AZ EGYHÁZRÓL
BEVEZETÉS
Amikor az egyházra gondolunk, egy középkori egyházképet látunk magunk előtt, a népegyház korából. Holott sajnos már megtépázta egyházunkat a pluralizmus, szekularizmus, globalizmus. Az egyház, felelős a világért, történelemért, az élet harmóniájáért. Fontos, hogy az egyház közösség legyen, ne közönség. Az Isten Igéjének hirdetése, vagyis az evangélium jóhírének terjesztése legelőször családi körben történik meg, amikor az édesanya hitre neveli gyermekét. Szép példája ennek Szent Mónika fia, Szent Ágoston. A kitartó imádságos anyai szeretettel találkozunk a példájában.
Az ecclesia domestica kifejezés azt jelenti, a család, kis egyház. Elkerülhetetlen ezt szem előtt tartanunk ma, amikor a családok válságban vannak. Ahol a tanúságra kész Jézus hit kínálja magát, ott történik az egyház.
Isten országa szolgálatában áll az egyház. Nem az egyház üdvözít, hanem Jézus, ő az üdv forrása, kezdete, útja. Egy Isten van, mégis több vallás. Hogyan viselkedjenek a katolikusok a más keresztényekkel, vagy nem-keresztényekkel szemben?
A katolikus egyház nem utasít el semmit, ami a zsidó, mohamedán, buddhista, hindu vallásokban igaz és szent. A jóakaratú ateisták nem jutottak még el Isten kifejezett felismerésére. A jó, igaz ember a pogányok közt, kétségbeesésében, az igazság keresése közben a bálványimádás áldozata lehet, ezért mentő a katolikus misszió.
Ma inkább az önkéntesen alakuló bázisközösségekben ismerjük fel az egyházat, ahol személyesen megélhetjük a társas közösséget, ez ma számomra az egyház.[1] Ha ma az egyházra nézünk, van, aki igen sötéten látja a jelenét, jövőjét. Egyre kevesebb ember tartozik az egyházhoz, csökken a létszámuk, azok a megmaradtak is egyre idősebbek. Kívülről úgy néz ki, mintha minden rendben lenne, de él igazából az egyház? Hogyan folytatódik így az egyház élete?
Hasonlíthatnánk az egyházat, a tömjénezőhöz. Kívülről csillogó, díszes, belül pedig fekete, kormos. A tömjénezőben azonban egy csoda történik, a belsejében tüzet gyújtunk. Az apostolokban is tűz gyúlt pünkösdkor, így lettek egyáltalán egyházzá. A Szentlélek a hit lángjára lobbantotta a tanítványokat, és minket is. A megújulás Lelkére van szüksége a mai egyháznak.
Mozgásba hozza az egyházat a Szentlélek, ha hagyjuk működni, ha esélyt, teret adunk neki. A Szentlélek szüntelenül fúj, nekünk csak a vitorláinkat kell kifeszítenünk.[2] Így lesz az egyház, imádkozó gyülekezet, Isten szavát meghallgatjuk, közösségben imádkozunk, énekelünk, dicsérjük az Istent. Közösséggé pedig az eucharisztia tesz bennünket.
A keresztények közösségét a szeretetről lehet felismerni, amint ez Jézus kívánsága is volt. Pedig az egyház neve, a görög ekklészia a profán görög nyelvben népgyűlést jelent, nincsen vallási töltete a szónak, szemben a küriakon görög szóval, aminek a jelentése az Úr háza, szent ház, templom. Ez megfelel a héber kahal, szünagógé szavaknak, Izrael népének gyülekezete, vallási, kultikus közösség értelemmel.[3] A görög ekklészia szóból származik a magyar eklézsia, egyház jelentéssel.
Az egyház látható és láthatatlan misztérium egyszerre, közvetítő Jézus és miközöttünk. Az egyház éppen ezért nehéz helyzetben van, mert egyszerre földi és természetfelettik. Nehéz helyzetét a küldetése beteljesítésében a következő idézet igen jól érzékelteti :
„Egyfelől az egyház intézmény, amely üzenetet hordoz. Egyetlen más intézmény sincs gyakorlatilag, legalábbis ilyen mértékben, hasonló helyzetben. Azok egyszerűen arra törekszenek, hogy megszervezzék a közéletet, nem tartanak igényt, üzenet hirdetésére. Másfelől pedig az evangélium olyan üzenet, amelyet nem egyszerűen egyéni síkon kell élni, hanem társaságban, egyházban, tehát részben intézményesen. Mert mindig lesz intézmény ott, ahol emberek nem egyénenként akarnak élni, hanem testet alkotni, Krisztus testét.
Az intézménynek ez a jelenléte nem egyszerű szociológiai szükségletnek felel meg, hanem egy olyan üzenet kifejezése, amelyet közösségben kell élni.”[4] /A. Geshé professzor/
Az egyházat mégis inkább természetfelettinek látom, mert a földi tevékenységén át, minduntalan átszűrődik a Szentlélek sugara. Amikor pl. az apostolok megbeszélik, hogy a pogány-keresztényeknek meg kell-e tartaniuk a zsidó szokásokat, így kezdik megírni az utasító levelüket.
ApCsel 15,28 : „A Szentlélek is, mi is úgy láttuk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél.”
Tehát a megbeszélésen az Szentlélek elnökölt. De az apostolok útirányát is a Szentlélek szabja meg.
ApCsel 16,6 : „A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten tanítását…”
Aranyszájú Szent János szerint a születő egyháznak szüksége volt a Szentlélek különleges segítségére, hogy a kezdeti lendület és lelkesedés megmaradjon. Szent Ireneusz a 2. században is még beszámol a különleges karizmák jelenlétéről, a prófétálásról, nyelveken szólásról, de mára eltűntek talán ezek a karizmák?
Azért azt nem lehet kijelenteni, hiszen a szerzetesek, rendalapítók, szentek, szintén rendelkeznek különleges adományokkal, pl. a lelkek megkülönböztetése, tanácsadás, állhatatosság stb. Szeretném hinni, hogy minden katolikus hívőnek van valamilyen karizmája, hiszen mindnyájan megkapjuk a Szentlelket a Szent Liturgiában, amikor a pap az epikléziskor leesdi a Szentlelket, nemcsak az adományokra, hanem a közösségre is, így lesz a Szentlélek a testvéri gyülekezet szeretetbeli gyarapodásának a forrása.
A Szentlélek, mint egy pedagógus, Jézushoz akar hasonlóvá formálni, így vezet az Atyához. Mindig voltak fiatalok az egyházban, de őket sosem a dogmatikus tudnivalók vonzzák a hithez, hanem a személyes megtapasztalás, a konkrét élmény. Az apostolok is megtapasztalásról mesélnek.[5]
I. Jn 1,1-2 : „Amint hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk, az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla.”
A mai fiatalokat is a közösség élménye vonzza az egyházba, lehet, hogy először még nem a Szent Liturgia, hanem a hittanos tábor, a cserkész csapat, a közös foci az atyával, de ez nem baj, az egyház, a hit megtapasztalása nemcsak rendkívüli esemény lehet.[6]
Az egyház, egység a sokféleségben. Az egyház, a jövőben beteljesedő világ elővételezése. Az egyház a mennyei dicsőségben válik tökéletessé, amikor a mindenség megújul. A helyreállítás Jézussal kezdődött el. Az egyház, az Isten és az ember legbiztosabb találkozásának a helye.
Az egyház, az Isten és az ember kiengesztelődését szolgálja az istentiszteletben. Az egyház, a szükséget szenvedők szolgája. 1979-ben a latin-amerikai püspökök kérték, hogy az egyház törődjön a harmadik világ rászorultjaival.
Az egyház feltárja az Isten misztériumát, aki az ember végső célja, feltárja az élet értelmét. Az egyház, testvéri közösség, Isten meghallgatására, Isten akaratának megtevésére, istentiszteletre. Az egyház a jele, a világban működő kegyelemnek. Az egyház, eszköz és jel. Az egyház nemcsak szertartások.
Az egyház, a tanúságtétel helye. A hitátadás helye a liturgia. Hitátadás nem létezik hívő közösség nélkül. Az egyházi közösséget a Szentlélek teremti. Egyszerre élünk a helyi plébánián és a világegyházban. Az egyház segít felfedezni az élet értelmét, lényegét. Robert Kennedy nyilatkozott így a hazája fiataljairól :
„Az amerikai ifjúságnak az a drámája, hogy mindene megvan, egyetlen egyet kivéve. De ez az egy, a lényeg.”
A mai fiatalság is homályosan, de érzi ezt. Az egyház nemcsak az ifjaknak, de minden tagjának utat mutat, pl. a helyes erkölcsi viselkedésben.[7]
1.1 KI AZ EGYHÁZ?
Mindenki hitterjesztő. A világi hívek küldetése, hogy az evangélium szelleme szerint, helyt álljon a maga életfeladatában, életük tanúságával. Az egyház, Isten új népe. Az evangélium hirdetése, az egyház minden tagjának a feladata, és a közjó szolgálata, vagyis a társadalmi, politikai gondokkal való törődés.
Az evangélium egy életforma, egyfajta gondolkodás, cselekvési mód, tanúságot tenni a saját élethelyzetben. Mások iránt felelősséget érezni, vállalni, ez a jézusi szeretet.[8] Isten népe, a Krisztushívők, az összes megkeresztelteket jelenti, mindnyájan résztvevői a Krisztus papi, prófétai, királyi feladatának.
Állapotuknak megfelelő hivatást kaptak, annak a küldetésüknek gyakorlására, melynek teljesítését Isten az egyházra bízta. Ez a közös küldetés az alapja Krisztushívők egyenlőségének.
Mindannyian Krisztus testének építésére hivatottak. A katolikus egyház közösségében a megkereszteltek vannak, és akik látható társaságban kapcsolódnak Krisztushoz a hitvallás és szentségek által. A Lumen gentium a világi híveket laikusnak nevezi. A felszentelt szolgák és Isten népének többi tagjai közt egymásra utaltság van.
Minden Krisztushívő köteles állapotának megfelelően szent életre törekedni, ezzel az egyház megerősödésén és megszentelődésén fáradozni. Kötelessége és joga az üdv örömhírének terjedésén fáradozni. Köteles engedelmesen követni az egyház vezetőit együttműködő lelkülettel.
Jogosult a szükségleteit, kívánságait feltárni az egyház pásztorai előtt. Joga van véleményt nyilvánítani a közjó és a személyek méltóságának tiszteletben tartásával. Joga van a szentségekhez, szentelményekhez, keresztény neveléshez, saját rítusához. Köteles hozzájárulni az egyház szükségleteinek fedezéséhez, a társadalmi igazságosságot előre mozdítani.[9]
1.2 KI AZ IGAZI EGYHÁZ?
A Krisztus test, a római katolikus egyházban áll fenn, de nem kizárólag, a Krisztus testnek tagja lehet, nem római katolikus is, ima, tevékeny keresztény szeretet, erények, kinyilatkoztatás által, mert ezek az üdvösség eszközei. Tehát más egyházakban is működhet az Isten Lelke. A földi zarándok egyház, egy a mennyei üdvözült egyházzal, ezért kérhetjük a szentek közbenjárását ügyeinkért, életünkért.
Az egyházon kívül nincs élet, mondta Karthágói Cipriánusz. Ruszpei Fulgentiusz a Firenzei zsinaton 1442 úgy nyilatkozott, hogy aki a katolikus egyházon kívül él, az az örök tűzre jut. IX. Piusz szerint is, Krisztus az üdv útja.
Az egyház Krisztus teste és megjelenési helye, szükséges tehát az egyház az üdvhöz. Az egyház azonban az üdvöt nem biztosítja önműködő módon. Az üdvösség követelménye hit, a tudatos szabad állásfoglalás.
Isten népének azon tagjai, akik a világban élnek, a laikusok, akik a család és társadalmi élet megszokott keretei közt vannak elköteleződve. Belülről dolgoznak a világ megszentelésén, kovász módjára. Bontakoznak és növekednek az evangélium követelménye szerint, a földi, ideigvaló dolgok felhasználásával. Ők az egyház, mert Isten fogadott gyermekei. Az eucharisztia ünneplésében felajánlják magukat, s mindazt, amit az evangélium szellemében tesznek, így válnak részesévé Krisztus papi szolgálatának. Tanúságot tesznek a mindennapi életben, ezzel teljesítik prófétai szolgálatukat. Jézus király részt ad minden megkeresztelt embernek a királyságából azáltal, hogy felszabadítja őket a bűn szolgálatából.[10]
2. JÉZUS ALAPÍTOTTA AZ EGYHÁZAT?
Isten szeretete a teremtménye iránt egy ajándék, ennek a szimbóluma és közvetítője Jézus. Isten a 10 paranccsal közli, hogyan kell az embernek közösségben élni az Istennel, embertársaival.[11]
Jézus, az Atya akaratából alapította az egyházat. Nemcsak a húsvéttal és pünkösddel alapította, hanem élete egész tevékenységével, a tizenkét tanítvány és Péter apostol kiválasztásával. Jézus akarata szerint, Isten országába a pogányok is bele tartoznak. A katolikus misszió szempontjából, ami jó a nem-keresztény egyházakban, az előkészület az evangéliumra. Azonban a szentségek, az üdv eszközei, maradéktalanul a katolikus egyházban vannak meg.
Jézus, üzenettel kezdte nyilvános tevékenységét, közel van az Isten országa, térjetek meg. A történelem végső szakaszába lépve Jahve megnyilvánítja hatalmát Jézuson át, Izraelben és körülötte, hogy üdvös befejezést nyerjen a világ. Jézusnak nem volt szándékában új választott népet alapítani.
A beteljesedés ideje egyet jelentett az evilági történelem utolsó korszakával. Isten jön el a világba, ítélni. A zsidók Messiás elképzelése egy politikai szabadító volt, földi király, aki legyőzi az ellenséget, békét teremt. Az Úr politikája így, emberi politika révén érvényesülne. Jézus igehírdetésében az istenuralom már itt van, de mégis még útban van, még csak később valósul meg teljesen, ez feszültséget szül. Az Isten uralma minden időt és helyet átfog, akkor nyilatkozik meg az ember életében, amikor ezt jónak látja. Az istenuralom jön közel, mikor Jézus igazsággal, szeretettel, kortársai közé lép.
Jézus nem akart politikai Messiás lenni, a jézusi eszkatológia célja a személyiség szíve mélyén létrehozott fordulat, a metanoia. Keresztelő Szent János a tanításában fenyegetett, a fejsze már a fák gyökerén, de Jézusnál a jóhírt, az evangéliumot hangsúlyozza, ez áll nála az első helyen, a megbocsátó Atya képe.
Az Isten országa az Isten szabad alkotása, tehát akkor érkezik, amikor Isten akarja, mint a tolvaj, váratlanul. A világ azonban előkészülhet, javíthatja magát erre az alkalomra, mindig készenlétben.[12]
Az egyház olyan közösség, amelynek egyetemes dimenziói vannak. A hitet közvetíti azoknak, akik a keresztség által hozzá csatlakoznak, belegyökerezteti őket Krisztusba, és kíséri őket, hogy keresztényként tudjanak élni. Így teljesíti az Úr Jézus Krisztus által kapott küldetését, míg Ő dicsőségben vissza nem tér.
Legfőképpen Krisztus szenvedésében és halálában született meg az egyház. Amikor Jézus azt mondja a kenyérre „ez az én testem” és a borra „ez az én vérem” bejelenti és már meg is valósítja a szeretetből fakadó teljes önátadását az Atyának, a keresztre feszítés áldozatában a mi megmentésünkért.
Megalapítja Jézus az eucharisztiát és állandósítja áldozatát az apostoloknak adott paranccsal „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Nagypénteken egy római katona átszúrja Jézus oldalát, amiből vér és víz folyik ki. Ez jelzi az egyház kezdetét és növekedését a Lumen gentium szerint.
Húsvét után ötven nappal, pünkösdkor Jézus elküldte a Szentlelket az összegyűlt apostoloknak, az édesanyjának és az asszonyoknak, a híveknek. Már nem féltek ezután az üldözőktől, az apostolok elteltek erővel, bátorsággal, örömmel. A hívek nem idegenek többé egymásnak, bármilyen nemzethez vagy társadalmi osztályhoz tartozzanak is. Péter első prédikációjának a napján több ezer ember keresztelkedik meg. Látjuk tehát, hogy az egyház missziós jellegű, kezdettől fogva.[13]
3. AZ EGYHÁZ A SZENTÍRÁSBAN
3.1 AZ EGYHÁZ AZ ÓSZÖVETSÉGBEN
Az Ószövetségben, Izrael a választott nép. Kiváltságát az egyiptomi kivonulásban látjuk, a sínai szövetség kötésben. Isten, mint a Jó Pásztor, haza vezette őket a babiloni fogságból, testvéri közösség. Izrael, az Úr szent közössége.[14]
Kivonulás könyve 6,6 : „Mondd tehát Izrael fiainak, Én, az Úr vagyok az, aki kiviszlek titeket az egyiptomi kényszermunka házából, és kiszabadítalak titeket a szolgaságból. Megváltalak titeket kinyújtott karral, nagy ítéletek által.”
Kivonulás könyve 19,5 : „Ha tehát majd hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, tulajdonommá lesztek minden nép közül !”
Jeremiás könyve 31,31: „Íme jönnek napok, mondja az Úr, mikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával.”
Ezékiel könyve 34,12 : „Amint a pásztor gondját viseli azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amelyre elszéledtek a felhő és a sötétség napján.”
Zsoltár 133 : „Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek, olyan, mint a drága olaj a fejen, amely lecsordul a szakállra. ”
Az Isten népe kifejezést a királyok korában felváltja az Isten országa, a babiloni fogság után pedig, az Isten gyülekezete szófordulat. További szinonímái az Isten népe kifejezésnek az Ószövetségben : nyáj, Isten háza, Isten temploma, szeplőtelen jegyes, anya. Izrael feladata, áldást vinni a pogányoknak. Az egyház nem váltja fel Izraelt, Isten nem mondta fel a szövetséget a zsidókkal. A pogányok üdvét, Izrael időleges megtorpanása teszi lehetővé.
3.2 AZ EGYHÁZ AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Az Újszövetség az egyház kebelén jött létre, hatásviszonyban vannak, mindkettő a Szentlélek teremtménye. A Szentírásnak jár ki az elsőbbség. A kánon, az egy szöveggyűjtemény, az autentikus hit alapján. A négy evangélium, tartozik bele, a huszonegy levél, az Apostolok Cselekedete, Jelenések könyve, összesen huszonhét irat.
Az Újszövetségben az üdv kritériuma a felebaráti szeretet, és már nem a körülmetéltség, a nemzeti hovatartozás szimbóluma. A tizenkét apostol kiválasztása, jelképe a zsidók tizenkét törzsének. Az apostolok igehirdetése szavahihető, mert életüket adták azért, amit tanítottak.
A zsidók elzárkóztak az új hit elől, ezért a Jézus csoport, Izraelen kívül kereste az azonosságát. Jeruzsálemben Jézus hívei a héber szent könyveket olvasták, ezért hébereknek nevezték őket. Jézus Krisztus hitű, az így hangzott Kehál Jáhvé. A görög fordítók így adták vissza, az Úr gyülekezete. A hellén krisztushívők neve ekklesia, magyar fordítása egyház.[15]
Az egyház, nem Jézus szándéka miatt szakadt el a zsidóságtól, hanem azok válaszreakciója miatt. Az apostolok életében, fordulópont volt, a Feltámadottal való találkozás. Az egyház feladata, felmutatni a világnak Jézust. Krisztus üzenetének lényege, hogy Isten szeretetének uralma, hamarosan elérkezik. Jézus, Péterre, mint a sziklára építette egyházát.
Máté evangélium 16, 18 : „Én pedig mondom neked, te Péter vagy és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.”
Jézus ajkáról hangzik el még a kifejezés akkor, amikor a megbocsátásról tanítja Péter apostolt. Ha valakivel gond lenne a gyülekezetből, vigyék az ügyét az egyház színe elé. Az Apostolok Cselekedetében a keresztény közösség kezdeti életéről olvashatunk, mi szerint közös volt az ima, kenyértörés, vagyon.
Máté evangélium 18,17 : „Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak.”
Az egyház Máté szerint zsidó-keresztény, a pogány többséggel szemben, Máté zsidó-keresztényeknek írta az evangéliumát. A kötés-oldás kifejezés is rabbinikus eredetű nála.
A törvény értelmezését, alkalmazását jelenti, egy adott egyházfegyelmi vagy bűnbocsánati esetben. Lukács evangélista viszont pogány-keresztény közösségnek szánta a művét. Lukács a egyház határait időben kitolja.[16]
A keresztény közösségben is meg kell valósulnia a testvéri szeretetnek.
Máté evangélium 23,8 : „Ti ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok.”
A fiatal közösség élete kiegyensúlyozottnak látszik.
Apostolok Cselekedete 2,47 : „Dicsérték Istent és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát.”
Már a szakadás jeleit mutatja a közösségben, hogy Korintusban nem várták meg egymást az agapéval.
I. Korintusi levél 11, 18 : „Mert először is úgy hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem.”
Szent Pál leveleiben az egyház neve Krisztus teste, melynek tagja lehet pogány és akár rabszolga is. Az egyháztagoknak a Szentlélek ajándékoz különféle adományokat, a közösség, a világ szolgálatára.
I. Korintusi levél 12, 4 : „A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyan az.”
A deuteropáli levelekből kiérezhető, hogy Jézus az egyház által jelenvaló és hatékony a világban. Kialakult már az egyházi hierarchia, amiben a nők nem jutottak szerephez.
I. Timóteus levél 2,12 : „Nem engedem, hogy az asszony tanítson, és a férfi fölé kerekedjék, maradjon csak csendben.”
A Timóteushoz szóló pasztorális levél a lelkipásztor kötelességeit tárgyalja. Az erkölcsösség alapsejtje a család. Az egyházi előljárók, tisztségviselők jó példát mutassanak.
I. Timóteus levél 3,2 : „Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie.”
A pasztorális levelekben, vagyis I.-II. Timóteus és Titusz levelekben jól kivehető, hogy már nem várják a közeli paraúziát, és felbukkantak a tévtanítások is, egyes vezetők, bizonyos ételeket nem engedtek elfogyasztani, ill. tiltották a házasságkötést.
I. Timóteus levél 4,3 : „Akik azt mondják, hogy tilos a házasság, hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot.”
Az I. Péter levél, az egyházat királyi papságnak, élő köveknek, lelki háznak nevezi. Jahve megígéri, hogy olyan országgá teszi őket, amelynek valamennyi tagja szinte papi szerepet játszik majd. „De ti választott nemzedék, királyi palota, papi testület, szent nemzet, Isten által tulajdonul lefoglalt nép vagytok.” A lelki áldozatok, a hívő önátadás mellett megjelenik a papi feladat, hirdetni szóval vagy példával.
Jézus nem véletlenül választott pont tizenkét apostolt. A tizenkettes szám utalás a zsidó nép tizenkét törzsére, vagyis Jézus a törzsek mindegyikére igényt tart. Amikor a zsidók többsége nem fogadta el Jézust, elutasították, akkor Jézus nem egy ’szent maradékot’ kezdett el hirdetni, mint az ószövetségi próféták.
Jézus közössége az eddigi zsidó közösségektől annyiban különbözik, hogy a meghívás a bűnösöknek, elveszetteknek is szól. Jézus titka az, hogy az egyházban az egység a pogányoknak, zsidóknak is szól. Az egyház eleven egység, ház I. Tim 3,15, templom Ef 2,21, Isten városa Gal 4,25.[17]
4. AZ EGYHÁZ AZ ÉVSZÁZADOKBAN
Az egyház tanításának mindig van történelmi jellege. Különbséget kell tenni az örök változatlan és annak földi megjelenése közt. Amikor az egyház kilépett Palesztínából, újra kellett fogalmaznia a lényegét. Szembe kellett azzal nézni, hogy Isten az összes nemzetek sorából gyűjti össze a népét, akiknek igazi hazájuk a menny.
Római Szent Kelemen szerint, az egyház, idegen test a világban. De nem igaz, hogy mivel nincs a Földön maradandó hazánk, és csak az eljövendőt keressük, ezért a földi feladatainkat elhanyagolhatnánk, mert ha az Istennel és az embertársainkkal szemben nem tesszük meg a kötelességünket, akkor a saját üdvünket veszélyeztetjük.
Címszavakban áttekintve, nagyon nagy átalakuláson ment át az egyház, az őskereszténységhez képest. Elég csak említenünk a római primátust, konstantini fordulatot, amikor az eszkatológiai tudat teljesen eltűnt az egyház gondolkodásmódjából. Róma azért emelkedik ki az apostoli alapítású egyházak közül, mert két apostol alapította, Péter és Pál.
Theodóziusz császár rendelete nyomán, amivel a kereszténységet nemcsak szabadon választható vallássá tette a többi közt egyenrangúvá, mint Nagy Konstantin, hanem államvallássá, a kereszténység tömeg egyházzá vált. Pedig a keresztény gyülekezet eredetileg nem úgy jött létre, mint egy egyesület, hanem teremtéssel.[18]
A kelet római birodalomban megmutatkozott a cezaropapizmus jelensége, de fordítva is működött a ráhatás, pl. a spanyolok alkotmányát a Toledói zsinat szerkesztette. Az uralkodók legfőbb támasza a papi vezetők voltak. VII. Gergely pápa követelte a pápa világuralmát a császárok, királyok, fejedelmek felett. Vitatott a megítélése a mai napig a keresztény háborúknak, az inkvizíciónak. Ugyanakkor a liturgiában a római katolikusok passzív nézőkké váltak. A német-római császárságban a pápaság, főpapság politikai hatalma nőtt.
A középkorban, vallási mozgalmak tiltakoztak az egyház gazdagsága ellen pl. Szent Ferenc kolduló rendje. A későbbi századokban vissza akarta az állam, az egyház hatáskörét szorítani az erkölcsi nevelésre, szociális intézmények fenntartására.[19]
Jézus egy egyházat alapított és azt egységesnek alapította. Az egység mindig is törékeny volt, lásd az 1054-es keleti egyházszakadást, 1517-es nyugati egyházszakadást. Az egységet próbálták ugyan visszaállítani, többször is de igen kevés sikerrel.
Hatalmas eredménynek mondható, hogy a keleti egyházzal a kölcsönös kiátkozást sikerült megszüntetni 1962-ben. A különvált testvéreknek készen kell állni a katolikusok álláspontjának meghallgatására, a türelmes kölcsönös dialógusra. Egymást jobban meg kell ismernünk, hogy egymás örökségét minél tökéletesebben megértsük. Nem azt kell keresni, ami elválaszt, hanem ami összeköt minket, katolikusokat, velük. Ilyen mindenekelőtt a keresztség szentsége.
A reformáció idején felmerült a kérdés, ki az igazi egyház? A katolikus, vagy a protestáns? Bellarmin Szent Róbert úgy válaszolta meg ezt a kérdést, hogy természetesen a római katolikus egyház az igazi egyház. Nursiai Szent Benedek azt javasolta a reformáció idején a katolikus egyháznak, hogy térjen vissza az evangéliumi gyökerekhez.
Az egyház elvilágiasodott, felekezetekre szakadt. A nyugati kereszténység nemzetekre hullott, a vallás a magánszférába szorult. Küzdeni kellett az ellen, hogy az egyház ne legyen modern ellenes. A Trentói zsinat (1545-1563) még azon a véleményen volt, hogy a papnövendékeket elzárva kell nevelni a világtól.
Az egyház a kultúra egyedüli hordozója volt évszázadokon át, de egyik kultúrához sincsen hozzákötve, éppen ezért egyetemes. A Galilei perrel a felületes szemlélő számára, az egyház, mintha gáncsolta volna a tudományos önállósodást. XIII. Leó pápa idején az állam vonta hatáskörébe az anyakönyvezést, a házasságkötést.
Az egyház tekintélyét lerombolta a szekularizáció, globalizáció, liberalizmus, mindazon által az Isten léte, a természetes ész fényénél továbbra is felismerhető, így tehát minden ember számára nyitott az út az egyházba. Ezt hangsúlyozta II. János Pál pápa is, beszédében a Magyar Tudományos Akadémián 1991-ben :
„Két megismerési rend létezik, az ész és a hit megismerési rendje. A különböző szaktudományok a természeti jelenségeket és azok kölcsönhatását vizsgálják. De a jelenségeken túl, a filozófiai ész eljuthat Isten bizonyos fajta ismeretére, aki a világmindenség alapja. Ám csak az isteni kinyilatkoztatás, a hit tárgya vezethet bennünket Isten életének misztériumába. Ész és hit, ugyan arra az őseredeti igazságra törekszenek, amely nem mondhat ellent önmagának.”[20]
5. AZ EGYHÁZ NEVEI
5.1 COMMUNIO
Communio, magyarul közösség az egyház, mert Isten közösségre hívja az embert az egyházon keresztül, ezért eszköz is. A közösség összeköti a helyi egyházakat. Az egyháztag, közösségben van Krisztussal, és a másik hívővel is. Az egyház, a Jézusban egyesült testvéri közösség látható jele.
Azért fontos a közösség, mert az ember pszichikája olyan, hogy egy kapcsolatban találja meg önmagát. Így tükrözi a Szentháromságot. Nem külön üdvözíti Isten az embereket, hanem néppé teszi, hogy neki szolgáljanak. A Krisztus körül összegyűlt emberekből épül fel a közösség, melyet a Szentlélek irányít a vándorútján az Atya felé.
A közösség feladata, Isten Igéjének örömhírét elvinni mindenhová. A közösség célja, Jézus munkáját folytatni, üdvöt hozni a világnak, szolgálni a világot a Szentlélek vezetésével. Az egyház elsősorban Isten kegyelme egyes emberekhez, de közösség is, mert az egyházi intézmény nélkül pl. egyházmegye nélkül, püspöki kar nélkül, nem létezhetne egyedülállóan, egy hívő sem.
Ahol az Úr vacsoráját ünneplik, ott egyház történik, ekklesia, mert az eucharisztia az egység, testvériség szentsége. A helyi közösségek, egymással is közösséget kell, hogy alkossanak. Lelki és anyagi csere révén. Az anyagi szolidaritás koinonia. A diakónia az asztalszolgálat, szolgálás.
Az egyháznak lényege a sokszínűség, sokoldalúság. A jeruzsálemi anya-egyház mellett kifejlődött Szíria fővárosában Antióchiában egy másik életerős egyház is. Ez a missziók központja volt a Római birodalom felé. Szent Pál szerint, a keresztények, Ábrahám igazi leszármazottai, akik hisznek, bíznak Jézusban, minden kockázatra képesek érte.
A Szentlélek tartja életben ezt a hitet, ez Jézus személyes lelke, benső ereje, szelleme. Ott történik az ekklesia, ahol a Szentlélek adományi jelen vannak, a karizmák érvényre jutnak.
A karizmák az emberi képességeknek felelnek meg, céljuk a közösség szolgálata és az egyén kiteljesülése. A nyelvek adománya pl. az Isten valóságának kimondhatatlanságát jelzi.[21]
Lelki hatalma van az egyháznak az evangélium tanítására, a közösség vezetésére. Karl Rahner szerint, a helyi egyház, nem töredék darabja az egyetemesnek, hanem megvalósul a nagy egyház a helyiben, sűrítetten jelenik meg.
Az eucharisztia teremti meg az egyházi közösséget. Az eucharisztia, a hívő személyi közössége Jézussal. Felajánljuk önmagunkat az Atyának, Jézus felajánlásával, hozzá kapcsoljunk magunkat, így válik értékessé a mi felajánlásunk. Az egyház lényege, az Isten és az ember közti közösség, ezt az eucharisztia biztosítja.
Az Atya kezdeményezte, hogy az embert kiengesztelje magával, a Fiú közvetítésével a megváltásban. Az ember, Isten képmása, rendeltetése, hogy Istent képviselje a világban, ez a megbízatás, felelősséggel jár.
Az ember, erkölcsileg elkötelezett lény. Az ember keresi a személyi és társas megvalósulását, de nem csak emberi síkon. Rendeltetése az embernek, hogy képes legyen önként teljesíteni, Isten akaratát.[22]
5.2 SZENTSÉG
Az egyház szentség, mert részesedik Isten szentségéből. Egy szentséggel, a keresztséggel léphetünk be az egyházba. A keresztség szükséges az üdvre. A szentségek érvényessége független a kiszolgáltató méltóságától-méltatlanságától, vagyis erkölcsétől, tanítja Bonaventura.
A szentségek hetes számát a Trentói zsinat állapította meg. Semmelroth megfogalmazásában Jézus az ősszentség, az egyház pedig a gyökérszentség. Krisztus élete árad szét a szentségekben a hívőkre, akik így részesülnek belőle. Az egyház a szentek közössége.
5.3 MISZTÉRIUM
Az egyház misztérium, titok, Isten láthatatlan kegyelmének a látható jele. Az egyház az üdv látható jele. Az egyház, Jézus megdicsőült teste. A II. Vatikáni zsinat szerint, aki ismeri az üdv útját, de nem tér rá, az elvéti életének a célját.
Az egyház, mint misztérium, a krisztusi misztérium jelenléte, tehát hogy Isten üdvözítő szándéka Jézusban megnyilatkozott, megvalósult. Krisztus titka ez, Krisztus maga a titok. Misztérium az egyház is, Jézus és az egyház kölcsönös viszonya miatt. Az üdvözítő Isten, az egyházban és Jézusban nyeri el az őt megillető dicsőséget. Az egyház részt kap az egyetemes isteni üdvakarat élő titkában.
Pár összegyűlt ember, mégha egy akaraton vannak is, csak egy tömeg. A misztérium az az egyházban, hogy nemcsak pár összegyűlt ember, nemcsak tömeg, hanem a Szentlélek erejével felruházott szervezet. A közös célt, az üdvösséget, közös munkával érik el, egymást segítve.
A hangsúly a felebaráti szereteten van, a kulcsszó az egymás megsegítése. Az egyház, testvéri közösség. Akik hisznek, nemcsak megkeresztelkednek, hanem közösségbe tömörülnek, hogy egymás javára legyenek. Azok tartoznak az egyházhoz, akik Jézus tanítása szerint élnek, és a szentségek által látható közösségben vannak Istennel.
Csak egy közösség tudja megtartani az összes parancsot, élni az összes kegyelemmel, a Szentlélek minden adományával és ajándékával, egy hívő önmagában nem. Ezért van szükség építő közösségre.[23]
5.4 ÖSSZETETT VALÓSÁG
Az egyház egyszerre földi és égi valóság. Az egyház szent, de bűnös emberek is tartoznak bele. Az egyház az eucharisztiában egyesül Jézussal. Fontos, hogy a hívek tanuljanak az egyházról, hogy a készség mellett, hogy tanúságot tesznek a hitükről, tudás is legyen birtokukban, amivel megvédik.
De a hitoktatás, segítségnyújtás ahhoz is, hogy az ember hinni tudjon, el tudja fogadni, hogy Jézus az élő Isten Fia.
Az evangelizáció után következik a hitoktatás, ami másfajta rendszeres tanulás. Átadása a pontos ismereteknek, Jézusról és tanításáról. A hitoktatásnak növelni kell a csírázó hitet. A megkereszteltnek az életét kapcsolatba kell hozni az egyházi élettel pl. erkölcs terén, az élet értelmének megvilágításában.
Ez, a keresztény életbe való beavatás. Ez jelek által jön létre, ez a szakramentális közvetítés a szentségek által. Csak az egyház által lehet megvalósítani a közösséget Istennel. A Szentírás szimbolikája mozgósítja a gyerek képzeletét pl. az Isten és ember közti szövetséget ábrázolja a Noé történet.
Ha a hitoktatás az iskolai tanmenet része, kettős szinten találkozik a gyerek a keresztény élettel, az iskolában a hit értelmi megközelítésével, a hívő közösségben pedig a szentségi élettel. Így alakul ki a hívő és a gyakorló keresztény megkülönböztetése.
Akkor lehet elsőáldozó a gyerek, ha vágyódik rá, tudja, hogy Krisztus testét és vérét veszi, az áldozás által közelebb kerül Jézushoz. Az elsőáldozás feltétele a részvétel rendszeresen a vasárnapi miséken. A hitoktatás és nevelés kialakítja a gyerekben a megfelelő magatartási formákat, a másik elfogadását. [24]
Az egyházszervezet az apostoli folytonosság miatt szükséges. Az egyház magja, a papi hierarchia. Aeropagita Dénes szerint, az egyház hierarchiájának, hasonlóan kell tagozódnia, a mennyei angyalokéhoz. Antióchiai Szent Ignác három hivatalt említ a levelében, püspök, presbiter, diakónus.
I. Timóteus 3,8 : „A diakónusok hasonlóképpen tisztességes emberek legyenek, nem kettős nyelvűek, nem a sok bor hívei, nem rút haszonlesők.”
Szent Pál levelében episzkoposz tisztségről is olvasunk és vének tanácsáról. A püspöki tisztség, vezetőt takar és tanítót. A pápa képviselte egységgel szembefordulókat, skizmatikusoknak nevezzük.
Az eretnek is elszakítja magát az egyháztól, bár igényt tart az igaz egyház címre, pedig nyilvánosan és makacsul tagad valamely hitigazságot. Az igehirdetők megválasztása az apostolok feladata. Az apostolok oldalán presbiterek állnak.
Katolikus egyháztípusok a római katolikus, keleti katolikus, ókatolikus. A nem keresztény vallásokkal kerülni kell a szinkretizmust. Az egyház tévedhetetlen. A pápa, amikor ex catedra kijelentést tesz hit és erkölcs dolgában, végérvényesen dönt a Szentlélek segítségével. Ünnepélyesen jelenti be, más fórumnak nem szükséges ezt megerősíteni, a hívek kötelesek hitben engedelmeskedni.
A presbiter=pap, püspök fő feladata a tanítás, ezzel igazgatják az egyházat, hogy erre képesek legyenek, karizmában részesülnek, kézrátétellel. Ez hagyomány, amiből az egyházi rend, pappá, püspökké szentelés szakramentuma fejlődött ki.
I. Timóteus levél 5,17 : „A tisztüket jól végző presbitereket kétszeres tiszteletre tartsák méltónak, főképpen azokat, akik az igehirdetést és tanítást végzik.”
A collegium, a püspököket fogja össze. Karthágói Cipriánusz szerint, a püspök az egység előmozdítója, biztosítója, felelős a szomszéd egyházakkal való kapcsolatért. Nagy Szent Leó, a római püspököt az egyház fejének nevezi, a pápa, Krisztus földi helytartója.
Az egyház, Krisztus prófétai működését nemcsak a hierarchia, hanem a világiak által is betölti. A diakónusok a kézrátételt a szolgálatra kapják. Keresztelhet, áldoztathat, megáldja a házasságot, a Szentírást felolvassa, temet, vezeti az imát, a szociális szeretetszolgálatot teljesíti.[25]
Az apostolok a születő közösségek élére kézrátétellel, megbízható embereket hatalmaztak fel, továbbá misszionárius és vándorprédikátori munkára választottak ki megfelelő embereket a Szentlélek segítségével. Szent Pál apostol a pogányok apostola lett. A megalapított közösségeket később meglátogatja, levelet ír nekik.
Az evangélisták írásba foglalják Jézus tanítását, az egyházban körvonalazódnak a szolgálatkörök. A püspökök, az apostolok utódai. A papok a munkatársaik, akik segítik őket a plébánián, a helyi egyházban, vagyis mai szóval az egyházmegyében.
A pap hirdeti az evangéliumot, kiszolgáltatja a szentségeket, vezeti a szentmise áldozatot, közbenjár Krisztusnál, segíti a híveket az üdv felé vezető úton. A püspök irányítása alatt áll, közösségben a többi pappal.
7. AZ EGYHÁZ ALAPTULAJDONSÁGAI
Az Apostoli Hitvallás alapformája a 2. századból való. Mai formája a 8. századból. A 2. században vette fel magába a szent jelzőt, 4.században az egy, a katolikus, az apostoli jelzőt is. Ezek az egyház lényegi adottságai.[26]
7.1 EGY
Egy egyházat alapított Jézus, megosztottságunk botrány. Ma is egy egyház létezik, az egység alapja a Szentlélek. Az egység az Istennel való közösségben nyilvánul meg. Az egyház egységét egy látható személy, a pápa biztosítja. Egy az egyház, mert oszthatatlan, egységének alapja Jézus. Lelki egység az egyház. Az egység isteni adomány, az ember feladata törekedni rá.
Így hangzik egy közösségi ima az 1. századból :
„Emlékezzél meg Uram egyházadról,
Szabadíts meg minden gonosztól,
És tedd tökéletessé szeretetedben.
Gyűjtsd össze a négy szél irányából a megszentelt egyházat országodba,
Amelyet neki készítettél !
Jöjjön a kegyelem,
És múljon el e világ !
Hozsanna Dávid Istenének !
Aki szent, jöjjön, aki nem, térjen meg !
Marana tha ! Amen.”[27]
7.2 SZENT
Az egyház szent, mert a szent Isten alapította, mert Krisztus megtisztítja. Állandó lelkiismeretvizsgálatra van szükségünk. A jeruzsálemi őskeresztények magukat és Szent Pál által alapított közösségeket a Krisztus-hívőket, szenteknek nevezte.
Az egyház Isten által megszentelt. A Szentlélek által lesznek szentek a tagok, így az egyház is. Az egyházjog szentté avat szenteket, akik vértanúk, hitvallók, a felebaráti szeretet hősei.
Szent az egyház, mert egységet alkot Krisztussal, a szent Isten Fiával, aki hitvesként szereti az egyházat, feláldozta magát érte, hogy megszentelje. Szent Pál apostol minden keresztényt szentnek hív, a Szentlélek jelenléte miatt, aki a megkereszteltek szívében munkálkodik.
De nem mindenki él teljesen a Szentlélek szerint, ezért az egyház egyben a bűnösök egyháza is. Az egyház, Isten szentségének a látható jele, mert Isten megszenteli az egyház tagjainak emberi vonásait.[28]
7.3 KATOLIKUS
A katholikosz szó görögül egészet, teljeset jelent, legjobb magyar fordítása talán az egyetemes. Az egyház egyetemes, elterjedt földrajzilag, történelmileg. Egyetemes Jézus üdvözítő szándéka is. Minden ember meg van hívva az üdvösségre. Krisztus célja, hogy helyreállítsa a teremtést.
Antióchiai Szent Ignác szerint, ahol Jézus van, ott a katolikus egyház. Az egyház, istenközpontú egyetemesség. Szent Polikárp így címzi egy levelét, az Isten egyháza, amely Szmirnában lakik.
Jeruzsálemi Cirill a katolikusságot az egyház birtokában lévő hittani teljességre értette, az egyházban az egész üdvözítő igazság benne lakik, minden eszköze megvan arra az egyháznak, hogy az emberiség összességét a megváltás útjára terelje. Az apostolok küldetése, az igehirdetés, tanítás, tanúságtevés. Az apostoli egyházvezető szolgálata folytatódik a történelem folyamán.
Az egyháznak minden néphez küldetése van, minden emberre irányul, minden időt átfog. Az egyház hordozza és kiszolgáltatja az üdvösség eszközeinek teljességét.
7.4 APOSTOLI
A püspöki, papi tisztségben, az egyházi hierarchiában folytatódik a hit tanításának áthagyományozása. A papszentelés kézfeltétellel történik. Lyoni Szent Ireneusz szerint, a püspökök sora megszakítatlanul visszavezethető az apostolokig.
Péterrel egységben az apostolok alkotják az egyház alapját. Hirdetik az evangéliumot, védelmezik Jézus tanítását, a biztosítékai a Szentlélek segítségével a teljes, hamisítatlan igazságnak.
Gyakorolják vezető feladatukat, irányítják az egyházat, hogy betölthesse a küldetését, vagyis az üdvösségre vezesse a világot. Róma püspökének, vagyis a pápának az utódlása megszakítás nélküli. Az apostol szó szerint küldöttet jelent, annak a tekintélyével beszél, aki küldte.[29]
7.5 ANYA
Szent Ambrus felfogásában Szűz Mária az ősmintája az egyháznak, mert az egyház is fiakat szül a Szentlélek segítségével, mint az Istenszülő, mert hűségesen teljesíti az egyház akaratát az Istenanya, mint az egyház, mert szeretetben egyesül Jézussal a Szent Szűz, mint az egyház.
Az egyház, Szűz Mária magatartásának, szerepének az utánzója, tekintve a hívő engedelmességet, Krisztushoz való hasonulást, a Szűzanya testesíti meg a hívő ember kitárulkozását, befogadó készségét.
8. AZ EGYHÁZ EGYSÉGÉNEK A VISSZAÁLLÍTÁSA
A II. Vatikáni zsinat keleti egyházakról szóló dekrétuma, elismeri az apostoli időkre visszanyúló hagyományukat a keleti egyházaknak, patriarkális szervezetüket, sajátos liturgiájukat, egyházi szabályzatukat. A közösség helyreállításának akadálya történelmi, társadalompszichológiai.
Az ortodoxok, az ökumenista tárgyalások fő akadályát az unitus egyházak létezésében látták. Így tehát a keleti katolikus egyházak nem tudták betölteni a híd szerepét. A keleti katolikus egyházak is részt vehetnek a missziókban, parókiát, püspökségeket kell szervezni részükre.
A pápa főségét abban látják, hogy az egyház egységét fejezi ki. A katolikusok, kérhetik az ortodox papoktól a bűnbánat szentségét, oltáriszentséget, betegek kenetét, szükség esetén. A zsinatnak köszönhetően, ma nemcsak a teológusok ismerik a keresztény keletet.
Az ökumenikus mozgalomban, a keresztény felekezetek keresik egymás irányába a visszavezető utat. Az Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1948-ban, Amszterdamban jött létre, protestáns kezdeményezésre. A katolikus Egyház, a II. Vatikáni zsinaton kapcsolódott be az ökumenikus mozgalomba.
A katolikus egyház az üdv egyetemes segítő eszköze.[30] Az egység szorgalmazása, minden keresztény szívügye a keresztény egységtörekvés szerint, nemcsak a papok törekvése. Az Unitatis redintegratio enciklika szerint a láthatatlan közösség Istennel, testet öltött a látható szervezetben, az Egyházban.
A katolikus egyház figyel rá, hogy a helyi ökumené jelentőségét hangsúlyozta, pl. hogy legyen egy egyházmegyei megbízottja az ökumené ügyének. A híveket képezni kell az ökumené szellemében. Krisztus csak egy egyházat alapított, mely egyszerre látható és láthatatlan, isteni és emberi is.
Minden megkeresztelt hívő egyenértékű, mert Krisztus követője mind, aki kegyelmi kapcsolatban van az Úrral. Tehát nem a hierarchia a fontos az egyházban, nem a hivatalok, hanem a kegyelmi életközösség Istennel, az istengyermekség.
Az egyház felelős azokért a keresztényekért, akik nem vele egységben élnek. Az ökumenikus szellem az idők jeleinek egyike. Az ökumenikus párbeszédben, a dialógusban lévő két személyen kívül jelen van a harmadik, maga a kinyilatkoztató Isten. A különböző felekezetű keresztények, szépen együtt tudnak dolgozni szociális téren, amire a II. Vatikáni zsinat is felhívta a figyelmet.
A mindennapiságban jelenik meg az Egyetlen, mint ahogy az Isten Fia olyan lesz, mint egy közönséges ember.[31] A keresztényeknek nem kell tehát az apokalipszist várniuk az összefogással, hogy akkor jön majd el az ő idejük, mert most van itt az idő, „ez az a nap, melyet az Úr szerzett.”
Az igazi áldozat olyan tett, amely Istennel kapcsol össze, ilyen az eucharisztia elsősorban, de ilyen a tevékeny felebaráti szeretet az ökumenizmusban. Az ökumenikus törekvéseknél oda kell figyelni, hogy a protestáns egyházak felfogása és egyben tanítása eltér az eucharisztiáról a katolikus egyházétól.
Krisztus teste és vére megvalósítja az egyház kommunióját, a szeretetközösséget, de az eucharisztiát nem lehet pusztán eszközként használni. A Szentlélek segítségét viszont kérhetjük az egység megteremtésében.
A kegyelem nem pótszer, a Szentlélek nem helyettünk fog cselekedni, hanem velünk, vagyis felfokozza a szabadságunkat, cselekvőkké, önállóvá tesz minket. Minden emberi munka és tudás megszenteléséről van szó Teilhard de Chardin szerint. Az ökumenizmus megmutatkozik a koinonia szeretetközösségben és a diakonia szeretetszolgálatban is.
9. AZ EGYHÁZ FELADATA
A keresztény közreműködik a világ ügyének munkálásában. A keresztény nem menekül el a másvilágba, vállalja az evilági küldetését, ez a válaszunk, Marx valláskritikájára. Hans Urs von Balthasar szerint nincsen privát keresztény lét, ezért javasolta a papok és püspökök mellett a világi segítők tanácsának megalakulását.[32]
A II. Vatikáni zsinat szerint az egyháznak nemcsak az üdvre vezető utat kell megmutatni, hanem az evilági boldogulás útját is. Az üdvre vezető út egybe esik, az evilági boldogulás útjával, ami nem jelenti azt, hogy ez az út csupa örömmel van kikövezve.
Karl Rahner úgy nyilatkozott a keresztény-marxista párbeszédről, hogy a boldogabb jövőt nem az osztály nélküli társadalom fogja elhozni, hanem az ember alapvető kérdéseire megadott válasz. A kereszténység a végső egzisztenciális kérdésekre megnyugtató feleletet – Ki az ember? Hová tart?
Csak úgy tud kiteljesedni az ember a személyiségében, ha szeretetből odaajándékozza magát, képességeit másnak. Aktívan, kreatívan, másokkal összefogva részt kell venni a keresztényeknek a világ kialakításában.[33]
ÖSSZEGZÉS
Az egyház, Jézustól kapott küldetése, hogy őrizze, hirdesse a kinyilatkoztatást. A hit bibliai fogalma az, hogy engedelmesen, bizalommal átadjuk magunkat Istennek. A kinyilatkoztatás, rendkívüli pszichikai esemény, melyben az eddig rejtett dolgok, hírtelen ismertté válnak, mentális jelenségeken át pl. látomás, sugalmazás. Istennek a történelmi eseményeken át, Jézusban feltárulkozik.
Az egyház a csatornája a kinyilatkoztatásnak. A Biblia a tanítás forrása, Istentől származik, ezért tévedhetetlen. A kinyilatkoztatás, állandóan zajló folyamat, a Bibliának újabb jelentéseit hozza létre.
Az egyház képes új perspektívákat nyitni, a keresztényeket a Szentírás újraolvasása után új meglátásokra vezetni, amelyek így, nem találhatóak meg a Bibliában. A Biblia, táplálja az egyház identitását. A Tanítóhivatalon keresztül az egyház tévedhetetlenül tanítja a kinyilatkoztatás értelmét, nem egészíti ki új dolgokkal, csak kibontja az eredeti letétemény tartalmát, ezt teszi, mikor kihirdeti az új dogmákat.
Az egyházat folyamatosan segíti a Szentlélek, hogy képes legyen olvasni az idők jeleit, az összes állapotú, meggyőződésű emberrel párbeszédet tudjon folytatni. A dogmatikus örökséget újra tudja értelmezni, hogy az újkor számára is érthető legyen. Az egyház kielégíti Jézus nevében az igazság és értelem utáni vágyat.[34]
A Szentlélek megtapasztalása az életünkben egy elsöprő élmény is lehet, mint pl. Szűz Mária életében az angyali üdvözlet, vagy Szent Ágoston életében a „Tolle lege” egyszerű gyerekjáték mondókájának „Vedd és olvasd” életet formáló magasztos átértelmezése, de utána következnek a hétköznapok, dolgos mindennapok, melyek azonban az alapvető döntésünk után, a hitnek való elkötelezettségünk után, a Szentlélek útmutatásával vannak átitatva.
Az egyház feladatának látom a mi időnkben, hogy hitelesen mutassa be a keresztény hitet, életet, hogy ne írhassák a gúnyolódó filozófusok, mint pl. Nietzsche azt, hogy „Isten halott.”.
Nietzsche kifogása volt még, hogyha a keresztények meg vannak váltva, meg kellene rajtuk látszódnia ennek. Hát próbáljunk meg úgy viselkedni, élni, hogy valóban látszódjon rajtunk, hogy krisztusiak vagyunk.
A mai fiatalok nem annyira vallásosak, mint nagyszüleik voltak. A holnap kereszténysége, mind kevésbé kapja örökségbe a hitét. Nincs már keresztény családi hagyomány, vagy pusztulófélben van a polgári társadalom keresztényi légköre.
Ugyanakkor lelkiségi, karizmatikus mozgalmak ébredése figyelhető meg az egyházban. Nem a népegyház korában élünk, másfajta egyházra van szükség. Át kell alakulnia az egyháznak, módosult a helyzete, mint amikor a kezdeti felnőtt keresztelésből főleg gyerekkeresztelések lettek, most ismét azt tapasztalni, hogy a serdülők, felnőttek fordulnak katekézisért a papok felé.
A testvéri közösség az ősegyházban és most sem ösztönös vonzódás, hanem feszültségekkel teli, de a Szentlélek az, aki segít és vezet, hogy a gyülekezet szorgalmasan hallgassa az apostolok, az egyház tanítását, a testvéri közösség táplálója a gyakori összejövetel, eucharisztikus ünnepen emlékeznek meg az Úr napjáról, közösen imádkoznak.
Ezen kívül a közösségek, melyek testvéri gyülekezetnek mondják magukat, törődnek egymással, mint ahogyan az ősegyházban leveleket írtak egymásnak, vagy Szent Pál apostol a missziós körútján pénzt gyűjtött a jeruzsálemi híveknek.[35]
Mi, magyarországi hívek is anyagi segítséget kaptunk az árvíz és viharkárok után az erdélyi Bőjthe Csaba ferences testvér gyűjtésében a csíksomlyói pünkösdi zarándokoktól, méghozzá mérlegelés nélkül, az összes perselypénzt ! Az egyesek gondja, mindenki szívügye tehát, látjuk, hogy a kereszténységben nincsen individualizmus.
BEFEJEZÉS
Szent Ágoston De Civitate Dei című műve szerint a keresztények figyelme a túlvilágra terelődik, a jelennek nincs értéke a szemükben, ezért kivonulnak a táradalomból, politikából, pedig az ember társadalmi lény.
Törekedni kellene a keresztényeknek az állam építésére, tökéletesítésére, mert igazságos és megközelítően jó állam csak a keresztény elvek alapján épülhet fel. Ez ma is így van véleményem szerint, hogy a keresztények nem politizálnak, de nem olyan meggondolásból, mint a középkorban, hanem az egyház és az állam szétválasztása miatt.
Az egyháznak, kovászként kell áthatnia a társadalmat, mint tökéletes társaság. Az állam, az egyháztól kapja az erkölcsi irányítást, ezért az egyház áll az állam felett, Szent Ágoston szerint. A történelem az Isten országának beteljesülése felé halad, Isten uralma megvalósulóban van.
A történelem célja tehát az örök életben megvalósuló béke. Az egyház végső célja, Isten örök városának elérése, a mennyország, az üdvösség. Az emberi élet kibontakozása az állam szolgálata, de ez a cél túlmutat az evilágon. Az államnak kell lehetővé tenni, hogy az ember felkészüljön az örök életre.[36]
Dietrich Bonhoeffer írja Az egyház igazi természetéről című könyvében :
„Először van a gyülekezet, azután megjön a lélek. A gyülekezet még nem egyház. Csak a Lélek által lesz azzá. De a Lélek azokra száll le, akik már összegyűltek. Az ember semmit sem tehet üdvösségéért, de odafordulhat az egyház felé. A megígért Lélekben annyira részesül az egyén, amennyiben egy összegyülekezett közösség tagja. Itt valami új történik vele, megérkezik a Lélek. A Lélek leszállása és az egyház megalapítása látható esemény. A Lélek helyet teremt magának a világban, és látható jelekben jön el. Erre mindjárt létrejön a közösség, mindenki előtt láthatóan, kiszolgáltatva az emberek ítéletének.”[37]
A Szentlélek közreműködése nemcsak kétezer évvel ezelőtt ment végbe az egyház születésénél, hanem ma is munkálkodik és segít, hogy Jézus módjára tudjunk élni a világban, vagyis közösségben a világgal, ellentétben is vele, mindenekelőtt azonban túlemelkedve rajta.
[1] Vö. BÉKÉS GELLÉRT : Egyház a Lélek erőterében, Pannonhalma 1999, 10.
[2] Vö. PAPP TIBOR : Szülinap in Görög Szemle 2010. május XXI. Évf. 5. sz. 14.
[3] Vö. HAAG HERBERT : egyház, Bibliai lexikon, Budapest 1989, 288.
[4] Revue Théologique de Louvain 1973, 3. sz. 296-297.
[5] Vö. L. J. SUENENS : Új pünkösd?, Eisenstadt 1976, 12. 27- 58.
[6] Vö. SUENES op. cit., 59.
[7] Vö. L. J. SUENENS op. cit. 49.
[8] Vö. BÉKÉS op. cit., 182.
[9] Vö. ERDŐ PÉTER : Egyházjog, Bp 2000, 157-168.
[10] Vö. XAVIÉR LÉON DUFOUR : Biblikus teológiai szótár, Róma 1974, 257.
[11] Vö. BÉKÉS op. cit., 17.
[12] Vö. GÁNÓCZY SÁNDOR : Az egyház, Róma 1980, 13-22.
[13] Vö. ELEONORE BECK : Hiszek, Königstein, 2006 77-79.
[14] Vö. KARL RAHNER – HERBERT VORGRIMLER : egyház, Teológiai kislexikon, Budapest 1980, 119.
[15] Vö. GÁNÓCZY op. cit., 22-29.
[16] Vö. GÁNÓCZY op. cit., 37-49.
[17] Vö. RAHNER – VORGRIMLER : op. cit., 120-122.
[18] Vö. gyülekezet, Újszövetségi fogalmi szótár, szerk. Oláh Levente Budapest 1998, 40.
[19] Vö. BÉKÉS op. cit., 13.
[20] Vö. BENKŐ ANTAL SJ : Hit, vallás, spiritualitás in Az istenhit, mint erőforrás (szerk.) Tőzsér Endre Bp 2006, 13.
[21] Vö. GÁNÓCZY op. cit., 29-37.
[22] Vö. BÉKÉS op. cit. 40-74.
[23] Vö. BOGNÁR LAJOS- KERÉNYI LAJOS – RÉDLY ELEMÉR : Hitünk és életünk, Budapest 1974, 146-148.
[24] Vö. BOURGEOIS DANIEL : Az egyház pasztorációja, Bp 1999, 352-370.
[25] Vö. GÁNÓCZY op. cit., 102.
[26] Vö. GÁNÓCZY op. cit., 78.
[27] Didakhé X,5-6
[28] Vö. BECK op. cit., 83.
[29] Vö. BECK op. cit., 84-86.
[30] Vö. SZABÓ FERENC : Lélekben és igazságban, Róma 1986, 41.
[31] Vö. SZABÓ op. cit., 69.
[32] Vö. SZABÓ FERENC : Lélekben és igazságban, Róma 1986, 136. 192.
[33] Vö. LUKÁCS LÁSZLÓ : A boldogság teológiai antropológiája in (szerk.) Tőzsér Endre Hit és emberi boldogság Bp 2006, 98-111.
[34] Vö. AVERY DULLES : A kinyilatkoztatás modellei, Budapest 2005, 17. 24. 226. 233. 245-247. 252. 262.
[35] Vö. L. J. SUENENS op. cit. 60-116.
[36] Vö. SÁNDOR PÁL : Aquinói Szent Tamás és Szent Ágoston, Budapest
[37] L. J. SUENENS op. cit., 122.