12. fejezet
Tündék és törpök harca Középfölde kincseiért
A győzelemmel végződött Zöldmezei csata után néhány nappal indulni készültünk a Kékhegységbe. Engem, szüntelenül rossz előérzet gyötört, miközben arra gondoltam, hogy hamarosan beteszem a lábamat Lindonba, ahol tizenegy éve Thranduil is élte mindennapjait. Nem voltam biztos benne, hogy veszélytelen lesz az utunk Eriador tündekirályának birodalmáig.
Az útra kelésünk előtti estén Bögyösék házának nappalijában féltizenkettőkor még lámpás égett. Odovakárral és Rozamundával együtt virrasztottam egy pipázó asztalon világító olajlámpa mellett. Thorin aznap korán aludni ment, s ágyba parancsolta a gyerekeinket is. Az utolsó náluk elköltött vacsoránk különösen finom volt. Fácánhúst ettünk szedermártással, amit édes citromos teával öblítettünk le. A kandalló fölött álló óra mutatója percről percre járt, s kattogva közeledett éjfél felé. Kisvártatva Odovakár így szólt hozzám:
- Végleg úgy döntöttetek, hogy elhagyjátok a Megyét és Lindonba költöztök? - kérdezte szomorú arckifejezéssel.
- Ha a két kisebbik tünde fiamtól sok évvel ezelőtt nem kellett volna kényszerből megválnom, akkor most is haboznék elmenni innen - feleltem hozzá hasonlóan bánatos tekintettel.
- Liani - szólt hozzám Rozamunda szomorkásan mosolyogva - ez alatt a rövid öt év alatt mi igazán megszerettünk téged, s a családodat, ezért nagyon sajnáljuk, hogy elmész. Ha a törp férjed nem ragaszkodna annyira a távozáshoz, akkor mellettünk örök időkre ellakhatnátok.
- Olyan sok örömet okoztál a családunknak, s honfitársainknak - folytatta Odovakár. - Segítettél nekünk a koboldok, a trollok és az orkok ellen a Zöldmezei csatában. Együtt harcoltál velünk ebben a véres összecsapásban, s ezen kívül valódi tudást adtál át kicsinyke népünknek a küzdelemben való helytállásról. Megtanítottál minket a kardforgatásra, megismertetted velünk a lovaglást, s sokunknak madártollat adtál a kezébe, hogy műveltekké válhassunk az írástudás és a betűk ismerete által. Ekkora áldozatot még soha egyetlen tünde sem hozott meg a hobbitokért.
- Becsülettel elvégeztél minden házimunkát, s keményen dolgoztál a földjeinken is - tette hozzá a felesége, s egy kendővel megtörölte könnyes szemét. - Nagyon fogsz hiányozni mindnyájunknak, s a tanítványaidnak is, akik minden nap szeretettel várnak téged, hogy tanítsd őket tovább.
- Mi lesz, ha nem fogadnak be a törpök? - gondolt bele ennek valószínűségébe a hobbit családfő. - A Kékhegységben kizárólag törpökkel leszel körülvéve, akik nem állnak jó viszonyban a tündékkel, amióta cserbenhagyták őket az erebori tűzvész idején.
- Ebbe magam is belegondoltam - bólintottam lehajtott fejjel. - Thorin azonban a saját népével akar élni, s ez ellen nem tehetek semmit. Ráadásul itt van a négy közös gyerekünk is, akiket mindenképpen magával visz. Ha nem tartanék vele Lindonba, akkor a tőle született utódaimat sem láthatnám többé, s ezt nem akarom.
- Megértünk, Liani - válaszolta csöndesen Rozamunda. - Reméljük, hogy boldog leszel Lindonban, s a legjobbakat kívánjuk nektek.
- Én is őszintén köszönöm nektek mindazt, amit értünk tettetek, s megígérem, hogy egyszer visszajövök hozzátok, s távollétemben sem feledem el a hobbit gyerekeket, akiket öt éven át tanítottam.
- Legyen szerencsés utatok Eriador birodalmáig! - mondta Odovakár, s eloltotta a lámpát.
Félegy volt, amikor nyugovóra tértem. Fredegár hálószobájába lépve rámosolyogtam Thorinra, aki azóta is mélyen aludt, akár a mormota. A fiaink és a lányaink mellette aludtak a kiságyukban, amit ő vágott és faragott ki egy vastag tölgyfából az itt tartózkodásunk második évében. Felöltöttem a hálóingemet, s épp lefeküdni készültem, amikor a hegyi rigócskám oda szállt az ablak párkányára, s pici csőrével megkopogtatta a hűvös üveget. Zajtalanul kinyitottam résnyire az ablakot, s átvettem tőle egy papiruszdarabot, amit a csőre közt tartott. Szétnyitottam az összehajtogatott papirost, de a rajta lévő szöveget nem tudtam elolvasni, mivel törp nyelven íródott. Hiába éltem öt éve együtt Thorinnal, a saját nyelvére sosem tanított meg, s a tündékhez hasonlóan ő is csak a közös nyelvünkön beszélt hozzám. Nem tudtam mást tenni, felköltöttem mélyen alvó állapotából.
- Thorin! - súgtam a fülébe, miközben gyengéden megrázogattam a takaró alatt. - Thorin, ébredj! Kelj föl, gyorsan!
- Az útra kelésünk előtti éjszakán nem hagysz aludni, asszony? - mormogta dacos hangon.
- Valaki üzenetet küldött nekünk, s csak te tudod elolvasni, mert törp nyelven írták - feleltem, s kezébe nyomtam a papírdarabot.
Thorin mogorva ábrázattal kidörzsölte az álmot a szemeiből, majd a sarokban lévő mécses után nyúlt, s elolvasta az üzenetet a szobánkban álló íróasztalnál ülve egy pindurka gyertyalángocska fölött. A papíroson álló, hét soros üzenet végigolvasása után dühödten rá vert öklével az asztalra, majd így szólt:
- Az apám üzent, hogy Dáin seregeit a tündék feltartóztatták Tharbad kikötővárosában, s Thranduil megindult a Kékhegység felé, de Ered Luin irányába is küldött egy egységet. Átkozott tündefajzat!
- Ezt nem értem! - szóltam feszülten. - Thráin pár nappal ezelőtt azzal a hírrel szolgált neked, hogy Gil-galad megadta az engedélyt a törpöknek, hogy a Kékhegységet birtokukba vegyék.
- Gil-galad Mithlondba utazott, amit megüzent Dáin legfőbb harcosának, III. Kősisakos Thorinnak.
- III. Thorin? - ismételtem meg a nevet kérdezés formájában. - Azt hittem, hogy te vagy az egyetlen törp Középföldén, akit így hívnak.
- Rajtam kívül még két Thorin nevű törp létezik - felelte. - Én a második vagyok.
Karosszékében ülve homlokához emelte vaskos kezeit, s bánatos szemekkel nézett a kialudni készülő mécses gyertyára. Lábujjhegyen odasétáltam hozzá, s a bal vállára helyeztem finom, nőies, jobb kezemet.
- Ha harcra kerül sor, s nem térnék vissza élve, szeretném, ha kapnék tőled valamit, ami rád emlékeztet - mondta lefelé nézve.
- Egy tündehajóács egyszer megtanított fából fegyvert készíteni - mondtam szelíden. - Akarod, hogy készítsek neked egy pajzsot?
- Akarom - válaszolta mélyet sóhajtva, majd erős, kovácsmunkától feltört tenyerébe fektette a kezemet, s lágy csókot lehelt rá.
Törp gyerekeim apjára szerető arccal mosolyogtam, s az éjszakát a neki tett ígéret betartásával töltöttem. A nappaliban lévő kandalló tüzének lobogó lángjai előtt ülve egy megmaradt tűzifának szánt tölgyfaágat faragtam, vagdostam, csiszoltam, mígnem egy formás, s ügyes kézimunkára utaló kinézetű tölgypajzsot készítettem. Hajnalban lettem kész a fáradtságos munkámmal, s átadtam a pajzsot Thorinnak, aki a mécses lángocskájának fénye mellett velem együtt átvirrasztotta az éjszakát. A tölgyfapajzsot szívéhez szorítva elnevezte magát II. Tölgyfapajzsos Thorinnak, ezzel jelezve, hogy nem csupán a pajzs, hanem annak névként való viselése is reám fogja mindig emlékeztetni. Kora reggel elbúcsúztunk egymástól. Thorin szorosan magához ölelt, s a gyerekeinket is, majd pónilóra ült, s útját vette Lindon felé. Szigorúan megtiltotta, hogy kövessem őt a háborúba, s arra kért, hogy a visszatéréséig várjak rá a Hobbit Megyében. Én azonban találkozni akartam Thranduillal, hogy lássa mi a válaszom a kegyetlenségeire. Gyerekeinket rábíztam Bögyösékre, akik irántam érzett szeretetből elvállalták, hogy vigyáznak rájuk, s biztonságba helyezik őket. Aznap este e szavakkal vettem búcsút tőlük:
- Hosszú időre elhagyom a Megyét, s követem édesapátokat egy távoli földre - mondtam szelíden. - Arra kérlek, hogy vigyázzatok egymásra, s maradjatok a Bögyös család otthonában, amíg vissza nem térünk hozzátok.
- Édesapánk azt mondta, hogy nem biztos, hogy élve visszatér - felelte Thól, a legidősebb törp gyerekem. - Ha egy törp csatába indul, akkor lehet, hogy örök búcsút vesz a családjától.
- Édesapátok Durin népének leendő királya, aki hősiesen helytáll a harcokban, s dicső győztesként tér vissza - mondtam, s finoman megsimítottam Thól selymes hajacskáját, s immáron őhozzá beszéltem. - A távollétünkben önts a saját, s a testvéreid szívébe bátorságot! Te örökölted a legjobban Thorin elszánt, harcias természetét, ezért légy engedelmes, s őrizd magadban mindazt, amit tőle tanultál.
- Úgy lesz, édesanyám - válaszolta bársonyos hangon, majd könnyes szemmel hozzám bújt, s ugyanígy tett a másik három gyerekem is.
- Kérlek, siessetek vissza hozzánk! - szólt síró hangon az első lányom, Thil, aki a leggyönyörűbb törp leány volt egész Középföldén.
Én nehéz szívvel elváltam tőlük, s a hobbit család házának ajtajában egy utolsó pillantást vetettem rájuk. Pónilóháton ülve nekivágtam az éjszakának, s Tharbad felé vettem az irányt.
Ezközben Thorin megérkezett Sarn Fordba, ahol már várta őt a Móriából jött törp hadsereg, akiket Gamil az Öreg Törpkovács vezetett. Két unokaöccse Tharbad kikötőjénél maradt a Dáin küldte sereggel. Thrór trónörökös unokája illendően üdvözölte bajtársát, majd így szólt:
- Mi újság a Vasdombokból küldött hadsereggel? - kérdezte feszült hangnemben.
- Thranduil erdőtündéket küldött Tharbadba, hogy tartóztassák fel Kősisakost, s ő maga pedig körbezárta a Kékhegységet - válaszolta Gamil hasonló idegességgel a hangjában.
- Ered Luint is körbehatárolta? - kérdezett tovább.
- Ahhoz a hegylánchoz kivezényelt egy nanda tündékből álló egységet. Az ő oldalán sindák, nandák és erdőtündék egyaránt harcolnak. Túlerőben vannak. Nem biztos, hogy sikerül győzelmet aratni felettük.
- Öt évvel ezelőtt Smaug, az északi hidegsárkányok egyike elpusztította Suhatagot, s elfoglalta Erebort, népünk egyik legnagyobb királyságát. Azóta száműzetésbe kényszerültünk, s most hagyjuk, hogy a tündék, akik hátat fordítottak nekünk, elorozzák a nekünk járó kincseket, s megszerezzék azt a földet, ahol újra felépíthetnénk a birodalmunkat? Mi Durin fiai vagyunk, Gamil, akik mindhalálig küzdenek, s ha kell dicső halált halnak - mondta, s az öreg törp vállára helyezte vaskos kezét.
- Ilúvatar oltalmazzon téged, Thráin fia, Thorin! - felelte Gamil, s közösen megindították seregüket a Kékhegység aljához.
Néhány órával később Thranduil a Kékhegység északkeleti oldalában már készen állott a törpökkel való véres háborúra. Az őrparancsnok, s Galion királyuk mellett tartózkodva árgus szemekkel kémlelték az éjszakától sötétségbe borult síkvidéket. Az idő éjfél körül járt, s a múló percek meleg, nyugati szelet hoztak magukkal.
- Reméljük, hogy az erdőtündéknek sikerül visszaszorítaniuk III. Thorin hadseregét - szólalt meg Elros vad arckifejezéssel.
- Dáin seregétől nemigen tartok - válaszolta Thranduil magabiztosan mosolyogva. - Thorin nem fog sokra menni azzal a vén törpkováccsal, s a maroknyi Móriából jött csapatával. Ezt a csatát könnyen megfogjuk nyerni.
- A Kékhegység legendásan híres a belsejében található kékaranyról - említette meg ezt a valós tényt Galion. - Az, az öntelt törp herceg nyilván megint a kincs miatt jön ide.
- Thorin anélkül is szemet vetett volna Lindon hegyeire, ha Gil-galad nem ígéri oda neki őket - jegyezte meg a tündekirály megvető hangnemben. - A törpöket úgy vonzza a kincs, mint méheket a napfény.
- Durin örököse számára azonban a Nap utolsó fénye hamarosan kihuny - lépett hozzájuk Saeros, akivel azelőtt Völgyzugolyban találkoztam. - A nandák népének birodalmát kétszer akkora erővel védik, mint Mória törpjeinek királyságát.
- Bízom a harchoz való alkalmasságodban, Saeros - fordult feléje Thranduil gonoszan mosolygó ábrázattal. - Apádtól azt hallottam, hogy jól értesz a gyilkoláshoz.
- Nem Thorin lesz az első törp, akit lekaszabolok - válaszolta kárörvendve, majd ezt kérdezte:
- A fiad mi okból nem vesz részt a csatában?
- Legolas hosszú évek óta Valinorba költözött, hogy apám, Oropher oldalán tökéjre fejleszthesse az íjászati, s a kardforgatási képességeit. Ne akarj többet tudni róla! - felelte szigorúra véve mézes-mázos hangját.
Ekkor odament hozzájuk a legelső fiam, Thandronen, s így szólt apjához:
- Thorin Sarn Ford határánál találkozott Gamillal, s a móriai sereggel megindultak a Kékhegység keleti lábához. Mit tegyünk?
- Menj Saeros-szal a támadás pontjához, s verjétek vissza a törp csapatot. Elküldök veletek egy kétszáz fős haderőt. Feleannyi sindát, s erdőtündét. A nandákra Ered Luin hegyeinél van szükségem.
- Ahogy parancsolod - hajolt meg, s a mellé rendelt tündével együtt útnak indult a Kékhegység keleti csücskéhez.
Thranduil ezúttal ostobán alábecsülte a törpök haderejét, s hősi halálra kész lelkületét. III. Thorin Tharbad kikötőjében pár órán belül szétverte a Bakacsinból jött erdőtündék seregét, s vad rohammal követte Tölgyfapajzsos elődjét a Kékhegységhez. A hegy lábának keleti végpontjánál Thorin, s Gamil a Thrór küldte móriai hadsereggel már csatasorban állva várták a tündéket. Az elől lovagoló szakasz harcosai közt jelen volt Balin, a nagy Fundin fia. Oda ügetett királya mellé, s így szólt:
- Ha ezt a csatát is elveszítjük, akkor ne szégyenben, hanem vitéz törp harcosokként haljunk meg, komám - mondta alázatosan, s Thorin méltóságteljesen rábólintott bölcs kijelentésére.
Nem sokkal ezután vadlovak patáinak toppanásai verte föl a csendet. Thandronen és Saeros gyűlölettel a szívükben vezették nagy létszámú seregüket. A sindák és erdőtündék kardjai megvillantak, ahogy a félhold megvilágította a csatateret. A törpök serege néhány fővel kevesebb harcosból állt az övékénél, ám Thorint ez a csekély erőfölény nem késztette megadásra. II. Thráin első fiaként soha életében nem adta fel a küzdelmet, s nem futamodott meg gyáván az ellenség elől. Ez alkalommal is bátran szembeszállt Thranduil roppant seregével, s ezen a véres éjszakán, amelyen a koponyaarcú, kaszával hadonászó halál ültette szekerére a csatában megholtakat, győztes királyi sarjként, s dicsőséggel vonult be népével a Kékhegység sziklás lankái közé.
A háború pontban éjfélkor vette kezdetét. Thorin kilovagolt a csatázó feleket egymástól elválasztó harci vonalhoz, s így tett a velük megütköző tündeharcosok vezére, Thandronen is. Az ifjúsága virágjában lévő törp herceg még utoljára hátratekintett a mögötte felsorakozott hadseregre, majd így kiáltott fel:
- Halljátok szavamat, Durin fiai! Eljött számunkra az éjszaka kegyetlen órája, amellyel lehet, hogy egyben életünk utolsó órája is ütött! Ősatyánk igazságosan ajándékul kapta meg a vala uraktól Erebort, a Vasdombokat és Móriát! Egyszer vereséget szenvedtünk, s elveszítettük szülőotthonaink egyikét, amelynek következtében láttuk népünket szenvedni, sanyargatott állapotba kerülni, s számkivetésben élni! Még egyszer azonban nem veszítünk, s mindhalálig küzdünk! Nem fogunk gyáván elmenekülni, s hagyni, hogy a tündék gúnyt űzve belőlünk, elfoglalják a nekünk ígért földünket, s kizsákmányolják Lindon hegyeinek alagútjait, hogy gyarapíthassák kincskészletüket! Apám, s Erebor királya dicséretesen harcoltak népünkért, s elvezették őket a Ködhegységbe az új élet reményében! Hát, mi is vérünket hullajtjuk a Kékhegységért, s példát mutatunk királyunknak, hogy ha meghalunk, akkor büszkeséggel álljanak sírjaink előtt Mória csarnokaiban!
Azzal előrántotta kardját, s vágtázva rárontott Thandronen hadseregére. Az éjszaka ádáz harca sok életet követelt mindkét oldalon. Thorin lovon ülve számos alkalommal futtában fejezte le a tündéket, de bal karjába egy erős nyíl fúródott, ami megnehezítette küzdelmét a hátralévő ütközetek során. Mória törpjei között ott voltak mindazok, akik évezredekkel később vele tartottak Ereborba, hogy visszaszerezzék a törpök akkori legnagyobb királyságát Smaugtól. Thandronen őrült vadsággal kaszabolta le Gamil helyőrségének tagjait, s a felhergelt erdőtündék pedig nyílzáport zúdítottak a feléjük vágtázó, vastag páncélba burkolózott törp harcosokra. Bő két óra elteltével úgy látszott, hogy döntetlen vereséggel fog végződni a tündék és törpök első háborúja. Thranduil a hajnal közeledtével úgy döntött, hogy kilovagol a csata színhelyére, s maradék követője kíséretében megütközik Thorin seregével. Én a csata kellős közepette érkeztem meg Kősisakos oldalán, akivel a Füves úton találkoztam, s elmondtam neki, hogy nem vagyok ellensége Tölgyfapajzsos Thorinnak. Törp utódaim apjának segítségére épp jókor érkezett az erősítés. Dáin harcos küldötte lerohanta a sinda egységet, s száguldó lovának patái alá gyűrt több tucatnyi erdő és nanda tündét. A küzdelemben részt vett a két fiatal kuzin, Fili és Kili is, akik már életük legelső csatájában elismerően helytálltak. Végül II. Tölgyfapajzsos Thorin, III. Kősisakos Thorin, s az Öreg Gamil egyesített erővel visszaverték a tündéket, s a Baranduin folyóba terelték őket, ahol menten vízbe fúltak. Ezt a hobbitok által Borbuggyanként elnevezett folyót, amely a Nenuial, más néven az Esthajnal-tóba csordult, fél éven keresztül vörösre festette a teler tündék három fajtájának éltető vére. Annak az évnek a nyári időszakában szomjúság gyötörte a Megye lakóit, miután e náluk is folyó vizet ihatatlanná tette a vér, s a halott tündék oszlásnak indult testei okozta fertőzés. Pirkadatkor Thandronen harcosai végleg feladták a küzdelmet, s visszavonulót fújtak. Fiam ismét rettegett Thranduil haragjától, s a vereség, meg a súlyos veszteségek elszenvedése után nem mert a szeme elé kerülni a csatatér ama csomópontjánál, ahol a tündekirály kénytelen volt elismerni Thorin győzelmét. A fegyverletétel a Kékhegység délkeleti szegletcsücskében történt meg. Ott Oropher fia, a Bakacsinerdő fejedelme Thráin fiának kezébe adta a Kékhegység bejáratát megnyitó kulcsot, amely hasonlított Erebor várának belépési eszközéhez. Az volt a szándékom, hogy a csata elültével beérjem az egymással fegyverszünetet tartó ellenfeleket, ám a síkterepen való ügetés közben Saeros harcosai közrezártak. Egy szempillantás alatt feldühödött sindák, nandák és erdőtündék tucatjai vettek körül, s pengéjüket fenyegetően villogtatták, ahogy lovaik hátán ülve felém közeledtek. Immáron sokadszorra kerültem szorult helyzetbe, de Ilúvatar kegyelme ezúttal is megérintett. Támadóim közül egyszer csak előbaktatott Ithilbor fia, Saeros, s gonosz szemekkel nézve rám így szólt:
- Az eldák nevére, kit látnak szemeim! - mondta felemelt hangerővel, s kárörvendő vigyorra húzta ajkait. - Liani váratlanul felbukkan a Kékhegység csatamezejének kellős közepén, akit amikor megismertem, csupán Elrond konyhatündéje volt Völgyzugolyban. S öt év után valódi harcos lett belőle! Ez ám a meglepetés!
- Völgyzugolyban sem tartottam tőled, s ez alkalommal sem fogok - válaszoltam kimérten. - Te nem ismersz engem!
- Szajha létedre van benned kurázsi a tündeférfiakkal szemben - jegyezte meg gyűlölködve. - A végén még én fogok félni tőled, hogy amikor ágyba duglak, a vad szenvedély hevében az arcomba karmolsz.
Inzultáló beszólására követői hangosan elnevették magukat. Én elkomorult arccal néztem végig rajtuk, s ekkor észrevettem közöttük Thandronent.
- Thandronen! Fiam! - kiáltottam feléje feddő, anyai hangon. - Hagynád, hogy apád katonái a szemed láttára végezzenek velem?!
Kemény felszólításomra Thandronen szégyenkezve hátrébb húzódott, s Saeros mindennek hallatára elképedt ábrázattal nézett először énrám, aztán a fiamra. Én pedig így folytattam:
- Fiam! Nem mered megmutatni magad előttem?! Te gyáva! Az öcséd bezzeg az apád fiával él Valinorban, ahol felkészítik őt az uralkodásra!
Thandronen azonban továbbra sem lépkedett ki lovával a tömegből, s helyette utat tört magának köztük egy számomra olyan külsővel rendelkező illető, akit bárhol felismernék. Thranduil fekete selyemruhába, s törhetetlen mithril páncélba öltözve mutatkozott meg előttem, amelyhez még egy vörös és fekete színű tündeköpeny volt igazítva. A derékövéhez két oldalt erősített kardhüvelyekben éles pengéket hordott, s fejét agancskorona helyett egy briliánskővel díszített fehérarany karika ékesítette. Testőrei, meg néhány erdőtünde kíséretében közeledett felém, s nyomban rám ismert, amint megpillantott.
- A sindák szedjék össze maradék egységüket, s vonuljanak vissza Tharbad kikötővárosába - adta ki nyomban a csata elvesztése utáni parancsokat. - Saeros, te fogd a veled jött nandákat, s térj vissza a Ködhegység keleti oldalához. Az erdőtündék induljanak Ered Luin felé, s hozzák vissza az életben maradt harcosaimat.
Mondandójának befejezésével hamisan mosolyogva felém fordult, s ezt mondta:
- Én pedig elbeszélgetek egy kicsit az ágyasommal.
Azzal intett az első két testőrének, akik oldalról karon ragadva kivonszoltak a harci alakulat szorításából, s elvezettek királyuk Lindonban felépített palotájába. Saeros szoborrá dermedve nézett utánam, miközben végiggondolta, hogy az első találkozásunkkor teljes mértékben nem voltam vele szemben őszinte. Nem elég, hogy eltitkoltam előtte, hogy utódaim vannak, de még azt sem árultam el, hogy Thranduil felé is tartozok ágyszolgálattal. Mindezek után nem tudta eldönteni, hogy csak a sindák tündekirályának vagy a noldák első hercegének is az ágyasa vagyok.
A palotához vezető út hosszadalmas és kimerítő volt. A testőrök között szapora léptekben haladva feltűnt, hogy az egyik erdőtünde, aki Thranduil megjelenéséig indulatos szemeket meresztett rám, miután megtudta, hogy tündekurtizán vagyok, sajnálkozva tekintgetett felém egész idő alatt az úton. Egy korombeli, fiatal lány volt. Hosszú, vörös hajával, s mandula nagyságú szemeivel irigylésre méltóan szép volt. A Bakacsinerdőben töltött éveim alatt sohasem láttam, egyértelmű, hogy Thranduil itt szedte össze valamikor Lindonban. Kora reggel, amikor a Nap fényesen ragyogni kezdett Eriador birodalmának vidékei felett, eljutottunk a palotához, amely a régi várhoz hasonlóan dús lombozatú fákból, élénkzöld színű növényekből, s kábító illatú virágokból volt megalkotva. A kapun belépve a testőrök tüstént lekísértek a várbörtönbe, s délig egy hűvös cellába zárva magamra hagytak. Odabent egy fapad szolgált ülőhelyül. Fogalmam sem volt, hogy Thranduil mit akar velem tenni, s féltem, hogy Thorin idő közben megtudja, hogy Eriadorban vagyok, s önfejűségében a keresésemre indul. Öt óra várakozás után megjelent a cellaajtónál Laillaer, kinyitotta, s így szólt hozzám:
- Thranduil király látni kíván téged - mondta, s gavallérosan kiengedett maga mellett.
Megkért, hogy kövessem őt, s tegyem azt, amit mond. Bevezetett egy vendégszobába, ahol az a bájos arcú tündelány várt rám. Laillaer ezt követően elhagyta a szobát, majd a másik egy rózsaolajjal elegyített vízzel teli tálat tett elém, s ezt mondta:
- A királyom azt kéri, hogy mosakodj meg, mielőtt az ebédlőbe hívna - mondta barátságosan, majd segített levenni a ruhámat.
- Köszönöm a kedvességedet - mosolyogtam vissza, s nekiláttam az állófürdésnek.
- Hogy hívnak? - kérdezte szelíden.
- Liani - válaszoltam. - Téged, hogy hívnak?
- Tauriel - mondta meleg hangon, s udvariasan megkérdezte:
- Mikor lettél királyi szerető?
- Mindig is az voltam - feleltem keserűen, s ő ezt hallván még jobban együtt érzett velem.
A mosdás végeztével felöltött rám egy csodálatosan szép bársonyruhát, s elvezetett az ebédlőig, ahol Thranduil egy bőségesen megterített asztal mellett ülve várt engem.
- Á, végre itt vagy, Liani! - nézett rám elmosolyodva. - Isten hozott nálunk, Lindonban! Helyezd magad kényelembe, s költsd el velem ezt a fenséges reggelit!
- Ahogy óhajtod - válaszoltam kissé kelletlenül, s leültem vele szemben az asztalhoz.
Egy szolgáló tündelány odajött, s egy színültig töltött mélytányérban gőzölgő halászlét tett elém. Pár percig szilárdan ülve néztem a leves felszínén úszkáló haldarabkákat. Az illatából ítélve, amely megcsapta az orromat, harcsából készült. Thranduil kitartóan mosolyogva ösztökélt, hogy fogyasszam el az ételt. Végül hozzáfogtam, s monoton karmozdulatokkal addig emeltem számhoz a fakanalat, amíg a tányérom ki nem ürült. Thranduil elégedetten pislogott felém, majd intett a konyha körül sündörgő szolgálóknak, akik hozták a következő fogást. Az bárányhús volt erdei gyümölcskörettel. Ő vidám hangulatban ezt is hamar belakmározta, de én sem maradtam le tőle túlságosan a tempót illetően. Édességnek habos tortát kaptam. Miután végeztünk a lakomázással, régen látott tündekirályom dudorászva megtörölte száját egy szalvétába, aztán kibontotta tarkójánál a nyakára kötött pamutkendőt, amit előkének használt. Egy percig vártam, majd így szóltam:
- Thranduil - szólítottam meg komoly arckifejezéssel. - Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Társalogni ráérünk a hálószobámban - válaszolta szórakozottan, s utasította a főpohárnokot, hogy töltsön nekünk bodzával kevert málnaszörpöt.
Galion lassú mozdulattal elém rakott egy kupát, s azt vastag érben megtöltötte szörppel, aminek bíborvörös színe volt. Egy röpke pillantásban találkozott a tekintetünk, s láttam, hogy jobb szemének sarkából kifutott egy sós, fehér könnycsepp. Úgy festett, mint akit lelkiismeret-furdalás gyötört egy múltban elkövetett bűn miatt. Thranduil jóízűen felhörpintette italát, s a hálólakosztályába vezetett. A szobába lépve elnéztem a benne lakozó értékeket, amely megmutatkozott a bútorzatban, s a sarokban álló üvegszekrényben csillogó ékszerekben. Az ágy szokásosan szarvas prémmel volt letakarva. Ő a Bakacsinban töltött, első éjszakánkhoz hasonlóan kényelmesen leült ágyának szélére, s így szólt hozzám:
- Gyere, ülj ide az ölembe, Liani! - húzta ki a hátát, s kéjelgésre csábítva szétvetette lábait.
A síkságon történt találkozásunk óta a fekete ruhát, s a felső testét védő mithril páncélt viselte magán. Gondoltam, most meg harci szerelésben akar lefektetni. Beültem az ölébe, s ő finoman megsimogatta arcom bal felét.
- Régen láttuk már egymást - mondta csöndesen, s jobb kezét lejjebb csúsztatta a mellkasomig. - Tizenhárom év alatt semmit nem változtál, szépségem. Sőt! Gyönyörűbb vagy, mint valaha.
- Hagyd most a hízelgést és a bókolást! - szóltam rá erőteljesebb hangon. - Úgy viselkedsz, mintha az elválásunknak semmi különösebb oka nem lett volna.
- Ugyan már! - legyintett nem törődöm ábrázattal. - Borítsunk fátylat a múltra!
- Ide hallgass, Thranduil! - szóltam, miközben mélyen a sunyi szemeibe néztem. - Miután száműztél, én Esgarothba menekültem, ahol Girion vett a szárnyai alá. Három évvel később Legolas fiad Völgyzugolyba küldött, de előtte visszatértem Bakacsinba, s megtudtam, hogy Lindonba költöztél. Felteszem a kérdést, hogy mért nem ajánlottad föl, hogy veled tartsak? Miért hagytál el, s dobtál ki, mint holmi kacatot?
- Te mért szöktél meg előlem? - vágott vissza, s most már elment a kedve a kacérkodástól. - Emlékezz vissza a sárkánytól elszenvedett sérülésemre, amit neked köszönhettem! Elárulom, hogy a mai napig kezelem mandulatejjel az arcom akkor cafatossá égett felületét!
- Kíváncsi vagy az őszinte válaszomra? - kérdeztem kimérten, s felkeltem az öléből.
Ő dacos képpel bólintott.
- Azért tettem, mert nem adtad meg nekem azt a kevés megbecsülést sem, ami jogosan járt volna. Az érkezésem első napjától kezdve úgy bántál velem, mint a többi ágyasoddal, ám nem vetted figyelembe, hogy köztünk történt valami, amely összeköt minket, még pedig az, hogy gyerekem született tőled. Thandronen az egyetlen, aki miatt számodra örök időkre fönntartok egy férőhelyet a lelkemben. Te azonban annyi tiszteletet sem tanúsítottál felém, hogy legalább olyan ágyasként kezeltél volna, aki a kisebbik fiad szülőanyja. Számomra ez oly mértékben megalázó volt, hogy nem bírtam tovább elviselni. Hát, ezért döntöttem úgy, hogy húsz év után megszökök előled. Ha adtál volna egy kevéske szeretetet, akkor soha nem hagytalak volna el.
Thranduil merően rám nézett, aztán percekig szótlanul meredt a márványból készült padlóra. Hirtelen felkapta fejét, s ezt válaszolta:
- Nézd, Liani! Elismerem, hogy valóban nem bántam veled megfelelően, de mindent megadtam neked, amire szükséged volt. Ételben, italban nem szenvedtél hiányt, s a kényelmes, meleg fekvőhelyet sem kellett mellőznöd. Amióta Maenthoron faképnél hagyott, s Valinorba költözött, nem adta nekem egyetlen tündenő sem a szívét, hiszen az arrogáns nejem a Bakacsinban tartott ágyasaimat is mind magával vitte. Ha visszatérnél hozzám, te volnál az egyetlen ágyas, akit szeretnék.
- Lehetetlen dolgot kérsz tőlem - tiltakoztam. - Az életem azóta sokat változott, amit nem rúghatok fel egyik napról a másikra.
- Attól még, hogy a régi királyod, Feanor él, te most is az én ágyasom vagy - mondta büszkén.
Elém sétált, térdre ereszkedett, s erős kezeinek tenyerébe fektette finom, gyengéd, nőies kezeimet.
- Tudod, hogy mi az, amire én vágyok, Liani? - kérdezte reményteljes mosollyal az arcán. - Azt akarom, hogy akkora hatalmam legyen, amely felülmúlja Középfölde és Arda minden királyságát. Eltökélt szándékom, hogy megvalósítsak egy féltve őrzött álmot, s uraljam Középfölde valamennyi birodalmát. Nem nyugszom, amíg egy nap enyém nem lesz Gil-galad birodalmának egésze, Bakacsin erdejének minden része, a szülőföldünk valamennyi különlegessége, de a legfőbb óhajom, hogy uralmam alá hajtsam Valinort, s megkaparintsam az eldák Két Fáját, amely a valák királyságában található. Mindent akarok, ami csak létezik. Egy nap visszaszerzem a törpöktől a Kékhegységet, birtokba veszem világunk minden kincsét, s magam mellett akarok tudni egy hűséges, szerető ágyast, vagyis téged.
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre - mondtam egykedvűen. - Miért hagytál el, s tettél úgy, mintha soha nem is ismertük volna egymást?
- A sebesülésem miatt - válaszolta bosszúsan. - A szökésednek hála, olyan szégyent kellett elviselnem, amit képtelen voltam megbocsátani.
- Ennyire hiú vagy a külsődre? Az a heg pár éven belül teljesen el fog tűnni. Én sokkal nagyobb megaláztatásokat viseltem már el az életem során. Többek között azt, amikor kiszolgáltattál az őrparancsnokodnak, meg a főpohárnokodnak. Mellesleg tőlük is születtek utódaim.
- Milyen termékeny vagy - jegyezte meg pimaszul, s felemelkedett. - Zsenge ifjakat vagy bűbájos lányokat szültél?
- Két fiút szültem. Mardét és Giliath-t. Az elsőnek Elros, s a másodiknak pedig Galion az apja. Elrond megtiltotta nekem, hogy magammal vigyem a két fiamat Völgyzugolyba, ezért átadtam őket egy Círdan nevű hajóácsnak, aki mindkettőt rábízta Gil-galadra. Én már rég megbocsátottam mindkét fiam apjának, ahogy neked is. Tudd meg azonban, hogy sohasem okoztam neked fájdalmat. A sárkánytól kapott sérülésed nem az én hibám volt, s miattad szöktem meg. Erről pedig csak te tehetsz!
- Rendben, te győztél - lépett egészen közel hozzám. - Nem haragszom rád a történtekért, de egyvalamit árulj el! Hogy kerültél ide, Lindonba a törpök ellen vívott háborúm kellős közepén?
- Ennyivel tartoztam Thorinnak - válaszoltam lehajtott fejjel. - Ezen kívül a két kisebb fiamat is akartam látni.
- Tőle is vannak utódaid? - kérdezte kutakodva.
- Az én döntésem volt - mondtam, de ennél többet nem akartam elárulni.
- Szóval, ő az oka annak, hogy nem térsz vissza hozzám, ugye? - jött rá az elhatározásom mögött álló titokra rögvest. - Én többé nem tartalak vissza téged, Liani. Ha úgy döntesz, hogy Thorin mellett maradsz, a palotám kapuja tárva nyitva áll előtted. Ám ha mégis meggondolnád magad, én örömmel visszafogadlak. Sőt! Bármikor visszatérhetsz hozzám.
- Köszönöm, Thranduil - feleltem haloványan elmosolyodva, s hozzátettem:
- Amikor Esgarothban éltem, kaptam egy szőnyeget, amit tündemintákkal díszítettek. Azt mindenhová magammal vittem, s amikor megtudtam, hogy elköltöztél Bakacsinból, minden éjszakámat azon a szőnyegen alva töltöttem. A menekülésem évei alatt azt hittem megfogod érteni, hogy miért szöktem meg előled, s visszafogadsz. Fél éven át fájt, hogy ekkorát kellett csalódnom benned. Bánatomban a szőnyegre feküdtem, s sokáig nagyon hiányoztál nekem, hogy elmentél, s ide jöttél Lindonba.
- Ez csupán a második királyságom, amit hamarosan teljessé fogok tenni - felelte, miközben megkerült párszor. - A beszélgetésünk után úgy érzem, hogy számomra többet jelentesz bármelyik tündenőnél, akivel valaha dolgom akadt. Bár te szülted volna az első fiamat is. Van még remény arra, hogy visszatérj velem Bakacsinba?
- Őszintén, szólva, amióta megismertelek, sohasem voltál király a szememben, csak egy kapzsi, hatalomvágyó, kéjenc zsarnok - csúszott ki a számon, ami hosszú évek óta a lelkem mélyén feküdt. - Amiket elterveztél, egy őrült elmére vall. A kérdésedre a válaszom, nem, de lelkileg mindig szeretni foglak.
- Ez kedves - mosolyodott el hamisan. - Mielőtt elmennél, kaphatnék tőled egy búcsúcsókot?
Én válasz nélkül rábólintottam. Thranduil megragadott a karjaimnál, s mohón megcsókolt. Tizenhárom év után most először váltottam újra csókot vele. A kikövetelt csókot azonban legalább öt újabb csók követte, mire hajdani tündekirályom elengedett. Fél percig némán bámultuk egymást, majd így szóltam:
- Mennem kell - mondtam, s hátat fordítva kisétáltam a szobájából.
A palota kapujában Thranduil még utoljára szorosan magához ölelt, s búcsút intettünk egymásnak.
Nem sokkal ezután találkoztam Thorinnal, aki győztes hadvezérként vonultatta be övéit a Kékhegységbe. Amikor a lovak patái által fölvert csatamezőn megpillantottuk egymást, kitörő boldogsággal összeölelkeztünk.
- Nem engedelmeskedtél a parancsomnak, magukra hagytad a gyerekeinket, s nem végezted hűen az asszonyi kötelezettségeidet, Liani - dorgált meg könnyező szemekkel, s homlokon csókolt.
- A hobbitok a távollétünkben vigyáztak rájuk. Most már vége a harcnak, s te dicső győzelmet arattál.
- Többet ne vonulj csatába, amikor az utódainknak nagyobb szükségük van rád - mondta meghatódottan, s vaskos karjaival szorosan magához ölelt.
Ekkor odaügetett hozzánk egy Dwalin nevű törp, s a következőket intézte királyához:
- Thorin! Apád üzenetet küldött, hogy egy Mordorból jött ork sereg támadni készül Mória ellen. Tíz nap múlva a városunk kapuinál lesznek. A királynak szüksége van a segítségedre.
Thorin kimerülten megtörölte verejtékező homlokát. Nem elég, hogy a tündék ellen harcolt, most pedig Sauron orkjaival is szembe kell néznie. Engem megkért, hogy maradjak a Kékhegység délkeleti oldalánál, amíg ő a Ködhegységhez megy háborút vívni mindannyiunk legnagyobb ellenségének követőivel. A móriai csatát követően elmegy a hobbitokhoz, s elhozza a gyerekeinket is. Ezután pedig segít felkeresni a két tünde fiamat. Én elfogadtam a döntését, s ő pedig alkonyatkor harcosai kíséretében elhagyta Eriadort. Hogy mi lett az Ered Luin lábánál harcoló nandákkal? Gil-galad megérezte, hogy ellenséges erők forrongnak a birodalmában, ezért két nappal előbb tért vissza Mithlondból az összecsapások előtt. A királyi helyőrséget azonnal Ered Luin hegyeihez küldte, akik lekaszabolták Thranduil harcosainak nagy részét, s ő azonban nem számított rá, hogy Fingon fia elfogató parancsot ad ki ellene. A csatát követő negyedik napon nolda tündék ütöttek rajta a palotájában, s Harlindon erdejében nyakon csípték. Gil-galad a hitszegéséért kimondta a halálos ítéletét, majd börtönbe vetette megleckéztetés céljából. Mindezt Thranduil legkiválóbb harcosa, Lethuin hozta a tudomásomra, akinek sikerült elmenekülnie a nolda tündekirály haragja elől, s felkeresett engem a Kékhegységnél. Mivel szerettem Oropher fiát, mint népem tagjainak egyikét, s Thandronen fiam apját, lépnem kellett az ügyben, hogy megmentsem őt a kivégzéstől. Úgy döntöttem, hogy Thorin távollétében elmegyek Gil-galadhoz, s megpróbálok szót érteni vele. Lethuin készségesen felajánlotta, hogy segít nekem belépést nyerni a Nolda-ház második leghatalmasabb királyához, akinek a kegyelem gyakorlásában bízva reméltük, hogy próbálkozásunkat siker koronázza.