A világi munkatárs
hivatásbeli feladatai
3. rész
Az egyházközségek életének négy alappillére a lelki-, szellemi-, apostoli-, közösségi élet. Ezeket a célokat segít megvalósítani a parókián, a világi lelkipásztori munkatárs.
A világiak apostoli tevékenysége, az üdv örömhírének terjesztése, egy területe ennek a hitoktatás. A világiak apostolkodása továbbá még a világi dolgok rendjének az evangélium szellemével való átitatása, úgymint a politika, kultúra, család, gazdaság, művészet evangelizálása. Továbbá az ember személyi méltóságának előmozdítása. Összefoglalóan tehát, a világiak, az egyház szerepvállalását valósítják meg a világban. Ilyen lelkiségi közösség pl. a Rakaczky bazilita atya által 1993-ban alapított bazilita harmadrend.
A világi munkatárs a plébánián, lehet akolitus, vagy lektor. (Az akolitus viszi a gyertyát a liturgiai szertartás során, ill. az Oltáriszentség rendkívüli kiszolgáltatója szükség esetén. 23-65 év közötti lehet, 2 éves képesítéssel, bérmálkozott, szentségi házasságban élő személy.) Ezek állandó liturgikus szolgálatok. Liturgikus avatással adják ki ezeket a liturgikus állandó szolgálatokat, tartós jelleggel, és csak férfiaknak. Liturgikus alkalmi feladat lehet a világiak részére a felolvasó, kommentáror-szertartásmagyarázó, kántor. Ilyen feladatokat nők is kaphatnak. Rendkívüli feladatok, a liturgikus imák vezetése, igeszolgálat=prédikáció de nem homília, keresztelés, áldoztatás, temetés, esketés. Némelyikhez külön engedély kell. Előfeltétel a szükséghelyzet. Megfelelő képzettség kell hozzá.
A parókiaivilági munkatárs, sokszor találkozik olyan hívővel, „ügyintézővel”, aki éppen testi és / vagy lelki szenvedésen megy át, ezért keresi az egyház támogatását. Aki közülük rászánta magát, jobb hangulatba kerül a gyónása után. A lelki élethez szeretnének visszatérni, vigaszt keresve. A szenvedő ember érzi, hogy életéből hiányzik az Isten magasztalása, mely azt jelenti, hogy Istennek teret adunk a világban, az életünkben, beengedjük az időnkbe, döntéseinkbe. A szenvedő emberrel való beszélgetésben, a világi munkatárs javasolhatja tanácsként, hogy a szenvedő érezze az égi vigasztalást, hogy képeljünk el egy jelenetet, mintha Isten személyesen hozzánk szólna, az evangéliumi jeleneteken át. Meg fogjuk érezni, hogy Isten tud rólunk, ismer minket, és legfőképpen, hogy szeret. Az Izrael és Jákob szavakat, behelyettesíthetjük a saját nevünkkel a következő idézetben, Iz 41,8 : „És te, Izrael, én szolgám, Jákob, akit választottam barátomnak…”, mert ennyire szeret minket is az Atya. A szenvedő, a gyónó ember el akarja távolítani az akadályt, a szívébent, hogy imádhassa zavartalanul Istent.
A pasztorálteológiához kapcsolódik a plébániai munkában, világi munkatársként a pasztorálpszichológia. A lelkipásztor a legalkalmasabb a tanácsadói feladatra, szolgálatra, mert kapcsolatban áll a hívő családjával, ismeri a probléma hátterét, és mert vallásos erőforrásai is vannak a megoldásra, az ima, az egyház hagyománya. A plébánost nem helyettesíti a civil munkatárs, de amíg átadja a hívőt a papnak, addig foglalkozhat lelkileg vele. Azért szükséges a lelki feltöltődés, mert a negatív érzelmek, a szomorúság, a félelem, szorongás vagy az unalom, növeli a lelki entrópiát, vagyis energia veszteség jön létre a lelkünkben, növekszik a zűrzavar, a rendetlenség, a káosz és nem tudunk elég hatékonyan figyelni a külső feladatokra, mert figyelmünket a belső szubjektív rend helyreállítására kell fordítanunk. A pozitív érzelmek, a boldogság, az erő vagy élénkség viszont, a lelki negatív entrópiát a lelki entrópiát csökkentik, ilyenkor nem kell rágódásra és önsajnálatra fecsérelni a figyelmünket, így lelki energiánk szabadon áramolhat arra a gondolatra, feladatra, amire csak kedvünk tartja. 
Arra is emlékeztetheti a világi-plébániai munkatárs a vígaszt kereső hívőt, hogy azokért az életfeltételekért, melyek tőle függetlenek, melyek szabadon állítódnak be, azoknak ő nem az oka, esetleg nem tudja megváltoztatni őket (pl. súlyos beteg, ő vagy egyik szerette, vagy munkanélküli, vagy gyászol, egyéb krízisben van), ezek miatt ne eméssze magát, csak a gondolkodásmódján tud változtatni, hogy lelkileg hogyan áll hozzá ezekhez a körülményhez. A pszichológia is igazolta, hogy a szenvedő ember gondolkodása, viselkedése, az élethelyzete-a szituáció foglyává válik, az egyén a kiszolgáltatott helyzetét a saját döntéseként adja elő, ehhez ideológiát gyárt. Ebből a gondolati sémából tudja kizökkenteni a hívőt, a világi-plébániai munkatárs, a teológia válaszaival, közös imával, szentírási idézettel. Az a hívő-lélek szenved, aki nem találta meg az élet értelmét. Nem is olyan könnyű feladat ezen elgondolkodni, hiszen az ipari- fogyasztói- társadalom kísérletet tesz az ember minden szükségletének kielégítésére. A legemberibb szükséglet az élet értelmének a keresésére azonban nem ad választ, nem nyújt hozzá segítséget. Az ember megkapja, amiből élhet, csak azt nem tudja, miért éljen, egzisztenciális frusztrációban, egzisztenciális vákuumban él. Ez eredményezi a depressziót, vezet a kábítószerhez, agresszióhoz, öngyilkossághoz. Ez korbetegség, kortünet, sajnos.
A krisztusi gyógyuláshoz, szükség van arra, hogy az ember, megértse az életében a negatív tényezőket (egzisztenciális diagnózis), ne nyomja el a negatív érzéseit, hanem vegye tudomásul. Ezzel együtt is javíthat a jellemvonásain. A krisztusi gyógyuláshoz szükség van arra, hogy képes legyen az ember felfedezni-megérteni Isten hívását, megszólítását a személy felé, Isten akaratának a meghallására (egzisztenciális észlelés). A krisztusi gyógyuláshoz szükség van természetesen vallásos megtérésre, bűnbánatra, Istenhez fordulásra. És végül, de nem utolsó sorban szükség van a mindennapi megtérésre, ill. a megtérés fenntartására, tehát a mindennapi keresztény élet elmélyítésére.A világi plébániai munkatárs, a lelki gyógyulást kereső, megtérni szándékozó emberrel találkozhat a munkája során, aki a krízisben, szenvedésben az egyház támaszát keresi. Az egyház válaszát kereső ember, már az érték-keresés fázisában van, ilyenkor nyújthat a világi munkatárs számára segítséget, mutathatja meg a teológia válaszait. Az ember egy krízis hatására, képes kétségbe vonni az élet értelmét (egzisztenciális frusztráció, egzisztenciális vákum), ez neurózist okozhat. A gyógyulás, az értékekre, keresztény-katolikus értékekre való orientálódásban van.
A szenvedő ember, aki szorong, előfordul, hogy abnormálisan viselkedik, ezt a türelmetlenséget, dühösséget, csalódottságot is tolerálnia kell a plébániai munkatársnak, hiszen az abnormális élethelyzetben, mondhatni az abnormális viselkedés a normális. A teológia válaszaként, biztosíthatjuk a támasz-keresőt, hogy Isten, minden embert szeret, minden személy egyedi a számára, minden egyén életének értelme van, minden egyes ember fontos és pótolhatatlan, éppen ezért tartozunk felelősséggel az életért. Ha az ember nem kapja meg a teológia egzisztenciális transzcendens válaszait, akkor esetleg a világi dolgokban fogja a vigaszt, a boldogságot keresni, pótcselekvésként, e vezethet pl. ahhoz, hogy kémiai úton akarja elérni a boldogságot (alkohol, drog).
A segítséget kérőt el kell vezetni arra a felismerésre, hogy az olvasott bibliai idézet, hozzá szól személyesen, és a válaszkeresésben, a krisztusi élet kialakításában, a Szentlélek fogja vezetni. Isten megerősíti az embert a világ kihívásaival szemben. Minden ember értékesnek, szeretettnek, a szeretetben elfogadottnak szeretné érezni magát. Ezt az érzést legtökéletesebben Isten tudja megadni neki, hiszen Isten, az embert a Szentháromság negyedik tagjává teszi szinte, mert bevonja a Szentháromság életébe, fogadott fiává teszi (Ef 1,4-8), még a rossz szituációból is tud jót kihozni a számára, Isten jóra fordítja a rosszat, a megváltásunkra. Isten a kegyelem által tökéletesíti az emberi természetet a világban való boldoguláshoz. Az Isten szeretetének az érzetét, az Istenhez és egyházhoz tartozás érzetét folytonosan fenntartja, táplálja az eucharisztiával való élés, az eucharisztiával való találkozás.Parókiai világi munkatársakat foglalkoztathatunk pl. a hitoktatásban, újraevangelizálásban, családlátogatásnál, gyászolók lelkigondozásánál, betegek látogatásában, karitatív feladatoknál.
Rakaczky Bazil görögkatolikus atya, bazilita szerzetes, korát megelőzve látta, hogy a parókia ellátásához, világi munkatársakra van szükség, ezért a bazilita harmadrend civil híveit, szorosabb kapcsolatba fűzte a bazilita renddel. A harmadrendi tagok, képességeikhez mérten és szerint segítik az egyházat. Bazil atya maga is számtalan életszituációban együtt működött világi munkatársakkal, az egyház szolgálatában, akár gimnáziumi hittantanárként, gimnáziumi lelki igazgatóként, novícia apácák lelki vezetőjeként, parókusként.
Rakaczky Bazilita szerzetes atya életművét elismerve, virrasztási szertartásán és papi temetési szertartásán részt vettek szerzetestársai, püspöke, a bazilita harmadrend tagjai, paptársai, a bazilissza apácák hazánkból és külföldről, amerikai püspöki előljárója, amerikai paptársai, görögkatolikus kispapok, egykori bazilita novic tanítványai, a római katolikus egyház képviselői, a Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola paptanárai és dolgozói, a Szent II. János Pál pápa intézet dolgozói, utolsó lakhelye Máriapócs papjai és hívei, pártfogoltjai akikben hivatást ébresztett.
Életében 12 közösséget látott el lelkileg, kifinomult életszentsége mindenkire pasztorális hatással volt. Krisztus világosságát vitte el tanításával mindenkihez, küldetése szerint.
Bazil atya elhunytának helyén, Máriapócson, világi hívek segítik a rendezvények megszervezését, pl. gyerekbúcsú, futózarándoklat, betegek búcsúja, gyalogos zarándoklatok stb. (képeink)