Bibliakommentek
Értsük jól az
Ószövetséget
Értsük jól az
Újszövetséget
Tartalomhoz ugrás
 
Nagy Szent Bazil a közösségi szerzetesség megteremtője

 

A kolostorban élő, közösségben tevékenykedő szerzetesi életformát nevezzük cönobita szerzetességnek. A közös lelki élet fontosságát Nagy Szent Bazil ismerte fel a 4. században. Összegyűjtötte a szerzeteseket a birtokán és kolostort épített a számukra, ahol együtt imádkoztak, dolgoztak, miséztek, étkeztek. Az ember személyiségfejlődése szempontjából is fontos a közösségi kapcsolat, annak visszajelzése, kontrollja. Azonban magát a közösséget is lehet és kell is fejleszteni. Az egyén a közösségben, folyamatosan értékeli magát (a maga számára), a másikkal való együttműködése során, kommunikációja során.
 
A szerzetességi elkötelezettségből szeretnének elsajátítani a bazilita harmadrendi testvérek is, akik a világban élnek, felelősséget vállalva maguk és mások lelki fejlődéséért.
 
A fejlődési területeinket (pl. élet- tervezés, -szervezés, életvezetés, kommunikációs stílus), önelemzés által állapíthatjuk meg. A fejlődést, folyamatos imádságos önreflexió által valósíthatjuk meg, pl. imában, akár lelkigyakorlat alatt. A harmadrendiek, Isten eszközeként, hiteles, empatikus, önbizalomteljes, jól terhelhető hívek szeretnének lenni, akik az egyházért képesek tenni és dolgozni. A munkához, szükség van ön-analiízisre, hogy ismerje az ember saját magát, melyek a személyisége erősségei, gyengeségei, lehetőségei. Tudatosítsa az érzelmeit, ismerje az értékeit, képességeit. Önkontrollra, megbízhatóságra, őszinteségre, mindenkinek szüksége van, minden közösségnek, az egész társadalomnak. A segítő önfeltárás, a reális énkép kialakításához szükséges.
 
Nagy Szent Bazil felismerte, hogy az erények, közösségben fejlődnek ki jól és tökéletesednek. Pl. a türelem képessége, vagy hogy éppen hogyan kezelje a kudarcot az illető. Persze a legjobb, „legügyesebb” közösségteremtő a Szentlélek, és nem az ember, de természetesen a szerzetesi közösség, a harmadrendi közösség is törekszik segítő, támogató, gondoskodó környezet létrehozására az egyházban. A bizalomteljes légkör, jó táptalaja az együttműködésnek. A bazilita harmadrend, az üdv elérésének nagy célját,  kicsi célokra bontja le, így valósítja meg apránként a célt. A lelki kiegyensúlyozottságot, magabiztosságot, az ima adja meg ehhez. Az elmélyült imára ad alkalmat a szept. 28.-án megtartott bazilita harmadrendi országos zarándok és lelkinap is Máriapócson, mely csodálatos helyszín ad kultúrált környezetben lehetőséget az imaórák, akathisztosz, paraklisz végzésére a Kegytemplomban, búcsújáró helyen. Ámen.  
 
Vissza a tartalomhoz