A görög katolikus liturgia 1. rész

Ismerkedjünk meg a magyar görög katolikus egyház ünnepeivel

A most induló sorozatomban bevezetést, eligazodást kínálok a csodálatosan szép és izgalmas görög katolikus liturgiában. A görög katolikus liturgia, vagyis mise teljesen más, mint a római katolikus. Cseppet sem hasonlít a kettõ egymásra. Sem szertartásában, énekeiben, sem imádságaiban, de még a miseruhákban, sõt a templom berendezésében sem!
Mi is az a szertartás, szertartástan?
A megvallott hitünk. Ebben lehet különbözõség a katolikus szertartásokon belül, azonban a tételesen megfogalmazott hitben, vagyis dogmákban nincs eltérés és nem is lehet! Mert a dogma a Krisztustól kapott, apostolok által közvetített kinyilatkoztatás, amit az Egyház tanít nekünk a Szentírás és szent hagyomány segítségével. A liturgia, vagyis mise szövege a dogmatika minden területét érintik. A liturgia tulajdonképpen a belsõ istentiszteletünk megnyilvánulása. A szertartás pedig a nyilvános istentiszteletnek az egyház által megállapított rendje.
A római katolikus ember el sem tudja képzelni, hogy a mise másmilyen is lehet, mint amilyennek õ ismeri! Pedig a II. Vatikáni zsinat elõtt háttal misézett a római pap, latinul, és másképpen szabott ruhában, mint manapság. De a katolikus hitû keleti egyházban, a görögön kívül, amit bizáncinak nevezünk, még négy féle liturgia létezik! Antióchiai, alexandriai, káld, örmény! Ezeknek az egyházaknak saját fegyelmi rendszere van, amelybõl a római hívek azzal szembesülhetnek legelõször, hogy kovászos kenyérrel áldoznak és a papjai nõsülhetnek.  
Miért és hogyan alakultak ki ezek a különbségek?
Keleten sok apostol és az õ tanítványaik térítettek, míg nyugaton csak Rómában alakult ki egyház. A keleti egyházak alkalmazkodtak az ottani sokféle nép nyelvéhez, szokásaihoz, kultúrájához, mentalitásához, nemzeti sajátosságaihoz. Az egyházak megõrizték egymástól való függetlenségüket, nem történt centralizálás, nem úgy, mint nyugaton, ahol minden késõbb alakult közösség Rómától függött. Keleten a liturgia sokfélesége nem érintette a hitbeli egységet. A keleti egyházak fõ vezetõ városai Jeruzsálem Palesztinában, Antióchia Szíriában, Alexandria Egyiptomban, Konstantinápoly a Bizánci birodalomban.
Melyek az eltérések a két egyház liturgiája között?
A keleti egyházakban a liturgia kezdettõl fogva a nép nyelvén folyt! Ez ma már természetes a nyugati egyházban, de 1960 évig ez nem így volt! Csak a II. Vatikáni zsinat után váltotta fel a latint a nemzeti nyelv. A latin használatának elõnye is volt, például ha egy magyar hívõ elment Rómába vagy Lengyelországba, vagy akár Spanyolországba, mindenhol megértette a misét, mert latinul miséztek mindenhol. A keleti egyházban az elsõ perctõl fogva, Egyiptomban kopt nyelven, Örményországban örményül, Szíriában szírül miséztek, és nem a kor közvetítõ nyelvén, görögül.  
Eltérés még továbbá a keleti és a nyugati egyházban a liturgiában, hogy keleten, a pap a misét a néppel együtt végzi, párbeszédes formában. A keleti liturgiában mindig két szín alatt áldoztatnak a papok, tehát az átváltozott bort is mindig megkapják a hívek a kenyér mellé, nemcsak a nagy ünnepeken, mint a nyugati egyházban. Keleten az átváltozott kovászos kenyeret proszforának nevezik.
A keleti egyházakban, így a görög katolikusoknál is, a keresztelési olajat és a betegek keneténél használt olajat a pap is megszentelheti, nemcsak a püspök, mint a római katolikusoknál. A görög katolikusoknál a keresztelés után nyomban megtörténhet a bérmálás, amit a pap is kiszolgáltathat.     
(Dr. Ivancsó István:„Görög Katolikus Szertartástan” címû könyve alapján)