A Siketnéma meggyógyítása

Mindnyájan jól ismerjük bizonyára a történetet, amikor Jézus meggyógyít egy siketnéma beteget, visszaadja a képességét a hallásra, beszédre. De vajon ennyit jelent-e csak ez a gyógyítási csoda az evangéliumban, vagy egyéb üzenete is van a számunkra?

Elevenítsük fel a történetet.

Márk 7,31-37: „Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai-tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd feltekintve az égre, fohászkodott és azt mondta neki: 'Effata!', azaz 'Nyílj meg!'. erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hírdették. Szerfelett csodálkoztak és mondták: 'Mindent jól cselekedett, a siketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat.'”
Mennyi minden információt tudhatunk meg egy-két városnév alapján! Tírusz és Szidon, kevert lakosságú országrész, nem tisztán zsidó vérűek lakják. Kultúrájuk görögös, azaz hellenista befolyás alatt áll, csakúgy, mint Tízváros országrészé.
Tírusz északon van Izraelben, Tírusz felett Szidon, Tírusz alatt pedig a Galileai-tenger, a Galileai-tenger mellett pedig jobbra a Tízváros. Azt mutatja Jézus útvonala, hogy kimondottan csak a pogány lakosság körében mozgott ezidőben, csak nekik akart prédikálni. Alátámasztja ezt az állítást az is, hogy a siketnéma meggyógyítása előtti történet is Tírusz és Szidon környékén játszódik, ahol egy szír-föníciai asszony ördögtől megszállott lányát gyógyítja meg Jézus. A szír-föníciai annyit jelent, hogy pogány, nem zsidó. Jézus először elutasítja az asszonyt, mondván, hogy: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem való elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kiskutyáknak.” (Mk 7,27) Mindez annyit tesz virág nyelven, hogy Jézus küldetése a zsidókhoz szól, a pogányokat majd később szeretné megtéríteni. A szír-föníciai asszony azonban nem tágít, mivelhogy kétségbe van esve a lánya betegsége miatt. Érthető a viselkedése, egy anya mindent képes elkövetni a gyermekéért, sír, könyörög, ha kell, még ellentmond a Messiásnak is! Úgy, mint ahogy ez a pogány nő is teszi, és vitatkozik magával az Isten Fiával: „A kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!” (Mk 7,28) Ezt úgy lehetne lefordítani, hogy – nekem, a pogánynak is művelhetsz csodát, mert hiszek benned. A zsidók mellett a pogányok is követhetnek.
Jézus miután elutasításra talált a zsidók körében, pl. Názáretben, saját szülőfalijában is, a pogányok felé fordult. Tanítói körútján a pogányok közt játszódik le tehát a siketnéma gyógyítása.   
A siketnéma se nem hall, se nem tud beszélni. Aki nem hall, nem tud beszélni, az nem bír vagy csak nehezen tud kapcsolatot teremteni. Az egészséges emberek közt is vannak, akik nem tudják meghallgatni a másikat, képtelenek megérteni a környezetükben élőket, nem fogják fel mi a fontos a másiknak és miért, mit miért tesz és hogyan érez. Inkább eldöntik saját magukban, milyen a másik, ahelyett, hogy megkérdezték volna érzelmeik felől. Az emberi kapcsolatok feltétele az is, hogy ki tudjuk fejezni magunkat, tehát beszélni tudjunk, kommunikálni. Aki ezekre nem képes, kitaszítottnak érzi magát.
Megkérik Jézust, hogy tegye a betegre a kezét. Ezt a Biblia kutatás úgy hívja, hogy gyógyító érintés. Jézus félre viszi a beteget, kicsit távolabb a kíváncsiskodó tömegtől, akik bíznak a Messiás csodatévő erejében. Azzal, hogy picit félre vonulnak, növekszik a feszültség. Magát a csodatettet részletesen írja le a történet, hogyan dugja Jézus az ujjait a siket fülébe, hogyan érinti meg nyálas ujjával a néma nyelvét. Tehát megtapogatja gyógyító érintéssel a beteg testrészeket, ez hozzá tartozott a korabeli népies orvosláshoz. Felesleges azon utálkoznunk, hogy nyálas kézzel nyúlt a beteg szájába Jézus. Tudnunk kell, hogy a nyálnak gyógyító erőt tulajdonítottak az ókorban. Jézus feltekint az égre és fohászkodik. Istenhez imádkozik, isteni erejében bízik. A csaló varázslók, akik csak imitálják a gyógyítást, saját erejükből akarnak valamit produkálni és értelmetlen szavakat mondanak ilyenkor, egy ilyet legalább mindenki ismer, hókusz-pókusz.
A gyógyító szó, az effata, arám kifejezés. Márk az az evangélista, aki több eredeti mondását is beleszőtte Jézusnak az evangéliumba, ilyen a -Talita kum- is, aminek jelentése - kislány kelj fel -. A gyógyulás hatására a siketnéma rendesen kezdett beszélni, vagyis artikuláltan. Márk abban az időben írta meg az evangéliumát, amikor már nemcsak zsidókból megtért keresztények alkották az ősegyházat, hanem egyre nagyobb lett a pogányokból megtért keresztények aránya. A zsidóknak korábban elképzelhetetlen volt, hogy közösködjenek a pogányokkal, idegen kultúrájuk, vallásuk miatt. A siketnéma történetben a pogányokat jelképezi, akik mostmár a zsidókhoz hasonlóan megnyílhatnak Jézus üdvözítő örömhírének, mert Jézus az egész emberiség Messiása. Amikor a még meg nem tért pogányok beszélnek az istenségeikről, az csak értelmetlen dadogás, mint a siketnéma beszéde. A megtért pogányok beszéde az egy igaz Istenről, már értelmes beszéd.
A siketnémaság, mint minden betegség, az erőtlenség, a hiány állapota. A betegségek okát a túlvilágban keresték az ószövetségi gondolkodású zsidók. A gyógyulást nem a természettől várták, hanem az istenségektől. Aki beteg, az tehát Isten akaratából az, biztosan meg is érdemli a sorsát, ezért nem is küzdöttek ellene. A szegények számára megfizethetetlen volt az orvos. A beteget magára hagyták, mint minden hátrányos helyzetűt, rabszolgát, társadalmilag kitaszítottat, gyereket, özvegyet. Jézus pont hozzájuk szól, értük érkezik, együtt érez velük, gondoskodik róluk, nem fordul el tőlük utálkozva, de nem is olcsó lesajnáló, demagóg vígaszt próbál nyújtani. Jézus tiltakozik az összes csodás gyógyításával a betegség, nehézség végzetszerű felfogása ellen. Ne legyünk rezignáltak, reményt vesztettek, depressziósok, hanem tegyünk a betegekért, nyomorúltakért. A társadalom peremén élőket a régi gondolkodás szerint, érzelmi alapon, előítélettel határoztunk meg. Jézus együtt szenved –a kereszten- a betegekkel. Az egyháztól is azt várja, hogy vállalja a sorsközösséget a szenvedőkkel, segítsen rajtuk. Az ősegyház így is tesz, diakónusok látogatják az özvegyeket, ápolják a betegeket.
Jézus megparancsolja a tömegnek, hogy ne beszéljenek senkinek a csodás gyógyulásról! Nekünk nagyon furcsa ez a viselkedés Jézus részéről. Nem akar reklámot? Miért ne terjedjen el a híre, hogy minél többen higyjenek benne? Nem akar ’eldicsekedni’ a sikereivel?  Miért kell hallgatni a csodáról? Nem tudnak az emberek hallgatni és nem is akarnak ! Hírdetik azt, vagyis prédikálják, tehát misszionáriusok! Csakhogy a csodával propagandát csinálni veszélyes. Jézus nem csak csodadoktor, hanem a Földre leszállt Isten Fia. Tanításának, hogy Isten országa már köztünk lehet most is, csak elővételezett jelei a csodák. Ezért nem szabad még beszélni a csodatettekről nyíltan, mert azokat csak a keresztrefeszítés fényében tudjuk helyesen értelmezni a csodatetteket.
Igyekezzünk helyesen cselekedni és Jézus elvárása szerint támogatni a rászorultakat. Hírdethetjük mostmár csodatetteit is, és az egyház gondoskodó szeretetét.