Magyar bibliafordítások

A Bibliát magyar nyelvre Tamás és Bálint mester fordították le elõször. A két barát Prágában tanult, ahol akkor Wyclif reformátor újításai hódítottak az egyházban. Wyclif nyomán indult el a Husz Jánosról nevet kapott huszita mozgalom, amely több más újítás mellett a nemzeti nyelveknek a vallásban való bevezetését is a zászlajára tûzte. Tamás és Bálint diákok hazahozták a huszita eszméket Moldvába és 1436 és 1438 között lefordították a Szentírást magyar nyelvre. Ez az ún. huszita Biblia elveszett, de részletei fennmaradtak a Bécsi, Müncheni, Apor kódexekben. A Bécsi kódex érdekessége 1466-ból az, hogy a kisprófétai iratok mellett 3 apokrif iratot is tartalmaz, amelyek a huszita Bibliából lettek kimásolva. Tehát a huszita Bibliába nem kanonizált iratok is bekerültek. A Müncheni, szintén 1466-ban keletkezett kódex tartalmazza a legrégebbi magyar nyelvû Miatyánkot.
1530 után kezdtek megjelenni a bibliafordítások nyomtatásban. Több protestáns bibliafordítást is kinyomtattak, ezek azonban nem tartalmazták a teljes Szentírást, csupán töredékeket, például Komjáti Benedek-Szent Pál levelei magyar nyelven 1533-ból. Az elsõ teljes újszövetségi kiadás Sylveszter Jánosé volt 1541-ben.
Az elsõ teljes bibliafordítás Károlyi Gáspár (1529–1591) református lelkészé volt, a Vizsolyi Biblia. Azért kapta a Vizsolyi nevet, mert a Hernád folyó melletti Vizsoly község nyomdájában készült. A nyomdát Mantskovit Bálint üzemeltette, igen rövid ideig, ugyanis akkoriban a protestáns nyomdákat elkobozták. A Vizsolyi Bibliát két évig tartó munkával nyomtatták ki ebben a mûhelyben. Károlyi Gáspár eredeti neve Radicsics volt. A Károlyi nevet a szülõvárosára, Nagykárolyra való emlékezéssel vette fel. Károlyi Brassóban és Wittenbergben tanult. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy magyar Bibliát adjon a hívei kezébe. Munkáját az 1580-as pestisjárvány után kezdte meg. Sajnos a kórban meghalt a felesége és három kisgyermeke is. A fordítási munkálatokban a környékbeli prédikátortársai is segítették. Károlyi nem Vizsolyban lakott, hanem Göncön. Innen vitte át minden nap az elkészült fordítást a gyermek Szenci Molnár Albert a mûhelybe. A fordítás hamar elterjedt, több kiadást is megélt, a hatalmas szellemi teljesítmény után azonban Károlyi hamarosan elhunyt.
A katolikus Káldi György (1573–1634), látván a református Biblia térhódítását, elkészítette a katolikus fordítást 1605 és 1607 között, de csak 1626-ban jelent meg nyomtatásban. A fordításának az alapja a Vulgáta volt. Ez a fordítás 1973-ig volt érvényben a katolikus egyházban!
A zsidó nép a szerzõdést, amelyet Isten Mózessel kötött, többször megújította. A honfoglalás befejezése után Józsué, Mózes utóda az Ebál helyen újra kõbe véste a törvényeket és felolvasta azt a népnek, Jósiás király is újrakötötte a szövetséget. Némiképpen hasonlít a mi történelmünk is egy kicsit erre a mozzanatra annyiban, hogy Szent István országfelajánlását a Szûzanyának több más magyar király is megismételte, például Szent László, a közelmúlt történelmében pedig II. János Pál pápa 1991-ben, amikor hazánkban járt, és 2000-ben, a milleneum idején.
Többször fordult elõ olyan idõszak a zsidó nép történelmében, amikor teljesen elfordultak Istentõl és az õ törvényeitõl. Ezékiás királynak (Kr. e. 729–686) példá-ul újra be kellett vezetnie a pászka ünnepet, annyira elfelejtették. A fia, Manassze király ismét nem törõdött a hagyományokkal, de a jeruzsálemi templom papjai sem, így fordulhatott elõ, hogy a templomban is elkallódott a törvénykönyv!
A szünagógé görög szó gyülekezõhelyet jelent. Amikor az elsõ templomot a babiloniak Kr. e. 586-ban lerombolták, a második templomot pedig, amit Nagy Heródes építetett, Kr. u. 70-ben Titusz római hadvezér felégette, a templom hiánya, elõsegítette a zsinagógarendszer kialakulását. A zsidóknál ugyanis egy templom volt, a jeruzsálemi. A zsinagógák nem templomok, mert ott nem mutattak be áldozatot, csak Jeruzsálemben. Ezdrás próféta reformja után, aki a babiloni fogságból hazavezette a zsidókat, akiket a perzsa király szabadon elengedett, a zsinagógákban hétfõn, csütörtökön és szombaton összegyûlt a nép a törvényt olvasni, imádkozni. A gyermekeket nyilvános iskolákban oktatták a Biblia héber nyelvérõl az akkor beszélt arám nyelvre való fordítást és magyarázást. A zsinagóga a jeruzsálemi templom mintájára volt berendezve. A babiloni fogság után a világi zsidók, tehát nem papok is foglalkoztak a Biblia kutatásával, magyarázásával. Ez néha félremagyarázásba csúszott, így alakult ki a politikai szabadító képe, ezért nem ismerték fel Jézusban a Messiást. A világi bibliamagyarázókat írástudóknak nevezték.
A farizeusok hittek a feltámadásban, a zsidó szóbeli hagyománynak nagyobb jelentõséget tulajdonítottak, mint a szentírásnak. A szaddúceusok nem hittek a túlvilági életben, csak a Tórát fogadták el, a hagyományokat megvetették. A szóbeli hagyományt, amelyet a Talmudban foglaltak össze, eleinte éppen azért nem írhatták le a zsidók, nehogy a Tóra, vagyis a szentírás szintjére emelkedjen. Akkor jegyezték mégis le, amikor válságba került a nép, például a babiloni fogság idején. Az egyetlen hitszakadás a zsidó vallásban a Talmud miatt következett be. Gnán ben Dávid alapította a hászidok, vagyis kegyesek gyülekezetét, akik elvetették a hagyományokat, másképpen ülték meg a szombatot, más étkezési és esküvõi szokásokat gyakoroltak.