A görög katolikus liturgia
8. rész

Ismerkedjünk meg a magyar görög katolikus egyház ünnepeivel

Az Egyház legfontosabb ünnepe a Húsvét. A húsvéti feltámadási szertartást a görög katolikusok a nagyszombati éjféli istentisztelettel kezdik. A pap a szentsírban lévõ síri leplet megtömjénezi és az oltárra viszi. Ez a cselekedet jelzi Krisztus feltámadását. FELTÁMADT KRISZTUS! VALÓBAN FELTÁMADT! A mennybemenetel ünnepéig a lepel az oltáron kiterítve marad. Egyszerûen rajta végzik a szertartásokat, mint egy terítõn. A papság gyertyával, kézi kereszttel körmenetre indul, harangzúgás közben. A harangok most zúgnak elõször a kínszenvedésre való emlékezés óta. A hívek meggyújtják a gyertyáikat a pap gyertyájáról, így járják körül a templomot, énekelve. A körmenet a kenethozó asszonyok menetére emlékeztet a Megváltó sírjához. A körmenet után a pap felolvassa a templomajtóban a feltámadásról szóló evangéliumi részeket, kereszt alakban megkopogtatja az ajtót, majd belép  a hívekkel, és azonnal kezdõdik a reggeli istentisztelet.  
A Szent Liturgiában 12 szakaszra bontva olvassa fel a pap az Üdvözítõ feltámadását, több nyelven. A szakaszok közt harangoznak. Görög katolikus sajátosság, hogy a Szent Liturgia után  a pap megáldja a nép húsvéti eledeleit. A hívek fonott kosárban készítik össze a sonkát, kolbászt, fõtt tojást, tormát, bort. Szabolcsi csemege az édes sárga túró. A nagypéntektõl tartó böjt után, amelyben semmit sem ettek és csak vizet ittak, a vasárnap délelõtti pászkaszentelés eledeleibõl fogyasztanak elõször.
Görög katolikus egyházunkban a húsvét nagyhetét fényes hétnek is nevezik, mert a megkereszteltek a fehér ruhájukat egész héten magukon tartották a régi idõkben. Az ikonosztáz középsõ ajtaja, amelyen át a pap közlekedik, vagyis a királyi ajtó egész fényes héten át nyitva marad. Ez a gesztus jelképezi, hogy a Mester feltámadása megnyitotta nekünk a mennyország kapuját. A megváltás nemcsak Jézus, az Isten Fia mûve volt, hanem a teljes Szentháromságé. Az egész emberiségre, az egész emberiség idejére, annak minden eseményére kihatással volt és van és lesz.
Ha húsvét fényes hetében temet a görög pap és egyáltalán bármikor az évben, fehér ruhában teszi azt, mert a halál kapcsán az igazi hívõ lélekben nem a gyász uralkodik, hanem a feltámadás. Így tehát a görög pap ruhájának színe a feltámadás fehérje, a római pap gyászának feketéjével szemben.
Halál. Bárki hallja ezt a szót, összerezzen. Miért félelmetes számunkra a halál? Sokféle bölcselkedõ gondolatot hallhattunk már biztosan a halállal kapcsolatban, például hogy ‘az ember egész életében a halálra készül’. Igaz ez?Nyilván nem azzal kel az ember és nem azzal fekszik minden nap, óvodás korától fogva aggastyán koráig, hogy azon elmélkedne, mikor és hogyan éri el a végzet. Epikuros görög filozófus cinikusan elhárította magától a halál gondját, mondván, hogy a halál nem õvele történik, hiszen akkor õ már nem fog élni!
Lehet-e ilyen komolytalanul felfogni halálunkat, amikor az egy fontos találkozást hoz el számunkra? Találkozást Jézussal. Azt mondhatnánk, hogy az életben legfontosabb a halál. Közeledtével sok mindent másképpen értékel az ember, mint elõtte. A kórházban fekvõ idõs betegnek amikor meglátogatják rokonai, be szoktak számolni az otthoni dolgokról: fûrészeltünk télire fát, megetettük a jószágot stb. De az öreget már nem érdekli a tüzelõ, mert õt már az foglalkoztatja, hogy lehet meg sem éli a karácsonyt. Nem izgatja már a disznóölés sem, nincs már ereje kóstolót készíteni. Másvalami köti le, elgondolkodik az egész életén, számba veszi a történéseit, jó és rossz döntéseit és azokat az alkalmakat is, amikor elmulasztott valami jót tenni. És egyáltalán nem érdekli semmi földi dolog. Az is lehet, hogy szenvedés, fájdalom kíséri el a halálra készülõt és magány. Krízishelyzetbe kerül, ahogy a szakemberek mondják.
Megroppanhat a hozzátartozó is, hisz egészen más hallani egyes halálesetekrõl, mint átélni egy szerettünk, egy családtagunk, egy hozzánk közel álló elvesztését.  Ha valaki elõtt nincsen ilyenkor viselkedési minta, nem tudja mit csináljon, mihez kezdjen. Üressé válik az élete. Elidegenedik a másik embertõl, környezetétõl. A vallásos embernek azonban vigaszt nyújt Jézus. Segít az egyház eligazodni, erkölcsi normát ad. Ha hagyjuk, hogy ilyenkor Isten átöleljen, megteszi. Ha meg akarja az ember magának tartani a fájdalmát, az fog történni. Érzi a gyászoló, hogy õ attól volt értékes, hogy az a másik aki most távozott, õt szerette.
Jézus is részvéttel volt a gyászolók iránt. Elment Jairushoz, amikor az a nagybeteg lányához hívta. Amikor odaértek Jairus házához, a kislány már meghalt. Elképzelhetjük Jairus kétségbeesését. Talán még vádolta is magát, hogy késõn kért segítséget Jézustól, hogy nem tett meg mindent a lánya gyógyulásáért, hogy nem foglalkozott eleget a gyermekével még életében. Jézus nyilván érzékelte a házban a család kezdõdõ pánikhangulatát, és feltámasztotta a leánykát. Az evangéliumban szereplõ lány tizenkét éves volt.
Én is tizenkét évesen veszítettem el nagyszüleimet. Persze, hogy sírtam, de halálukba belenyugodtam, hiszen szép kort éltek meg. Megdöbbentõ volt azonban számomra tizennégy évesen a következõ tapasztalatom. Gimnáziumba készültem, és még nyáron elküldték levélben a leendõ osztályom névsorát. Láttam, hogy az egyik lány Kelebiából származik. Soha nem hallottam még azelõtt ennek a településnek a nevét, olyan mesésen hangzott nekem. Elhatároztam, hogy az iskolában legelõször ezzel az osztálytársammal fogok megismerkedni, összebarátkozni. Amikor bemutatkoztunk mi, elsõsök egymásnak, a lány Kelebiából hiányzott! Hol van? Miért nem jött? Mi történt vele?Az osztályfõnök közölte, hogy nem fog velünk tanulni, mert nem lehet már köztünk, súlyos beteg volt, meghalt. Azóta is hatással van rám az akkori hirtelen értetlenségem, a várakozásom utáni üresség. Meghalt egy gyerek? Addig erre nem is gondoltam, hogy egy gyerek is elmehet, nemcsak egy idõs, akire tudjuk, hogy elõbb-utóbb ez a sors vár. Egy gyermek halálát mindig nehéz feldolgozni, ha egyáltalán fel lehet. De tudjuk, mit tanított nekünk Jézus a kicsikrõl: „Ilyeneké a mennyek országa.” Mi ránk pedig az a sors vár Isten ígérete szerint, ami Jézusra várt a kínhalála után: a   FELTÁMADÁS!