Dicsõség Jézus Krisztusnak!

Imádságos szeretettel köszöntöm Kocsis Fülöp görög katolikus püspök testvért és köszönöm, hogy elfogadta a Szent Kereszt magazin felkérését egy interjúra. A görög katolikusok életében most a Máriapócsi kegykép áll a középpontban, a szeptember 5-i gyalogos zarándoklat miatt, amelynek keretében nyolc hónap múltán a csodatévõ ikon hazatért Hajdúdorogról. Püspök atyának volt valamilyen elképzelése, elvárása ezzel kapcsolatban hogy a hívek lelkében ez a zarándoklat mit fog okozni?

Nem volt elvárásom. Nagy kérdés volt, hogy marad-e a kegykép Máriapócson a bazilika renoválása és a régészeti feltárások idejére, vagy elhelyezzük. A helyi római katolikus templomba is be lehetett volna tenni, vagy a bazilita szerzeteseknél helyeztük volna el, vagy egy kincstárba, hogy elõvehessük szent misére, nagybúcsúra. Az én részem a döntésben annyi volt, hogy gyalogos zarándoklattal, és Hajdúdorogra vigyük.

Mi szólt a hajdúdorogi választás mellett?

Van bennem egyfajta törekvés a hajdúdorogi történelmi egyházmegyei központ újra felvirágoztatására, kapjanak olyan méltóságot, ami megilleti a történelmi hagyományok és örökség okán, hogy ebbõl lelki megújulás, megerõsödés fakadjon. A hajdúdorogiaknak nagy fájdalom, hogy nem ott lakik a görög katolikus püspök, lassan 100 éve panaszolják ezt. A másik érv Hajdúdorog mellett, hogy lesz közel 300 görög katolikus diák, aki egész életén keresztül emlegeti majd, hogy én akkor voltam diák, amikor a Pócsi kegykép ott volt Hajdúdorogon. Meg hová máshová vittük volna? Az összes többi hely, nem lett volna annyira indokolt. Felmerült annak a gondolata, hogy esetleg vigyük helyrõl-helyre, mint 2005-ben, de ezt meg méltatlannak éreztem az Istenszülõvel szemben, hogy vigyük házról házra, bár biztos annak is van lelki megújító ereje, de egy ilyen nagy zarándoklatot, egész évest, minden egyházközséget megmozgatót, egy centenáriumi ünnepségen tudok elképzelni, mikor az egész esztendõ errõl szól. A másik nagy merészség volt, hogy gyalogos zarándoklattal, nem autóval, nem biztonsági õrökkel, hanem mi hívek a vállunkra vesszük, és visszük. Ebben biztos szerepet játszott, hogy én magam nagyon szeretem a zarándoklatokat, sokat gyalogoltam. A kegykép 2005-ös zarándoklata mélyen bennem él, én akkor Sátoraljaújhelyben vettem részt, énrám is nagy hatással volt, láttam, hogy a hívekre is nagy hatást tett a kegyképpel való közvetlen közelségû találkozás. Mindkét zarándoklat a magyar nemzet lelki megújulásáért lett felajánlva, ezt lelkesen és örömmel fogadták. Hatalmas dolog ez, de kézenfekvõ is, mert nagy bajban van a nemzet lelkileg, erkölcsileg, csak utána anyagilag. Egy ilyen óriási megmozdulás egy jó lehetõség, hogy eszméljünk, hogy mi is lesz a magyarság sorsa! A média elõször nem értette az eseményeket, amikor meghirdettük, hogy visszük a kegyképet, még nem 'ugrott' a dologra. Csak akkor, amikor megjelent egy kis tiltakozás a pócsiak részérõl, hogy nem engedik a képet, tiltakoznak a saját püspökük ellen, ennek már volt 'hírértéke'. Alap nélküli ellenállás volt ez, nem akartam én senkinek semmi rosszat. Tudtam, hogy a pócsiak fájlalni fogják, hogy elvisszük egy kis idõre a kegyképet, de õnekik is óriási nagy öröm volt a zarándoklat. Palóczyné helyi polgármesterasszony és Kapin István atya helyi templomigazgató is megfogalmazta, hogy Máriapócsnak ez egy nagy felfedezése volt most, hogy mit jelent nekik Szûz Mária. Mert amikor ott volt, mindig azt gondolhatták, hogy miénk a Pócsi kegykép, amikor elvittük, akkor döbbentek rá, hogy szinte üres a város.

De azért azt gondolom nem lehet mondani, hogy Pócs, nem ér semmit a Szûzanya nélkül, hiszen ez választott helye az Istenanyának, ugyan úgy, mint mondjuk Betlehem.

Éppen ezért a kegyképnek csak Pócson van a helye.

Püspök atyától hallottuk azt a kifejezést, hogy lelki egyházat szeretne. Mit értsünk pontosan ezen?

Az egyház mindig lelki, de mi magunk is lelki emberek legyünk, és az egyházunk ne csupán egy szentségeket kiszolgáltató szervezet, intézmény legyen. Krisztus ezért jött, hogy minél inkább lelkivé, istenivé váljon az ember. I. Korinthusi levélben olvasható a testi és lelki ember éles szembe állítása. A lelki ember, lelki módon éli meg a dolgokat. A testi ember testi módon, ezért nem érti meg az összefüggéseket, nem érti meg Isten akaratát. Én most, mint felelõssé vált vezetõ a törekvéseket ebbe az irányba szeretném terelni, hogy a testi ember lelkivé váljon.

Hamar eltelt ez az egy év a püspökké avatás óta.

Hamar, rengeteg eseménnyel. Lassan már nem mondhatom, hogy idén szenteltek, vagy fiatalon szenteltek. Visszafelé számolom az esztendõket, már nincs 29 évem a püspökségbõl, mert 75 éves korig mûködhet egy pap, utána mehetek vissza a kolostorba.

Hogy lehet összeegyeztetni a kolostori visszanult, csendes, nyugodt életet, a püspöki nyüzsgõ pasztorális tevékenységgel? Mert hát püspök atya továbbra is szerzetes, ezért is szólítottam meg legelõször úgy, hogy püspök testvér.

Fontos megtalálni a kettõ összeegyeztetését. Elõször képtelenségnek tûnik, mert az elvonultságra hívott a Jóisten, az imára, egyszerû munkára. A püspöki forgatagban nem mondhatok le a szerzetesi imaéletrõl. Ha elmarad a reggeli három óra hossza imám, megérzem, fõleg ha prédikálni kell, vagy tanítani, nem találom meg a megfelelõ szavakat. Nem mondhatom a paptestvéreknek, hogy érthetõ, hogy nem tudtok annyit imádkozni, mert sok a munka. Akkor van a munkának értelme, hatása, ha az az imádságból nõ ki.

Meg lehet azt tenni, hogy egy héten egyszer visszavonul a dámóci szerzetbe, és azon a napon ne zavarják, mint püspököt?

A heti egy nap pihenõt Dámócon nehéz megtartani, nem tehetem meg, hogy akkor nem vagyok püspök, mert még a szertartás is más, amikor részt vesz a püspök.

Megható volt hallani a kegykép hazatérése utáni vecsernyében, hogy Menráthné Szilvia restaurátor, a 2005-ben a helyreállítási munkálatok közben az ikonról lehullott szálkákat megõrizte, és ez alkalomra megajándékozta a görög katolikusságot azzal, hogy visszaadta. Figyelmesen gondolt arra, hogy ez nekünk fontos lehet.

A csodatévõ kegykép restaulásakor levették a rizát, a ruha borítást az ikonról, mert rossz állapotban volt a kép, mert az emberek lecsókolták róla a festéket! Szilvia a lakásán õrizte a szálkákat egy szelencében, ezeket két helyen helyeztük most el, Hajdúdorogon, a kegykép másolatánál, és Máriapócson a csókoló ikon aljánál. A múzeum mûhelyében a Szûzanyától megváltozott a légkör, a nem vallásosak sem beszéltek csúnyán, tisztelettel vették körül az Istenszülõ kegyképét. Ez legalább olyan nagy csoda, mint a zarándoklat idejérõl a meteorológiai fénykép, amin látszik, hogy az egész országot felhõ borítja, csak a zarándoklat útvonalán derült az idõ.

Máriapócson olyan sok minden kezdeményezés beindult pl. a bazilita harmadrendben, keserûital fõzés, fatemplom építés.

Hajdúdorogon is felpezsdült az egyházi élet, ez a zarándoklat hozadéka, a görögség megerõsödése!

Több fatemplomot is lehetne építeni, nemcsak a máriapócsit?

Jó lenne. Pócson hozzájárultak az építéshez. Az építések nem üdvözlik lelkesen az ötletet, mert ma már fából építkezni anakronisztikus, ma már nem olyan a fa minõsége a légszennyezés miatt, mint régen. 300 év helyett csak 100 évig állna, 5 évenként költségesen kellene felújítani.

Nemrég volt püspök atya Kanadában, USA-ban a magyaroknál. Mik a tapasztalatai? Tartják a magyarságukat? Készül kiküldeni papot?

Négy görög pap van Kanadában. Akartam papot küldeni, de nem olyan erõs a kinti egyház, hogy eltartson egy újabb papot és a családját. Elöregedett egyházközségek ezek, a fiatalok elköltöztek, mert megszûnt ott a munkalehetõség a földeken, bányákban. Ennél jóval nagyobb baj, hogy a fiatalok nem tanultak meg magyarul, mert csak a beilleszkedésre törekedtek, így asszimilálódtak. A magyarság azért sokat jelent nekik, mert a mai napig összejárnak, ápolják a kultúrát. Amikor felépítettek egy templomot, mindjárt felépítettek mellé egy közösségi házat is a rendezvényeknek. New Yorkban is van görög, római katolikus, református magyar templom, de magyar liturgia már nincsen.

A határon túli magyarok, határon túli görög katolikus nem magyaron számítanak Magyarországra?Keresik a kapcsolatot?

Keressük egymással a kapcsolatot, egymásra támaszkodhatunk, kölcsönösen kell, hogy adjunk és kapjunk. Felvidéken 12 görög kis egyházközség van, Kárpátalján 15, Erdélyben 14. Ott buzgóbb a hitélet, a szertartásokat gyönyörû szépen éneklik. Támogattuk a jégkár után a kárpátaljaiakat anyagilag. Minden egyházmegyének van liturgikus bizottsága, mi meghívjuk a munkácsi, ungvári egyházmegyébõl a megfigyelõt, hogy tudják, itt mi történik.

Politikai dolgok szóba kerülnek, mint a szlovákiai nyelvtörvény?

Nekünk a békességet, az együttélést, egymásra figyelést a magunk köreiben kell megélnünk. Mutassuk meg, hogy tudunk együtt mûködni a feszültség ellenére is. Az egyház feladata, hogy ezt a feszültséget orvosolja. Máriapócson prédikáltam is errõl, kaptam is dorgálást érte. De hát Máriapócson minden nemzetiségnek van helye, nem szabad szítani a feszültséget, nem szabad azt tovább élezni. Ez nem azt jelenti, hogy mi mindent elfogadunk, velünk bármit lehet csinálni, mert mi passzívak vagyunk. Nem vagyok politikus, nem tudom, hogy a nyelvtörvényt hogyan lehet megoldani. A történelemben biztos volt olyan idõszak, amikor mi meg magyarok nem kezeltük jól a kisebbségi nemzeteket.

Ki merte megdorgálni a püspököt?

Megdorgálni szinte senki – sajnos! Figyelmeztetést is keveset kapok, mert nem jut el hozzám. A legjobb barátaim azért visszamondják a hátam mögött elhangzó vádakat. Közvetlen visszajelzéseket szeretnék a papoktól, hívektõl, késztetem erre a munkatársaimat is.

Most már az ökumenikus Miatyánkot imádkozzák a görög katolikusok is. Van ennek külön jelentõsége?

Nagy jelentõséget tulajdonítok neki, mert így tudunk közösen imádkozni a testvér egyházakkal. Jel, és felhívó ereje van, mert Krisztus egy egyházának, különbözõ arcú megnyilvánulásai csak a más-más keresztény egyházak. Nem vagyunk egyformák, fontos a különbségek tiszteletben tartása, megélése, de vannak pontok, ami kell, hogy közös legyen, ilyen az imádság. Már a 80-as évek végén elkészítették ezt az ökumenikus fordítást. Nehézségekbe ütközött a bevezetése, a római katolikusok szorgalmazták a leginkább, nekünk is fontos ez.

Rosszul látom, hogy az ökumenizmus már megvalósult napjainkra, mondjuk az 50-es, 60-as évekhez képest? A szentségi egység megvalósulhat egyáltalán?

Az ortodoxokkal fontos lenne a szentségi egység megvalósulása, mert ennek nem lenne semmi akadálya. Egy ortodox liturgián még én sem áldozhatok! Fájdalmas ez. A katolikus egyház engedi, hogy egy ortodox nálunk járuljon szentségekhez, ha erre a saját egyházában nincsen lehetõsége. Nekik más a szentség felfogásuk. Nincs szorosan felfogott 7 szentség náluk.

Reméljük, hogy mi magunk mindent megteszünk a nemzet és a keresztény egységért. Köszönöm az interjút. Dicsõség Jézus Krisztusnak!

Dicsõség mindörökké!