15. fejezet
Ragyogó Csillag mátkája
Gil-galad a történtek után egy nappal később magához hívatott, és a következő szavakat intézte hozzám:
- Szomorú a szívem, amiért Finwe hatalmas fia megtagadta tőled a szabadságot és még ártatlanságod korában megszerzett magának, hogy mindhalálig az övé legyél. Népünk felett a dicső valák rendelkeznek, akik megítélik törvényeinket. Finwe király asszonyának, Mírielnek az elvesztése után engedélyt kapott urainktól, hogy második feleséget válasszon, amit elsőszülött fia, Feanor, haraggal és gyűlölettel a szívében fogadott. Féltestvéreinek születése után azt kérte a valáktól, ha apja elárulhatta anyjának szerelmét, akkor neki is joga legyen több tündenőt szeretni. A valák úgy rendelkeztek, hogyha egy tündekirály vagy herceg ágyast vesz magának, akkor választottját nem veheti másodrangú feleségül más uralkodó a népünkből, amíg annak törvényes királya él. Nekem csupán ahhoz van jogom, hogy ágyasommá fogadjalak, ahogy Thranduil tette, de ennél többre vágyok, mert közel kerültél a szívemhez. Ám nem szerethetlek hitvesemként Feanor életében. Őt fél évvel ezelőtt száműzték a nolda birodalomból, ezért az idősebbik féltestvéröccséhez, Fingolfinhoz küldelek, hogy vigyázzon rád bátyja visszatéréséig. Ő a nagyapám, és úgy küldelek hozzá, mint száműzött királyi szeretőt. Ha akarja, ágyasává tehet, ami ellen nem tehetek semmit. A tündeágyasságra vonatkozó törvényt még én sem változtathatom meg. A jegyességünket azonban nem bontom fel, és ha Feanor elveszejti életét a gőgje miatt, akkor feleségül veszlek. Egy nap tőled fog fiam születni, akiből nagyhatalmú király lesz Középföldén, és te szülsz nekem egy gyönyörűségesen szép leányt is, aki egy olyan méltóságteljes tünde királyi sarj asszonya lesz, akit szabadakaratból választott.
- Köszönöm, Gil-galad - mondtam alázatosan. - Azelőtt soha egyetlen tündeférfi nem volt irántam szerető szívvel.
- A találkozásunk napjának emlékét megőrzöm, amíg újra nem látlak. Völgyzugoly urának tanácsadója, Erestor elkísér téged Tirionba, ahol átad Fingolfin hercegnek. Kívánom, hogy legyen szerencsés utad, és légy boldog szeretett nagyapám mellett.
- Aman birodalmában születtem, de soha nem találkoztam Finwe király kisebbik fiával. Csak Feanort ismertem a születésem napjától kezdve.
- Fingolfin bézs szőke hajú és sudár külsejű. A ruhája és a páncélja fejtől bokáig aranyból, ezüstből és zafírból van. Tirion kikötőjében fog várni rád, de előre üzenek neki az érkezésedről, hogy kellőképpen megbecsüljön. Finwe harmadik fia pedig Finarfin herceg, aki Lothlórien királynőjének, Galadrielnek az édesapja. A nagyapám oldalán alkalmad nyílik rá, hogy jobban megismerd a családunkat. Okos leány vagy Liani, de még nagyon keveset tudsz a világunkról.
- Mielőtt elmennék, szeretném az előző királyomat és az itt nevelkedett fiaimat utoljára látni - néztem rá kérlelően, mire ő így felelt:
- A két fiadat magaddal viheted. Nekem többé nem tartoznak engedelmességgel, amíg Ilúvatar színe előtt feleségül nem vettelek. Az őrök megmutatják neked a várbörtönhöz vezető utat - mondta, majd kivett a mellette lévő asztalon álló aranyozott szelencéből egy gyönyörű szép gyémántkristály nyakláncot.
- Fogadd el tőlem búcsúajándékként, hogy Tirionban mindenki tudjon róla, nem a vadonból tértél vissza szülőhazádba, ahonnét igazságtalanul kitaszítottak.
Azzal óvatosan nyakamba akasztotta a felbecsülhetetlen értékű, káprázatosan csillogó ékszert. Én szelíden mosolyogtam rá, miközben könnyek szöktek a szemembe. Örültem Gil-galad jószívűségének és őszinte szeretetének, amelyet irántam tanúsított. Ugyanakkor fájdalmasan érintett, hogy harminchárom év után vissza kell térnem a noldák birodalmába, ahol ismét egy leendő tündekirály felügyelete alatt fogok élni, aki kedve szerint azt tehet velem, amit akar. Nem ismertem és soha életemben nem láttam Fingolfint, ezért nem remélhettem, hogy az unokájára való tekintettel nem akar majd az ágyasává tenni. Semmit nem tudtam róla, hogy milyen természetű és mennyire jellemes királyi sarj, ahogy a három tündeherceg szülőatyját, Finwét sem ismertem azon kívül, hogy a Nolda-ház fejeként tudtam a létezéséről. Gil-galad ekkor behívatta a terembe az őreit, akik levezettek a várbörtönbe. Egy hosszú, kacskaringós csigalépcsőn lépegettem, miközben a hideg kőfalnak támaszkodtam. A lépcsőfokok mohától és zöld nyálkától voltak csúszósak. A falakat sűrű pókhálók lepték be, és a sötét helyiséget elviselhetetlen bűz árasztotta el, amely felkavarta a gyomromat. A várbörtön közel volt a tengerhez, így tisztán érezhető volt a partra vetődött döghalak és vízi madarak tetemeinek orrfacsaró szaga. Végül ráleltem a cellasorokra és a legelsőben ott találtam Thranduilt, aki csodálkozó arccal vonszolta magát a rácsig.
- Hát te, hogy kerülsz ide, Liani? - kérdezte. - Azt hittem, hogy Gil-galad a tiszteletedre rendezett lakomát tegnap este.
- Sikerült meggyőznöm őt, hogy adjon neked kegyelmet, de ma délben haza küld Tirionba a nolda király középső fiához, Fingolfinhoz, mivel Feanor száműzetésben van. Azért jöttem, hogy még utoljára láthassalak és közöljem veled, hogy Gil-galad csak a másodkor hajnalán adja vissza a szabadságodat.
- Mily nagylelkű hozzám a nemes tündék Ragyogó Csillagként is emlegetett nagy királya - mondta gúnyosan, aztán így folytatta:
- Üzenj Legolasnak a fogságomról, de mondd meg neki, hogy ne jöjjön Lindonba kiszabadítani! Nem akarok háborút vívni Finwe rokonaival.
Én szófogadóan bólintottam és megkérdeztem:
- Mi történt Thandronennel?
- Saerosszal van a Ködhegységnél elterülő nanda birodalomban. Lethuinhoz hasonlóan azon szerencsés harcosaim közé tartozik, akiknek sikerült elmenekülniük Eriadorból.
- Megérte elveszíteni a királyságodat meg a szabadságodat a Kékhegységért?
- A hatalomért és a gazdagságért bármit képes vagyok feláldozni - válaszolta kimérten.
- Engem és a fiunkat is feláldoznád? - kérdeztem rosszallóan nézve rá.
- Te és Thandronen többet értek számomra minden kincsnél, de uralmam fennmaradásának érdekében néha kockáztatnom is kell. A saját életemet azonban nem hagyom veszni, és ha kell Melkorhoz fordulok segítségért, hogy kimentsen az ellenségeim kezei közül.
- Búcsúzás gyanánt fogadj meg tőlem egy bölcs tanácsot, hogy nézz mélyen a szívedbe, és gondold át milyen tündekirály vagy Ilúvatar szemében, ha így nyilatkozol a tőle kapott birodalom felett való uralkodásról.
Thranduil kicsit meglepődve nézett utánam, majd felballagtam a lépcsőzeten. Letérdelt a nedves kőpadlóra és kezeivel a vasrácsokba kapaszkodott, miközben eltűnődött az intő beszédemen.
A délelőtti órákban Nár megérkezett Thól fiammal a Nagykapuhoz, amely a csata befejezése óta zárva volt. Biztosra vette, hogy odabent orkok tanyáznak, és jelen helyzetben felkészült egy esetleges összecsapásra velük. Thól ügyetlenül totyogott az éles sziklákon, miközben az öreg törp vaskos kezét fogta. Ekkor hirtelen hangos kürtszó verte föl a csendet, majd Mória kapuja kitárult és az orkok egy testet dobtak ki a bejárathoz vezető lépcsőre. Nárt a halott test láttán rémület fogta el, aztán rápillantott a kis törpgyerekre, aki remegve csimpaszkodott a karjába, amikor szeme elé tárult az iszonyatos látvány. Az öreg törp elővette kardját és közelebb merészkedett, de egy vérfagyasztó, vadállat üvöltésére emlékeztető hang rámordult a kapun belülről:
- Gyere csak közelebb, szakállas! A szemeim a sziklák mögött is látnak! De neked ma nem kell félned, mert a futárunk leszel.
Nár odament, és látta, hogy csakugyan Thrór teste az, amelyet a kapun kihajítottak. A fejét levágták, és arccal a földre fordították. Thól követte védelmezőjét, aki gyorsan bekötötte a szemét, hogy ne lásson több borzalmat. A következő percben orkröhögést hallottak, és az egyik azt mondta:
- Ha éhségtekben nem várakoztok napfelkeltétől holdtöltéig az ajtó előtt, hanem az éj leple alatt beosontok, és ételt lopni próbáltok, így bánunk el veletek. Ha a fajtádból valaki ide dugná a mocskos szakállát, ugyanígy fogja végezni. Ha tudni akarod, ki a király a hegyben, nézd meg jól a fejet. Én véstem bele Mória királyának nevét! Én öltem meg! Én vagyok az úr itten!
Nár a vándorbotjával óvatosan megfordította a porban heverő fejet, amelynek homlokára törprúnákat véstek. Ez a minden törp által rettegett név volt olvasható rajta: Azog. Amikor fel akarta emelni a földről a fejet, Azog ráüvöltött:
- Tedd le, különben wargok étke leszel! Pusztulj innét a korccsal együtt, vagy levágjuk és elfogyasztjuk darabokban! Jó húsban van a kis dög. Bolg meghagyta nekem, hogyha lehetőség kínálkozik számomra, lakmározzak belőle az orkjaimmal. A másik három holnap aranytálon fog terülni Gundabadban, ezért ezt odakint utoljára hagyom és a testvérkorcsok után falom fel. Eredj, mondd meg a rokonaidnak, hogy I. Dáin fiának napja leáldozott! Nesze, itt a béred koldus-szakáll!
Egy rongyos kis vászonzacskót vágtak hozzá. Néhány lyukas garas volt benne.
- Ugass, kis korcs, és te is kapsz! - fordult Thólhoz a kegyetlen ork. - Ugass, ha nem akarsz éhen dögleni az Alföldön! Azért van benned még jártányi erő, mert a szajha tündeanyád egy törp király fiának ölében nyomta ki a ganaját! Na, ugass hát, és megkapod!
Thól félelmében ledermedt, akár egy kőszobor, de pici szája nem nyílott ugatásra, mire az orkok kidobtak a lábai elé egy felhasított májat, meg egy lépet. Azután oda gurítottak egy vérrel telt, rojtos bőrű kulacsot. A kis törp undorodva hagyta ott a neki szánt italt és táplálékot. Bekötött szemmel legalább nem látta, hogy Gundabad orkjai a kapun mit löktek ki eléje. Az elviselhetetlen bűz arra utalt, hogy nem dámvadhússal, hanem egy meggyilkolt törp oszló bensőségével és frissen kifolyatott vérével kínálták meg őt az orkok. Nár erős markába vette a sziklamászástól véresre horzsolódott és csúnyán feltört kezét, amikor kijött az ellenség a kapun. Az öreg, szakállas törp rémülten hátára kapta a kisfiút és sírva rohant vele az Ezüstéren vissza a hegy lábához. Azog orkjai körülállták Thrór király holttestét, pengéikkel felaprították, s a darabjait a hegy körül repdeső fekete varjaknak dobták.
Déltájban Harlond kikötőjében egy tündék által épített hajó várt rám, amellyel hazatértem szülőotthonomba. A Lhúni-öbölből indultunk el, amely a Forochel tengerbe folyt. Gil-galad hűséges vőlegényként és fájdalmas szívvel vett tőlem búcsút, mielőtt Erestor kíséretében Mardé és Giliath fiammal felszálltam a vitorlás hajóra. Át kellett hajóznunk a Belegaer tengert, hogy eljussunk Hithlumba, ahol Fingolfin uralkodott. Atyja és a valák jóakaratából hatalmas földterületet birtokolt Amanban. Nemcsak Hithlum kormányzója volt, hanem Ered Wethrin hegyei, Mithrim tóvidéke és Cirith Ninniach is az övé volt, de talán még a Drengisti-öböl is a tulajdonát képezte. Első fia, Fingon, a délebbre elterülő Dor-Lómint uralta. Este már a Balar szigetnél jártunk, amikor a hold visszatükröződött a hullámzó víz felszínén. Tündefiaimmal együtt a sodrozódó tengert meg a távolból kiemelkedő szigetet csodáltuk, miközben hosszú hajunk tincseit és fonott fürtjét fújta a langyos nyugati szél. Ahogy elnéztem őket, egyszerre örömkönnyekre fakadt anyai boldogság és keserű bánat fogott el. Az ágyasságtól megpecsételődött életem ismét fordulatot vett, amelyben visszakaptam a két elveszett fiamat, de el kellett hagynom a másik négy gyerekemet, akikről apjuk móriai háborúja óta nem kaptam hírt. A lelkemben uralkodó aggodalom egyre jobban arra késztetett, hogy mihamarabb üzenjek Thorinnak. Valahol kezdtem megérezni, hogy törputódainkkal együtt bajba került és veszélyben az élete. Giliath egy darabig még gyönyörködött a tenger magával ragadó szépségében, majd felém fordulva így szólt:
- Jó újra látni téged, anyám. Hiányoztál nekünk.
- Ti is hiányoztatok nekem - mondtam, és könnyezve magamhoz öleltem mindkettőt. - Nagyon hiányoztatok.
- Ezentúl mindig együtt maradunk, igaz? - kérdezte Mardé csillogó, kék szemekkel.
- Ha eljutunk Tirionba megkérem Fingolfin királyt, hogy hagyjon együtt velem titeket. Ígérem, hogy többé nem választanak el minket egymástól.
Mardé és Giliath szeretetteljes arccal hozzám bújtak, amikor odajött hozzánk Erestor, s így szólt:
- Későre jár és hosszú még az út Hithlumig. Gondoskodtam róla, hogy bőséges étkeztetésben és megfelelő ellátásban részesüljetek. A terített asztal odabent vár rátok.
- Köszönjük - mondtam, majd így folytattam:
- Juttasd el a levelemet Tölgyfapajzsos Thorinnak! Az ő tulajdon kezébe és senki másnak! - figyelmeztettem szigorú hangnemben az előkelő tündét, hogy lássa, nem alázkodok meg előtte, csak mert ő Völgyzugoly urának, a tekintélyes Elrondnak a nagyra becsült tanácsadója.
Erestor hamisan mosolyogva megígérte, hogy eleget tesz kérésemnek, s még aznap éjjel megírtam a levelemet Thorinnak, hogy kihez kerülök a két fiammal. Őt pedig arra kértem, vigyázzon a gyerekeinkre és minél előbb adja tudtomra hollétüket.
Eközben Nár Dúnföldön bolyongva Thól fiammal üzenetet küldött a Vasdombokba Grór fiának, Náinnak, aki a fiával, II. Dáinnal, a Vaslábúval együtt megindult Gundabad irányába, ahová Bolg követőivel Thorint és a három foglyul ejtett gyerekünket rabláncra verve vitte. Thráint végül a Nőszirom folyónál Fundin találta meg, aki Thorin öccsével, Frerinnel körbezárta Azanulbizart, amely a Khaled-záram tó körül terült el. A Vasdombokból jövő hadsereg élén állt Dáin fia, III. Kősisakos Thorin, aki Lindonban már harcolt Tölgyfapajzsos oldalán Thranduil ellen. Mindössze egyetlen nap állt rendelkezésükre, hogy Thorint és a törpgyerekeinket kiszabadítsák. Bolg ugyanis ígéretet tett a Mória falain belül rejtőzködő apjának, hogy hamarosan elhozza a Nagykapuhoz gyűlölt ellensége fejét és korcsfajzat ivadékait pedig egyenként felharmadolva aranytálcán kínálja fel neki.
Időközben Gundabad hegyeinek gyomrában mélyen a föld alatt Bolg börtönbe vetette foglyait, akikkel fenyegetően közölte, hogy a hajnali órákban kínzás és halál vár rájuk. Volt az orkok között egy Vor nevű, hatalmas fenevad, aki felért egy troll válláig. Mesterien bánt a kardokkal, és kiválóan értett a törpök kovács tudományához. Remekműve egy legutóbb készített sötétpiros fejsze volt, amellyel Bolg parancsára másnap Thorin fejét készült leválasztani a nyakáról. Aznap éjjel Thorin a véreivel együtt virrasztott. Erős jobb lábát szorította a vasbilincs, aminek láncát egy facölöphöz kötötték. Kisebbik fia, Thón piciny lábára is bilincset raktak, amely gonosz béklyóként tartotta fogva. Két lánya, Thil és Thin vigasztalhatatlanul borultak apjuk védelmező karjaiba, aki így szólt hozzájuk:
- Ne sírjatok! Meglátjátok, Ilúvatar az égben a szentséges valákkal együtt gondunkat viseli és vigyáz ránk. Melkor alantas szolgái soha nem fogják a vérünket venni, és a Pusztító fia a várbörtön patkányainak lerágott csontjaival fogja az orkjait megetetni!
Így tartotta gyermekeiben a lelket egész éjszaka, mígnem a feljövő nap óráiban kitárulkozott előttük a kínzókamra.