SZENVEDÉSTÖRTÉNET
VI.rész
Miután Jézust elítélte a zsidó főtanács, Pilátus római helytartó végre hajtatja a halálos ítéletet, keresztre feszíttetni Krisztust.
Mt 27,32: „Miközben kifelé mentek, találtak egy cirenei embert, név szerint Simont. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét.”
Azért mondja a szöveg, hogy kimentek, mert a városfalon kívül volt a vesztőhely. Azért kérték a főtanács tagjai Jézus keresztre feszítését, hogy nemcsak meghaljon, hanem neve átkozottá váljék. Mert az Ószövetség szerint „átkozott aki fán függ".
Márk evangélista megemlíti Simon két fiát, Alexandert és Rufust is. Valószínű az őskeresztény közösség tagjai voltak. Lehet, hogy ez a Rufus szerepel a Rómi levélben 16,13-ban.
Simon neve Cirenei, Cyrene észak-afrikai város volt, akkor Egyiptomhoz tartozott, de római provincia volt, hasonlóan Izraelhez, Egyiptomban jelentős zsidó diaszpóra élt, ma Líbia területén található Cirene. Az innen haza vándorolt zsidóknak, saját zsinagógájuk volt Jeruzsálemben ApCsel 6,9. Ezt úgy kell elképzelni, mint manapság ha egy Amerikába emigrált magyar hazajönne nyugdíjas napjaira.
Mivel Simon éppen a mezőről jött, így Jézus megfeszítése nem a húsvéti ünnepnapon történhetett, mert akkor tilos volt a munka.
Simont beállítják a légiósok, hogy vigye Jézus keresztjét. A római hadseregnek jogában állt nem római polgárt kényszermunkára hajtani. Csak a kereszt keresztgerendáját kellett vinni, a törzs a vesztőhelyen állt a földbe verve.
Cicero a keresztre feszítést a legkegyetlenebb, legborzalmasabb halálbüntetésnek nevezi. A keresztre feszítéskor a halál nem elvérzés, hanem szívbénulás, vagy fulladás következtében áll be, a halált olykor a végtagok eltörésével siettették, néha a kereszt alatt tüzet is gyújtottak, hogy a szenvedő a füstben megfulladjon.
Lukács evangélista megemlíti Jézusnak a jeruzsálemi asszonyokhoz intézett szavait is a kereszthordozás közben.
A Talmud aprólékosan írja le a kivégzések ceremóniáját, egy kikiáltó ment az elítélt előtt, közhírré téve a bűnét, vagy egy magával vitt táblára volt felírva. Két papnövendék fogta közre és unszolta az elítéltet, hogy vallja meg vétkét, halálát ajánlja fel a gonosz tettei kiengesztelésére.
Mt 27,33: „Amikor elérkeztek arra a helyre, amelyet Golgotának neveznek, ami Koponyahelyet jelent,”
A praetóriumtől, fél km, 10 perc út a Golgotára. A katonák valószínű, hogy nem a legrövidebb utat választották, hanem az emberektől nyüzsgő utcákat, hogy minél többen elrettenjenek, hogy demonstrálják, hogy járhat egy lázadó. A praetóriumtól a vesztőhelyig vezető utat ma Via Dolorosának a Fájdalom útjának nevezik. A stációk közül 9-et az evangéliumok említenek, a másik 5, Jézus 3 elesése, édesanyjával való találkozása és Veronika kendője, későbbi hagyományból származik.
Az élet keresztje, jelképe az élet terhének. A szenvedő ember áldozata érdemszerző. Arámul gulguta vagyis koponya, latinul Calvaria, koponya-hely. A hely bizonyára koponya alakú hely, innen kapta volna a nevét. Nem azért, mert az elítéltek koponyái ott hevertek.
Mt 27,34: „Epével kevert bort adtak neki inni. Amikor megízlelte, nem akart belőle inni."
A jeruzsálemi asszonyok, hogy enyhítsék az elítéltek kínjait, bódító italt szoktak adni a foglyoknak. A Talmud úgy említi, hogy mirhát adnak egy pohár borban. Jézus azért nem fogadta el az italt, mert tudatosan akarta vállalni a kínhalált. Az epével kevert bor említésével teljesedik be Zsolt 69,22: „Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak”. Az epe a gonoszság jele.
Mt 27,35: „Miután felfeszítették, sorsot vetve megosztoztak a ruháin."
A kivégzendőt teljesen lemeztelenítették. A törvény viszont tiltotta a mezítelenséget. A hagyomány szerint Jézusnak a tömegből nyújtottak egy kendőt, hogy tekerje maga köré szemérmességből. Az elítélt ruhái a kivégzőket illették. Zsolt 22,19 teljesedett be így: „Elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek.” Az egy darabból készült, varratlan köntöst nem szabdalták szét, ezért sorsolták ki, kié legyen. Poncsó szerű vállkendő lehetett ez a köntös. A varratlan köntösben az egységes egyház jelképét látjuk.
1968-ban egy jeruzsálemi temetőben feltártak a régészek egy csonttartót, ossarium-ot, amiben egy keresztre feszített csontjai voltak láthatók. A lelet alapján pontosan rekonstruálni lehet a keresztre feszítés mikéntjét. A két lábat 1 szeggel szegezték a fához a sarokcsonton át, a szegfej és a láb közt szorító faléc volt.
A Torinói halotti lepel lenyomata szerint Jézus lábait 1 szeggel ütötték át, amely viszont mindkét talpon áthatolt, tehát nem a sarokcsonton, oldalra fordítva térdben felhúzva minkét lábat, a lepel szerint jobb láb volt alul, a bal felül, térdben behajlítva.
Ülődeszka volt a kereszten, ha a szeg nem bírta volna tartani a test súlyát. A kezet nem a tenyéren át szegezték fel, hanem a sing- és orsócsont közt. Valószínű, hogy rá is kötözték a keresztre az elítélteket. Van Dyck festőn kívül, aki a Torinói leplet a saját szemével látta, minden festő a keresztre feszített Jézust a tenyerén átszegezve ábrázolja. A kézfej gyökerében az érző- és mozgató ideg megsérül, ettől a hüvelyujj behúzódik a tenyérbe, amit a Torinói lepel is mutat. Ez az idegfájdalom szinte elviselhetetlen. Gondoljunk csak a fogfájás idegfájdalmára, és ezt százszorozzuk meg. A keresztre feszítésnél az erősen kifeszített izomzat görcsösen összerándul időközönként, rövid idő múlva. Az egész test súlyát a kezeknek kellett viselniük.
Mt 27,37: „A feje fölé feltették elítélésének okát. Ez volt ráírva: >Ez Jézus, a zsidók királya."
A kereszt felirata elrettentő példaként hirdette a kivégzett bűnét. A kereszt feliratáról János evangélista tesz említést, hogy 3 nyelvű volt, ez is a nyilvánosságot szolgálta, a helyi lakosság arámul beszélt, az idegenek görögül, a kormányzat nyelve pedig a latin volt. A zsidó főpapok kérték, hogy ne így fogalmazza meg a szöveget -A zsidók királya-, mert ez az ő messiásvárásuknak a kigúnyolása, hanem úgy, -Azt mondta magáról, hogy a zsidók királya.
Mt 27,38: „Két rablót is megfeszítettek vele együtt, az egyiket jobbról, a másikat balról.”
A gonosztevő valószínű, hogy rablókról, vagy zelótákról van szó. A hagyomány szerint Dismas és Gestas volt a nevük. János evangélista megjegyzi, hogy a két másikat jobb és bal felől feszítették meg. Iz 53,12 teljesedik ezzel, mely szerint a Szenvedő Szolgát bűnösök közé sorolják.
Mt 27,39: „Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták." (Zsolt 22,8)
Mt 27,41: „Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és a vénekkel együtt: "
A vezető emberek ott voltak a kereszt alatt is, tehát az elejétől a végéig ellenőrizték a cselekményt.
Mt 27,44: „Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre."
A nyilvános kivégzések minden korban vonzották a gúnyolódókat. Máté 3 csoportot említ, arra menők, zsidó vezetők, 2 lator. A kivégzőhely azért volt a kapu közelében, hogy minél többen lássák az elrettentő, intő példát.
Mt 27,43: „>Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja ! (Zsolt 22,9) Hiszen azt mondta, az Isten Fia vagyok.”
Amikor gúnyolói nem hiszik, hogy messiási hatalma van, mert nem szabadítja meg magát, Jézus éppen akkor teljesíti küldetését, mert kínhalálával mindenkit megvált.
Jézus tényleges haláláról a következő részben olvashatunk.