Megtisztulni lelkileg ésgondolatban
Szeretnél közelebb kerülni a problémáid megoldásához, és Istehez? A zarándoklat, a természetben, a természet által, a zarándoklat kontemplációját –is- ajánlja neked, mint elmélkedő imamódot.
A kontempláció, az Istennel való közvetlen kapcsolatot jelenti. A lelkigyakorlatok is felhasználják a kontemplációt, vagyis a csendes napokat, mely gyakorlatot, Loyolai Szent Ignác találta ki, alkalmazta. Módszerét összefoglalva megírtam a Lelkigyakorlatok, című könyvében. A kontempláció, ahogyan a zarándoklat is, a megtisztulás útja, mely során eltávolítjuk azokat az akadályokat, melyek elválasztanak Istentől pl. bűnöket.
Az élet értelmét keressük, hogy boldogok lehessünk, hogy megtaláljuk az élet célját. A keresztény-katolikus ember, ezért fejleszti az érzelmi életét, magatartását, mert Krisztushoz szeretne hasonlítani. Ez nem nagyzolás, hanem a krisztusivá válás, a célra-vezetó mód. A keresztény tökéletességet célozza meg az ember, erények által.
A zarándok, a zarándoklaton olvasott bibliai szövegen meditál a hívő, elmélyed benne, van ideje átgondolni, megérteni, magára vonatkoztatni, ezek következtében az életét megváltoztatni. A zarándoklaton természetesen minden más tevékenységtől tartózkodunk, pl. hobbi, olvasás, tv, rádió, internet, beszélgetés. Elvonulunk egy csendes helyre, a természetbe. A zarándoklat után, a társak, beszélgetésben elmondhatják a meditációban szerzett tapasztalataikat egymásnak. A zarándoklaton a mező, erdő, csillagok fénye, a Nap ereje, azért inspiráló, mert benne van Isten, Krisztus jelenléte, mint a Teremtőé.
Miért fontos kivonulni a mindennapok nagyvárosi „pörgéséből” a természetbe a zarándoklat által? A zarándoklat alatt, a természet, az Istennel való találkozás helye.
Amikor Isten be akar avatkozni a történelembe, és valakit felkészít erre, akkor kiemeli a természetes környezetéből, pl. a pusztába vezeti Ábrahámot. Hosszabb időt eltölt ott Ábrahám (Mózes, Illés próféta, Keresztelő Szent János), az elvonultságban, amikor az Isten megajándékozza a személyével való találkozással.
(Pl. Ábrahám is elhagyta országát –Sumér, Káldea-, városát –Úr-, a nagyváros mozgalmassága eltűnt, jobban önmagára talált. Pl. Mózes meglátta Istent az égő csipkebokorban, találkozott Istennel, felismerte Istent a hegyen. Mózes rátalált az önazonosságára is, megtapasztalta önmagát ezáltal. A találkozás Istennel a Sínai-félszigeten, a Szövetség megkötésében teljesedett ki, ekkor vált néppé Izrael. Ekkortól néptudatuk volt, egység lettek, ezt a közös törvényben is kifejezték. Pl. Keresztelő Szent János is a pusztába vonult. Szavainak azért volt nagy hatása, mert a közvetlen találkozásról beszélt Istennel. Pl. Jézus is elvonult a pusztába a 40 napos bőjtre. Pl. Szent Pál is a damaszkuszi megtérése után Arábia pusztájába megy. Pl. Loyolai Szent Ignác spanyol katonatiszt is, aki Pampolna ostrománál megsebesült, és Loyolába szállították az apja házába gyógyulni, hetekig ágyban feküdt. Unalmában a Bibliát olvasta és egy Szentek élete gyűjteményt. Belső elvonultságában, olvasmányélményeit átelmélkedve, kontemplálva, megtért, és egész életét Istennek ajánlotta, nagy fellángolásában, a Szentföldre akart utazni. El is indult, pihenésképpen egy éjszakát Montserratban töltött, imádkozva a Szűz Anya képe előtt, és ennek a hatására, megváltoztatta a tervét. Néhány km-re onnan letelepedett, Manresa mellett egy barlangban, itt töltött 1 évet, kontemplációval. A kegyelmeket, melyeket kapott az elvonultságban, másnak is meg akarta mutatni, tovább akarta adni. Ezért tervet dolgozott ki egy 30 napos lelkigyakorlatra.)
A zarándoklat, a lelkigyakorlat tehát egy korlátolt időtartamú pusztai megtapasztalás. A pusztát természetesen helyettesítheti bármilyen természeti táj, erdő, tópart, folyópart stb. A lényeg, hogy hagyjuk, hogy hasson ránk pl. egy fa látványa, madár dalolása, a kék ég, patak csobogása, virág, szél az arcunkon, felhők játéka, mindez ellazuláshoz vezet.
A zarándoklat, a hívőt a mindennapi élet teljesítménykényszeréből, mely uralkodik rajta, szelíden kiszakítja, hogy mást is tudjon észlelni, pl. a természetet, annak csendjét. El vagyunk merülve saját gondolatainkban, ezért nem engedjük közel magunkhoz Istent.
Nyitottabbnak kell lenni, kiüríteni a mindennapi, hétköznapi gondoktól az elménket. A zarándoklat megváltozott környezete, ebben segít. Kezdetben, békében élt az ember Istennel, emberrel, a természettel. A bűnbeesés által az Istentől elfordult az ember és maga felé fordult. Saját maga lett önmaga mércéje. Nem Isten lényegére figyel, nem ebből él, hanem a saját akaratával foglalkozik az ember, kívánságaival, terveivel, céljaival. Az ember visszaesett az istenközpontúságból az emberközpontúságba. Az ember elszakadt a forrásától, Istentől. Megbomlott a harmónia az ember és Isten közt, ember és ember közt, az ember és a természet közt. Ezt a harmóniát szeretnénk visszaállítani a természet megtapasztalásával.
