Keresztes hadjáratok

A keresztes hadjáratokat a mindenkori pápa azért hirdette meg, hogy a vallásos zarándokok a Szentföldön nyugodtan, a törököktõl zavartalanul kereshessék fel azokat a helyszíneket, ahol Jézus Krisztus életében megfordult. E nemes cél zászlaja alá azonban sok olyan francia és német lovag sorakozott fel, akik a szentföldi utat pénzszerzési lehetõségnek tekintették elsõsorban, vagy nemesi cím elnyerésére áhítoztak. A „kóbor lovagoknak” az álma, hogy letelepednek a jeruzsálemi latin királyságban, amit alapítani szándékoztak az esetek többségében hiú ábrándnak bizonyult. A hadjáratokra nehezen gyûlt össze a pénz és a kellõ felszerelés. Az élelmiszertartalékok már út közben kifogytak, nem volt biztosítva a seregek felvonulási útja, szállása stb. Betegségek, járványok tizedelték a katonákat. Sokan a Palesztinába induló hajókig sem jutottak el (mint Árpád házi Szent Erzsébet férje sem, Thüringiai Lajos). A vállalkozás egyedüli nyertesei, mondhatnánk cinikusan, a „szerecsen” rabszolga kereskedõk voltak! Az elsõ két keresztes hadjárat útja a Szentföldre, Nagy-Magyarországon át vezetett. A katonák megvadult hordaként viselkedtek, és nem mint az igaz ügyet oltalmazó kegyes lovagként. A magyar királyoknak szabályszerûen háborút kellett vívniuk ellenük, hogy végre hagyják el az országot! A harmadik hadjárathoz,  amelyet Barbarossa Frigyes német császár vezetett, magyar csapatok is csatlakoztak. Béla király a lovagokat ellátta élelemmel, vadászatokat  és lovagi tornákat rendezett számukra. Nándorfehérvárig kísérte a kereszteseket. Amikor IV. Henrik újabb, negyedik hadjáratra készült, Béla bejelentette 1196-ban, hogy személyesen fogja a magyar sereget vezetni. Halála miatt ígéretét nem tudta beváltani, fiát, II. Endrét bízta meg vele. 1202-ben Zára magyar várost Dalmáciában elfoglalták a keresztes hadak és átadták ezt a magyar területet Velencének(!), ezért Imre magyar király megváltoztatta elhatározását és nem támogatta tovább a keresztes hadjáratot, bár  a pápa rendeletében késõbb visszaadta a várost a magyaroknak. 1217-ben, II. Endre vezetésével, nagy magyar sereg indult a Szentföldre, ez volt az ötödik hadjárat. A Tábor-hegyen egy sikertelen ostrom után, egy muszlim erõd ellen, néhány hónap múlva hazaindultak a magyarok. A pápa hiába tiltakozott, II. Endrét jobban érdekelte a Halicsi helyzet, s azt akarta inkább rendezni. Útban hazafelé elintézte még gyermekei házasságát, s néhány szent ereklyével felszerelkezve haza érkezett. A krónikák ezután Jeruzsálemi Endreként emlékeztek meg róla. A keresztes hadjáratok végsõ célja Krisztus keresztjének visszaszerzése a törököktõl, sajnálatos módon nem teljesült. Néhány 100 év múlva, a letelepedett keresztények, és templomos lovagok is kénytelenek voltak elhagyni Palesztinát.