Aquinói Szent Tamás Istenérvei
1. A SZENT ÉLETE
Aquinói Szent Tamás 1224-ben született, 1274-ben halt meg. A nápolyi Aquinói grófi nemzetségből származott. Már 5 évesen a Monte Cassino-i bencés apátságba került. 1239-ben elűzte innen II. Frigyes császár a bencéseket. Tamás ekkor visszatér a szülői házba, 14 évesen a nápolyi egyetem hallgatója lesz. Nápolyban ismerte meg a domonkos rendet. A rend, nagyobb korában, Párizsba küldte tanulni, azonban a szent két bátyja út közben elfogta, fogva tartották, hogy ne legyen szerzetes. Egy év múlva jutott csak el Párizsba, ahol Nagy Szent Albert tanította. 1259-től 10 éven át, Itáliában teológiát tanított. IV. Orbán pápa, és IV. Kelemen pápa udvari teológusa volt. A görög császárral folytatott uniós tárgyalásokat. Támogatta a magyar pálos szerzetesrend jóváhagyását. Viterbóban IV. Kelement szolgálta. X. Gergely pápa meghívta, mint a kor legjelentősebb teológusát, hogy bíborossá kreálja. Aquinói gyalog indult neki, de betegsége legyűrte. Halála pillanatában is a Szentírást magyarázta a ciszterci szerzeteseknek, akiknél betegen megszállt.
Aquinói Szent Tamás, pszichológusi szemmel nézve, visszahúzódó személyiség volt, ún. aktív magányos lelki alkat. Gyerekkori sebek okozták a visszahúzódását az emberektől. Már fiatalon a magányt kereste. A kollégái a következő csúfnevet ragasztották rá, „néma ökör”. Sokáig nem tudtak eligazodni az elzárkózó fiatalemberen, mígnem egyszer a tanítója, Nagy Szent Albert kezébe nem kerültek, Aquinói jegyzetei. Meglepetésében akkor így nyilatkozott Nagy Szent Albert : „Ha ez az ökör egyszer elbőgi magát, az egész világ hallani fogja a hangját."Aquinói, a képzelet világában élt, állandóan egy témára koncentrált, amikor diktált, akár a gyertya is megégethette a kezét, nem törődött vele, észre sem vette. Kisebbrendűségi érzése volt, negatív én-kép kísérte végig az életében. Utolsó napjaiban meg volt győződve, hogy mindaz, amit írt, csupa szemét. A nőkkel sem tudott mit kezdeni. A filozófiájában, félresikerült férfiaknak mondja őket. De el tudta fogadni személyisége gyenge részeit, belevitte a kegyelem áradatába, ezáltal ékesítette őket.
2. SUMMA THEOLOGIAE
A 11-12. században alakult ki a skolasztika nevű teológiai irányzat, ahová Aquinói is tartozik. A név a schola latin szóból származik. A kolostorokban elterjedt volt a régi szerzők szövegeinek másolása. Ebbe az igyekezetbe illik bele Arisztotelész újrafelfedezése is. A skolasztikában az idézett szöveget elemzik, a véleményeket összehasonlítják, az igazságokat rendszerezik, kérdéseket quaestio tesznek fel, a válaszok közt összefüggéseket keresnek.
Aquinói a Summa bevezetőjében azt írja, átfogó áttekintést akar adni a keresztény tanításról a kezdőknek. 512 kérdést tárgyal meg. Az anyag gazdagsága miatt évszázadokon át kivonatokat készítettek belőle igehirdetők és tanárok számára. Nemcsak a hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia eszközeivel is. Fő műve a Summa Theologiae, melyen 1266-tól kezdve, élete végéig dolgozott. A mű I. része a teremtett világról szól, és Istenről, Szentháromságról, emberről. Isten mindennek a teremtője és a végső célja, ezért az Ő megismerése az igazi bölcsesség. Csak az Ő ismerete adhat eligazodást az élet értelméről, céljáról.
II. része az erkölcsi életről szól, a keresztény embernek az Istenhez vezető útját vázolja fel a teológiai erények és sarkalatos erényekkel. A cél, Isten színelátása, a legfőbb jó birtoklása, ami csak úgy érhető el, ha Isten közli magát. A III. része Krisztusról szól, mert az Istenhez vezető utat Ő nyitotta meg számunkra, ill. Ő maga az út. Továbbá a szentségekről szól. Ennek a harmadik résznek az összeállítását a tanítványai fejezték be, Aquinói írásai alapján. A mű, állást foglal a teológia és filozófia szétválasztása és a metafizika önállósága mellett. Ebben a művében fogalmazza meg, híres 5 érvét Isten létezésének bizonyítására. Az érvek logikájában, Arisztotelész nyomdokain halad, de megtisztítja az ókori világkép téves elemeitől.
A teológiát szent tudománynak tartotta, létjogosultságát azzal bizonyította, hogy az ember természetfeletti céljához hozzá tartozik a teológia ismerete és az ember kibontakozásához is. Bizonyos igazságokat ismerhet a természetes ész is Istenről, de ezeket nem mindenki ismeri fel, ezért ki kell ezeket nyilatkoztatni. A hitet feldolgozó teológia a bölcsességhez vezet, mert eligazít az élet céljának felismerésében és követésében.
Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást felülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a Földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe. Tamás megkülönböztette egymástól a tudást és a hitet. A tudás egyedül az értelem képessége, a hit viszont az értelemé és az akaraté. Tudás a szó szoros értelmében csupán kényszerítő erejű igazságokra - közvetlenül belátható alaptételekre, vagy ezekből levonható következtetésekre - vonatkozhat, a hit igazságai azonban nem ilyenek : ezek esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia.
3. AZ ISTENÉRVEK
Aquinói Szent Tamás, az öt istenérvét, Arisztotelész elképzelése alapján szerkesztette meg. „Megkeresztelte” Arisztotelészt, ill. elfogadhatóvá tette a teológia számára a görög filozófiát. Aquinói nem törekedett arra, hogy azoknak bizonyítsa Isten létét, akik nem hisznek benne. Aquinói, pozitív teológiát akart írni, de a negatív, apofatikus teológia kikerülhetetlen, mert azt biztosan tudjuk, mi nem Isten.
3.1 ELSŐ A MOZDULATLAN MOZGATÓ
Nagy Szent Albert mozgásérvét veszi át, de a gondolat már megtalálható Arisztotelésznél, Majmonidésznél, mi szerint minden létező mozog, ami mozog, azt más mozgatja. Mozgás motus, a mozgatott mozgatók sorában nem lehet a végtelenségig haladni. Az első, a mozdulatlan mozgató.
„…potenciából actusba csakis actusban lévő lény vihet át valamit."
Mozgás lehet, nemcsak az eldobott fadarab a kutyának, hanem pl. a tűzgyújtás is. Az energia átadás is mozgás. Azonban honnan van az energia? A mozgássor első indítója mozdulatlan, mint a dominósor első eleme, aki az akaratával teremt, hozza létre a mozgást. Az első mozgató transzcendens. A görög kineszisz szó alapján, kinesziológiai bizonyításnak szokták nevezni. A keletkezés és pusztulás is mozgás, mert az is változás. Mennyiségi változás pl. a növekedés, fogyás, járulékos minőségi változás pl. szín, íz, hang változása.
Mozgás az ész és akarat változása is, a lehetőségi lét megvalósulása. Pl. a víz melegítéséből, potenciálisan meleg víz lesz. A mozgató ok causa movens a lehetőséget, megvalósulásba viszi. Isten az emberi akaratot is tudja mozgatni, vonzást gyakorol rá, de a szabad akarat meghagyásával. Isten idézi elő az akarás első mozzanatát.
4.2. AZ ELSŐ A NEM OKOZOTT OK
A létesítő okságból kiinduló út már szerepel Arisztotelészen kívül Avicennánál is. A hatóokok működésükben egymástól függnek, mint pl. a kalapács, kéz, kovács tevékenysége. Kölcsönösen feltételezik egymást. Egyik hatóok sem tudja önmagát létrehozni. A létesítő okok sorozata nem folytatódhat a végtelenségig. Ezért feltételezünk egy első, mindentől független létesítő okot. A világban tehát hatóokok rendjével találkozunk. Anyagi, formai, ható és célokot ismerünk. A ható okra vezetünk mindent vissza. Ami mozgatónak számít, az ható oknak is nevezhető. Isten, aktuálisan létoka mindennek. Nem lehetséges, hogy valami, önmaga hatóoka legyen.
„Nem tapasztaljuk viszont és nem lehetséges, hogy valami önmagának lenne a létesítő oka, hiszen így előbb lenne önmagánál, ami lehetetlen.”
Az eszközok, nem önállóan működik, hanem a főoktól függően, tőle átvett indíttatás folytán, tőle átmenetileg kapott erővel, pl. író és toll az írás közben. Tevékenységi szintre emeli, anélkül, hogy természetét tönkretenné, inkább kibontakoztatja. A dolgok a bölcseletileg értett forma által nyerik el valóságos létüket. Ez az elsődleges aktus. A másodlagos aktus a dolgok tevékenysége. Az ontológiai rendben a másodlagos aktus, járulék. A forma nemcsak azzá teszi a dolgot ami, hanem működésének is meghatározója. Természetnek mondjuk a tevékenység milyenségének meghatározóját. Az érzéki tapasztalatot tekinti kizárólagos alap ismeretforrásnak. Az apriori istenérvek elégtelenek. A földi életben lehetetlen Isten lényegét felfogni. A létesítő ok, a létadó, az első ok. A motus, az alacsonyabb létszintből változás a magasabba. A létesítő októl, ható októl származik az okozat. Az első ok, a nem okozott ok. Az istenkereső látja, hogy a keresés előfeltétele Isten léte, mert a véges lény, csak Isten erejével képes elindulni a végtelen kutatására.
4. ISTEN A SZÜKSÉGSZERŰ LÉT
Aquinói harmadik istenérve az, hogy az esetleges dolgokkal szemben, Isten a szükségszerű lét. A létesítő ok causa efficiens, a dolgok létének okát .causa tou esse keresi. A teremtett dolgok, esetleges valóságok, nem kellett volna feltétlenül létre jönniük. Végesek, függők, változékonyak, sebezhetők. Isten, önmaga által szükségszerű alap, nem kellett volna feltétlenül létrejönnie. Elégséges ok szükséges a történéshez. Isten a létezés végső oka. Az elsődleges és szükségszerű lét, az Isten. Ezt az istenérvet a kontingencia elvének is nevezzük, vagyis a szükségesség elvének. Van a lehetőségi lét, ezek a teremtmények, mert létezésük esetleges, és van a szükségszerű, apodiktikus lét, maga az Isten. A létesítő ok causa efficiens, az maga Isten. Minden, ami létezik, más által jön létre. Isten nemcsak létbe szólít, hanem fenntartó is.
„Ha tehát egykor semmi sem volt, lehetetlen, hogy bármi is létezni kezdjen. Így semmi sem lenne, ami nyilvánvaló tévedés. Lehetetlen tehát, hogy minden lény esetleges legyen, vagyis lennie kell szükségszerű lénynek.”
Isten lényege, hogy van, ezért is mutatkozik be Mózesnek úgy : „Vagyok, aki vagyok." Minden dolognak lehetősége van, hogy ne legyen. Ami van, az egyszer nem volt. Isten képes valósággá alakítani a semmiből, és létben tartani. A létezők a létesítő okot mástól kapják. A létezők végesek, függők, változékonyak, sebezhetők. Az angyalok, tiszta formák, csak feltételesen szükségszerűek. Szükségszerűségük oka másban van. A szükségszerűségnek ezt a formáját, tényként állított, asszertórikus szükségszerűségnek nevezzük. A világ pusztulásra irányul, már meg kellett volna semmisülnie. Létbeli szükségszerűség necessarium azt jelenti, lehetetlen, hogy ne legyen.
4.1 A TÖKÉLETESSÉG FOKAI
A negyedik istenérv szerint, Isten a legtökéletesebb lény, amihez a többi teremtett lényeket, dolgokat hozzá mérjük. A teremtmények, kisebb fokban tökéletesek csak, Istenhez képest. A létezés fokozatai : kő, növény, állat, ember. A sorozat a tökéletesség felé halad, aminek a végén Isten áll. A világ dolgai csak korlátozott mértékben jók, igazak, szépek, csak a részesülés útján birtokolják a tökéletességet.
Magából a Jóból, Szépből, Igazból részesülnek, vagyis az isteni Létből részesülnek. Az egyszerű, vagy tiszta tökéletességek, közel állnak a transzcendens tulajdonságokhoz. Pl. élet, bölcsesség, erkölcsi jóság. A transzcendentális tulajdonságok és a Lét, felcserélhető egymással. A jó, igaz, szép fogalma, csak az emberi elvonatkoztatásban válik el egymástól és a Léttől.
A lét a létezők világában a sokféleség módján valósul meg, míg Istenben a sokféleség egységben és teljességben van. A lét végső alapja Isten, az értelem számára Ő ismert és ismeretlen is, a gondolkodás alapja, aki nem csupán volt vagy lesz, hanem van. Aquinói Szent Tamás az istenérvekből Isten tulajdonságaira következtet. A tökéletlenségeket tagadja, tökéletességeket állítja. Isten minden képességi lét nélküli tiszta aktus. Örök szellem, önmagától létező lét, benne a lényeg és a lét egy és ugyan az. Tiszta tökéletességek, élet, igazság, jóság, szentség, értelem, akarat. A lehetőség is már bizonyos fokú lét, ezért Isten ismerete kiterjed a jövőben esetlegesen bekövetkezendőkre, enélkül lehetetlen lenne a gondviselés. A negyedik istenérvet, a minőség elvének is szoktuk nevezni. Minden létező, többé, vagy kevésbé tökéletes csak. Az első létező, vagyis Isten az abszolút tökéletes Lét, akiből létrejöhet a fogyatkozás, a kevésbé tökéletes.
Isten akaratának elsődleges tárgya önmaga lényege. Lényege, hogy létezik. Isten, színtiszta valóság. Minden mást Isten, szabadon akar, a teremtést is. Bölcseleti érvekkel nem dönthető el, hogy Isten a világot öröktől vagy időben teremtette. A Bibliában azt olvassuk, Isten, kezdetben teremtette a világmindenséget. Szintén a biblikus hagyományból tudjuk, hogy a világot, Isten, a semmiből létesítette. A fajok sokféleségével a világban már a tökéletességi különbségek is adva vannak.
4.2 A CÉLSZERŰSÉG ELVE
Az ötödik út, már a Summa contra Gentiles-ben is szerepelt, ott írja Aquinói, hogy Damaszkuszi Szent Jánostól vette át, de Platónnál és természetesen Arisztotelésznél is megtalálható.
Minden cselekvésünk során, saját tökéletességünk kibontakoztatására törekszünk, de az értelem nélküli dolgok nem képesek maguk elé kitűzni ezt a célt, ezért kell lennie egy megismeréssel rendelkező lénynek, aki az összes természeti dolgot, céljának elérésére rendeli.
Ötödik istenérv a célszerűség elve, a teremtett világ ésszerű működést mutat. Csak egy gondolkodó lény irányítja tevékenységünket. Isten a tökéletesen elrendezett világ „esze”. A világ rendjét Isten irányítja. Az emberi világ létezéséből, szépségéből, rendezettségéből következtet Isten létére. A világ rendezettsége, egyre csak nő, nem a káosz felé halad. A világ kormányzása, rendje, a legfőbb értelem irányítása. Egy olyan létezőnek kell lenni, aki létet ad. Megadja a világ rendjét, hogyan járjanak a bolygók, hogyan csírázzon ki a mag. Az ember rendelt sorsa az üdv, de azért nem üdvözül mindenki, mert szabad akaratból nemet is mondhatunk.
A különböző lények célosan vonatkoznak egymáshoz. Ez a világegyetem rendjének alapja. Négyféle célosság : -minden teremtmény a neki megfelelő tevékenység végzéséért és saját tökéletességéért létezik. –az alacsonyabb rendű teremtmény a magasabbért van. –az egyes teremtmények a világ tökéletességét szolgálják. –a világ, Istenhez, mint végcélhoz van rendelve. A teremtményi lét legmagasabb foka a tiszta szellem, angyal, démon. A szellemek tiszta formák, mindegyike önálló faj. Isten a tökéletes igazság, öröklét. Az ember tudja, érzi, hogy boldogtalan, vágyik az örök életre. Honnan tudja, hogy ezek a dolgok léteznek? A szívébe vannak ültetve.
Minden dolog célja Isten. Az ember szabadon cselekszi azt, amit Isten előre tud. A világ akkor válik önmagává, ha hagyja, hogy Isten betöltse. A célirányosság jut érvényre, a görög szavak összetételéből az érvet teleologikus érvnek nevezzük. A célirányos tevékenységnek, folyamatnak, határozott iránya és mértéke van. Ezt bizonyítja, ha a tevékenység szabályszerűen ismétlődik, és ha a cél, már a folyamat elejétől kifejti meghatározó tevékenységét. A célirányos tevékenységre a véletlen soha nem adhat magyarázatot. A kozmosz evolúciójában léttöbbletek jelentek meg. A létnövekedés lehetővé tette a magasabb rendű formák megjelenését. A létnövekedés az evolúció döntő pontjain, mint pl. az élet megjelenése primitív élőlényekben, állatok, emberek megjelenésében, egészen nyilvánvaló. Ezt, irányított véletlennek is nevezhetjük. Minden, ami van, a legfelsőbb létezőre van rendelve. Az odarendeltségből nyerte a létét és létteljességeit.
Platon, amikor a kozmikus rend eredetére utal, a világmindenség atyjáról beszél, a világ építőmesteréről, a világ kormányzójáról pl. a Timaiosz című művében. Ha a dolgok tökéletesedésre törekszenek, az nem véletlen, hanem cél vezeti.
5. PSZICHOLÓGIAI SZENTHÁROMSÁGTAN
Aquinói Szent Tamás tanítása szerint, Istenben nem létezhet járulék accidens. Az isteni három személyt, nem lehet megkülönböztetni járulékok által. Különbség csak a relációkban, vonatkozásokban van az egylényegű Isten, három személyében. A Fiú, az Atyától a megértés módján jön elő. Az Atya nemzette a Fiút, a Fiú, az Atya Igéje, képe. A Szentlélek, a Szeretet, a lehelés módján származik az Atyától, a Fiú által. Az Atya és a Fiú kölcsönösen szeretik egymást, ezért a Szentlélek, mindkettőtől származik. Az Atya és Fiú, közös leheléssel leheli a Szentlelket.
Isten magát megismeri, így lesz a Fiú, Isten magát szereti, így lesz a Szentlélek. A megismerő és szerető képesség, az embernek is a két belső szellemi tevékenysége, mint a Szentháromságnak. Azért hasonlít az ember a Szentháromságra, mert Isten a képére teremtett minket. Az Istenben a megismert dolog, önmaga, nem különbözik a létrejött dologtól, vagyis a Fiútól. Az emberben, mint szellemi létezőben, az immanens benső megismerésben, a megismert dolog, különbözik magától a dologtól. Amikor magunkat megismerjük, szellemi képet hozunk létre, amikor azonban Isten ismeri meg önmagát, ez olyan tökéletes folyamat, hogy akkor születik a Logosz. Az ember szellemi élete, a Szentháromság képmása. Az ember lelkének erői, megfelelnek a Szentháromság vonatkozásainak : emlékezet, belátás, akarat, érzelem, ismerés, szeretet, értelem.
5.1 A SZELLEM DINAMIZMUSÁBÓL VETT ISTENÉRV
A legmagasabb rendű képesség az ész, amit Aquinói szellemnek nevez. Az ész, természetes vággyal irányul az igazságra. Mindaz, ami van, jó, azaz kívánság tárgya lehet. Az észnek tudomása van az idő feletti öröklétről. Az akarat természetes vágya az öröklét birtoklása, a boldogság birtoklása, ami véges javak által, nem érhető el. A természetes vágy nem lehet hiábavaló, tehát léteznie kell a feltétlen Létnek. Az akarat és ész első mozgatója, Isten. Mindig a végtelen jó, vagyis önmaga irányába mozgatja az akaratot.
5.2 AZ ERKÖLCSI KÖTELEZETTSÉGBŐL KIINDULÓ ISTENÉRV
Az erkölcsi kötelezettségből kiinduló istenérv lényege, hogy a feltétlen igénnyel jelentkező természeti törvény, feltétlen és személyes törvényhozót követel, Istent. Az ész parancsa olvasható ki a lelkiismeretből, ami kötelezi az embert. A lelkiismeret, az ész gyakorlati ítélete a konkrét cselekedetről, hogy az jó, vagy rossz. A lelkiismeret felszólít minket a jó követésére, nem jutalomért, hanem önmagáért a jóért. A természeti törvény megfelel az értelmes ember természetes hajlamainak. Pl. a jót kell tenni, a rosszat kerülni, az élet megőrzése és továbbadása, utódok felnevelése a társas életre, Isten keresése. A természeti törvény lex naturalis, egyetemes, vagyis minden emberre egyformán érvényes.
6. AQUINÓI TANÍTÁSA
Aquinói Szent Tamás szerint, az emberben megvan a képesség arra, hogy felismerje Isten létét, a világ törvényeit. Isten megvilágosító elméletét elutasítja. Az ember nem kész ismeretekkel születik, hanem megszerzi azokat, érzéki tapasztalatokkal. Az ismeret kialakítása, lelki és szellemi tevékenység. Az emberi elme befogadó jellegű. Az érzékek adataiból, a képzelőerő kialakítja a képzetet. Az érzéki tartalom közvetlenül nem hathat a szellemi természetű értelemre.
A kettő közötti közvetítő a cselekvő vagy megtermékenyítő értelem. Ennek az aktív ereje átvilágítja a képzetet, kiemeli a szellemi tartalmat, a lényeget. Ez az ismeretkép hat az értelemre. Működésbe lép a szenvedőleges értelem, öntudatosan felfogja, kialakítja, a szellemi ismeretképet, a fogalmat. Az egyedi konkrét valóból az értelem kiemeli a lényeget, ez az elvonatkoztatás, absztrakció. A fogalomban kifejezett egyetemesség elménk alkotása, tartalmának tárgyi értéke van, mert tárgyilag meg van alapozva. Az emberi ismeretszerzés eredeti forrása az elvonatkoztatás.
Megismerésünk iránya elsősorban direkt a tárgyra irányul. De ismeretünk nemcsak tárgyi valóságra irányul. Isten fogalmait is megismerhetjük azok révén, amik az anyagi világban megnyilvánulnak. Az érzékfeletti dolgokról analóg fogalmakat alkothatunk. Az észelvek, azok alapelvek, prima principia, közvetlenül felismertek ezért nem bizonyíthatóak, de bizonyításra nem is szorulnak.
Isten kinyilatkoztatott igazságokat, de megismerhetők az ész természetes világosságánál is ezek az igazságok pl. Isten léte, valamelyest Isten lényege, Isten világhoz való viszonya, a lélek halhatatlansága. Ezek nem teljes értelemben vett hitigazságok, hanem a hit előzményei, ésszerű előfeltételei.
A létnek vannak létmódjai, amik minden létezőt jellemeznek, ezért transzcendentális léttulajdonságok. A létezőhöz nem adnak új reális mozzanatot, de a létfogalmat világosabbá teszik. A létfogalomtól csak fogalmilag különböznek. Transzcendentális léttulajdonságok a következők : egy, szép, jó, igaz. A jóság létteljesség, a rossz, léthiány, privatio. A lét változó, ezt a képességiség és ténylegesség potencia-aktus teszi érthetővé. Ha analógiásan alkalmazzuk az értelmi rendben, csak fogalmilag különböznek. A testet öltött létező az aktus, a benne rejlő lehetőség a potencia. Sajátos létmódok a kategóriák. Arisztotelész nyomán a 10 kategória a következő : substantia, mennyiség, minőség, viszony, hely, idő, helyzet, bírás, cselekvés, szenvedés.
A substantia az az állag, ami azzá teszi a dolgot ami, vagyis a lényeg. A 9 járulék accidens ezt módosítja. Pl. a fa, kicsi, terebélyes stb. a járulék mindaz, amit a lényegről állítok, pl. Szókratéstz filozófus. Lullusz és Heidegger univerzálé nyelvében a kategória megegyezik az univerzáliákkal. Van járulékos változás, és állagi változás. A lényeg essentia az a léttartalom, amit a dolog meghatározása fejez ki. Ami által a lényeg a valóság rendjében megvalósul, az a létezés existentia, esse.
A teremtett létező a létben részesedő valóság. A lényeg és létezés reális különbözősége adja meg a teremtmények esetlegességének metafizikai gyökerét. Az anyag és a forma együttesen alkotják a konkrét egyedi dolgot. A forma adja meg a létezéshez elengedhetetlen belső egységet. Hiszi az arisztotelészi hylemorfizmust, minden anyagi való lényege a mostani formából és az ősanyagból tevődik össze. A teremtmény létének fennmaradásában is függ Istentől. A kezdetben megadott létet Isten folyton adományozza. Ha ez nem történne, a teremtmény megsemmisülne. A létben való ontológiai függésnek következtében Isten a teremtmény tevékenységében is közreműködik.
Minden működés, még valami nem létezőnek a létesítése. Természetük szerint indítja működésre. Ugyanabban a tevékenységben Isten elsődleges, a teremtmény másodlagos létrehozó ok.
A lélek és test állagi egységet alkot. A léleknek a halál után a testtől való különléte nem természetes állapot. Az ember lelki tevékenysége a megismerés és szeretet. Ez a lélek szellemi természete. A lélek, egyszerűsége révén önmagában is fennálló szubsztancia, ezért halhatatlan. A test és lélek egészéből álló ember halhatatlanságát erre alapozzuk. Az értelem az elsődleges, mert az akarat természeténél fogva a jóra irányul, de a jót fel kell fogni.
A szabadság az akarat tulajdonsága, elfogadja-e a tárgyat, a szabadság gyökere az értelemben van, mert eleve az értelem adja a tárgyat az akarat elé. Minden tett a kettő tevékenységével jön létre. Isten nem olyan módon működik együtt az emberrel, mint egy másik ember, mert nem korlátozza az ember szabad akaratát. A személy a természetben a legmagasabb tökély. A személy önmagáért van, minden más őérte.
Az emberhez igazán méltó életcél csak Isten. Az erkölcsi tett emberben lévő forrásai az erények. Az erény-jóra irányuló maradandó készség. Sarkalatos erények Arisztotelész nyomán-okosság, ami meglátja a jót és a hozzá vezető utat. Lelki erősség, mérsékletesség-az ember életének két szabályozója. Túlzott félelem és zabolátlan élvezettől tart távol. Isten az igazságosság által adja meg mindenkinek, ami jár. A többi erény, alfaj, kiegészítő erény. Az erkölcsi tettek külső irányítója a törvény. A törvény kettős feladata az értelemnek megmutatni, mit kell tenni, az akaratot indítani a megtételre. Aki el akar jutni a célhoz, a törvényt követni kell, ez a törvény kötelező ereje.
Minden törvény végső forrása az örök törvény. A jó az akarat számára norma. Az erkölcsi jó a legfőbb norma, megszabja az erkölcsi rendet. Az örök törvénnyel, az isteni értelem és bölcsesség, a végső célt elrendeli, akaratával kívánja kivitelezését. Ez az örök törvény, hogy tedd a jót, kerüld a rosszat. Ezt a természeti törvényt az értelem felismeri, ezen keresztül kapcsolódik össze az örök törvénnyel. Ez az erkölcsi élet emberben élő normája, ami az örök törvénytől függ.
A természettörvény általános, csak irányt mutat a végső cél felé, az egyes életfeladatokra az emberi törvény alkalmazza. A lelkiismeret levonja a következtetést a jelen esetre az erkölcsi elvekből, végső normákból, törvényekből.
Az ember, társas lény, önmaga számára a szellemi értékeket nem tudja előteremteni. Céljait mások segítségével érheti el. A társadalom, erkölcsi jellegű közösség. Szabályozza a természetjog, ami az igazságosság erényét biztosítja a társadalom tagjai közt. Az erkölcs és jog nem választható el egymástól. A természettörvényből levezethetők a normák, élethez való jog, testi épséghez, ígéret megtartása, szülők tisztelete, hazugság, lopás, gyilkosság tilalma. A társadalom célja a közjó, ennek biztosítója a közhatalom, mely a közösséget a törvényekkel vezeti a közjó felé. Az állam és család, természetes társadalmi közösség. Célja a polgárok földi boldogulása, testi-szellemi jóléte, ehhez szükséges létfeltételek biztosítása. Az egyháztól önálló létjogosultsággal bír, egyházi és világi hatalmi kört el kell határolni, de a társadalom legfőbb java Isten marad. Az állam erkölcsi organizmus. Az emberi hatalom forrása és gyakorlásának mintaképe Isten világ feletti hatalma. Legjobb államforma a nép bevonásával kormányzó monarchia. A fejedelem mellett legyenek ott a kormányzásban a nép választottai a népből, ebben benne rejlik a népfelség elve.
Hangsúlyozza a javak cseréjénél a kölcsönös igazságosságot. Az árak legyenek igazságosak, az uzsorát elítéli. Esztétika-szép az, ami tetszik. A szép tárgyi tulajdonságai, teljesség, csonkítatlan egész, megfelelő arány, világosság. Megragadjuk a tárgyban megnyilvánuló tökéletességet. Aquinói Szent Tamás az arisztotelizmus alkalmazásával feladta a platonizmus alapvető tanításait, az ismeretet közlő isteni megvilágosítást, az apriori istenérveket, az ősanyag elvét, az eszmecsírák logosz spermatikosz elvét, a formák sokaságát, az akarat primátusát.
Aquinói elnevezése nyomán hívták sokáig a betegek kenetét az utolsó kenetnek, mert a távozók, a haldoklók szentségének tartotta. A szentség kiszolgáltatásakor, valóban a halálveszélyben lévő beteg először gyónt, majd áldozott, végül kapta meg a kenetet. E felfogást a II. Vatikáni zsinat változtatta meg, a betegek kenete valóban a betegeknek szól, többször is fel lehet venni, nemcsak halálveszélyben. A szentség kiszolgáltatásánál a gyónást a kenet követi, végül az áldozás, mint útravaló.
Aquinói véleménye, hogy a bűnbocsánat szentségében, Isten a bánat alapján adja meg a bocsánatot, így tehát a pap a gyónót a bűnvallomás után tisztának nyilvánítja, tisztának deklarálja még a penitencia előtt, innen a név, a deklarációs elméletre.
BEFEJEZÉS
Aquinói hatástörténetéhez meg kell említeni azokat, akik a tomista tételeket bírálták, mint pl. a ferences Aquaspartai Máté, Cremonai Roland, De la Mare Vilmos. A tomista tételek védelmezője volt viszont Nagy Szent Albert, Bolognai Róbert, az oxfordi dominikánusok Sutonai Tamás, Trivet Miklós. Az ágostonrendiek közül Aegidius Romanus, a világi papok közül de Fontaines Gottfried. Aquinói Szent Tamást XII. János pápa avatta szentté. Duns Scotus, Aquinóival szemben azt állítja, hogy a természet szépségének, rendjének megtapasztalásából, nem lehet Isten létére következtetni. A reformációban, Luthert ez arra befolyásolta, hogy Isten akkor megismerhetetlen a természetből, csak a hit és a Szentírás által ismerhető meg. Ockham is kijelentette, hogy Isten megismerhetetlen.
Aquinói realista filozófiája egybefogja a múlt pogány és keresztény bölcseleti értékeit, de sikerült elkerülnie a szinkretizmus, eklekticizmus veszélyeit, ezt rendszerező elméjének köszönheti és arányérzékének, vagy méginkább életszentségének. Aquinói utakról beszél, nem kifejezetten Isten-bizonyításról a Summában. Csak arra törekedett, hogy a már hívőnek, az Isten-képet hozzáférhetővé tegye. Filozófiai Isten-bizonyításával az volt a szándéka, hogy megmutassa, hogy a pogány filozófusok is a keresztény Istenhez vezető úton jártak, de mivel még nem hittek, nem volt egy tisztultabb Isten-fogalmuk.