Test és lélek

Hogyan érzékeli a gyerek elõször, hogy lelke van, hogy a testi dolgok mellett a lélekkel is törõdni kell? Hány részbõl áll az ember?

Test, szellem lélek. Az elsõ kettõt, a testét és a szellemét talán még táplálja is a modern ember, de a lélekre már nem marad idõ, nem törõdik vele, talán tudomásul sem veszi, hogy van. A gyermek fejleszti testét a tornaórán, táplálja szellemi érdeklõdését az iskolában, és a lelkiek?
Természetes, hogy törõdünk testünkkel, tápláljuk, eddzük, megadjuk neki a pihenést, de ha ezek közül a tevékenységek közül valamelyiket túlzásba visszük, felborul az egyensúly. Nevetséges, szomorúan visszataszító egy 300 kg-os ember, egy izomkolosszus, vagy egy kórosan lusta, munkakerülõ személy. Az evés, alvás, ösztönök kielégítésétõl az állatot és embert a szelleme különbözteti meg. Az állat, legyen bármilyen okos, ügyes, nem teremt kultúrát, nincsen civilizációja, történelme. Nem fog könyveket írni, operaházat emelni. Mégis, amikor az állatnak vannak bizonyos ösztönös megnyilvánulásai, például szereti a kicsinyét, ragaszkodik az emberhez, a gazdi kijelenti, hogy lelke van az állatnak. Ez tévedés.

Mi az a lélek? Honnan van? Hogyan mûködik?

Lelkünket az Istentõl kapjuk, fogantatásunk pillanatában. Lelkünk mûködésérõl a lelkiismeretünk ad elõször jelet. Az embergyerek öntudatra ébred, transzcendentális. A materialisták szerint lélek nincs, az emberi test az állatvilágból emelkedett ki. Pedig az ember már testi mivoltában sem állat. Hiszen az állat specifikus, környezetéhez alkalmazkodik az evolúcióval, tollat növeszt, ha repülni akar, bundát, ha fázik. Az ember ezzel szemben nem magát, hanem a környezetét alakítja át. Ruhát varr, ha fázik, repülõgépet épít, ha repülni akar.   
Descartes szerint az ember teste és lelke között semmi kapcsolat nincs. A test mechanikusan mûködik, a lélek nincsen befolyással rá. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, gondoljunk csak a pszichoszomatikus betegségekre. Leibnitz szerint összhang van a test és lélek közt. Ez a helyes elgondolás. Egyazon személyhez tartozik az érzõ lélek és a szem, amely pislog. Sokáig a kereszténység is máshogyan gondolkodott. Lenézte a testet, alsóbbrendûnek vélte. A görög filozófusoktól örökölte ezt a nézetet, például. Pütagórásztól, aki azt mondta, a szellem a test sírjában fekszik. A szerzetesek sanyargatták a testüket, nem tisztálkodtak, nem étkeztek rendszeresen. Úgy gondolták, a test bûnös, nem lehet része a feltámadásban. A másik szélsõséges elképzelés az eretnekeké volt, akik élvezet által akarták lerombolni a testet, alkoholizáltak, lakomákat rendeztek, orgiával egybekötve.
A testünk is velünk jön majd a mennyországba, csak megdicsõülve. Hogy mik a megdicsõült test tulajdonságai? Csak abból sejthetjük, amit Jézustól tudunk róla. Átmegy a bezárt ajtón, nincs szüksége ételre, a mennyben nem házasodnak. A feltámadáskor tehát a testünk is feltámad, de egy más formában, nem ilyen fizikálisan, mint amilyen most.

Miért fél akkor az ember a haláltól?

Kezdettõl fogva vágyik az emberiség a halhatatlanságra. Mítoszokban, ókori vallásokban szerepel a halhatatlanság. Mit gondolnak a filozófusok a halálról? Heidegger azt mondja, a halál zárja le, teszi egésszé az embert. Sartre, Camus szerint az emberi élet abszurd, tevékenységünknek nincs értelme a halál miatt. Epikuros görög filozófus cinikusan kijelentette, hogy a halálhoz semmi közünk, mert amikor elér minket, mi már nem létezünk! Nos, ez jópofa válasz, de nyilvánvalóan nem igaz. Ezek a feleletek nem elégítenek ki minket, mert nem mondják ki az igazságot A halál a földi élet lezárása, ami után jön a mennyei élet, ami azért boldogabb, mert az Isten közelében lehetünk. Nem igaz az, hogy a halál miatt az emberi személynek nincs értelme, mert a személyiségünk az Istenhez közel kiteljesedik.
Úgy éljünk testtel és lélekkel, hogy ez megtörténhessen.