Ragaszkodva Krisztushoz

Miért hagy fel az ember a vallási rítusok gyakorlásával? Mert pl. elköltözve otthonról, elszakadt a személy a gyökereitől, ezáltal a hagyományaitól, kiszakadt tehát az összefüggéseiből, így nem tudja feldolgozni az élményeit, lassan izolálódik. Ez a veszély fenyegeti az otthonról elköltöző diákot. Nem tudja már vállalni régi önmagát, ugyanakkor kommunikációs zárlat miatt szenved, torz-ambivalens viszonyulása alakul ki önmagához, a világhoz, Istenhez. Szocio-kulturális háttere megváltozik, emiatt az identitásfejlődése megbillen, ezért destruktívvá válhat, vagyis önmaga ellen fordulhat a személy (érzelmileg vagy tettben is).

Ettől a lejtőn való megindulástól mentheti meg az egyént a –z egyházi- kiscsoport. Ugyanis a csoportviszonyban az emberi relációk hatással vannak az emberek szocializációjára. Természetes kiscsoport a család, rokonság, ismerősök, lakóhelyi közösség, iskola-társak, egyházi közeg. A kisközösségeken át, kapcsolódik az egyén a társadalomhoz. A kiscsoport közvetíti az egyén számára a helyi szokásokat, értékeket, magatartásszabályokat, viselkedésmintákat, lokális kultúrát, egyházi tradíciót.

Kiemelten beszélnék az iskoláról, mint kiscsoportról, a mentálhigiénés nevelés eszközéről, lehetőségéről. Az –egyházi- iskola, megmutatja a diák számára a követendő erkölcsi értékeket, követendő magatartásmintákat, mint pl. a hazafiság, tolerancia, az iskola példát ad a magatartáskontroll helyes kifejlődésére, agresszió elkerülésére, feszültségek levezetésére, készségfejlesztő tréningekre, empátiás érzékenységre, a szabadidő értelmes eltöltésére, stressz-levezetésre, előítélet mentességre, önismeret-fejlesztésre, egészséges önérvényesítésre.

Figyeljünk oda kamasz gyermekünkre, aki a szülői háztól elkerülve, eltávolodik természetes régi közegétől, de még új egyházi csoportot nem keresett, nem talált magának, így „légüres térben” lóg bizonytalanul. A csoportok, a bennük való személyes találkozások, felszabadítják a belső erőt a személyben, hogy a személyisége kibontakozhasson, új készségek alakulnak ki az egyénben, a csoporttechnikák által, emberi viszonyulásokat él át, viselkedési formákat tanul, magát új módon ismeri meg. A csoportdinamikát ösztönösen felhasználta az egyház a kezdetektől fogva a kiépüléséhez, működéséhez.

Ahhoz, hogy a személy megmaradjon vallásosnak, szabad akaratából, tudatos önismeretre van szüksége. A tudatos önismeret azt jelenti, hogy az ember világosan látja a tulajdonságait, céljait. Tudatosan átéli a személy az élményeit, érzelmi-hangulati állapotait, tudatosan szervezi tetteit. Az identitás kialakul ezáltal, kicsiszolódik az énkép, hogy milyennek szeretné látni magát a személy, és melyek a –vallásos- környezet elvárásai. A csoportban az ember önismerete megmérettetik, a csoporttagok visszajelzései által. A csoporttagok megismerik viselkedésük rejtett dimenzióit, hatásait. Tudatosítja a személy a csoportban, hogyan hat rá mások viselkedése, milyen érzelmeket, indulatokat, reakciókat vált ki. A csoporttagok találkozásaiból új értékek alakulnak ki, fejlődik az egyén személyisége, csoportban könnyebben meg tudják oldani a konfliktusokat, feszültségeket.

Az egyház, a kiscsoport, segít az embernek –diáknak- a hivatásbeli célok elérésében, a személyisége állandó fejlesztésben, a cselekvési lehetőségek meglátásában, az új szempontok szerinti rálátás begyakorlásában. A rugalmas alkalmazkodó képesség vagyis reziliencia elsajátításában, a felelős önirányításban, az eszkatológikus jövőalakításban. Inspirálja minderre a személyt a vallás a rendszeres „lelki szűrővizsgálat” által, tehát a lelkiismeretvizsgálat, gyónás által. „Mellesleg” a fenti változás előidézi az empatikusabb viselkedést, mely kiküszöböli, hogy „érzelmi fogyatékosokként” éljünk, hogy csak a földi cicoma érdekeljen minket, hogy „szellemi környezetszennyezést” hajtsunk végre, hanem inkább ehelyett, magunk és embertársaink üdvét szolgáljuk.