A keresztény család

A keresztény katolikus családba beleszülető gyermek számára az első katekétái a szülei, hiszen a szülők kötelessége a gyerek hitoktatása. Nem tantervszerű rendszeres oktatásra kell itt gondolni, hanem elsősorban az élet hozta feladatok, esetleges problémák evangéliumi szellemű megoldására. Ez egyszerűen az egymással való türelmes beszédet, becsületes munkát jelenti, a szabadidő tartalmas eltöltését, az ünnepek liturgiával való megünneplését.
A gyermek így természetes módon sajátítja el a katolikus viselkedési módot, a helyes magatartást az egyes élethelyzetekkel szemben. Tapasztalatot szerez Jézus követéséről a mai világban. Sokszor hallani manapság, azt a véleményt, hogyha majd a gyermek felnő, eldöntheti saját maga, hogy kíván-e gyakorló vallásos életet élni, de kiskorában nem iratják be hittanra.
Nem lehet ezzel az állásponttal azonosulni és vele egyet érteni, hiszen így a vallásos életbe nem avatják be, míg a „pogány” életvitelt magától megtanulja a gyermek. Nem tud majd objektíven választani ennek fényében a felnőtt, hiszen csak az egyik oldalát ismeri az életnek, amelyet már jól begyakorolt, a „pogány” életvitelt. Ha tanult volna hittant, rálátása lenne a vallásos erkölcsökre is, és befolyásolás nélkül választhatna. Akik azonban megóvnák a gyermeket, csupán tudatlanságba taszítják, nem pedig a pártatlanságát biztosítják. A hívő értékvilág megismertetésével, semmi rosszat nem követnek el a szülők, e felől megnyugodhatnak.
Persze nem elég a katolikus szülőnek csupán csak tanítania a kicsinyét, hanem példát is kell mutatnia a saját életvitelével, magatartásmódjával, mert nem lesz hiteles, ha „vizet prédikál és bort iszik”, vagyis saját maga nem viselkedik hívőként. Csak küldi a gyermekét a templomba vasárnapi Szent Liturgiára, de saját maga nem kíséri el, ha felszólítja a gyermeket a mindennapi imára, de ő nem ér rá az Úrnak hálát adni stb.
A szülőnek bíznia kell abban, hogy a nevelése, meg fogja hozni a gyümölcsét. Ehhez nagy türelem szükségeltetik, mert az eredmény ritkán azonnali, sőt, inkább az a jellemző, hogy az ember „prédikációi”, „hegyi beszédei”, melyből a legtöbb kamaszkorban hangzik el, majd a gyerek 30 éves korára érik be, ülepszik le. A pszichológusok szerint, két téma van, amiben a szülőnek engednie kell a gyerek elképzelésének, ez pedig a pályaválasztás és párválasztás.
Ha ebbe a kettőbe beleszól erőszakosan a szülő, kényszerít, tilt, az nagyon meg tudja bosszulni magát. Hány tönkrement élettel találkozik az ember, amikor egy szakmában sínylődik az illető, amit nem szeret, azon a vidéken lakik, amit nem maga választott, nem köthette életét az élete nagy szerelméhez, nem segítették, akadályozták a tanulmányaiban, másfelé irányították, mikor szerzetes szeretett volna lenni, mindez keserűséget szül, vádaskodást.