A zsidók és keresztények helyzete
a Római Birodalomban

Hittanos tanulmányainkból emlékszünk rá, hogy a terjeszkedõ Római Birodalom, Kr.e. 60-ban foglalta el a mai Izraelt, az akkori három tartományból Júdából, Galileából és Szamáriából álló zsidó földet. Tudtak-e már korábban is a rómaiak valamit a zsidókról? Igen.  A római történetírás akkor említi elõször a zsidó népet, amikor Makkabeus Júdás követei Rómában segítséget kértek az országukat elnyomó Szeleukida birodalom ellen. Makkabeus Júdás a zsidó nemzeti ellenállás vezére volt. Követei Kr.e. 161-ben beszéltek a római szenátus elõtt. Makkabeus Júdás utódai is jó viszonyban voltak a rómaiakkal. Ez nem gátolta meg Kr.e. 139-ben Cornelius Hispalus prétort abban, hogy a hittérítõ zsidók egy csoportját eltávolítsa Rómából. Ez az eljárás jogilag megengedhetõ volt, ugyanis Róma hozzájárult ahhoz, hogy minden provincia gyakorolja saját vallását, egész addig, amíg nem akarja azt terjeszteni Rómában! Megengedte a népi õsi hagyományok és vallási szertartások gyakorolását mindaddig, amíg az nem ütközik Róma politikai érdekeibe és jó szokásaiba, vagy nem titkosak, mint például a Bacchus kultusz, kelta druidák vallása, Ízisz kultusz erkölcstelenkedései. Ez a titkos összejövetel volt a vád a keresztények ellen is, és az, hogy megtagadták a császár istenként való tisztelését. A rómaiak, akik maguk is több istent tiszteltek, és elfogadták minden általuk leigázott nép istenét is, nem tudták megérteni, hogy a zsidók hogy imádhatnak csak egy Istent, és ha már így van, miért nem áldoznak az idegen istenek elõtt is!
A zsidó és keresztény vallás nem volt hajlandó a szinkretizmusra, valláskeveredésre, mint a többi rómaiak által leigázott kisázsiai provincia vallása. Augusztusz római császár (Kr.e. 31–Kr.u. 14) engedélyezte a zsidók vallásgyakorlását Rómában, Tiberiusz császár viszont (Kr.u. 14–37) már kiutasította a zsidókat Rómából. Amikor Kr.u. 66–70 közt a rómaiak háborút folytattak Júdea ellen, a Rómában lakó zsidók helyzete is rosszabbra fordult. Ebben a háborúban leégett a Jeruzsálemi zsinagóga, a nagytemplom. Eddig minden évben a zsidók évi 2 dénárt küldtek a templomnak, mint adót. A templom pusztulása után Veszpáziánusz császár ezt a pénzt, a maga számára hajtotta be, mint különadót. A császár fia Domitiánusz (Kr.u. 81–96) a Rómában élõ zsidók, tehát a diaszpóra azon tagjaitól is beszedte az adót, akik addig nem fizették rendszeresen a szentélynek járó adományt, azoktól is, akik elhagyták, illetve nem gyakorolták zsidó vallásukat. Egyidejûleg a császár megtiltotta mind a zsidó, mind a keresztény szokások követését.
A zsidók élete tehát nem volt felhõtlen, változó volt a Római Birodalomban. Ugyan ezt mondhatjuk el a keresztények sorsáról is. A rómaiak szemében, a kereszténység kezdetben, egy zsidó szekta volt. Az elsõ keresztény közösség Jeruzsálemben alakult. A zsidók részérõl való  üldöztetés miatt szóródtak el a hívek Szamáriába, Föníciába, Szíriába, a Pártus birodalomba és Antiochiába. Szent Pál térítõ útjaival keresztény egyházak létesültek Kis-Ázsiában, Makedóniában, Akhájában, Thrákiában vagyis Görögországban. Rómában halt vértanú halált Péter apostol és Szent Pál is. Az elsõ apostolok és az õ tanítványaik terjesztették el az evangéliumot Egyiptomban, Karthágóban, Galliában, Dalmátiában, Pannóniában, Indiában stb. Kis-Ázsiában volt a levirágzóbb a kereszténység. Thrákiában 170 körül már 13 püspökség alakult, a Pártus birodalomban 225-re már 17 püspökség alakult, sok keresztény élt Örményországban is.
A Római Birodalmon belül Itáliában 250 körül már kb. 100 püspökség létezett. A 256-ban megtartott karthágói zsinaton már 87 afrikai püspök is képviseltette magát! (Nem fekete Afrikáról van szó.)
A leghíresebb keresztényüldözõ császárok Néró és Diokleciánusz voltak. Konstantin római császár volt az elsõ, aki 313-ban elismerte a kereszténységet, és biztosította a vallás szabad gyakorlását, anyagilag is támogatást nyújtott a templomok építéséhez. 321-ben a vasárnapot állami pihenõnappá tette, az állami hivatalokat keresztényeknek adta. Új, keresztény fõvárost épített 330-ban, Konstantinápolyt. A IV. századra teljesen megváltozott a keresztények és pogányok megítélése a Római Birodalomban. Mostanra a kereszténység lett az elismert vallás és a pogányoknak voltak gondjaik. Theodoziusz császár (379–395)  megszüntette a pogány papok jövedelmeit és a pogány templomokat bezáratta. 380-ban kötelezõ államvallássá tette a kereszténységet. Jusztinianusz császár 529-ben erõszakkal kereszteltette meg a maradék pogány alattvalókat, elsõsorban az újplatonikusokat.