ORIGENÉSZ 3. SZÁZADI EGYHÁZATYA GONDOLATAI A SZABAD AKARATRÓL
Origenész egyházatya a 2. és 3. század fordulóján élt Egyiptomban, filozófikus
műveltségű volt, elsőként írt rendszerezett dogmatikai könyvet, Peri Arkhón címmel –görögül, latinul – De Principiis. Olyan izgalmas
kérdésekkel foglalkozott, amelyek a mai embert is gondolkodásra késztetik, pl.
hogy a vétkeinkért csak a körülmények és az emberi természet a felelős, és az
ember értelmébe beférkőző gonosz? A jó cselekedeteinket sem magunktól visszük
végbe, hanem Isten segítségével? Akkor tehát nincs is szabad akaratunk a
választásra a magatartásunkat illetően, mert azt Isten előre rendezi a
sorsunkat?
Azért is írt ezekről a fontos kérdésekről, mert a korabeli tévtanítók,
félrevezették a híveket, így szükségessé vált kifejteni az egyház tanítását.
A keresztény állásfoglalás szerint, szabad akaratunk van választani a jót
vagy rosszat, ezáltal a túlvilági üdvünket vagy kárhozatunkat. Az Origenész
által említett –gnosztikus- tévtanítás szerint, nincsen szabad akarat, nem mi
vagyunk az üdvösség vagy elkárhozás oka, nem mirajtunk múlik a választás. Az
eretnek véleményt a tévtanítók, szentírási idézetekkel is alátámasztották. „Megkeményítem a fáraó szívét…” és Jézus
azért szólt példabeszédekben, hogy „Hallván
halljanak és ne értsenek…” Isten „…azon
könyörül tehát, akin akar.” A mai ember is szokott védekezni azzal az
érveléssel, mellyel a tévtanítók Origenész könyvében, hogy nem az ember a
felelős a rossz tetteiért, hanem a körülmények miatt követett el bűnt, ill. az
emberi természete miatt választ így, igazából tehát nem tehet róla.
A mai teológia válasza az, hogy velünk született tulajdonság, hogy a jót
és rosszat felismerjük és meg tudjuk különböztetni. Minden ember szívébe van
írva, hogy a jót válassza. Ebben az elismerésben és választásban segít a
lelkiismeret, melyet nevelni lehet.
Origenész válasza a következő, Istennek „szüksége” volt a fáraó
engedetlenségére, hogy sok ember üdvére megmutassa általa csodálatos jeleit.
(Ezt ma inkább úgy fogalmaznánk meg, hogy Isten a rossz földi szituációból is
tud jót kihozni.) Nem azért keményítette meg a szívét a fáraó=követett el bűnt,
mert Isten akarta, hanem a saját szabad akaratából, a fáraó felelős a
döntéséért, hogy nem engedte el a zsidókat. Önmagunk rosszasága, által
keményedik meg a szívünk.
A tévtanítók érvelésének következő szentírási támasza : „Hallván halljanak és ne értsenek, nehogy
megtérjenek és bocsánatot nyerjenek.”, melyet Krisztus mondott. A
tévtanítók szerint, Jézus direkt beszélt homályos példabeszédekben, hogy a
kívülállók nehezen értsék azt. Az eretnekek szerit tehát Krisztus nem
mindenkinek az üdvét akarja, csak azokét, akiket kiválasztott. Így az
elkárhozottak sorsa nem is rajtuk múlik, nem a szabad akarati tetteiket, hanem
Krisztus elrendelésén.
A mai teológia úgy válaszolna, hogy Jézus mindannyiónkat megváltott,
mindenkinek fel van ajánlva a mennyország, a boldogság, már csak élnie kell a
lehetőséggel.
A tévtanítás szerint, Isten „…azon
könyörül tehát, akin akar.”, még az isteni parancsok betartása is Istentől
van az embernél, nem tőlünk függ az erény szerinti élet sem, a törekvés sem a
mi munkánk, hanem Isten kegyelme. Isten elveszi a kószívet és „…hússzívet ad.” Nincs szabad
választásunk, hogy a jót tesszük, vagy a rosszat.
Origenész rávilágít a válaszában, hogy az ember, hittel teli átadásával
az Istennek, fejezi ki a kérést, hogy a szabad akaratában segítse meg az Isten,
hogy jót tudjon tenni. Itt utalnék a mai teológiai fogalmunkra, a segítő
kegyelemre. A cselekvés véghezvitele, nem a közreműködésük nélkül megy végbe, a
jótett beteljesülése pedig Istenen múlik. Origenész a mozgás képességének
példájával magyaráz, az akarás és véghezvitel, általában véve van Istennél, pl.
a mozgatóképességet Istentől kaptuk, ezért tudjuk mozgatni a kezünket, de hogy
a mozgási adottságunkat jóra vagy rossz tettre használjuk fel, az a mi szabad
akaratunkon múlik. Semmi jót nem tudunk véghez vinni Isten segítsége nélkül, de
ez a segítség-kegyelem, nem kényszerít minket. Tehát az ember, szabadon
választhat, hogy kőszívvel rosszat tesz, vagy „hússzívvel” jót cselekszik.
Origenész válasza szerint, az ember kezdeményezi a jó tettet, de a
befejezéséhez, Isten segítségére van szüksége. A bűn magjai a természetünkben
vannak, mi teremtjük meg az alkalmat a vétkezésre. Mai teológiai nyelven úgy
mondanánk, hogy a rosszra való hajam, a konkupiszcencia megmarad a keresztség
után is, ill. a jó megtevéséhez Isten segítő kegyelme szükséges. Az ember
megigazulásában, az ember szabad akarata és Isten kegyelme együttműködik, hogy
az ember jót tudjon tenni.
Mindenki csak annyi kísértést szenved el, amennyinek ellent tud állni a
szabad akaratával. Isten segít, hogy el tudjuk viselni a kísértést, de a sikert
nem garantálja. Segítségképpen erényeket adott, hogy szabad akaratunkból
felhasználjuk azokat a kísértésekkel szemben.
Mindenkinek szeretettel ajánlom figyelmébe Origenész könyvét, A Kezdetekről, címűt, melyben a fent
említett izgalmas témáról olvashat bőséges elmélkedést. Jó olvasást!