Bibliakommentek
Értsük jól az
Ószövetséget
Értsük jól az
Újszövetséget
Tartalomhoz ugrás
      KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS


Kapisztrán Szent Jánosról, minden magyar embernek az jut az eszébe, hogy a híres törökverőnek, Mátyás király apjának, a nagy hadvezérnek, Hunyadi Jánosnak volt a ’jobbkeze’ a Nándorfehérvár-i ütközetben. Mindenkinek ez jut eszébe, kivéve talán magát a szentet, aki az 1400-as években, inkább az inkvizíciós perekkel volt elfoglalva, mintsem a török veszedelemmel. 1450 körül, Sziléziában, ahol Kapisztrán-t, a ferences szerzetest hívták meg főinkvizítornak az eretnekek, főleg zsidók ellen, ténykedése folyamán, szinte minden zsidó elhagyta a vidéket. Akik szerencsétlenségükre, nem így cselekedtek, azok testéről vasfogókkal szaggatták le a húst, 4 részre vágták a maradék tetemet, azt a keresztutakra függesztették ki, elrettentésül. Amely pórul járt perbefogott, élete mentése érdekében megkeresztelkedett, vagyonát így sem tarthatta meg, hanem az a királyé lett. Ilyen múlt után érkezett Kapisztrán Szent János, Nagy-Magyarországra, ahová V.László király hívta meg 1452-ben. Az inkvizítor azonban, nem akart a pogány török ellen harcra kelni, mert szemében, a törökdúlás nem volt más, mint Isten büntetése a vétkekért ! Prédikált viszont az eretnekek ellen ! Minden MAGYAR eretnek volt, álláspontja szerint, aki nem a római pápát követte. Tehát eretneknek, ELLENSÉGNEK  számított Szerbia,  Moldva, Havasalföld, Bosznia magyar lakossága, mert ortodox és bogumil hitűek voltak, de a Szerémség-i, Zágráb-i, Pécs-i, Kalocsa-i, Szeged-i egyházmegyében élő és Erdély-i huszita hitű magyarokat is PUSZTÍTANDÓ eretneknek élyegezte ! V.Miklós pápa, követet is küldött utána, hogy nem kapott most inkvizítori kinevezést, és ne ezzel, hanem a török elleni harc megszervezésével foglalkozzon ! Ugyanis a pápa, keresztes hadjáratot hírdetett a török ellen, de csak miután 1453-ban, a török seregek bevették Konstantinápoly-t (= a kelet-római császárság fővárosa) Bécsújhely-en kellett volna a fejedelmeknek gyülekezniük, hogy a részleteket megbeszéljék, de senki sem jelent meg jóformán, mindenki csak követet küldött, maga a pápa is ! Bécsújhelyen éppen elkezdték volna a gyűlést, mire megjött V.Miklós pápa halálhíre, s a tanács felbomlott. Az új pápa III.Calixtus lett. Budán, Kapisztrán hírdette ki a keresztes hadjáratot, felolvasta a pápai bullát. A pápa böjtöt és bűnbánatot rendelt, délben 3-szor, fél órás szünetekkel harangszó emlékeztette erre az embereket. Ez volt, az ’eredeti’ déli harangszó. Aki fél évig harcolt a török ellen, vagy egy katona fél évi zsoldját fizette, bűnbocsánatot nyert, és örök életet. A mennyben, a pápa ígérete szerint.Hunyadi János hadvezér, kezdetben nem akart együttműködni Kapisztránnal, mert a Szent, nem akart a magyar seregbe fogadni szakadár=eretnek vallásúakat. Hunyadit utasította, hogy az erdélyi szakadárok püspökét, küldje el. Hunyadi, nem tartotta jó ötletnek, hogy az eretnekeket égető máglyákkal riasszák el a leendő katonákat. Kapisztrán vértanúságra vágyott, ha már a török ellen kell harcolnia, Hunyadi győzelemre. Nándorehérvárnál, Kapisztrán, különös taktikát választott. Önmagát veszélyeztetve, kiállt a folyópartra, s onnan szidta, bőszítette a törököt, kik ágyúval lőtték a magánakcióba kezdő ferencest. A törökök sokszor, egy egész álló nap, teljes fegyverzetben, megfeszült figyelemmel állt a magyar vár előtt, de mégsem támadt alkonyatig, ezzel is fárasztva a magyar védők lelkesedését, éberségét. Egy újabb ilyen esetnél, Kapisztrán, Hunyadi határozott tiltó hadi-parancsa ellenére, a törökre rontott, akik könnyűszerrel visszaszorították a magyarokat, Kapisztrán pedig vértanúhalált szenvedett. Hunyadi, hogy mentse a helyzetet, a török ágyúkat, amit azok az előrenyomulás miatt őrizet nélkül hagytak, Hunyadi, 12 ezer emberével kitörve a várból, lefoglalta. Így, az előrenyomult török lovasságot, azok hátába kerülve, Hunyadi, a saját ágyúival lőtte szét, ez döntötte el a Nándorfehérvár-i háborút, és szerzett a magyaroknak, Eu-ra szóló diadalt. 35 ezer török katona, a teljes török tüzérség,  a török vezérkar megsemmisült, Mehmed szultán, a török katonák vezére is sebet kapott, úgy futott Szófiáig. Hunyadi a Nándorfehérvár-i győzelem után, azt mondta V.László királynak, üldözni kellene a törököt, s még Konstantunápolyt is el tudnák foglalni. Erre azonban nem került sor, mert Hunyadival a pestis végzett.  Újlaki Miklós Erdély-i vajda, és a Habsburg császár, még Mátyás király is írt a pápának, hogy Kapisztrán-t avassák szentté, ami meg is történt.
Vissza a tartalomhoz