14. fejezet
A Pusztító ivadéka
Egy hegyekből jött holló repült a hűvös, őszi szélben a Kékhegység szirtjére. Thorin kuzinjai fogadták az érkezését, mivel hírt hozott Móriából a csata utáni eseményekről. Fiatalabbik nagybátyjuk, Frerin üzent Thrór király elestéről és Thorin dúnföldi vándorútjáról. Rólam és a gyerekeimről azonban nem tett említést, hogy megőrizze fivére titkát. Fili és Kili idősebbik bácsikájuk visszatéréséig kezükbe vették új királyságuk irányítását, és a madárral megküldték üzenetüket Throrinnak birodalmuk sorsáról. A Kékhegység gyomrában sokkal több kékarany volt, mint a Ködhegység mély alagútjaiban. Olyan sok, hogy még az erebori kincseskamrát sem lehetne megtölteni vele. A testvérek ugyan becsülettel kormányozták Lindon törpkirályságát, de a kincs utáni mérhetetlen, kapzsi vágy őket is hatalmába kerítette.
Az én lelkemre ellenben olyan mély bánat ült, hogy az életemet elkeseredettebbnek és a sorsomat reménytelenebbnek láttam, mint valaha. Próbáltam a fájdalmamat nem kimutatni leendő királyom előtt, aki áhítatos szerelemmel minden szomorúságomban és örömömben osztozni akart velem. Mindemellett aggódtam Thorin és a gyerekeink miatt, hogy épségben visszajut-e velük a Kékhegységbe, de mihez fog kezdeni, ha én többé nem lehetek mellette? Egy este szótlanul ültem Gil-galad hálószobájában a díszes, baldachinos ágy szélén, és némán sírni kezdtem. Ő az eljegyzésünk napja óta ragaszkodott hozzá, hogy minden éjjel az ágyába jöjjek, de tiszteletben tartotta a kérésemet, hogy amíg nem vett ágyasául ne akarja, hogy az övé legyek. A vele való egybekelés gondolata fájt a legjobban. Nem akartam én már egy tündekirályé sem lenni. Elég volt számomra, hogy születésemtől fogva Feanorhoz volt kötve az életem, és hosszú évekig Thranduil kéjvágyát kellett kielégítenem, akinek most az életéért küzdök. Ezen gondolkozva egyszer csak kinyílott a virágmintákkal festett ajtó, és bejött hozzám Gil-galad.
- Liani - szólított meg aggódó hangon - mi bánt, kedvesem?
- A múltamon töprengek, felség - feleltem, és kézfejemmel megtöröltem könnyes szemeimet.
Gil-galad leült mellém, és finom érintéssel megsimogatta az arcomat, majd így szólt:
- Túl sokáig voltál Thranduil ágyasa. Egy ilyen tiszta és nemes lelkű tündeleány nem való ahhoz a zsarnok és kegyetlen gyilkoshoz.
- Ezt nem értem, uram - néztem rá döbbenten.
- Thranduil sok évvel ezelőtt kioltotta atyja fogadott fiának az életét, akit Oropher vele együtt Bakacsin trónjára akart ültetni. A nolda birodalomban mindenki tudta, hogy a sinda trónörökös sárkányméreggel végzett a fivérével, hogy ne kelljen osztoznia a birodalmon.
Én bánatos arccal lehajtottam a fejem, és királyom így folytatta:
- Tudom, hogy magadban azt kéred, hagyjam meg az életét. Thranduil a lelkében rejlő gonoszságáért halált érdemel, de te a szíved mélyén mégis szereted őt.
- Egy kalandor tündétől hallottam igazságosságodról és bölcsességedről. Amit Thranduil elkövetett Durin népe ellen gyalázatos és szégyenteljes cselekedet, de az ő fia, Zöldlombfi Legolas sokat tett értem, amíg Bakacsinban éltem. Sohasem bocsátaná meg nekem, ha olyasvalakit szeretnék, aki halál fiává tette az apját.
A tündekirály kedvesen rám mosolygott, és így szólt:
- A sinda herceg várakozása vetekszik Ilúvatar türelmével. A tündék életében ezer év annyi, mint száz esztendő. Thranduil töltse le büntetését az elkövetkezendő korig.
- Köszönöm, királyom - feleltem szelíden mosolyogva.
- Kérlek, szólíts Gil-galadnak - mondta barátságosan. - Én nemcsak a leendő királyod, hanem a férjurad is leszek.
Én színlelt boldogsággal a térdére hajtottam fejemet, és ő forró szenvedély tüzétől égve gyengéden cirógatta derékig érő, selymes, kleopátrás hajamat, amíg a sárga Hold fel nem tűnt az égen a valák csodálta, fényes csillagok között.
Eközben Thorin tovább folytatta útját Dúnföldön. Gejzír ügetve húzta a szekeret a kopár síkságon. Törp gyerekeink éber szemekkel csodálták a tájat. Thorin egyszer csak gyanús alakokat vett észre, akik a közeli sziklák mögül gyilkos tekintettel bámulták a zötyörgő, agárdi szekeret. A ruházatukból ítélve közönséges törvényen kívülieknek látszottak, akik valószínűleg a Haleth-népből valók. A derékövükhöz éles pengéket erősítettek.
- Bújjatok el! - súgta a gyerekeknek, akik rémülten bújtak a takarók és párnák alá.
Amikor a közelükbe értek, Thorin így szólt hozzájuk:
- Mi járatban vannak, uraim? - kérdezte komoran, és elővette szarvasprém kabátjából a fejszéjét, amit öt évvel ezelőtt a kék mágustól kapott.
- Te vagy Durin trónjának örököse? - kérdezte az egyik.
- Egy törp király nem visel magánál bányász fejszét - válaszolta.
- Az öltözékedből ítélve királyi sarjnak látszol - mondta egy másik.
- Mi dolgotok van Thráin utódjával, hogy Dúnföldön kutattok utána? - vágott vissza Thorin haragosan. - Ki tűzött vérdíjat a fejére?
Kérdésére az útonállók előrántották kardjukat és rátámadtak a törp hercegre. Thorin leugrott a szekérről és harcolni kezdett ádáz ellenfeleivel, akiknek hangosan üvöltve és hősies bátorsággal végül kioltotta az életüket. Kardjáról lerázta a vért, majd a szekérre készült visszaülni, amikor előbukkant egy termetes ork és tucatnyi követőjével az útjukat állta. A jobb kezében egy nagy pengét, a másikban pedig egy erős íjat tartott.
- Legfőbb ideje volt, hogy találkozzak veled, Tölgyfapajzsos Thorin - morogta gyűlölködve és kivicsorította vértől mocskos fogait.
- Ki az ördög vagy te? - nézett az orkra felindultan.
- Azt hitted, hogy miután legyőzted a Pusztítót, győzelmet arattál Gundabad orkjai fölött? Én Azog fia, Bolg vagyok és eljöttem, hogy leszámoljak apám ellenségével.
Azzal útonállói közrefogták Thorint és kardjukat a torkának szegezték. Bolg odalépett a szekérhez, egy durva lökéssel felborította, és kiragadta a pokrócok alól a legidősebb törp gyereket. Ördögi tekintettel a magasba emelte, aztán gyilokjának tűhegyes végét a nyakához nyomta.
- Lám, értékesebbet is rejtegettél magadnál a kincseknél - szólt gonoszan elvigyorodva. - Ha ez a vakarcs az elsőszülötted, akkor ő hal meg először, azután eldöntheted, melyik korcs fajzatot öljem meg utána.
- Légy átkozott! Ha hozzájuk mersz nyúlni esküszöm, hogy megöllek! - ordította Thorin, miközben próbálta magát kitépni a banditák szorításából.
- Apa! - kiáltott Thól kétségbeesetten, és a kegyetlen ork éppen átvágni készült a torkát, amikor a Kékhegységből jött holló megjelent az égen és egyenesen feléjük szállt.
A fekete tollú madár vad szárnycsapásokkal odarepült Bolghoz, és hegyes csőrével kivájta a bal szemét. Az üvöltve vérző szeméhez kapott, és a törp gyerek rémülten rohant apja felé. Ekkor a harcosok foglyul ejtették a másik három gyereket, majd ork vezérük megmarkolta fegyverét, és egy kíméletlen ütést mért Thorin első fiára. A penge kemény bunkójával rácsapott a kicsi törp fiúra, aki menten a közelükben lévő szakadékba zuhant. Szegény, úgy gurult le a domboldalról, mint egy kődarab. Thorin kétségbeesetten felordított, miközben gaz ellenfele megtörölte sérült szemét, amelyből vékony érben fekete vér szivárgott. Bolg dühében kitekerte a holló nyakát, aztán a pengével levágta a pónilovat, mint aki elégtételt vett szeme elvesztéséért. Ha a bal szeme hiánya miatt nem vadászhat többé tündékre és törpökre, akkor még azon az éjjelen lakjon jól egy fiatal, zsenge húsú, igás jószággal. Szája szélét megnyalva hátára kapta Gejzírt és megindult Gundabad irányába harcosaival, akik láncra verve vonszolták maguk után Durin trónjának örökösét és halálra ítélt, félvér utódait.
Nemsokkal a történtek után Gil-galad meghívta palotájába Thorin kuzinjait egy baráti lakomára, amiért sikeresen megvédték Thranduil erőitől a Kékhegységet. Elhatározta, hogy az esti vendégségen bemutat engem újdonsült törp barátainak, ezért az egyik leggyönyörűbb ruhát adta rám, amelyben úgy néztem ki, akár egy királylány. Fingon fia ugyanolyan gazdag volt, mint az összes többi felmenője Finwe király házában. Minden tündekirályi család híres volt hatalmas vagyonáról, legendás virágzásáról és félelmet keltő uralmáról. Én egy senki voltam hajdani királyaim, Feanor és Thranduil mellett, de még Thorinnak is királyi vér csörgedezett az ereiben, hiszen Durin egyik leghatalmasabb sarjának, Thrórnak volt az első unokája. Őt azonban nem érdekelte, hogy tünde vagyok, és nem tartotta természetellenesnek, hogy törptünde utódokkal ajándékozzam meg. Ám, mivel a faragott sasfigura elküldése óta nem adott hírt magáról kezdtem egyre jobban aggódni és félni attól, hogy valami baj történt velük.
A lakoma hamarosan kezdetét vette, és én a szobalányok kíséretében beléptem a bálterembe, amely hangos volt a mulatozó tündeelőkelőségektől és a Kékhegységből jött, módosabb törpöktől. A bőségesen megterített asztalokra aranyszegélyes abroszokat helyeztek, a mennyezetre függesztett edényekben lobogó tüzek adtak világítást, és az egész helyiséget minden ízében átjárta a fényűző ragyogás. Gil-galad az egyik kisasztal mellett várakozott, s mikor meglátott elmosolyodva magához intett. Engedelmesen odamentem hozzá, és ő így szólt a vele társalgó törp uraságokhoz.
- Ő itt a menyasszonyom, Liani - felelte, és jobb karjával oldalról átölelt. - A családom egyik jeles tagja, Celebrimbor készítette el az aranygyűrűt, amellyel eljegyeztem őt.
Én barátságosan rámosolyogtam Thorin kuzinjaira, de azonnal eltűnt arcomról a mosoly, amikor felismertem őket. Kili és Fili hasonlóan viselkedtek, amikor a tekintetük találkozott az enyémmel. Gil-galad, látva szemünkben a meglepődést, csodálkozva megkérdezte:
- Ismeritek egymást?
- Nem - válaszoltam hirtelen. - Soha nem találkoztam velük.
Kili értetlenül meredt rám, mire Fili bosszúsan így válaszolt:
- Liani nem lehet az ágyas feleséged, ha az előző királya még él - mondta.
- Nem értem, miről beszélsz, törp uram - felelte Gil-galad elképedve.
- A lány, amikor megismertük, már szolgált egy tündeurat - hangzott a felelet.
- Thranduil felett kegyelmet gyakoroltam, ami nem gördít akadályt az egybekelésünk elé - válaszolta a nolda király.
A következő percben oda lépett hozzá Elrond tanácsadója, Erestor és így szólt:
- Liani törvényes királya Finwe elsőszülött fia, Feanor, aki sok évvel ezelőtt Bakacsinba száműzte őt - felelte gunyoros mosollyal, és felhörpintette a kezében tartott aranykehelyben levő vörösbort.
Gil-galad ennek hallatára bánatos tekintettel fordult felém.
- Igaz, amit mond? - kérdezte.
- Igaz - feleltem szomorúan, majd így folytattam:
- Kérlek, bocsáss meg egy percre, felség - azzal illendően meghajoltam, és elhagytam a termet.
Könnybe lábadt szemekkel kisétáltam az erkélyre, és elkeseredve bámultam a sötétbe borult messzeséget. Lindon gyönyörű vidéke este még szebb és különlegesebb volt, mint nappal. A csillagok olyan fényesen ragyogtak a tiszta égbolton, mint milliárdnyi gyémánt. Ekkor Kili jött oda hozzám és így szólt:
- Miért tagadtad le, hogy nem ismersz minket? - kérdezte mérges hangon.
- Nem akartam, hogy Gil-galad megtudja, hogy egy törp királyi sarjjal háltam együtt egy kocsmában - válaszoltam komoran, mire ő egészen ledöbbent.
Egy percig mozdulatlanul állt mögöttem, aztán mellém állt, és rákönyökölt az erkély kemény fájára. Én meredten nézve rá ezt kérdeztem:
- Miért nem mondtad meg, hogy törp herceg vagy? Miért nem árultad el, hogy II. Thorin unokaöccse vagy? Amikor megismerkedtünk azt hittem, hogy egy egyszerű bányász vagy Ereborból. Miért titkoltad el előttem, hogy ki vagy? Én őszinte voltam hozzád, amikor megemlítettem neked, hogy egy tündekirályt szolgálok.
- Azért, mert attól féltem, hogy akkor nem adod nekem a rúnakövet - felelte határozottan.
- Ha ezt gondoltad, akkor nagyot tévedtél velem kapcsolatban. Számomra te többet jelentettél azon az éjszakán, mint csak egy szeretkezésben örömöt adó törp férfi, cserébe egy kőért. A rúnakövet akkor is neked adtam volna, ha elmondod, ki vagy valójában.
- Anyámtól kaptam azt a kristálykövet - folytatta. - A nagybátyám öccse ellopta és odaadta Lothlórien urának, aki megbízott valakit, hogy juttassa el hozzád a követ. Azért mentem a bátyámmal együtt Bríbe, hogy visszaszerezzük.
- Nem Celeborn bízta meg Glorfindelt, hanem a királyom, Feanor - ráztam meg a fejem, jelezve feléje, hogy tévedésben van. - Te és Fili mindent előre kiterveltetek. Egyszóval rajta ütöttetek minket a Pajkos Póni fogadóban, és kihasználtad, hogy ágyas tünde vagyok. Remélted, hogy visszakapod tőlem édesanyád ajándékát, ha lefektetsz? Ha elmondtad volna mindenben az igazat, akkor csók és ölelés nélkül is visszaadtam volna a kristálykövedet.
- Elhiszem - szólt, és vékony mosolyra húzta a száját. - Én sem felejtettem el azt az erotikus éjszakát.
- Amikor együtt voltunk kit láttál bennem? Egy kurtizánt vagy pedig Lianit, a nolda király első hercegének a szeretőjét?
Kili először nem válaszolt, aztán megsimogatta az arcomat és így szólt:
- Téged - felelte, és én ezt mondtam:
- A bácsikádtól utódaim vannak. Mi már nem lehetünk többé egymáséi.
- Hogyan? - lépett hátra kettőt ledermedve.
- Thorin szeret engem, Kili. Nem akartam őt elhagyni, de most, hogy Gil-galad jegyese vagyok, nem tudok mit tenni. Ezek után, hogy Erestor elárulta neki, nem vagyok Thranduil törvényes ágyasa, nem tudom, hogyan alakulnak tovább a dolgok.
- Összetört bennem minden remény - mondta búsan. - Nem hittem, hogy valaha még találkozok veled, de ha nem lennél Thorin gyerekeinek az anyja, akkor megszöktetnélek Gil-galad palotájából. Vagyok olyan vakmerő, hogy ezt megkockáztassam és képes lennék ujjat húzni Lindon királyával.
- Már nem tehetsz semmit. Az időt pedig nem forgathatjuk vissza a találkozásunk napjáig - feleltem kedvetlenül. - Jobb, ha elfelejtjük egymást. Ne álmodj többé rólam!
Azzal megfordultam és vissza akartam menni a bálteremben vigadozó vendégek közé, amikor Kili hirtelen megfogta a karomat, magához húzott és vadul szájon csókolt. Kócos lobonca fátyolként hullott a vállaimra, megcirógatva gondosan megfésült, hullámos göndör hajamat. A csókja egy örökké valóságnak tűnt. Olyan erősen szorított a karjai között, hogy képtelen voltam kitépni magamat az öleléséből. Nem csak megcsókolt, hanem már csókolózni kezdett velem a széles erkély kellős közepén. Éreztem, hogy az arcán meleg könnycseppek folynak végig. Az utolsó csók hangosan csattant, ahogy az ajkaink külön váltak. Kili könnytől csillogó szemekkel nézett rám, majd így válaszolt:
- Nem akarlak elhagyni, Liani, és ne kérd tőlem, hogy felejtselek el! Nem érdekel, hogy Thorin elcsábított, én akkor is szeretlek! Kérlek, legyünk újra együtt!
- Nem tudom, hogyan dönt a sorsom felől, Gil-galad - mondtam most már én is zokogva és görcsösen visszafojtott sírásban törtem ki. - Én veled ellentétben nem lehetek a magam ura. Engem gúzsba köt az ágyasság, ezért nem rendelkezhetek a szabad döntés jogával az életem felett. Ezen kívül nem hagyhatom cserben Thorint. Kérlek, próbálj megérteni!
- Ha a tündekirály úgy dönt, hogy itt marasztal, akkor beváltom az ígéretemet és megszöktetlek innen olyan helyre, ahol Lindon uralkodója soha nem fog ránk találni. Ha kitartasz a nagybátyám mellett, akkor fogadd el tőlem emlékként ezt az ajándékot - mondta - és előhúzta kabátjából a Hegymélyben kovácsolt Fekete nyílvesszőt.
- Círdan nyílvesszője - szóltam döbbentem, amint kezembe vettem és rá ismertem a nyílra. - Hogy sikerült megszerezned?
- Suhatag romjai közt találtam, amikor Smaug lesújtott a városra és elfoglalta Erebort. Gondoltam, jó hasznát veszed.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá - mosolyogtam rá, és ő jelentőségteljes arccal búcsúzóul homlokon csókolt, majd visszatért testvérbátyjához a bálterembe.
Másnap hajnalban egy Móriából jött, öreg törp bukkant rá Thól fiamra, akit Azog ivadéka, a kegyetlen és vérszomjas Bolg letaszított a meredek domboldalról. Ilúvatarnak hála, hogy még életben volt. A törp Nár volt, a halott Thrór király egyik közeli, jó barátja, aki együtt harcolt vele a Nagykapu előtt és Azanulbizar völgyében. Urának eleste után menekült Dúnföldre Thráint követve, akit Thorin is égen-földön keresett. A valák vezérelhették oda a fiamhoz, akit súlyos sérülésekkel és eszméletlenül talált meg a földön fekve. Nár szívből megsajnálta a törp kisfiút, óvatosan felvette és magával vitte a Glanduinhoz, amely a Ködhegységből folyt nyugat felé. A hegy lábánál pihent meg vele, hogy Gundabad orkjai ne bukkanjanak a nyomukra. Thól lassacskán felnyitotta szemecskéit, miközben Nár egy hideg vizes ronggyal borogatta a sebeit.
- Ki vagy te? - kérdezte gyönge hangon az öreg, idegen törptől, akinek hosszú, ősz szakálla a térdét verdeste.
- Az én nevem Nár, kisöcsém - felelte meleg hangon. - Neked mi a neved, és mi történt jó apáddal és anyáddal, hogy magadra hagytak a kietlen pusztában?
- A nevem Thól. Tölgyfapajzsos Thorin elsőszülött fia vagyok, akit egy félelmetes, gonosz szörnyeteg fogságba vetett a testvéreimmel együtt. Édesapám megpróbált megvédeni, de az ellenség túl erős volt - felelte, majd síró hangon így szólt:
- Tudod, hol van édesapám?
- Édesanyádat, hogy hívják? - kérdezte barátságosan, miközben vigasztalóan megfogta Thól kicsinyke kezecskéjét, amely olyan puha, finom és nőies volt, mint az enyém.
- Az édesanyám neve Liani, aki nemes tündének született. Édesapámat követte egy messzi földre, hogy segítsen neki legyőzni a szörnyeket.
- Thorin, te bitang csibész! - jegyezte meg Nár mosolyogva, aztán így felelt:
- Minden rendben lesz, kisöcsém. Megkeressük a jó apádat, de előbb el kell jönnöd velem a törpök egyik legnagyobb birodalmába, Móriába. A dédapád, Thrór király ott harcolt a gonosz szolgáival, akit most szintén fogva tartanak. Ha sikerül őt is kiszabadítanunk, akkor együtt kutatjuk fel Thorint és a testvéreidet. Esküszöm, hogy viszont látod még őket. Bízol bennem, Tölgyfapajzsos Thorin első fia, Thól?
- Igen, bízom benned, Nár uram - felelte kicsit bátrabban és reményteljes, gyermeki mosoly ült ki az orcájára.
- Kalandos és veszélyes út áll előttünk, kisöcsém - mondta komolyan. - Erőre kell kapnod, hogy lépést tudjál tartani velem a Nagykapuig. Így csak azután indulunk, hogy kaptál reggelit. Maradt még egy darab Szirtből, a hegyi kecskéből, akit tegnap vágtam le az Emyn Muilon, mert igazi, csatára termett bak volt.
- Köszönöm a kedvességedet - köszönte meg az öreg törp jószívűségét udvariasan, aki elővette bőrzsákjából a bakkecske másnapra tartogatott, zsíros, húsos combjait.
Tüzet gyújtott és egy nyárson megsütötte őket Thól fiamnak, aki farkaséhesen és törpös mohósággal belakmározta az omlós vadhúst. Nár oltalma alatt vándorolt el törékeny kisfiúként Móriába a Nagykapuhoz, ahol Azog csatlósai várták, hogy Thrór harcosaira ismét lecsaphassanak.