Utak egymáshoz

Bizonyára te is kerültél már olyan helyzetbe, kedves olvasó, hogy az élet nehézségei miatt, kénytelen voltál a gyengeségeidet felismerni, beismerni. Ez csak pillanatnyilag tűnik fel neked kudarcként, mert később rájössz visszatekintve, hogy éppen a gyengeségek elismerése nyit utat, Isten ereje előtt.

A Bibliában is olvashatsz erre az érzésre példát, pl. egy ószövetségi történetben. A pusztában vándorol Mózes a zsidó néppel, az egyiptomi kivonulás után. A puszta a történetben, a bizonytalanságot jelképezi, aggódnak az egyiptomból kivándorolt zsidók, hogy mit fognak enni, inni, mibe fognak öltözködni.

Szorong az ember, ez szinte megszokott jelenség. A mostani mindennapi életünkben, szinte rákényszerít erre minket, az állandó megfeszített versenyhelyzet. Ráadásul, Mózes, aki a vonatkoztatási pont a zsidók számára a pusztai vándorlásban, ő is eltűnt, késlekedik visszatérni a hegyről, így nem nyugtatja meg a népet, a főnök, a vezető jelenléte.

Mi már tudjuk az ismert bibliai történetből, hogy Mózes, nem ok nélkül tűnt el, nem betegszabadságot vett ki, hanem éppen az Istennel „tárgyal”, minek utána megkapja a Tízparancsolatot, vagyis a Dekalógust, az Istenhez vezető élet „szabályzatát”. A zsidó nép, nem győzte várni Mózest, türelmetlenkedtek, ezért maguknak csinálnak egy, a saját mértékük szerint megfelelő vezetőt, egy bálványt, az aranyborjút ! A borjú, a termékenységet, bőséget jelképezte az ókori keleten, de mai nyelvre-gondolkodásta is le lehet fordítani ezt a gondolati irányultságot, az arany, a gazdagság, siker, hatalom utáni vággyal, lépten-nyomon találkozunk, mint a felszínes élet vezérfonalával. Ezek a vágyak szimbólumai, melyek szabadsággal kecsegtetnek, de valójában szolgaságba döntenek.

Ezzel szemben, létezik egy másik reakció, miszerint az ember, a saját elégtelenségét (=bizonytalanság) megtapasztalva, megnyílik Isten előtt, engedi az Atyát, hogy Ő legyen számára az egyetlen Úr. Példaképünk az Istenre hagyatkozásban, Jézus. Krisztus is gyenge lett emberként (megostorozták, kigúnyolták), megfosztott isteni teljességétől (fázott, éhes volt, elfáradt), de sebei által nyert az embereknek –lelki- gyógyulást.

Jézus elfogadta a kudarcot (elárulták, elhagyták, keresztre feszítették), de mindezeket betöltötte szeretettel, erővel, így már átalakította a számunkra, a megváltás által. Ezután, esendőségünkben, a magasból kérünk erőt.

Van olyan „hülye hangulata” az embernek, amikor úgy érzi, hogy megfoghatatlan rossz érzések nyugtalanítják, amikor egyre könnyebben felidegesítik, amikor bezárva érzi magát, elégedetlennek érzi magát.[1] Hogyan lehet ebből az életérzésből kitörni?

Ha vallásosan nevelkedett valaki, akkor a keresztény-katolikus értékrend, kapaszkodót jelenthet a számára. Az imamódnak, a vallásosság-lelkiség megélésének többféle formája van, melyek segíthetnek. A zarándoklat is egy ilyen speciális módszer.

Nem szükséges azonban feltétlenül valamilyen levert állapot vagy krízis ahhoz, hogy megerősítésre legyen szükségünk a másik embertől, vagy az égiektől, hiszen minden ember, szeretetre, meghittségre vágyik, arra az örömteli tudatra, hogy mások, értékelik őt, megbecsülik. Elkerülhetetlen azonban, hogy az ember megtapasztalja az elutasítást, magányt is, a szenvedés idején. A helyzet az, hogy ilyen kényes szituációkban, nem mindig sikerül egymásnak lelki támaszt nyújtanunk. Ez egyszerűen azért van így, mert eltérő az emberek igénye egy emberi kapcsolattól, párkapcsolattól, ezért bántják meg egymást gyakran, vagy hanyagolják el egymást. Isten kegyelmével keressük meg az utat Istenhez, egymáshoz.

Az emberi személyközi kapcsolatok rejtélyesek, összetettek-komplexek. Émile Durkheim a modern szociológia atyja mondta, hogy bonyolítja a helyzetet az, hogy ráadásul a tömegtársadalmakban, idegen emberektől függünk, befolyásolnak minket. Az egymásrautaltság, idegen szóval interdependencia, attól is függ, hogy mennyire függnek egymástól céljaik elérésének érdekében az emberek. Úgy tűnik tehát, hogy a kapcsolat-fejlesztésre, sérelem-kezelésre, mint mentálhigiénés eszközre, mindenkinek szüksége van. A zsidók nyelve zseniálisan, egyetlen szóval ki tudja fejezni a kívánt kiegyensúlyozott lelki állapotot: salom.

A salom, azt jelenti, azt kívánom, hogy belsőleg elégedett legyél, békében éljél önmagaddal, képes legyél hálásan végigtekinteni az életeden. Mindehhez a Szentlélek erejéből merítünk.

[1] Vö. BARRY WILLIAM-CONOLLY WILLIAM : A lelkivezetés gyakorlata, Jezsuita kiadó Bp 2015, 19.