A vízözön története

Isten szeretetbõl megteremtette az embert, rábízta a világot, de aztán látta, hogy az ember nem becsüli meg az ajándékba kapott életet, hanem rombolja a természetet és visszaél a civilizáció vívmányaival.
Visszaélni a civilizáció, kultúra vívmányaival, mit jelent ez? Az ember tehetséget kapott, hogy technikailag fejlõdjön, feltaláljon dolgokat. Csakhogy tudását haszontalan, ártalmas dolgok feltalálására fordítja, kárt okoz magának pl. a dohányzással, alkohollal, droggal. És még boldog is így, élvezi, esze ágában sincs megjavulni! Ezért elhatározta Isten, hogy megsemmisíti az emberiséget. De Isten megbocsátó irgalma nagyobb, mint büntetõ igazságossága, meghagy tehát egy maradékot az emberiségbõl, vagyis Noét és családját, és így az ember megkapja az újrakezdés lehetõségét. Rossz szokásaink tanult dolgok, nem szabad, hogy személyiségünk része legyen. Senki sem születik úgy, hogy pl. csak az alkoholtól zsibbadva tudjon elaludni.
Tényleg ennyire emberies=antropomorf Isten, hogy nem látja elõre, hogy hogyan fog viselkedni a teremtménye? Meg kell semmisítenie, amit egyszer megteremtett? Nem. Izrael népének a Babiloni fogságban volt ez az élménye, hogy a megsemmisülés szélén állnak, mert az ellenség elhurcolta õket, és csak egy kis maroknyi maradék bírta ezt túlélni. Ezt az élményüket vetítették ki az egész emberiségre a vízözöntörténettel. Babilonban találkoztak az idegen kultúra mítoszaival a zsidók, pl. a vízözönnel is, amely történetet teológiailag átformálva, felhasználtak mint irodalmi alkotást az élményük kifejezésére.  
A vízözöntörténet az Ószövetségben két forrásból lett összeállítva, ezért találhatók benne egymásnak ellentmondó részletek, pl. az egyik változat szerint a tiszta állatokból 7 párat, a tisztátalanokból 1 párat kell felvinni Noé bárkájára, a másik változat szerint minden állatból 1-1 párat. Az esõzés napszáma is eltérõ, 40 napos esõzés, avagy 150 napig emelkedett a víz. Azért szerepel mindkét forrás adata változatlanul, mert mindkettõ az eredeti sajátosságában feltár olyasvalamit az eseménybõl, amit a másik forrás nem. Az egyik forrás, amelynek a neve papi irat, tartalmazza a vízözön adatait, a bárka méretét, Noé életkorát, a szövetséget Noéval, Isten áldását. A másik forrás, a jahvista tartalmazza a vízözön meghirdetését, Isten parancsát a bárka építésére, a kiszállást a bárkából, a madarak kibocsátását, a hálaáldozatot. Noé és családja túléli a vízözönt, Isten újra szövetséget köt Noéval úgy, mint Ábrahámmal tette. Isten a szövetségben megerõsíti a teremtés rendjét.
Nem szabad problémáznunk olyan részletkérdéseken, mint például hogy miért szurokkal építtette Isten Noéval a bárkát? Ez csak a korabeli világi ismereteket tükrözi. A 40 napos esõvel szemben pedig a 150 napos esõ, ill. a mélységbõl feltörõ vizek értelmezése pedig abban rejlik, hogy az ókori elképzelés az volt, hogy minden felõl víztömeg veszi körül a Földet, felülrõl is, alulról is. Problémát okozhat az is, fejtörésre adhat okot, hogy Noé hány pár tiszta állatot vitt fel a bárkára, és mi az a tiszta állat. A tiszta állatokat az Istennek ajánlották fel a zsidók áldozatul. Ez a gyakorlat a vízözön után honosodott meg, ezért visszavetítés az a Noé idejére, hogy Noénak több párat kellett felvinni a hajójára a tiszta állatokból, mert nem szaporodhattak volna tovább a vízözön véget értével, ha meg is öli õket egybõl az isteni áldozatban.  
A vízözön üzenete annyi, hogy az élet veszélyeztetett, Isten kegyelme kell a fennmaradáshoz. Ezért feleslegesnek is mondható az után kutatni régészetileg vagy földtörténetileg, hogy valóban megtörtént-e kozmikus kiterjedésben a vízözön, vagy csak helyi jelentõségû volt.
A lényeg, hogy a kezdetben tökéletes, isteni rendû világ lázadás következtében elmúlik. Az ember szándékvilága a rosszra irányul. A romlás a tettek eredeténél, az akarásnál van. A szív rosszra hajlik, pedig ez a jövõrõl való döntés helye. Már a személyiségünkben benne van a bûn. Isten ítéletébõl látszik, hogy a jövõben sem várható javulás. A teremtés mûve, ami az emberért van, elvesztette értelmét? Nem. Az üdv örök tervét a bûn nem teheti semmissé. A keresztény ember elve szerint nem baj, hogy most, itt, a földi életben milyen sérelem ér minket, mert már kaptunk egy vigaszt, a megváltást.
Szívfájdító ezt olvasni, hogy amikor lenéz az Atya a Földre, ez a véleménye:  „Isten látta a földet, romlott volt”, pedig amikor megteremtette a világot, akkor az ellenkezõje volt a helyzet: „Isten látta, hogy jó mindaz, amit alkotott.” Kérdezhetnénk, hogy ha az emberiség vétkezett, miért nem csak neki kell pusztulnia, miért kell az egész állatvilágnak is? Azért, mert ahogy a hat napos teremtésrõl szóló történetben az állatok is részesednek az áldásban az ember miatt, most a pusztulás sorsában is osztoznak. De az állatok életének is folytatódni kell, ahogy egy maroknyi igaz emberének, ezért Noé egy-egy párat megment belõlük.
Nagyon kifejezõ az a mondat, amelyben Isten zárja be a bárka ajtaját Noé családja után. Több középkori festõ is megörökítette ezt a jelenetet. Ennek az üzenete az, hogy Isten nem hagyja magára a káosz felé tartó világot, továbbra is gondoskodik az igazakról.
A galamb kiküldése a hajóból, hogy keressen szárazföldet, az ókori világban a tengerészek gyakorlata volt. A történet szerint friss olajágat hoz a galamb Noénak, ez a jele annak, hogy elkezdõdött az új teremtés rendje. A béke helyreállt az ember és Isten között, azóta a béke kifejezõje az olajág. Isten ezután megígéri, hogy a jövõben nem teszi függõvé a világ fennmaradását az ember gonoszságától. Ez a gonoszság inkább belsõ gyengeség, rosszra való hajlam. Isten szövetségének jele a szivárvány. Noé semmi ígérettel nem viszonozza Isten kijelentését.
Tegyük most meg mi, Noé helyett, hogy Isten gondviseléséért cserébe mi pedig egymás felé szeretettel forduljunk.Mert sokszor az Isten iránti szeretetünket is az embertárs felé forduló szeretettel tudjuk csak kifejezni. Szeretni annyi, mint a másiknak jót akarni. A szeretet, szerelem nem rózsaszín érzelem, hanem akarati tevékenység. Imádkozni a másikért, segíteni tevõlegesen, ha rászorul. Ne legyünk olyanok, mint a tudatára ébredt elsõ emberpár, akinek elsõ tette az elfordulás Istentõl, hanem igyekezzünk megteremteni már itt, a Földön a paradicsomi állapotot.