Jézus és tanítványai a viharban (Mk 4,35-41)

A történet középpontjában a bizalom áll. Az élet viharaiban nem könnyű bízni, helytállni. Jézus nyugodtan alszik a hánykolódó bárkában a viharban. Krisztus alvása természetes módon nem magyarázható, ki ne ébredne fel, amikor hullámok csapnak át a feje felett? A Megváltó azt sugallja a viselkedésével, bízik Istenben, az ő jelenléte miatt biztonságban érezhetik magukat a tanítványok is. Jézus a tetteivel, csodáival is tanít.  
Az apostolok kis szemrehányással a hangjukban felébresztik a Mestert és kérik, hogy segítsen rajtuk. Krisztus lecsendesíti a hullámokat, ura a természetnek is. Az apostolokból ez  csodálkozó rémületet vált ki. Hát miért nem inkább örülnek annak, hogy megmenekültek az orkánszerű viharból?
Felismerik Isten jelenlétének kézzel fogható közelségét Jézusban. A jelenléte és hatalma különös módon megnyilvánul Istennek ebben a mentő csodában. Az apostolok gyerek koruktól fogva megtanulták, hogy Izrael Istene az egek Ura, aki a tengert és a Földet teremtette, átvezette a népet a tengeren, megszabadítva az egyiptomi rabságból, Isten az, aki megszabadít a tengeri viharból. De amikor kitör a vihar, csődöt mond a tudományuk. Ami eddig száraz hittananyag volt, azt most ’élőben’ meglátják, hogy Jézusban működik Isten a világban. Csodálkoznak Jézuson, az emberen, akiben Isten ijesztő közelségbe került hozzájuk.
Az evangéliumi csodatörténet üzenete a mai ember számára az, hogy az élet viharaiban milyen helyet foglal el a szívünkben Jézus? Krisztus ezt kérdezi az apostoloktól, és tőlünk is: „Miért féltek?", vagyis, Miért nem tudtok bízni? Amikor mi is bajba kerülünk, valamilyen gondunk van, valljuk be, legalább magunknak őszintén, hogy ezt szoktuk kérdezni ismételgetve, cserben hagyott Isten? Alszik? Nem figyel rám? Hogyan engedhette ezt? Isten mindig figyel, mindenről tud, és mindenható. Mindent megtehet, még azt is, hogy megengedjen egy nehézséget az életünkben, mert ő látja, hogy le fogjuk ezt tudni küzdeni, ami által megerősödünk, és éppen a megpróbáltatás tesz majd az ő kegyelmével jobb emberré minket.
Mit gondolhattak az ősegyházban erről a történetről? A római császár üldözte a keresztényeket, Jézus pedig sehol? Hát mit csinál már Isten, mikor a keresztényeket meg halomra gyilkolják, cirkusz vadállatok elé vetik? Az őskeresztények a szenvedést a múlténak gondolták, az egyház jelenét diadalmenetnek képzelték. Nem esünk bele mi is ebbe a hibába? Krisztusnak minden nehézségtől meg kell kímélnie minket, mert az ő követői vagyunk?
Jézus nyugodtan alszik a viharban, mert Istenre bízza magát. Tegyünk mi is így! Mellettünk áll Isten akkor is, mikor hitünk hajótörést szenved, bizalmát akkor sem vonja meg tőlünk.