13. fejezet
Aranygyűrűbe vésett jegyesség
Szarumán az istarok rendjének első mágusa, aki Melkor szolgálatába állt, a gyűrűháború idején, amikor rászabadította Rohan népére Vasudvard seregeit, azt mondta, hogy a világ állandóan változik. Ez a változás igaz volt Középföldére, a valák Áldott birodalmára, s a Föld további földrészeinek világára. Az életemből eltelt százötvenhét esztendő alatt sok minden történt Középfölde különböző királyságaiban, s az első kor lassan elközelgett a nagy háborúk időszaka felé.
A Megyében töltött évek alatt Völgyzugolyban jelentős változások mentek végbe. A Kékhegység birtokbavétele miatt kitört háború után Gil-galad meghívta magához Elrondot, aki közeli rokona volt. Imladris ura nem sokkal azután hagyta el otthonát, hogy Thranduil fogságba került. Távollétében a két fiát bízta meg birodalmának kormányzásával, akik anyjuk oldalán foglalták el apjuk királyi székét. Ezen kívül az Elrond otthonában élő tündék között is megváltozott a helyzet. A Bakacsinból való szökésem idején nyolc tünde állt Galadriel vejének szolgálatában az ikreken kívül. Közülük Lindír, Limdúr és Gildor megmaradtak a völgyzugolyi hadseregbe tartozó katonáknak, ellenben Saelbeth és Faelon a kapuőrség tagjai közé lettek besorolva, s szinte láthatatlan tündékké váltak. Azelőtt népszerűségnek örvendő harcosok voltak, most azonban eltűntek uruk hadseregének sűrűjében. Narquelion, a kis szolgáló pedig nem ragadhatott többé kardot és íjat, csak Elrond portáját tartotta rendben, akinek a távozása után Elladant és Elrohírt szolgálta vak engedelmességgel. Glorfindel az Ereborban történt búcsúzásunk után visszatért Amanba, ahol vadidegen tündehadurak sorába csatlakozott. Ezen kívül a Thorinnal együtt töltött éveim alatt eljött Szürkerévből egy Galdor nevű tünde, aki baráti kapcsolatban állt Círdannal, s Völgyzugolyban Elrond hadseregének kiemelkedő tagja lett. Galdor később felvette Finrod egyik személynevét, az Inglort, amit a tündeherceg eldobott magától. Az utolsó elismert harcos, Erestor azonban még kiemelkedőbb alakká vált Earendil kisebbik fiának házában. Két éve, hogy Elrond megválasztotta őt első tanácsadójának. Erestor megnőtt ura szemében, s nagyhírűvé vált a völgyzugolyi tündék körében. Személyiségét tekintve jó kiállású, művelt és intelligens férfi volt. Jellemét illetően kellemes modorú, s kiváló beszélgetőpartner volt. A tündekirályok udvarában levő előkelőségek között kiemelt rangúnak számított az, akit tanácsadónak választottak. Az ilyen valódi hatalmat kapott, amellyel mások sorsa felett is rendelkezhetett. A tanácsadók királyuk politikai tevékenységeiben mozogtak, s jogot élvezhettek a tekintetben, hogy beleszólásuk lehetett a birodalom ügyeibe. Ezen kívül számos kormányzói feladatot uruk képviselőiként végeztek, de előfordult, hogy egyesek vissza is éltek hatalmukkal, ahogy Thingol egyik bizalmasa, Saeros tette. Voltak tanácsosok, akik a tündékre jellemző becsületesség helyett csak a király jóindulatát akarták elnyerni, s a bizalmába próbáltak férkőzni, hogy kegyélvezőkké válhassanak. Ez a dölyfösség sajnos még Erestor lelkét is megmérgezte bizonyos mértékig. Elrond legfőbb alattvalójaként a kinevezése óta úgy tevékenykedett Völgyzugolyban, mint akinek jogában áll törvényeket hozni, rendeleteket kiadni, irányítani a hadsereget, s befolyásolni a birodalom működését. Ehhez társult még, hogy büszkesége túlságosan magasra hágott, s gőgjében szabados erkölcsűvé vált. Két éve Imladris lakóinak pletykaláncán keresztül eljutott Thingol birodalmába Erestor szerelmi kalandjainak története, amiket a Bakacsinban élő erdőtündékkel folytatott. Ez a tény bizonyított, és nem éppen dicsekedni való, sőt a tisztességes tündeurak szemében szégyenteljes cselekedetnek minősülő csapodárság a szóbeszédek szárnyán még a távoli nolda királyságba is hírül érkezett. Erestor, hogy bizonyítsa Elrond előtt a méltóságához illő erényességét, készségesen elkísérte őt Lindonba Gil-galadhoz, akinek a palotájába mind ez idáig nem sikerült belépést nyernem.
Thorin idő közben megérkezett Móriába, ahol apja, nagyapja, s öccse, Frerin várta őt. Alig maradt hét napjuk rá, hogy felkészüljenek a háborúra, amely nagyrészt Azanulbizar völgyében zajlott. Sokan részt vettek a törpök eme legnagyobb csatájában. Thráin kémeket küldött ki, hogy felmérjék az ellenség haderejét. Az orkok seregének iszonyatosan magas létszáma mindenkiben félelmet keltett, de a kegyetlen idő múlása jelezte számukra, hogy az összecsapás elkerülhetetlen lesz. A csata előestéjén Thorin nem tért nyugovóra, s a táboron kívül egy lapos sziklán ülve pipázott. Erebor elestén, s a közös múltunkon elmélkedett, amikor jobb oldalt helyet foglalt mellette az öccse.
- A csatát megelőző éjszakán képtelenség álomra hajtani a fejünket - mondta Frerin tréfálkozva.
- Túl nehéz teher nehezedett mostanában a vállaimra, testvér - válaszolta meleg hangon.
Frerin közelebb húzódott bátyjához, majd így folytatta:
- Holnap ősi birodalmunk kapui előtt fog eldőlni, hogy ebből a csatából győztesen kerülünk ki, vagy vesztesként halunk meg. Mielőtt az életünket adnánk hazánkért, tartozom neked egy bocsánatkéréssel, s egy vallomással.
Ennek hallatára Thorin felvonta szemöldökét, s kíváncsian hallgatta végig testvéröccsét.
- Amikor apánk szétosztotta köztünk Erebor kincseit, én elégedetlen, s tiszteletlen voltam. Megbántottam őt, szeretett nagyapánkat, s téged is. Öt éve, hogy Smaug elfoglalta az otthonunkat, s őrzi a várban levő kincseket. Mi jutott, hát nekünk? Semmink nem maradt, csak az egymás iránti szeretetünk, ami Középfölde összes drágakövénél többet ér. Egy hideg sárkány elvehette tőlünk minden aranyunkat, de a szívünket nem tudta kitépni a helyéből, amely erősebb a mithril páncélnál is. Ostoba voltam, s hagytam, hogy a kapzsiság eluralkodjon rajtam, amely egy szörnyű gaztett megtételére tett képessé. A rúnakövet, amit a húgunknak adtál, elloptam, amikor te visszakísérted Ered Luinba atyánk vendégeit. Odaadtam a lothlórieni tündekirálynak, aki azóta is magánál tartja Dis ajándékát. Végső soron pedig azt akartam, hogy a móriai balrog dúlja föl a bányát, hogy nagyapánk tapasztalja meg hová vezet a mohóság. Mindezt jó ideje őszintén megbántam, ezért bocsánatot kérek tőled, s mindenkitől, akinek fájdalmat okoztam.
Thorin mélyet sóhajtva Frerin vállára helyezte kezét, s ezt mondta:
- Mindent megbocsátok neked - felelte testvéri békével a lelkében. - A rúnakő a kisebbik unokaöcsénknél van, a bánya csarnokaiban pedig a sárkány első támadása sokkal nagyobb veszedelmet jelentett ránk nézve, mint a balrog. Én is elmondok neked valamit, s arra kérlek, hogy őrizd meg a titkomat.
Frerin könnybe lábadt szemekkel bólintott.
- Smaug támadásakor azt reméltük, hogy számíthatunk a tündék segítségére, akik lelketlenül hátat fordítottak Durin népének. Az irántuk érzett gyűlöletem a mai napig kiolthatatlan tűzként égeti a szívemet, amelynek egyetlen lángját elcsitította egy Liani nevű tündelány, akit a Hobbit Megyében ismertem meg. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek megszeretni egyet közülük, de ő egészen más volt. Soha életemben nem találkoztam hozzá fogható tündével, így ott maradtam mellette a hobbitok között, s tőle született négy ivadékom. Két fiam, s két leányom, akikre jelenleg a hobbitok vigyáznak. Lianit megkértem, hogy maradjon a Kékhegységben, amíg én itt háborúzok Szauron seregeivel. Amit most neked elmondtam az hétpecsétes titok kell, hogy maradjon apánk, s családunk minden tagja előtt, amíg a gyerekeimmel vissza nem térek Lindonba. Akkor majd elmondok mindent a többieknek is.
- Megőrzöm a titkodat, Thorin - válaszolta Frerin kedves mosollyal az arcán, bár kétségei támadtak afelől, hogy fivérének titka nem fog-e előbb kitudódni övéik között.
A hajnal előtti órákban két avar tünde lépte át Mordor határát Minas Morgulnál, s útját vette Gorgoroth fennsíkja felé. A Gundabadi hegyekből jött Azog, s fia, Bolg, érkezett Szauron birodalmába, hogy tünde mivoltukat elhagyva orkokká alakuljanak. Ők voltak Középfölde egyetlen olyan gonosz teremtménnyé lett fajzatjai, akik önszántukból álltak a Sötétség Urának szolgálatába, s behódoltak Melkornak. Mordor földje sötétebb volt még Szarumán birodalmánál is. A gonoszság ereje felülmúlta a homályba borult vidékek minden ármányát, s mocskát. E királyság uralkodója az Irtóztató vala mesterének távolmaradásáig meglapult a Hamuhegység éjfekete, sziklás hegyei mögött, s türelmesen várta világuralmának eljövetelét.
A móriai csata napjának reggelén álmosan ébredtem Gil-galad palotája kapujának kőküszöbén. Lethuin egy gyapjútakarót helyezett alám, hogy némileg puhára feküdjek az éjjel. Négy napja étlen-szomjan várakoztam a főbejárat előtt, s Ilúvatarhoz fohászkodtam, hogy a nolda tündekirály nyisson nekem ajtót. A tétlen várakozás utolsó napján már nem reméltem sokat, csak legalább Thranduilt láthassam utoljára, mielőtt kivégzik. A Nap lassacskán előbukkant a fák mögül, s én még egy órát ácsorogtam az aranymetszésű indásmintákkal díszített kapun kívül. Unalmamban megfordultam, s Lindon elragadóan szép vidékét szemléltem, amikor megjelent a kapuhoz vezető lépcső alján Elrond legfőbb tanácsosa kíséretében. Elhűltem a döbbenettől, hogy a régi gazdámmal Gil-galad várpalotája előtt találkozok újra. Galadriel veje a maga tekintélyes jellemével büszke léptekben felballagott a magas lépcsőzeten, majd így szólt hozzám:
- Liani! - szólított meg csodálkozó tekintettel. - Hát, te hogy kerülsz ide, Lindonba?
- Örülök, hogy újra látlak, Elrond, uram - hajoltam meg tisztelettudóan, s feszülten így folytattam:
- A királyhoz jöttem egy nagyon fontos ügyben, s félek, hogy a beosztottságom miatt nem járulhatok a színe elé. Ha esetleg tudsz segíteni, akkor őszintén megköszönném.
Ő közömbös arckifejezéssel a kapuhoz lépett, aztán kétszer meghúzta a kilincs fölé akasztott rézharangot, mire az egyik őr kitárta előttünk a kaput. Elrond nem szólt semmit, csak meglendítette bal karját, s férfi udvariassággal előre engedett.
- Köszönöm szépen a segítségét, Elrond, uram - feleltem hebegve, ahogy elhaladtam mellette.
Ő betért utánam, s Erestor pedig pár lépéssel odébb haladt mögöttünk. Amióta megismertem Elrondot, mindig is volt bennem egyfajta tartózkodás vele szemben, valahányszor szót váltottunk egymással. Szigorúságával éreztette velem, hogy ő, mint Völgyzugoly királya, fölöttem áll, s én csupán az alárendeltje vagyok. Most is hasonlóképpen viselkedett, miközben szótlanul követtem őt Gil-galad tróntermébe. Fingon fia, amint meglátta őt, eléje sietett, megölelte, s így szólt:
- Fingolfin sarja ötven éve nem látogatott el Lindonba - jegyezte meg nevetve. - Ha én háborúba vonulok, akkor te leszel a hadvezérem.
- Igaz, kicsit túlságosan lekötöttek az uralkodás gondjai - ismerte el Elrond mosolyogva. - Akinek asszonya, s három gyermeke van, nem élhet kalandor módjára.
Rokona odavezette őt a trónterem sarkában levő étkező asztalhoz, s hosszasan társalgott vele.
- Hallottam, hogy a feleséged szülei tervbe vették, hogy átköltöznek Lothlórienből a Ködhegység nyugati oldalába, s Mória északi szomszédságában akarnak egy új birodalmat létre hozni. Ki veszi át majd a helyüket? - kérdezte érdeklődve.
- Völgyzugolyban az a szóbeszéd járja, hogy Galadriel Amdírnak fogja átadni Celebrant birodalmát.
- Az anyósod elhagyta az értelmét? - kérdezte emelkedett hangerővel. - Az a sinda egy szélhámos! Ha az ő kezébe adják hajdani királyságukat, akkor Lórien birodalma nem marad fenn a Másodkor elejéig sem.
- Mellette van a fia, Amroth is - világosította fel Elrond a rokonát. - Még ha apja nem is alkalmas az uralkodásra, ő biztosan jó királya lesz Lothlóriennek.
- Én nem tartom a sindákat igazán tehetségeseknek az uralkodáshoz - mondta ki az őszinte véleményét Gil-galad. - Amroth ugyan apjához képest jellemes férfiú, de Finwe házában azt mondják róla, hogy nem tartja magát hűen a sindák hagyományaihoz, s helyette az erdőtündék kultúrájához húz, akik vezértelenül élnek Bakacsinban. Oropher fia pedig nem fogja élve elhagyni a palotám várbörtönét.
- Fülembe jutott a híre Thranduil gaztettének - bólintott rá Elrond egyetértően. - Rászolgált a kivégzésre.
Mialatt párbeszédet folytattak egymással, én a trónszék egyik sarkánál hallgatóztam, s a hallottak után egyre erősebb feszültség fogott el, de nem szólhattam, amíg Lindon tündekirályától engedélyt nem kaptam. Gil-galad végül felém fordult, s így szólt:
- Kit tisztelhetek meg e fiatal kurtizánban? - kérdezte mosolyogva, de szigorú hangnemben.
Fingon fia olyannyira jól ismerte a tündekurtizánokat, hogy a bal fülemen viselt béklyó ellenőrzése nélkül is biztos volt abban, hogy egy vagyok közülük. Lehajtott fejjel, gondterhelt arckifejezéssel odalépkedtem az asztalhoz, s így szóltam:
- Ha a jelenlétemmel megzavartam felségedet, akkor őszinte alázattal bocsánatot kérek. Thranduil hajdanán a királyom volt, s amikor tudomásomra jutott, hogy halálra ítélted, vettem a bátorságot s eljöttem, hogy utoljára láthassam őt.
- A beszédedből ítélve el kell ismernem, hogy valaki tökéletesen jó modorra nevelt - dicsérte meg az illendőségemet. - Ám az én szememben, csak akkor válik valaki szavahihetővé, ha az minden felmerülő gyanakvás elsimításával igazolni tudja előttem a múltját.
- Liani tíz évvel ezelőtt nekem szolgált Völgyzugolyban - szólt közbe Elrond. - Thranduil fia, Legolas küldte hozzám, s öt esztendőt töltött nálam. Előtte húsz évig Bakacsinban élt Thranduil ágyasaként. Az én szavamban pedig fölösleges kételkedned.
- És engedelmes voltál Elronddal szemben? - fordult ismét felém a nolda király.
- Soha nem szegtem meg Elrond uram parancsát, felség - mondtam kimérten, de a lelkem továbbra sem volt nyugodt, hogy Thranduil kiszabadításával kapcsolatban sikerrel járok-e.
- Tudsz még valamit erről a lányról? - kérdezte Earendil fiától egyre kíváncsibb stílusban.
- Eredetileg magával hozta volna a két tündefiú ivadékát, amire én személyes okból nem adtam meg az engedélyt - folytatta. - Őket elküldte Mithlondba Círdannal, azzal a szürkerévi hajóáccsal, aki szoros, baráti kapcsolatot ápol a Szürke mágussal.
Gil-galad meglepődve felvonta dús szálú szemöldökeit, s így szólt hozzám:
- Te vagy annak a Mardé és Giliath nevű erdőtünde fiúnak a szülőanyja, akik a testőri gárdámban szolgálnak?
- Igen, felség. Én vagyok az - feleltem, majd hirtelen gondolattal ezt mondtam:
- Tíz esztendeje nem láttam a fiaimat, s elsősorban azért vagyok itt Lindonban, hogy újra találkozhassak velük felséged engedélyével.
- Liani - állt fel székéből, aztán erős, férfias jobb tenyerébe fektette a bal kezemet, s nyájas hangon így szólt:
- Ennyire féltél tőlem, hogy ha Elrond barátom nem szól a fiaidról, akkor el sem árulod, hogy ők a tieid? Az én palotám falain belül minden különösebb gond nélkül találkozhatsz velük. Ezen kívül addig maradhatsz, ameddig csak kedved tartja.
- Köszönöm, s hálás vagyok a nagylelkűségedért. Örömmel elfogadom a meghívásodat - köszöntem meg a nemes szívvel felajánlott vendégszeretetét, s kezdtem remélni, hogy ily módon Thranduil életét is meg tudom menteni.
Gil-galad szeretetteljes lelkülettel még aznap étellel, itallal, csinos ruhákkal, s kényelmes szobával ellátott. Azt ígérte, hogy az érkezésem után három nap elteltével elhozatja a két fiamat Szürkerévből, akik Gandalf, a Szürke mágus kíséretében fognak visszatérni a lindoni palotába. Thranduilt egyelőre nem hoztam újra szóba, hanem csak Thorinnak üzentem a hegyi rigóval, aki megkezdte Mória kapuja előtt, és Azanulbizar völgyében is az orkokkal vívott csatáját.
Másfél hónap telt el, amióta beköltöztem Gil-galad palotájába. A fiatal férfikorban lévő tündekirály ígéretéhez híven elhozatta a Szürke mágussal Mardét és Giliath-t, akik azóta bűbájos serdülőkké váltak. Tíz éve szolgáltak már Szürkerévben. Az ottaniak példás magatartású, s csodálatra méltó tehetséggel rendelkező ifjaknak tartották őket, akik remekül értettek az íjászathoz, s kiváló érzékük volt a kardforgatáshoz is. Arról azonban nem volt szó, hogy velük együtt elhagyhatom a palotát, s ennek keserűségét megéreztem, anélkül, hogy Gil-galad megemlítette volna. Eközben, Thorin megüzente, hogy győzelmet aratott Móriában, de Thrór király elesett a Pusztítóvá lett Azog keze által, s azt követően Thráin eszét vesztve Dúnföldre menekült. Legutóbbi válaszában azt írta, hogy visszatér a Megyébe elhozni a gyerekeinket, s Dúnföldre utazik apja után, akinek nyoma veszett.
Üzenetének megírása után egy héttel később póniló háton eljutott a hobbitok földjére. Bögyösék kora reggel kihozták eléje a fiainkat, meg a lányainkat, s kedvességből odaadták neki az egyik agárdi szekerüket, hogy egyszerűbb módon magával vihesse törp gyerekeinket Dúnföldére, onnan pedig a Kékhegységbe. Napnyugtakor a Füves úton döcögött velük a rozoga szekéren, s a Gejzírnek nevezett póniló fürge léptekben vonszolta utasait a Szürkevíz kikötőjének irányába, ahol véres összecsapások zajlottak a törpök és a tündék között. Thorin gondterhelt hangulatban irányította a jószágot, s közös gyerekeinknek sem jött álom a szemükre. A Dúnföldhöz vezető jártút pedig igénybe fogja venni az éjszakát, s apjukat az is dühítette, hogy nem alszanak el. Ő pedig gondosan kibélelte a szekér kemény fáját vastag gyapjútakarókkal, s puha párnákkal, hogy porontyai kényelmesen tudjanak álomba szenderülni. Nagyobbik fia, Thól felülve a takarón a távoli dombokra szegezte éles tekintetét, ahol féltucatnyi erdőtünde látványa keltette fel az érdeklődését.
- Édesapám - szólította meg csöndesen Thorint. - Azok a tündék nem bántanak minket?
- Miket beszélsz, te?! - morogta visszafogott ingerültséggel. - Egy percig sem vagy képes nyugton maradni, kölyök!
Mérges szemekkel felpillantott a dombtetőre, ahol a lindoni csatából vesztesen kikerült erdőtündék árgus szemekkel lesték őket. Thorin egy gunyoros mosollyal feléjük bandzsított, majd türelmesebb hangon így szólt fiához:
- Nem kell félned tőlük. Csak a tekintetük ijesztő. Nekünk anyátokon kívül semmi dolgunk nincs velük. Na, aludjatok már végre, különben megharagszom rátok, Thól!
- Csendben maradunk, apám - felelte megszeppenve apja szigorú hangjától, s öccse, meg a két húga mellé fekve lassacskán elaludt.
Gejzír az agárdi szekérrel éjfélkor megérkezett Dúnföld határához. A fakerekek zörögve, pattogva gurultak a száraz földútból kiálló köveken, s kavicsokon. Thorin egy kisebb lámpást helyezett maga mellé, s annak fényénél nekiállt lecsiszolni egy tölgyfa letört ágdarabját. Egy sast jelképező figurát faragott belőle, rákötött egy fekete fonalból készült madzagot, elővette fuvoláját, s lejátszott rajta egy-két mély hangzású szólamot, de halkan, hogy a gyerekeit föl ne ébressze, akik mélyen aludtak a pokrócokba bugyolálva. Fejüknek puha támaszt nyújtottak a finom, tyúktollas párnák. Az éjszaka pedig kellemesen langyos volt. Hamarosan egy fiatal hegyi rigó szállt a szekér bal oldali szélére, s Thorin csőrébe adta a nekem szánt ajándékot, cserébe a tölgyfapajzsért, amelyet a Móriáért vívott háborúban is magánál hordott. Évekkel később elmesélte nekem, hogy az általam készített pajzs védte meg életét Azog csapásaitól. A kicsinyke madár heves röptében eltűnt az éj sötétjében, s ő pedig megpihent utódainkkal egy akácfa alatt.
Másnap reggel, amikor kitártam a hálószobám ablakának szárnyait, a Thorin küldötte rigó meghozta nekem az ajándékot. A fából faragott, sas formájú figurát a nyakamba kötöttem, s megnyugodva biztos lehettem benne, hogy ő és a gyerekeink jól vannak. A következő pillanatban egy másik rigó is az ablak párkányára repült, karmai közt egy színarany, huszonnégy karátos aranygyűrűvel. Döbbenten nyújtottam felé a tenyeremet, s miután megkaptam a gyűrűt, megforgattam a kezemben. A külső felületére tündebetűk voltak vésve, amelyeket én nem tudtam elolvasni, hiszen még senki nem tanította meg nekem a nyelvünk különböző változatait. Nem tudtam megállapítani, hogy nolda vagy sinda nyelven vésődtek-e, ezért sietősen Gil-galad színe elé járultam. Ő barátságos arccal rám mosolygott, s így felelt:
- Ezt a gyűrűt én készíttettem neked, Liani. A Ködhegység nyugati oldalában tartózkodó Celebrimbor kovácsolta, aki népünk leghatalmasabb urának, Feanornak az unokája. A te nevedet vésettem bele, szeretetből.
- Őszintén köszönöm az ajándékodat felség, de miért tetted ezt? Milyen szándék vezérelt, hogy aranygyűrűvel ajándékozzál meg?
- Eljegyeztelek magamnak - válaszolta meleg hangon, elém térdelt, s ezt kérdezte:
- Leszel az ágyas feleségem, Liani?
- Igen - válaszoltam hirtelen reakcióval, mire Gil-galad vad örömmel olyan erősen magához szorított, hogy majdnem megfulladtam az ölelésétől.
Képtelen voltam kigondolni, mit tegyek jelen helyzetben. Thorin vár rám a négy törp gyerekünkkel a Kékhegységben, Thranduil kivégzés előtt áll, a két tünde fiamat nem vihetem magammal, s ha a nolda tündekirály mellett maradok, akkor mihez fogok kezdeni ezek után?