Ábrahám és Sára

Ábrahám és Sára történetében ott jártunk a múlt részben, hogy ígéretet kapnak, egy gyermek születésére. Az ígéretet Ábrahám kapta, mégis Sára vágyott jobban a kisbabára, ez természetes is egy nőnél A férfi több jó és rossz dologra vágyik. A nő csak egyre, hogy szeressék, és ennek gyümölcse is legyen. A sátán tudott a nőnek erről a tökéletességéről, és eszközzé fejlesztette. Nem igazságtalanul nagy Éva megbüntetése a gyümölcsevése miatt, mert a jutalma is hasonlóképpen nagy, őáltala tér majd meg a világba a Jó. Vagyis Szűz Mária megszülheti Jézus Krisztust, az Isten Fiát. Szűz Mária megfordította Éva hármas bűnét, és tisztasággá, engedelmességgé, alázatossággá változtatta. Sára még nem volt tökéletes az engedelmességben és alázatosságban, ezért mielőtt megszületett volna Izsák, a megígért fiú, ő már emberi módon kieszközölte, hogy legyen egy gyereke Ábrahámnak a szolgálólánytól, Hágártól.
Mindenképpen megdöbbentő az, ami ezután következik. A várva-várt gyermeket, az Úr visszakéri ! Érthetetlen a parancsnak tűnik, hogy az Istentől kapott gyereket áldozatként kell visszaadni. Hogy Isten is Izsákot tekintette az „igazi” fiúnak, azt nagyon jól érzékelteti az, hogy amikor kéri Izsákot áldozatul, egyszülött fiúként említi. Pedig Izsák nem volt egyke, ott volt a bátyja, Izmael.

Ábrahámnak búcsút kellett vennie múltjától, amikor Isten kérésére elhagyta hazáját, most jövőjétől is búcsút kell vennie, mert le kell mondjon a gyerekéről. Próbára teszi Isten, Ábrahám hitét, mikor Izsákot kéri áldozatként. Miért is ne tehetné próbára, hiszen mi, emberek is természetesnek tartjuk azt, amikor próbára tesszük egymást, pl. a tanár kipróbálja a diák tudását a felvételi vizsgán, a pilóta tudását a repülő vizsgán stb. ma is vannak szülők, akik lemondanak a gyermekükről, ha nem is így nyíltan beleegyezve, hanem kényszerűségből, mert végig kell nézniük, hogy gyerekük, akiért imádkoztak, akit terveztek és vártak, esetleg testi- szellemi- sérült, vagy önsorsrontó, és nem lehet olyan szép, tartalmas élete, mint amilyet ők szántak neki, nincs jövője. Isten azt kéri Ábrahámtól, menjen a fiával Mória földjére, és egészen elégő áldozatul mutassa be a gyermeket. Mória földje nincs, Mória hegyen épült viszont később a Jeruzsálemi templom.

A környező népeknél előfordult a gyerekáldozat Moloch istenségnek, Izraelben azonban tilos volt az ilyesmi. Egyes kutatók szerint ezzel a történettel tanították meg erre a zsidókat, hogy a gyereket állatáldozattal kell megváltani. Három napig vándorolnak a hegy felé, szolgákkal. A szolgákat hátra hagyja Ábrahám, mikor megérkeznek, mint ahogy Jézus is hátra hagyja az apostolokat a nehéz órán és egyedül imádkozik a Gecemáné kertben. Jelzi ez azt, hogy a gyötrelmes döntéseket az embernek mégiscsak egyedül kell meghoznia, és viselni a következményeit, akárhány jószándékú segítő is legyen mellette. Nem tudni, Ábrahám remélte-e, hogy mégsem kell feláldoznia gyerekét, elégetni a fiát, mindenesetre a szolgáknak azt mondja, várjanak rájuk, amíg visszatérnek. Tehát, míg mindketten vissza nem jönnek ! Az elbeszélés menete itt lelassul, nyomott hangulatúvá válik. A két ember magányát kifejezi, hogy hangtalanul mennek egymás mellett. A kisfiú megkérdezi, mit fognak áldozatul bemutatni. A Biblia nem írja, de elképzelhetjük, hogy sírt az apa ekkor. Nem mit, hanem kit mutatnak be áldozatul… A rabbinikus hagyomány szerint, Izsák rájött, hogy ő lesz itt az áldozat, és maga ajánlkozott. Mindenesetre, Ábrahám megkötözte a kisfiút, felfektette a farakásra, hogy miután leszúrta, megégesse. Ekkor jelenik meg egy angyal, és akadályozza meg a készülődést. Megtiltja az apának, hogy kezet emeljen a gyerekre „ne tégy neki semmit” Isten sohasem akarta a gyerek igazi feláldozását, viszont az áldozatot be kell fejezni, ezért egy kost ölt le Ábrahám.
Ábrahám elnevezte a helyet 17 „az Úr gondoskodik” helynek. Ez annyit tesz, hogy Isten lát minket a szorongattatott helyzeteinkben, és menekülést biztosít. A próbatétel Ábrahámnak így nyereség lett, mert ismét isteni áldásban részesült hűségéért. Isten viszont a saját fiát, Jézust, nem kímélte így, ott befejeződik az áldozat, ott elfogadja a fia életét, miértünk, hogy meg legyünk váltva. Jézus áldozatát az Ószövetségben a négy Ebed Jahve dal jósolja meg, vetíti előre.    

Izaiás 42,1-9: „Íme az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el, hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön, és tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad, aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak. Én, az Úr hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet, megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket. Én vagyok az Úr, ez az én nevem, és dicsőségemet nem adom másnak, sem dícséretemet a bálványoknak. A régebbi dolgok, íme elérkeztek, most újakat hírdetek : mielőtt kisarjadának, tudatom veletek.”

Ezt az ószövetségi részt az első Ebed Jahve dalnak hívja a tudomány. Ebed Jahve azt jelenti, Jahve, vagyis Isten szolgája. A kereszténység, Jézusra értelezi a négy Ebed Jahve dalt. Az idézet ősibb része az Izaiás 42,1-4 rész, a későbbi kiegészítése az Izaiás 42,5-9 vers. Ez úgy lehetséges, hogy az eltelt idő távlatából újraértelmezték a jövendölést, és hozzá tették tapasztalataikat vagy magyarázzák a jövendölést. Isten bemutatja a „választottját”. Ez a kifejezés jelzi, hogy különleges helyzetbe emelkedik a szolga, erőt kap Istentől, védelmet, a küldetése teljesítéséhez. Isten úgy mutatja be a szolgát, mintha egy nagykirály mutatná be a királyi udvarban a vazallus királyt. „Ráadtam lelkemet” rész azt jelenti, hogy a szolga egy különleges adományt kap, egy különleges megbizatás teljesítéséhez. Az ószövetségben, a bírák, próféták, királyok kapták meg Isten lelkét, a Szentlelket, a feladatuk teljesítéséhez. A különleges megbizatás pedig az, hogy „gazságot vigyen a nemzeteknek” Az igazság pedig az, hogy egy igaz Isten van, a pogányok istenségei pedig nem igazi istenek. „Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán.” Ez az a mód, ahogy a szolga, végrehajtja a feladatát. „A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el”. Mindez azt akarja érzékeltetni, hogy a szolga az esendő, megtört embereknek hoz üdvöt, nem semmisíti meg a pusztuláshoz közel állókat, ezzel ellentmond a világ törvényeinek. „Hűségesen visz igazságot.” A szolga által vitt igazság megtámadhatatlan, vagyis valóban Jahve az egyetlen igaz Isten. „Míg igazságot nem tesz a földön, és tanítására várnak a szigetek”. Az igazság el fog terjedni az egész Földön, ez a küldetés azonban sürgető. „Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad, aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak.” Isten teremtő, fenntartó, mindenható voltát mutatja be. „Megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.” Ezzel a részlettel válaszol Jézus, amikor Keresztelő Szent János megkérdezi tőle, hogy ő e a Messiás. Jézus magára vonatkoztatta Izaiás jövendölését a szolgáról, tehát egy idézettel felelte meg, hogy ő a Messiás. A további Ebed Jahve dalokkal, a következő részben ismerkedünk meg.