Bibliakommentek
Értsük jól az
Ószövetséget
Értsük jól az
Újszövetséget
Tartalomhoz ugrás
 
A MÁRIAPÓCSI KÖNNYEZŐ KEGYKÉP ORSZÁGOS KÖRÚTJA

 

A Máriapócsi Istenszülő Szűz könnyező ikonja, 10 év után, ismét országjáró körútra indult, hogy „felkeresse” híveit, és „meghívja” őket, a tricentenáriumi ünnepi eseményekre Máriapócsra, melyeket a Kegykép könnyezésének 300. évfordulójára rendeznek, ekkortól fogva vált Máriapócs, zarándokhellyé.
 
2015. március 8.-án, Kereszthódoló vasárnap, a könnyező Mária ikon lekerült a díszes tartójából a különoltárról, a máriapócsi bazilika ikonosztázionja elé, hogy Kocsis Fülöp Hajdúdorogi görögkatolikus püspök –azóta immár metropolita=érsek- ünnepi Szent Liturgiája után és a paraklisz imádság elvégzése után, a helyi hívek el tudjanak búcsúzni az Istenszülőtől, aki a hónap végéig, elutazott tőlük, hogy meglátogassa az ország más részein, az Őt tisztelőket. A Kegyképet Máriapócsról, Kapin István kegyhelyigazgató és Mosolygó Tibor helyi görögkatolikus lelkész kísérte el az utazásra.
 
A körútnak több, mint egy tucat állomáshelye volt, elsőként Csenger, ahová sok határon túli magyar testvér is érkezett, köszönteni Égi Édesanyjukat, és kérni Őt a Kárpátaljai nehéz helyzetben lévő magyarok, és ott élő más nemzetiségűek megoltalmazásáért, a béke kieszközléséért. A Szűz Anya a hosszabb utakat az országúton, rendőrautóban tette meg, a településekre érkezve pedig mindenhol többezres tömeg kísérte templomi zászlókkal, énekelve, imádkozva, gyalogosan, amíg elért a helyi templomokba. Az út mentén a helyi görögkatolikus óvodák, iskolák növendékei álltak sorfalat.
 
A püspöki Szent Liturgián Hajdúdorogon részt vett Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Kongregáció prefektusa, aki az I. Ferenc pápa által adományozott metropolitai címbe beiktatta Kocsis Fülöp eddigi püspök urat. Egyidőben bejelentette a görögkatolikus metropólia(=érsekség) megalapítását.
 
A nyíregyházi állomáshely után, Édes Istenszülő Szűz Anyánk, márc. 24.-én tért haza Máriapócsra, ahol a helyiek már nagyon hiányolták. Nem győzvén hazavárni, elébe mentek Pócspetribe, ahol Pásztor Károly római katolikus atya még egy kicsit marasztalta a Szent Szüzet, a helyi templomban. Máriapócson, még az Idősek Otthonából is kiültek az idős, beteg hívek, több órával az Istenszülő érkezése előtt a szeles időben az út mellé, hogy ha csak egy pillantásra is, de láthassák az Égi Királynőt elvonulni. Meg is állt a Szent Szűz egy percre előttük, mint egy igazi Királynő, aki találkozik az alattvalóival, de amíg a földi királynők csak a köszönésüket adhatják, addig a Szűz Anya, az áldását osztogatta bőkezűen mindenkire, míg Fülöp püspökúr a kézi keresztet nyújtotta keresztcsókolásra.     
 
A Könnyező Kegykép országjárásának minden egyes perce felemelő, életutakat meghatározó pillanat volt, mindenkinek lett egy személyes élménye a Szűzanyával, kijöttek az emberek a munkahelyükről, hogy köszöntsék az Égi Királynőt. Nemzeti érték Ő nekünk, aki útbaigazítást adhat a mindennapjainkban. Egy momentumot mégis kiemelnék a sok szép megragadó kép közül. Az egyik állomáshelyen, óvodásforma gyermekek járultak a csókoló Mária-kép elé, és még kicsik lévén, nem ismerték a szokást, hogy a képet meg kell puszilni, így ahelyett megsimogatták azt. A kis puha, párnás, aranyos gyermekkezek símogatják most Égi Édesanyjukat, aki viszontszeretettel fordul simogató oltalmával a magyarok felé.   
 
A Kegykép zarándoklata alatt, megmozdult az egész ország, a lelki élmény mellett, társadalmi esemény volt mindenhol a Kegykép érkezése, helyi polgármesterek, önkormányzati képviselők, országgyűlési képviselők, intézményvezetők, római katolikus paptestvérek, püspökök mondtak köszöntő beszédeket, iskolások adtak műsort, véradás zajlott párhuzamosan a vecsernyékkel, utrenyékkel, zsolozsmákkal, Előszenteltek Liturgiájával, virrasztásokkal, imaórákkal, rózsafűzérrel egyidőben. Sok tanúságtétel történt, és bizonyára lelki gyógyulások is.
 
Könnyekig megható volt, ahogyan Égi Édesanyánk meglátogatott minket, eljött a városainkba, falvainkba és megölelt, szeretetével megsimogatott, figyelmével kitüntetett mindenkit. Köszönjük Neki hálás szívvel, és minden szervezőnek, aki ezt lehetővé tette.
Vissza a tartalomhoz