2. Fejezet - Hobbitfansite

2. fejezet

A rúnakő

Két hónap telt el azóta, hogy Feanor megismertette velem a szilmarilokat. A különleges eszközök titokzatos erőket adtak nekem, de az azt követő napjaim ismét a megszokott ritmusban teltek, mint azelőtt. Tündekirályom hűségesen várt rám minden éjjel a fejedelmi ágyában és én a kívánságának eleget téve már jobban szerettem őt a saját feleségénél, aki nem nézte jó szemmel férje kicsapongásait. Az alatt a két hónap alatt nem történt velem semmi említésre méltó esemény azon kívül, hogy minden éjszaka az övé voltam.

Ezzel egy időben az Arken kő megtalálásának emléknapjára rendezett ünnepségre meghívott, Ered Luinból jött törpök elhagyták Erebort, és útjukat vették dél felé a Füves úton. Thrór megbízta kedvenc unokáját, Thorint és két imádott dédunokáját, hogy kísérjék haza vendégeiket az otthonukig. Frerin ezt az alkalmat megragadva és a helyzetet kihasználva észrevétlenül besurrant ifjú unokaöccsei hálótermébe és mindent átkutatott, hogy hol talál olyan értékre, amit áruba bocsájthat. A hosszas kutakodás után végül rálelt a rúnakőre, amit Dis húga Kilinek adott. Fogta, elrejtette a ruhája gyűrődésébe, és sietősen elhagyta a termet, nehogy Dis véletlenül meglássa őt és rájöjjön, hogy ellopta a fia rúnakövét. A sikeres tolvajlást követően elvágtatott Lothlórienbe, ahol üzletet kötött Celeborn tündekirállyal, és a rúnakőért cserébe egy általuk kovácsolt pengét kapott. Alantas tervéről azonban testvérhúga hamarosan tudomást szerzett, és elhatározta, hogy nem nyugszik, amíg a fiának ajándékba adott rúnakövet vissza nem szerzi, habár maga sem tudta hogyan. Nem sokkal ezután úgy döntött, hogy ellátogat Suhatagba, az Erebor kapuinál elterülő kicsinyke városba, hogy az ottani piactéren körülnézzen és egy másik rúnakövet találjon, hogy ha majd meglesz az előző, akkor Fili fiának adja azt, amelyiket a vásárlás során szerzett.
Dél körül járt, amikor egy kristályköveket árusító bódé tulajdonosának portékáit nézegette. Az árus különös módon egy nolda tünde volt, aki ravasz tekintetével kiolvasta a fiatal törp asszony fejéből a gondolatait az ellopott rúnakővel kapcsolatban. Hízelegve megszólította szemrevaló vevőjét:

- Szeretnél egy kristálykövet? - kérdezte széles mosollyal az arcán.

- Igen, a legszebbet akarom megvenni – felelte, Dis kissé csodálkozva a tünde furcsa viselkedésén.

- A régi netán elveszett?

- Nem elveszett, hanem ellopták - válaszolta keserűen.

- Oh, ez sajnálatos. És ki volt a tolvaj, ha szabad kérdeznem?

- A saját fivérem, aki azóta tovább adta a követ Lothlórien királyának.

- Honnan tudod, hogy a rúnakő Celeborn királynál van? - érdeklődött a tünde egyre kíváncsibban.

- Egy rigó csicseregte el nekem a Ködhegységből, hogy a bátyám mit tett.

- Nos, én Celeborn egyik köztiszteletben álló harcosa vagyok, akiben a tündekirály vakon megbízik. Ha, akarod segíthetek visszaszerezni a rúnakövet.

- Komolyan beszélsz? - nézett rá döbbenten.

- Soha nem mernék ujjat húzni egy törp nővel - mondta kimérten, majd közelebb intette magához beszélgetőpartnerét, és a fülébe súgta jól kifundált tervét.

Az idegen tünde Rumil volt és Celeborn hadvezérének, Haldírnak az idősebbik öccse volt. Gyakran eljárt Suhatagba, és olyankor mindig álruhát öltött magára, hogy tájékozódjon a törp királyságban folyó eseményekről, amelyekről hírt visz Lothlórienbe.

Ugyanebben az órában Feanor az ebédidő után e szavakkal fordult felém:

- Liani - mondta - néhány napra elutazok Amanból, mivel meghívást kaptam egy másik tündekirálytól, aki szívélyes fogadtatásban óhajt részesíteni. Addig várj türelemmel, és gyakorold Maglor felügyelete alatt a citerázást. Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltad a tőle kapott hangszeren való játszadozást, és az éneklést sem vitted túlzásba. Elvárom, hogy a visszatérésem után egy éneklő tündemadárkát hívjak magamhoz éjjelente.

- Várni foglak, és eleget teszek az elvárásaidnak Feanor - feleltem, és illendőségből megcsókoltam a jobb kézfejét.

Ő rám mosolygott, és megigazította a bal fülemre szorosan rákötött piros és fekete színben tündöklő bőrszalagot, amelynek egyik végére egy fémből készült tündefigura volt erősítve. A harci helyzetben álló tündét ábrázoló alak egy kifeszített íjat tartott a kezében, amivel nyílvesszőjének kilövésére készen állt. Ez jelképezte az ágyasságot, amit minden erre a sorsra szánt tündének kötelezően viselnie kellett a bal fülére kötve egy végtelennek tűnő életen át. Fél év óta Feanor minden együttlétünk után átfogott a derekamnál, és a bal oldalamra fektetett maga mellé, aminek következtében egész éjjel kínfájdalom gyötört e szégyenről árulkodó béklyó miatt. A fülemet egyébként is kegyetlenül szorította a vastag bőrszalag, de a selyemtakarón heverve a kemény tündefigura annyira nyomta a fülemet, hogy az általa okozott sajgás szinte már elviselhetetlen volt, és ennek következtében rendszeresen álmatlan, rossz éjszakáim voltak. A szenvedés egyszerűbb formában való eltűrése érdekében, amíg tündekirályom aludt, óvatosan meglazítottam a bőrszalagot, és a vállamra ültettem a figurát, hogy a fülemet ne bántsa szüntelenül alvó állapotomban. Feanor minden bizonnyal rájöhetett a turpisságomra, mert attól fogva reggelenként, a felkelésünkkor erősen megszorította a tündefigurával ékesített bőrszalagot, ami az ébredésem percében lazán lógva csüngött a fülemen. Miután búcsút vett tőlem, bevonultam a hálótermébe, és ígéretemhez hűen türelmesen várakoztam. Magánügyeinek előttem való titokban tartása miatt nem tudtam, hogy Lothlórienbe megy Celebornhoz, és azt sem sejtettem, hogy a távollétében olyan dolog fog történni velem, ami megváltoztatja egész addigi életemet.

Thorin, övéi kíséretében haladt a Füves úton Ered Luin felé. Az odavalósi törpök ezüst neműket vittek magukkal, míg az ereboriak szőrméket szállítottak a pónilovak hátára pakolva. A Ködhegység tövének délnyugati részén elterülő Dúnföld felé igyekeztek, ahonnét már közel voltak kijelölt úti céljukhoz. A lenyugvó Nap hamarosan eltűnt a hegyek mögött, és helyére feljött a telihold a csillagok közé. Az éjjeli őrködéssel Thorin a kuzinjait bízta meg, akik fél szemükkel a többieket figyelték, miközben dohányt szívtak a magukkal hozott pipáikkal. Tíz percig némán ültek egymás mellett a fűben, majd Fili így szólt öccséhez:

- Kellemes a mai este, nemde? - kérdezte jókedvűen.

- A langyos szellő mindig felfrissít - válaszolta Kili, mosolyogva.

- Nem gondolod, hogy kellene már neked egy barátnő? Fél éve nem jársz senkivel és ez nem jó - nézett rá a bátyja bölcs arckifejezéssel.

- Tudom, de egyszerűen nem találok olyan törp lányt, aki minden szempontból megfelelő lenne a számomra.

- Ezt, hogy érted, hogy minden szempontból?

- Olyan társra vágyok, aki valóban megért és különb a többieknél. Legyen szép, okos, szórakoztató és különleges lelkületű, aki mellett boldog lehetek - felelte, miközben megszívta a pipáját.

- Én is hasonlóképpen gondolkozok a párválasztást illetően - mondta Fili egyetértően. - Pont ilyen feleség után áhítozom.

Kili lefeküdt a földre, és pipájával a szájában a csillagos égen a teliholdat bámulta. Egyszer csak tágra nyíltak dióbarna szemei, és pajkos hangon így szólt Filihez:

- Ezt nézd! A hold hirtelen lángra lobbant! Gyönyörű!

- A tüzes hold - ismerte fel a fivére elmosolyodva e ritka jelenséget. - Régóta vágytam rá, hogy egyszer a saját szemeimmel láthassam.

- Pont a Dúnföld felett világít, és elképesztően nagy, mint egy égő bolygó!

- Kívánj valamit! - ösztökélte Fili.

Kili behunyta a szemét, és magában azt kívánta, hogy olyan lányt találjon, aki igazán szeretni fogja őt egy életen át. Az égen fényesen világító égitest nemsokára halványulni kezdett, és végül eltűnt a dombok mögött. Kisvártatva egy hegyi rigó repült oda hozzájuk. Kili cuppogva hívogatta magához, és a picinyke madár helyet foglalt a vállán. Vékonyka hangján csipogni kezdett, majd a fiatal törp fülébe csicsergett, akinek csábos tekintete zaklatott arckifejezést öltött.

- Valami baj van? - kérdezte Fili.

- Anyánk azt üzeni, hogy azonnal menjünk el Bríbe, és térjünk be a Pajkos Póni fogadóba.

- Miért akarja, hogy oda menjünk, hiszen tudja, hogy Ered Luinba készülünk elkísérni az Ereborba meghívott vendégeket?

- Frerin ellopta a rúnakövet, amit anyánktól kaptam, és most egy tündefutárnál van, aki a fogadóban szállt meg. Vissza kell szereznünk.

- Mi lesz a bácsikánkkal? Ha a tudtán kívül faképnél hagyjuk, akkor mindketten engedetlenek és esküszegők leszünk a szemében, amit nem fog egykönnyen megbocsátani. Egy rúnakő miatt nem szakíthatjuk félbe a küldetésünket.

- Nem a rúnakőért megyünk oda, hanem anyánk kérésének teszünk eleget. Thorinnak nem kell tudnia az ügyről. Az éj leple alatt hagyjuk itt a csapatot, amíg mindenki alszik, és másnap reggelre visszatérünk, úgyhogy senki nem fog rájönni, hogy az éjjel elhagytuk az őrhelyünket. Velem tartasz, Fili? - kérdezte, miközben felült tarka pónilovára.

- Nem bánom, menjünk, de Thorin parancsának megszegéséért még szorulni fogunk - vont vállat az idősebbik testvér, és lóra pattanva elvágtatott öccsével együtt Bríbe.

Éjféltájban ugyanez a Ködhegységből származó rigó a Füves úton vert törp táborból nyílsebesen Bríbe repült. Jóval az ifjú testvérpár előtt megérkezett, ahol csőrébe vette Feanor küldöttének hozzám intézett, papiruszra írt üzenetét, és sebes szárnycsapkodásokkal eljutott vele Amanba, hogy tájékoztasson engem a váratlan meghívásról.

Élt Ereborban egy fiatal, gyönyörű tollazatú rigó, amit majdnem születésem napja óta ismertem. Magányomban mindig a szobám ablakára szállt, és kedves dalokat fütyörészett a fülembe. Sőt! Előfordult, hogy amikor Feanorral voltam, a rigó beröpült a tündekirály hálószobájába, és altató dalt csiripelt, amitől kellemesen aludtam. Ő volt Magloron kívül az egyetlen barátom, aki szeretett és mindig megvigasztalt, ha a lelkemre keserű bánat nehezedett. Úgy működött Középföldén, mint egy aprócska megfigyelő, aki mindent tud, lát, hall és számos történést irányít a boldogtalan lelkek sebeinek begyógyítása érdekében. Őszintén kimondhatom, hogy velem is ezt tette, miután baráti kapcsolatban álltunk egymással és az események alakulásába való beavatkozásával olyan volt, mintha ő maga akart volna engem összeboronálni Kilivel, Tölgypajzsos Thorin kisebbik unokaöccsével, akit a Bríben való találkozásunkig nem ismertem.

Fortélyos módon repkedett egyik illetőtől és helyszíntől a másikig. Miután Thorin elhagyta Erebort, Frerin ténykedését tudtára adta Disnek, majd Feanor távozását követően elküldte Rumil levelét újból a törp asszonynak, ezután pedig elrepült az Ered Luinba tartó törpökhöz a Dis kisebbik fiát felszólító üzenetével, és végül a tündekirályom küldöttjének utasítását hozta el nekem Amanba. A rúnakő elküldésével megbízott tünde Glorfindel volt, aki elkísérte Feanort Lothlórienbe, mivel az átadta neki az egyik palantírját, hogy vigye el Vasudvardba Szarumánnak, a fehér mágusnak. Glorfindel Vasudvard felé útba ejtette volna Aman birodalmát, ám Rumil a Tündék ösvényébe terelte a kilenc gyűrűlidércet, hogy ezt a futár tündét feltartóztassa és megakadályozza, hogy eljusson Finwe váráig és elhozza nekem a rúnakövet. Glorfindel ezért a Bríben lévő Pajkos Póni fogadóban szállt meg, ahová elhívott engem, mivel nem tudja kikerülni a közelében ólálkodó lídérceket, és csak úgy van rá módja átadni nekem Feanor ajándékát, ha én megyek el őhozzá. Celeborn pedig a Feanorral való találkozás örömére adta tovább a Frerintől kapott rúnakövet, hiszen számára semmit nem jelentett egy közönséges kristálykő.

Ez a név, hogy Brí számomra nem mondott semmit, ezért segítség és útbaigazítás nélkül soha nem tudtam volna eljutni a Pajkos Póni nevű fogadóba, amit a levélben magát Glorfindelként megnevező, vadidegen tünde úti célként megadott. Nem is hittem volna a levél tartalmának, ha nem írta volna bele, hogy ő Feanor egyik küldöttje. Ugyanakkor azt is megüzente, hogy a tündekirály nem tud róla, hogy ő elhívott Bríbe a lidércek okozta hátráltatás miatt és megkért, hogy ezt Feanor előtt tartsam titokban, amikor visszatér Lothlórienből. Aznap megkértem Maglort, hogy mondja el, hogy jutok el Bríbe, aki a következő szavakat intézte hozzám:

- Aman határának átlépése után haladj a Ködhegység vonalában, de kerüld el Erebort, a törpök királyságát és ne merészkedj Mordor földjére, mert az a Gonosz lakhelye. Brí a Hobbit Megye határán helyezkedik el, de megfogod találni, mert van benned annyi erő és okosság, hogy életedben először egyedül tudjál tájékozódni Középföldén.

- Köszönöm, Maglor - mondtam szelíden. - Remélem, hogy valóban sikerül oda találnom Bríbe.

Maglor kedvesen rám mosolygott, aztán homlokon csókolt és utamra engedett. Aman várának hatalmas, széles vaskapuján kilépve elém tárult Középföldének végeláthatatlan és csodálatosan szép tájképe. Idáig arra vágytam, hogy egyszer kimehessek az engemet börtönként fogva tartó várpalotából, és bejárhassam az egész földrészt. Most azonban hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mintha a valóra vált álmom egy riasztó valóságként zúdult volna rám, és fölém tornyosuló hullámok képében összecsapva a fejem fölött egy végzetes fulladásként súlyt le a lelkemre.

A félelem, amely úrrá lett rajtam végigkísért az utamon. Mély lélegzetet vettem, és gyalog indultam útnak, mivel Feanor szándékosan nem tanított meg lovagolni, nehogy megpróbáljak megszökni előle. A hosszú és fárasztó gyaloglás kimerített, ráadásul szapora léptekben kellett haladnom, hogy legalább két nap alatt elérjem a Megye határánál elterülő, Brí nevű falut. Maglor tanácsát megfogadva a Ködhegység mentén haladtam, amíg el nem jutottam az Alföldig, ahonnét megszemlélhettem a távolban lévő hegységeket. Azok a hegyek feketék és sötétek voltak, mintha soha nem világítanák meg lankáikat a Nap fényes sugarai. Maglor szavaira emlékezve felismertem, hogy az ott Mordor földje, amiről az indulásom előtt beszélt. A tüskékhez hasonlító hegycsúcsok fölött egy óriási, tűzben forgó, lángoló szem világított, amely tágas pupillájával úgy szemlélte a vidéket, mint aki mindent belát Középföldén egyetlen pillantásban. Akkor még nem tudtam, hogy az a hatalmas, gonosz erőket árasztó szemgolyó maga Szauron, aki mindannyiunk legfélelmetesebb ellensége. Ám, azt most már tudtam és megjegyeztem, hogy hol van Mordor, így ezt a birodalmat messzire elkerültem, hogy minél távolabb legyek a veszedelem forrásától.

Alkonyat felé még mindig az Alföldön bandukoltam, ezért egy sziklának dőlve húztam meg magamat éjszakára, és úgy döntöttem, hogy virradatkor nyomban tovább folytatom az utamat Brí felé. Az éjjel hideg szél süvített keresztül a síkságon. Glorfindel sürgetése miatt úgy indultam el hazulról, hogy nem viseltem magamon egyebet, csupán egy vékony, lenge vászonruhát, meg egy tündeköpenyt, amit Maglor adott rám védelem céljából. A szegényes öltözetem miatt fogvacogva és térdemet átkulcsolva ültem a hűvös kövön, miközben attól rettegtem, hogy az ellenség bármikor rám találhat. Feszültségem és félelmem nem volt alaptalan, amikor egyszer csak éles, visító hangok ütötték meg a fülemet. A nyivákolás zaja a közelemben hallatszott, és rémülten forgattam jobbra-balra a fejemet, hogy hol bujkálnak az üvöltő lények, de nem láttam senkit. A sipákolás nemsokára elcsitult, és az Alföld lassacskán világosba borult a felkelő Nap sugaraitól. Ekkor váratlanul megjelent a fák között röppenő rigó és a fejemen landolva, csipogva lelkierőt öntött belém, hogy az álmosság és a kimerültség ellenére folytatni tudjam az utamat és eljussak végre a fogadóig.

Kora délután eljutottam kijelölt úti célomhoz, és átléptem Brí határát. Nem mertem senkit megkérdezni, hogy merre találom a fogadót, mivel idegen volt számomra mindenki és minden, amit láttam. Ez volt az első alkalom, hogy emberekkel találkoztam, akik úgy követtek a tekintetükkel, mintha megszokott lenne számukra, hogy tündéket látnak. Egyedül a rigó vezetésében bíztam, aki elkalauzolt engemet a fogadóhoz. A szűk és dohányfüsttől bűzölgő helységbe belépve úgy festett, hogy ez nem igazán fogadó, hanem inkább a falu legforgalmasabb kocsmája. A betoppanásom nagy figyelmet keltett az asztalok mellett ülő pipázó és sört benyakaló vendégek között. A férfiak bókolva felém kacsintottak, a nők pedig biccentettek a fejükkel. Végül a kocsma egyik sarkából felkelt Glorfindel, egy viszonylag erős, magas, jó kiállású tündeférfi és elém lépett.

- Üdvözöllek Középfölde külvilágában, Liani - köszönt rám kedvesen.

- Te vagy Glorfindel, akit Feanor kért meg, hogy adjál át nekem egy ajándékot, igaz? - kérdeztem kissé tartózkodóan az idegen tündétől.

- Igen, én vagyok az - felelte mosolyogva, és elővette öltözékének zsebéből a féltve őrizgetett rúnakövet. - Feanor sok szeretettel küldi neked az ajándékát.

- Köszönöm - válaszoltam haloványan elmosolyodva, és szemügyre vettem az ajándékot.

Egy fekete kristálydarab volt, amelybe törp betűk voltak belevésve. Ezeket én nem értettem, hiszen nem ismertem a törpök nyelvét, és soha nem szólaltam meg rajta. Glorfindel a sarokban lévő, lefoglalt asztalhoz vezetett, és megmutatta nekem a köpenye alá rejtett palantírt.

- Jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el, hogy mit akarok! Ezt el kell juttatnom Vasudvardba, ahol Szarumán, a fehér mágus lakik. Brí határán lidércek tanyáznak, amiknek könnyen lehet, hogy nem tudok kiszabadulni a kelepcéjéből. Ha így lesz, akkor feltétlenül neked kell elvinned a palantírt, mert ez a küldetés halaszthatatlan. Megértetted?

- Igen, de akkor ez azt jelenti, hogy ennek a küldetésnek a végrehajtása az életembe is kerülhet. Engem már az is megviselt, hogy egyedül jöttem el idáig kiszolgáltatottan a mordoriaknak. Miért bízol rám egy egyszerű, közönséges ágyasra egy életveszélyes vállalkozást?

Elutasító válaszomra Glorfindel megragadott a ruhám gallérjánál fogva, és vadul maga felé rántott.

- Mit gondolsz, meddig élhetsz bezárva a várba tudatlanul és tehetetlenül?! Azt hiszed, hogy Feanor örökké fog élni, és végtelen időkig melletted marad? Aman várkastélya nem lesz számodra mindig a védelem és a biztonság színtere! Egyszer el kell jönnie annak az időnek, hogy megismerd Középfölde világát, amelyben immáron százhuszonnégy esztendő óta élsz! A saját lábadra akarsz állni, vagy Feanor haláláig egy életre elveszett ágyas kívánsz maradni, akinek a tündekirály elvesztése egyenlő lesz a saját pusztulásával?

Kemény szavaira először nem tudtam mit válaszolni, majd beleegyezően bólintottam, hogy elvállalom a palantír elvitelének küldetését. Glorfindel az ő szemében bölcsnek minősülő döntésemet helyeselve elengedett, majd így folytatta:

- Ma éjjel elhagyjuk a fogadót, és holnap hajnalban útnak indulunk Gondor felé. Onnantól már nem lesz messze Vasudvard, de minden azon múlik, hogy ki tudjuk-e kerülni a gyűrűlidérceket.

- Miért kell a fehér mágusnak a palantír? - kérdeztem most már bátrabban azok után, amiket mondott.

- Azért, hogy szemmel tarthassa Szauront, a Sötét Urat, aki Mordorból küldi ránk a követőit. Feanor gondolom nem említett neked semmit az ősi ellenségünkről.

- Nem - feleltem egyszerűen.

- Ez nagy hiba volt a részéről. Túlságosan igénybe vette a tőled kapott kéjöröm, amivel nem volt képes száz év alatt sem betelni és nem fordított rá időt, hogy megtanítson téged az önállóságra.

- Te már láttad egész Középföldét. Mondd el, hogy mi van odakint! Tudni akarom, hogy milyen népek élnek a birodalmunkon kívül - kérleltem, mire ő mély lélegzetet vett, és nagyjából elmesélte nekem a titkokat magában rejtő világunk eddigi történetét.

Nem sokkal ezután Thorin két unokaöccse, Fili és Kili megérkeztek a fogadóhoz. Hangosan becsörtettek a kocsmába és körbenéztek, hogy melyik vendég tart a kezében rúnakövet. Fili szemei élesebbek voltak a testvérénél, így hamar észrevett, amint a hófehér, finom, nőies kezemben szorongatom a lopott ajándékot. Gyengéden oldalba bökte Kilit, és azt mondta:

- Ott ül a sarokban - mutatott rám, elmosolyodva.

- Egész helyes tündelány - nézett rám Kili, és mosolyra húzta csókolni való ajkait.

- Ez egy kurtizán - állapította meg a fivére tökéletes bizonysággal. - A bal fülén lévő medál felfedi előttünk a kilétét.

- Ezt honnan tudod?

- Tudom, hogy néznek ki az ágyas tündék.

- Aha - mormolta az öccse meglepődve.

Fogták magukat és letelepedtek a mellettünk lévő asztalhoz, hogy Glorfindel számára ne váljanak gyanúsakká. Lapos végű fülükkel hallgatóztak, miközben azon törték a fejüket, mi módon cserkésszenek be a rúnakő visszaszerzésének érdekében. Megvárták, amíg Glorfindel a bárpulthoz ment, ahol hosszasan elbeszélgetett a Papsajt nevű fogadóssal a szállást illetően. A testvérpár ekkor leült velem szemben, és csábos tekintettel pislogtak felém.

- Szia, kicsim - szólított meg Kili, a maga nyomulós, törp férfiakra jellemző stílusában, ami számomra csöppet sem volt ellenszenves viselkedés.

- Szia - köszöntem vissza mosolyogva, és közben azt gondoltam, hogy soha életemben nem láttam még olyan jóképű törpöt, mint aki most rám köszönt.

- Kili vagyok - mutatkozott be barátságosan.

- Én meg Fili - mondta a másik, aki hozzá hasonlóan szintén sármos kinézetű volt.

- Az én nevem Liani - feleltem, és kezet szorítottam velük.

- Szép neved van - bókolt Kili, és kacsintott egyet.

- Köszönöm - mondtam, mindenki azt mondja, hogy szép nevem van.

- Mert szép is - udvarolt tovább Fili is. - Légy büszke rá!

Kili szorosan odahúzódott mellém, és addig kacérkodott velem, amíg teljesen el nem csábított. Fili odament Papsajthoz, aki kiadott éjszakára két külön szobát nekem és Glorfindelnek, és kért tőle egy tál tejszínhabos epret meg két korsó sört. Kili szemmel tartotta a bátyját, aki visszaérve az asztalhoz a következőket súgta öccse fülébe:

- Van nálad Athelas?

- Persze, egy egész gazcsomó - felelte nyugodt hangon.

- Akkor keverd bele az ételbe anélkül, hogy Liani gyanút fogna - sürgette kicsit feszülten, és Kili óvatosan rászórta a kabátja zsebében tartott növénydarabokat, majd egy fakanállal összekeverte őket a tejszínnel beborított eperrel.

Ezután pedig megkínált vele.

- Már biztosan éhes vagy. Kóstold meg a tejszínhabos epret! Igazán finom.

- Étellel kínálsz meg?

- Szeretném, ha elfogadnád - ösztökélt kitartóan, és elém rakta az ínycsiklandozó csemegével teli tálat.

Én szó nélkül hozzáláttam az evéshez, mit sem sejtve arról, hogy mi van belekeverve. A két fiatal törp türelmesen nézte, ahogy eszek, ám Kili egyszer csak megszólalt:

- Miért eszel ilyen furcsán?

- Ezt, hogy érted? - néztem rá értetlenül.

- Úgy eszel, mint aki parancsot teljesít.

- Sajnálom - mondtam kesernyésen, ahhoz vagyok hozzászokva, hogy mindent parancsszóra teszek.

- Én nem vagyok tündekirály - csóválta meg a fejét bátorítóan. - Kérlek rá, hogy egyél, de nem parancsolom.

- Rendben - mosolyodtam el, és nyugodt mozdulatokkal folytattam tovább az evést, amíg a tál ki nem ürült.

Kili azt figyelte hogyan hat rám az Athelas attól a mennyiségtől függően amennyit adott nekem. Nem ismertem ezt a növényt, így azzal sem voltam tisztában, milyen hatást vált ki bennem. Amint megettem az ételt kellemesen kezdtem érezni magam, és kéjre vágytam, amit furcsállottam, de képtelen voltam rá, hogy magamba fojtsam, miután az Athelas hatóereje dolgozni kezdett a szervezetemben, és ellenállhatatlan vágyódást keltett bennem. Az ajkaimon egy kevés tejszínhab véletlenül ott maradt. Kili csábosan mosolyogva felém fordult, odahajolt hozzám, és érdes nyelvével megnyalta a számat, mint egy aranyos kiskutya. Szokatlan volt számomra ez a reakció, de nagyon tetszett, ezért nem tiltakoztam ellene, hogy ifjú törp barátom egy forró csókkal is meglepjen. Szerelmes arccal hozzásimultam, ő pedig átkarolt a bal karjával, majd a fülembe súgta:

- Akarsz szeretkezni? - kérdezte olyan egyszerűen, mintha már évek óta járnánk, és magunk sem tudjuk hány éjszakát töltöttünk együtt.

- Furcsa fiú vagy, Kili - mondtam, de elfogadtam az ajánlatát, mert a kéjvágy, amit az Athelas okozott, a várakozástól csak még erőteljesebben tombolt a testemben.

Figyeltem, hogy Glorfindel melyik szobát vette ki magának, s miután besétált oda, én Kilivel együtt beléptem abba, amelyikhez Papsajt úr kulcsot adott a kezünkbe. A viszonylag megfelelően tágas szoba komfortos volt, melegen fűtött és egy kényelmes, puha ággyal rendelkezett. Kili pajkos tekintettel szorosan magához ölelt, és mohón szájon csókolt. Aztán még egyszer, majd vad szenvedéllyel mézédes csókokat hintett az ajkaimra. Minden egyes csókjától egyre hevesebben kívántam a vele való együttlétet, mire ő játékosan az ágyra tepert. Fölém hajolva ezt mondta:

- Még soha nem szeretkeztem tündékkel. Te voltál már együtt törpökkel?

- Nem, még soha - válaszoltam, és finoman megsimogattam az arcát. - Te vagy az első és remélem, hogy az egyetlen is maradsz.

- Ezzel én is egyetértek - felelte elvigyorodva, és hozzám bújva megpuszilta a bal fülemet, amelyen az ágyasságra utaló jelképet viseltem.

- Erre nem lesz szükséged éjszakára - jelentette ki, és elkezdte kibontani a szalag csomóját a fülcimpámnál.

- Azt ne vedd le! - szóltam rá, és erre csodálkozva pillantott smaragdzöld szemeimbe.

- Miért? Nem kellemetlen ezzel a füldísszel aludni?

- Ha megszabadítasz tőle, akkor a királyom elkerget, és többé nem térhetek haza - válaszoltam teljes komolysággal.

Kili egy röpke percig még döbbenten nézett, majd megértően mosolyogva masniba kötötte a szalagot. Gyöngéd kezeinek munkája megszüntette a fülembe hasító fájdalmat, és a masnira kötésnek köszönhetően a szalag finoman fogta át a hegyes végű tündefülemet.

- Így sokkal szebben mutat rajtad - mondta meleg hangon, és újra megpuszilta a szalag erős szorításától kivörösödött fülemet.

- Legalább már nem fáj tőle a fülem.

Abban a rövid két órában, amíg le nem szállt az est, szabadnak éreztem magam, és boldogsággal eltelve átéltem életem legcsodálatosabb perceit. Kili varázsának bűvereje belül égetett, mint a tűz és az iránta érzett vonzalomnak képtelen voltam parancsolni. Elcsábulva és mélyeket sóhajtva vártam, hogy szétbontsa a ruhámat összefogó madzagokat és ezt követően ő is levette magáról szép, harci szerelését. Kívánatos teste volt. Férfias vállai, erőtől duzzadó, izmos karjai, vaskos törzse, egyenes háta, erős lábai voltak és feszes mellkasa csakúgy dülledt a felejthetetlen kéjörömtől. Kili nem okozott csalódást nekem, páratlan tehetséggel rendelkezett az örömszerzés terén. Tökéletesen boldoggá tudott tenni, és én kielégülten szuszogtam a karjaiban. Végül ő is felsóhajtva mellém feküdt, és nyakig betakart minket az ágyon heverő vászontakaróval.

- Csodálatos vagy, Liani - mondta, és orrát az enyémhez dörgölte.

- Te is, Kili - mosolyogtam rá, és a bal vállára hajtottam álmos fejemet.

Ekkor észrevette az ágy szélére letett ruhám gyűrődésében lévő rónakövet.

- Szép talizmánod van - dicsérte meg az ajándékomat.

- A királyomtól kaptam - válaszoltam, aztán felültem az ágyon, és a kezébe tettem a rúnakövet. - Neked adom. Fogadd el tőlem fizetség gyanánt a felejthetetlen éjszakáért, amit veled töltöttem.

- Köszönöm - mondta örvendezve, és a kőpadlóra ledobott kabátja zsebébe rejtette, majd ugyanonnét kivett egy színarany nyakláncot.

- Én is adok neked valamit - mondta, és azzal összekapcsolta a nyakamon a nyakéket.

- Ez túl drága ajándék nekem, Kili - feleltem elutasítóan, de ő ragaszkodott hozzá, hogy elfogadjam tőle a drága ékszert.

Nem kapcsoltam, hogy ez a fiatal, vonzó külsejű törp a hatalmas Thrór király kisebbik dédunokája. Ha rájöttem volna, akkor emlékeztem volna Maedhros szavaira, aki megjósolta nekem, hogy a törp fejedelem sarjai fognak drágakincsekkel elhalmozni az ágyszolgálataimért jutalomból. Kili megfogta a kezem, és odavezetett a szoba sarkában álló, közepes nagyságú tükörhöz. Mögém állt, és átkulcsolta a melleimet, miközben ezt mondta:

- Nézd csak, milyen jól áll neked! - szólt halkan és a bal kezével megsimogatta a selymes tapintású, világosbarna, hullámos göndör hajamat.

- Igen, valóban jól áll - bólintottam szelíden mosolyogva, és magamat meztelenül bámulva a tükör kicsit homályos üvegében, be kellett látnom, hogy az arany nyaklánc, amely a nyakamban díszelgett, csakugyan feltűnő szépséget kölcsönzött a külsőmnek, amire nem voltam hiú soha.

- Tetszik? - érdeklődött Kili izgatottan.

- Nagyon szép - mondtam, miután egymást átkarolva visszafeküdtünk az ágyba. - Az ajándékod mindig emlékeztetni fog rád.

- Többé nem láthatjuk egymást? - kérdezte szomorkásan.

- Amíg a királyom él, addig nem - adtam meg az őszinte választ a kérdésére.

- Ez azt jelenti, hogy a rabszolgája vagy?

- Sajnos igen - feleltem, majd igyekeztem témát váltani. - Ne beszéljünk erről! Nem válunk el örökre egymástól.

Kili megenyhülve bólintott, és utoljára egy szerelmes csókot nyomtunk egymás ajkaira, mielőtt álomba szenderültünk.

Az este hamarosan eljött, és vele együtt a továbbhaladás is Vasudvard felé. Mikor Kilivel magunkhoz tértünk kábultságunkból, Glorfindel már türelmetlenül várt rám a kocsma bejárata előtt.

- Hagyd azt a törpöt, Liani! - szólt parancsolóan. - Indulunk Vasudvardba!

- Jól van - válaszoltam kissé ingerülten, majd törp udvarlómhoz fordultam. - Remélem, hogy hamarosan újra találkozunk.

- Én is - felelte, és búcsúzóul csókot váltott velem. - Vigyázz magadra!

Nehéz szívvel, folyton visszanézve rá hagytam el a fogadót, és Glorfindel vezetésével útnak indultam Gondor felé, amin keresztül eljutunk Vasudvardba. Kili leült Fili mellé az asztalhoz, és percekig szótlanul, bánatos szemekkel gondolt vissza rám a csodálatos szeretkezés után.

- Sikerült visszaszerezned a követ? - kérdezte érdeklődve a bátyja.

- Igen - mondta, és elmosolyodva elővette a könnyen szerzett rúnakövet. - A kőért cserébe kaptam egy őrült délutánt, amelyben a kéjnek teljét éltem át.

Fili elnevette magát, és öccsével együtt ivott egy korsó sört a sikerükre.