9. Fejezet - Hobbitfansite

9. fejezet

Az erebori csapás

Egy teljes hónapot töltöttem Ereborban, Glorfindel társaságában. Rasid harcosai hűséges védelmezőkként elkísértek minket a törpök birodalmába, ahol Feanor fiaival nyolc évvel ezelőtt jártam. Girion Völgyvárosa hamuvá égett, mert a tűzvésztől nem menekült meg, de a mély szegénységgel sújtott Tóvárost elkerülte a veszedelem, és még abban az évben Girion átutazóban volt családjával Thrór királyságában, akiről a suhatagi helybéliek között az a szóbeszéd járta, hogy elméje őrületbe borult a kincsek iránti telhetetlen rajongása miatt. Esgaroth romba döntött városának urával szerencsés módon újra összehozott a sors, aki ötévnyi megszakított kapcsolat után is ugyanolyan kegyes és nagylelkű volt hozzám, mint a találkozásunk első napján. Engedélyt adott rá, hogy a palotájába költözhessünk, s addig maradhassunk, ameddig szükségünk van rá. A viszontlátásom mellett még jobban örült Círdan Fekete nyílvesszőjének, s a kezem munkája által elkészült tiszafa íjnak, amelyet Smaug támadása előtt két héttel kihelyezett Suhatag városának őrtornyára. Abban a rövid időszakban nyugodtság ült a lelkemre, hogy sikerült teljesítenem a tündehajóácsnak tett ígéretemet, akinek hamarosan üzentem a hegyi rigó pajtásommal, hogy betartottam a szavamat. Ő válaszul megköszönte a fáradozásomat, s hírt adott nekem a két fiam felől, akik nyolc esztendős korukra Gil-galad tündekirály udvari testőrségének legfiatalabb tagjai lettek. A veszedelem azonban hamarosan itt is elért, s az életem ismét más irányba terelődött, mintha az események sodornának magukkal megállás nélkül. A Smaug eljövetele előtti éjszakán nyugtalan álom gyötört. Girion jóvoltából közös hálószobát kaptunk Glorfindellel, s annak ellenére, hogy négy hétig egy ágyban aludtunk, mégsem történt köztünk semmi a világon. A feljövő Hold éjfélt jelzett, amikor felriadtam a lidércnyomásból. Glorfindel alvást színlelve feküdt jobb oldalt mellettem, s közben az együtt töltött, haradi kalandunkon jártatta gondolatait. Én összekuporodva, félhangosan beszélni kezdtem magamban, s hevesen mocorogtam a kényelmes selyempaplanon.

- Ne tegyétek ezt velem! Hagyjátok abba! Elég volt! - nyöszörögtem.

Glorfindel ezt hallván óvatosan felébresztett kínzó rémálmomból, s magához ölelt hátulról.

- Ébredj, Liani! Nincs semmi baj! Csak rosszat álmodtál - suttogta nyugtatgatva.

- Hosszú évek után még mindig visszatér az a rémes emlék, amely örökre nyomott hagyott bennem. Arról a napról álmodtam, amikor Thranduil kiszolgáltatott engem a főpohárnoknak, meg az őrparancsnoknak, akiktől Giliath és Mardé fiam születtek.

- A szenvedéseinket egyszer fel kell dolgoznunk. Ne hagyd, hogy a múltad kísértsen!

- Tudom - mondtam könnyező szemekkel, s feléje fordulva átfogtam vaskos derekát, majd úgy aludtam át az éjszaka hátralévő óráit.

Kora hajnalban hurrikán erejű szélzúgásra ébredtünk. Olybá tűnt, mintha hatalmas vihar közeledne észak felől. A fákat gyökerestől kifordító szélvihar számomra ismerőssé vált, s eszembe juttatta, hogy amikor Völgyvárosban éltem, Smaug, a sárkányok fejedelme pusztító szelet, s tomboló vihart hozott magával, amikor lesújtott Esgarothra. Gyanítottam, hogy ismét vele kell szembenézni, vagy egy másik hozzá hasonló Rettenettel, amely talán még nála is erősebb. Megkértem Glorfindelt, hogy vigyen egyenesen Girionhoz, hogy utoljára beszélhessek vele. A király már harcosaival készen állt a sárkánnyal való küzdelemre. E szavakat intéztem hozzá:

- Felség! Círdan egyszer azt mondta nekem, hogy a Fekete nyílvessző mellé szükséged volt egy íjra, amivel egy nap szándékodban áll győzelmet aratni a sárkány felett. Völgyvárosban nem volt alkalmad használni az általunk készített fegyvert, ezért arra kérlek, hogy ezúttal használd ki a lehetőséget.

- Bölcsen szólalsz, Liani - tette kezét a vállamra. - Az íj és a nyílvessző azonban nem elég egy sárkány megöléséhez. Ehhez szükség van még valamire, amelynek a segítségével már van esély, hogy elpusztítsuk.

- Használj törp nyílvetőt! - szólt Glorfindel. - Azzal együtt az íj, s a nyílvessző hatásos fegyver.

Girion megfogadta a fiatal tünde tanácsát, majd íjászait az egyik suhatagi vár fokára küldte. Jómaga pedig felrohant az őrtoronyba. Círdan nyílvesszőjén kívül voltak más, Hegymélyben kovácsolt, Fekete nyilak is, ám az én tiszafa íjamból csupán egyetlenegy volt. A végzet hamarosan eljött a sárkány képében. Tűz és halál. Smaug így nevezte magát mindig, amikor útnak indult elpusztítani Középfölde valamelyik városát. A jelenlegi célpontja pedig a törpök hatalmas birodalma volt. Ő azonban a hiedelmekkel ellentétben csak Suhatagot akarta a tűz martalékává tenni, mert csak a kincs miatt szállt le az északi hegyekből. Glorfindel féltve az életemet, kilovagolt velem a város széléig, hogy megússzuk a tűzvészt. Sohasem feledem el azt a napot. A szemem előtt perzselő lángokat, égő házakat, füstöt, port és hamut láttam. A fülemben a kétségbeesett emberek segélykiáltása csengett, s amikor egy tűzcsóva elérte az őrtornyot, tudtam, hogy Girion meghalt az életét védő harcosaival együtt. Az íjam szénné égett, de az egyik Fekete nyílvessző eltalálta a sárkányt, amely belefúródott az alhasába. Amikor a nyíl kipattant Smaug kemény, páncélerős bőréből, felismertem, hogy az Círdan nyila, amelynek kissé meggörbült volt a vége. Megszerezni nem volt lehetőségem, miután a tűz tovább terjedt a várostól egészen Thrór várának kapujáig. A csapásból a halálon kívül annyit láttam, hogy Erebor törpjei jajveszékelve hagyták el otthonukat, s a várost körülölelő domb tetején pedig felbukkant egy ismerős arc. Thranduil volt az, szarvas háton ülve, a helyőrséggel. Ő a menekülő törpöket nézve nem látott meg engem, pedig közel voltunk egymáshoz. Pont alatta tartózkodtam Glorfindellel egy tarka lovon ücsörögve. A Durin népével szemben tanúsított viselkedésével megmutatta előttem hideg közömbösségét és szívtelenségét. Megvetően hátat fordított az égő Suhatagnak, a megostromolt Erebor lakóinak, s követőivel visszaindult Lindonba. Miután Smaug elfoglalta a megtébolyodott Thrór király várerődítményét, én és Glorfindel kilovagoltunk a határon túli domboldalra. Ott segített leszállni a ló hátáról, majd így szólt hozzám:

- A tőled kapott seregont egy örökéletre megőrzöm, s örömmel tölt el, hogy részt vehettem a küldetésed véghezvitelében.

- Köszönöm, Glorfindel - mosolyogtam rá kedvesen. - Gondolom, hogy most hosszú időre elválnak útjaink.

Ő szomorkásan bólintott.

- Azt tanácsolom neked, hogy menj vissza Völgyzugolyba Elrondhoz. Az ő házában biztonságban vagy.

- Tudom, de inkább szeretném látni ismét a fiaimat, akik Mithlondban élnek. Öt éve nem ölelhettem őket magamhoz, s már nagyon hiányoznak. Érzem, hogy oda húz a szívem.

- Vigyázz magadra, Liani - mondta, s megpuszilta a fejem búbját.

- Harad földjén Nyuszinak hívtál - jegyeztem meg nevetve.

- A valák védelmezzenek jóságosan az utadon, Nyuszikám - ölelt meg plátói szerelemről árulkodó tekintettel, s azzal búcsút intettünk egymásnak.

Glorfindel megnyergelte lovát, s elvágtatott északnyugat felé. Én pedig megindultam Bakacsin irányába, hogy a Thranduil néhai birodalmát átszelő Tündék ösvényén haladva eljussak Lindonba.

A tűz elülte után a fényűző Suhatagból nem maradt semmi, csak por és kietlen pusztaság. Durin népének túlélői a távolból nézték, ahogy a lassan csituló lángok felperzselik e híres várost minden szépségével és csodájával együtt. A fojtogató füst belepte az eget és kísérteties, fekete felhőként szállt el a vad nyugati széllel. Thráin súlyos sebesülései miatt a nagyobbik fiát, Thorint nevezte ki a csapat élére, aki az első nap tábort vert a dombon. Apja javaslatára elhatározta, hogy északnyugat felé vándorol a Szürke hegységhez. Az erdő tündék szóbeszéde szerint azokban a hegyekben fellelhető Középfölde egyik különlegessége a fekete arany. Ám ilyen nemes fémet még soha senki nem látott sehol. Éjszaka idősebbik kuzinját, Filit bízta meg az őrködéssel. A szőke, lomboncos hajú törp férfiú az esti órákban kiült a dombtetőre és megszokásból jólesően pipázott. Öccse egyszer csak odalépett hozzá, majd így szólt:

- Lejössz velem körülnézni? - kérdezte.

- Szerinted egy tűzben elpusztult városban van látnivaló? - nézett rá mosolyogva, miközben szájának jobb sarkába csúsztatta pipáját.

- Az arany nem olvad meg egykönnyen - felelte vidám hangon, mire bátyja követte őt Suhatag romjai közé.

Órákig bandukoltak a szénné égett faházak parázsló darabjai és az összetört téglahalmok között, amikor Kili megpillantott egy ritka nyílvesszőt a földön. Keményebb volt még a vasnál is. Látszott, hogy ügyes kovács készítette, alighanem a Hegymély alagútjaiban. Kétséget kizáróan egy Fekete nyílvessző volt. Ez volt az egyetlen nyíl, amely átvészelte Smaug pusztítását.

- Egy Fekete nyílvessző - szólt Fili elképedve. - Girion ilyen nyilakat vetett be a sárkány ellen. Különös, hogy ez nem égett el a tűzben.

- Nézd csak! - vette szemügyre Kili a nyílhegyet. - A vége meggörbült, miután kilőtték. Ez azt jelenti, hogy sikerült megsebezniük vele a sárkányt.

- Egy meggörbült nyílhegy nem bizonyít semmit - tiltakozott Fili.

- Én megtartom - mondta, és így folytatta:

- Ha egyszer visszaszerezzük a királyságunkat, még hasznát vehetem a nyílvesszőnek.

Fili beleegyezően vállat vont, és Kili hóna alá csapta Círdan nyílvesszőjét. Hajnalban visszatértek a táborba, és Thorin kora reggel megindította törpjeit a Kiszáradt Hangástól nyugatra elterülő Hamu hegység felé.