítását ő vette át. II. Ottó német császár is jóváhagyta a nép választását. Sok pogány maradványt kellett a szokásokban kiirtania pl soknejűség, rabszolgatartás, varázslás, papok nősülése.  Bencés szerzetes lett 990-ben a Rómában épült aventinói görög kolostorban, közben püspöki címéről nem mondott le, ezért Adalbert ismét Prágába készült. A római kolostorból magával vitte 12 társát, s megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel igazi szellemi-lelki középponttá lett: sok püspököt, apátot, szerzetest adott Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, számos misszionáriust küldött Oroszországba. Ismét elhagyta Prágát, mert a nép nem engedelmeskedett szigorú elvárásainak. 994-ben Magyarországon térített. Ő keresztelte és bérmálta meg Szent István királyt is. Máig is ő az esztergomi egyházmegye védőszentje. 996-ban megint visszatért római kolostorába. Ez év májusában koronázták császárrá III. Ottót, akivel barátok lettek. Ismét hazatért Prágába, útközben elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Jelentős része volt a császár vallásos és politikai gondolkodásának formálásában; megnyerte őt a keleti misszió ügyének is. Útközben kapta a hírt, hogy legközelebbi rokonait Csehország hercege, II. Boleszláv kegyetlenül meggyilkoltatta. Ezért Prága helyett Lengyelországba ment, és megalapította Meseritz kolostorát. Majd a balti törzsekhez utazott és a poroszokhoz 997-ben. Itt  halt vértanúhalált A lengyel herceg temette el, 999-ben a szentek sorába iktatta őt Szilveszter pápa. Sokan elzarándokoltak csodatévő sírjához, többek között barátja, III. Ottó császár is 1000-ben. Maradványait 1030- ban vittek a csehek Prágába, hazájuk védőszentjét tisztelik benne.
Vissza a tartalomhoz