19. fejezet
A vargok szövetségese
Valinor Két Fája a hajnali fényben egészen különlegesen világított, mint bármely más időszakban. Egy ragyogó napsugár hófehér, átlátszó fátyolként borította be őket, és a levelek úgy csillogtak az ágakon, mint ezernyi drágakő. Erre a két különleges fára fájt a foga Thranduilnak, amelyekről Lindonban beszélt nekem. Pedig a valák csodálatos alkotásai közé tartoztak, ezért egyetlen tünde sem volt jogosult rá, hogy birtokába vegye őket. Melron gyakran megfordult ennél a két fánál hűséges párjával, Glubóriával, s árnyékukban megpihenve szerelmes verseket olvastak fel egymásnak. Fiam az együtt töltött évek alatt a Glinalcarin nevet adta neki, amely fénylő szemfényt jelent. A tündelány szemei olyan tiszták és ártatlanságról árulkodók voltak, hogy Melron valahányszor beléjük mélyesztette tekintetét, az Áldott Birodalom felett tündöklő csillagoknál ragyogóbbnak és Arda összes ékkövénél is ékesebben csillogóknak látta őket. Kettejük szerelme titkos és érintetlen volt, amelyről egyedül Legolas tudott, de azt akarta, hogy egy nap a saját szemeimmel lássam őket. Számomra a gyerekeim és az ő boldogságuk volt a legfontosabb, így ők még a saját életemnél is többet jelentettek nekem.
Legolas, miután átvirrasztotta az éjszakát, hátára kapta íját, a derékövéhez erősítette kardját, és indulásra készen állt. Melront azonban nem találta a palotában. Gondolta, szokásosan a tünde fák alatt ül Glinalcarin társaságában. Indulás előtt elbúcsúzott nagyapjától, Orophertől, aki nehéz szívvel engedte útjára unokáját és Bakacsin trónjának örökösét. A tündekirály álmosan kelt ki az ágyából asszonyával együtt, s így szólt Legolashoz:
- Biztos vagy benne, hogy Melront is magaddal kell vinned? Túl fiatal még a nyílt harcokhoz - mondta rosszallóan.
- Apámnak szüksége van ránk - felelte határozottan. - Ha nem sikerül szót értenem Gil-galad királlyal, akkor a fiamnak feltétlenül sikerrel kell járnia.
- Nem tiltakozunk a döntésed ellen, de tudnod kell, hogy nem veszíthetjük el a sindák legnemesebb hercegeit, akik a mi sarjaink - szólt közbe Rhovalloth.
- Tudom, és nem hagyom magunkat veszni - felelte, mire nagyanyja némiképp megenyhült válaszától.
A következő percben belépett hozzájuk Maenthoron, és egy fénylő, ékköves nyakláncot adott át fiának.
- Az ajándékom emlékeztessen rá, hogy kötelességed élve visszatérni a fiaddal együtt - mondta lehangoltan, s bánatos arcára egy halovány mosolyt erőltetett.
- Köszönöm, anyám - mosolyodott el, majd hozzátette:
- Örülök, hogy most először aggódsz az unokádért.
- A te fiad - válaszolta kissé gúnyosan, és jelezve Legolas felé, hogy nem firtatja tovább a dolgot, beletörődötten legyintett egyet.
- Ha megérkeztetek Lindonba, küldj hírt a helyzetetekről - mondta Oropher, aztán búcsúzóul megölelte unokáját.
Legolas viszonozta anyja és nagyszülei ölelését, és kisétált a palota aranykapuján. Elballagott a két valinori fáig, ahol Melron és Glinalcarin látványa fogadta. A fiatal tündefiú az egyik fa lombkoronájának árnyékában pihent kedvesével, aki fejét Melron vállára hajtva békésen szunyókált. Arcukat kellemesen melegítette a faágak és levelek közt átszűrődő, langyos napfény. Legolas örömteljesen elnézte fiunkat jövendőbeli hitvesével, majd e szavakkal ébresztette fel őket:
- Ébredj, Melron! Itt az idő - szólt meleg hangon.
- Készen állok, apám - felelte, és felkelt párja mellől, aki így szólt:
- Veletek megyek - jelentette ki komoly elhatározással.
- Ez túl veszélyes, Glinalcarin - tiltakozott Legolas, és megrázta a fejét. - A fiamnak itt van rád szüksége. Kihez térjen vissza Valinorba, ha a menyasszonyát elveszíti?
- Apámnak igaza van - helyeselte a döntést Melron. - Maradj itt a fák alatt, s várj rám, amíg vissza nem térek Középföldéről.
- Amióta tanulni kezdtél Oropher királytól, én is gyakoroltam a kardforgatást veled együtt. Hajdanán egy egyszerű ágyas voltam, de ma már harcos erdőtünde vagyok, aki tökéletes pontossággal céloz az íjjal - ellenkezett letörhetetlen akarattal, s Legolashoz fordult:
- Legolas, uram, kérlek, engedd meg, hogy védelmezője lehessek a fiadnak! A tündenők sem tehetetlenek, ha uraik hagyják őket Arda hős harcosaivá válni.
- A saját életedért is felelned kell, ha útközben bajba kerülsz - figyelmeztette szigorúan. - Ha velünk jössz, Valinor határán túl már nem fordulhatsz vissza.
- Tisztában vagyok a veszélyekkel - válaszolta. - Melron a szerelmével bátorságot öntött a szívembe, ezért nem vesz erőt rajtam a félelem.
- Glinalcarin - nézett rá Melron helytelenítően, de apja intett feléjük, s megindult a tenger felé.
- Nem vesztegethetünk tovább több időt. Indulnunk kell! - azzal hárman nekivágtak a veszedelmes útnak, és Valinor kikötőjében elhajóztak Beleriand felé.
Középföldén ez alatt az idő alatt Bolg ellátogatott Mordor földjére, ahol Dagor és öccse, Bragol fogadta az érkezését. Szauron orkjainak vezére ravasz tervet eszelt ki, hogy a törpök ellen készülődő háborút garantáltan megnyerjék. Minas Morgulban tanácskozásra hívta Azog fiát Gundabadból, Lurtzot Vasudvardból és Gurthot Dol Guldurból. Egy este összeültek a tábortűz köré egy sziklabarlangban. A lángok fölött vadhúst fogyasztottak, és édes vörösbort ittak rá.
- Vasudvardban Bolg nagy hírét keltette a törpök ellen indított hajtóvadászatnak - törte meg a csendet Mauhúr mély, dörgő hangjával.
- A farkas azonban nem volt elég fürge, hogy a nyulat utolérje - jegyezte meg Grisnák csámcsogva, mire a többiek hangosan röhögni kezdtek.
- Thorin Móriát akarja visszafoglalni a Pusztító Azogtól, ezért célszerű lenne, ha bekerítenénk azt a térséget - javasolt egy hadicselt Shagrat, egy igen rátermett és erős ork.
- Nem vagyok szakértője Középfölde térségei pontos meghatározásának, de tudtommal a Nagykaputól keletre terül el Azanulbizar völgye, meg egy szurdok, amit Nanduhirionnak neveznek. Tudtommal a Tükörtó vidékén található - szólalt meg Murgash.
- Erről a vidékről nem olyan régen hallottam - emelte fel a hangját Ufthak. - A Khaled-záram tó körül terül el.
- Te mit gondolsz, Gurth? - fordult a negyedik ork vezérhez Dagor.
- A törpök köztudottan hét területet birtokolnak Középföldén - mondta tudósképpel. - Móriát, a keleti hegységeket és Nősziromföldet hosszú alagutak kötik össze, hogy a Ködhegységben lévő törp-tárnákba gyűjthessék össze Középfölde valamennyi kincskészletét. Én, Dol Guldurba csalom Thráint, aki az opál köves gyűrűt birtokolja. Az öcséd, Bragol nagy segítséget nyújtana, ha csatlakozna hozzánk. Azt hallottam, hogy ért a kínvallatáshoz.
Mordor ork fejedelme helyeslően rábólintott Gurth tervére, majd így szólt:
- Az uram birodalmában egy erődítményt készülök megépíteni. Ha sikerül tőrbe csalni a törp királyt, akkor ott elvehetjük tőle a gyűrűt.
- Egyetértek veled, bátyám - szólalt meg Bragol is. - Tölgyfapajzsos néhány napon belül megérkezik a Nagykapuhoz, ezért útnak indítottam egy varg egységet, hogy tartóztassák fel a szurdok közelében. A farkasokat Draug, a kék szőrű fenevad vezeti.
- Én, és a harcosaim lefoglaljuk a törpök haderejét Azanulbizarban - jelentette ki Lurtz, miközben megforgatta a nyársat a lángok fölött.
- Javaslom Dagornak, hogy küldjön egy csapatot a Szürkehegységbe, hogy visszaverjük Borin támadását - tanácsolta Lagduf.
- A Vasdombokat ugyan lehetetlenség bekeríteni, de Ered Mithrin hegyeit elfoglalhatnánk - hördült fel Lugdús.
- Én viszont sarokba szorítom a bányász férgeket Dúnföldön - morogta Gothmog, aki Minas Morgul hadnagya volt Mordor földjén. - Bolg dárdákkal, íjakkal és kardokkal várja Tölgyfapajzsos Thorint Móriában, Gurth pedig Dol Guldurból támadja meg Thráin seregét. Dagor vezér az északi hegyeket zárja körül, ahonnét Borin indít útnak egy kétszáz fős haderőt, Lurtz pedig szétveri Fundin csapatait Azanulbizar völgyében és a Nanduhirion szurdokban. Szerintem ez tökéletes haditerv a részünkről.
- Akkor igyunk a jövőbeli sikerünkre - emelte fel a poharát Narzug, Bolg egyik beosztottja és Gorbaggal koccintott egyet.
- Ered Luinnal, Dáin birodalmával és a Kékhegységgel mi lesz? - kérdezte Yazneg.
- A Durin férgek Móriát akarják visszafoglalni - intette le Mauhúr. - Nekünk kizárólag azt kell megvédenünk.
- Ha vereséget szenvedünk, akkor apám kitűzi a fejünket a Nagykapu elé - tette hozzá Bolg ingerülten.
- Alaptalan a kétséged - mondta Uglúk. - Profik vagyunk a haditaktikák és cselek kitervelésében. A kincsleső férgek számára így nem lesz menekülési útvonal, sem lehetőség arra, hogy kijátszanak minket. Egyenesen a halál torkába fognak rohanni!
- Gundabad farkasainak nem lesz szükségük erősítésre Vasudvardból? - kérdezett közbe Sharku.
- Célszerűnek tartanám, ha Mauhúr magával vinne egy varg hordát a Nőszirom folyóhoz - felelte Lurtz egyetértően.
- Engem máris kinevezhetsz Sharku mellé első íjásznak a farkas lovasok közül - motyogta vinnyogó hangon Snaga.
- Én pedig kiválasztalak pókcsemegének, ha nem fogod be a bagólesődet, te kukacos agyú, morgul patkány! - mordult rá Shagrat dühödten.
- A fő, hogy ne rontsuk el a tervünket - morogta figyelmeztető ábrázattal Gothmog.
- Az urunk minden képzeletet felülmúló jutalomban fog részesíteni minket, ha megnyerjük a törpök ellen vívott háborút és megszerezzük az opál köves gyűrűt - mondta Narzug, mire Bolg felhörpintette az utolsó korty bort, s így szólt:
- Ha győzünk, akkor kitűzzük az összes törp fejét a Nagykapu elé, akik Durin Házához tartoznak.
Gurth elővett egy kést, és mély vágást ejtett a jobb karján. Tíz csepp vért csöpögtetett bele boros kupájába, aztán átadta tőrét a mellette lévő orknak, aki ugyanúgy tett. A tizenkilenc ork vérszövetséget kötve egymással sorra ivott a kupából, amelyet egy kemény sziklára helyeztek testvéri összetartozásuk jeleként.
Nem sokkal ezután Fingolfin harcba hívta Tirion tündéit. A nolda hadsereg napról napra hadgyakorlatozott és csatasorba állt a királyi palota udvarán. Valahányszor kinéztem az ablakomon, nem láttam mást, csak a háborúra készülődő elda férfiakat. Végül nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, s egy alkalommal ebédidőben érdeklőttem Furinnál, hogy mi zajlik Fingolfin herceg birodalmában. Ő szokásosan az írásrendszerét alkotta és ellenőrizte. Csöndben oda sétáltam hozzá, majd megkérdeztem:
- Tudod, mire készül a nolda herceg? Napok óta harcra készen látom a hadseregét.
- Középföldén egy Saura nevű tünde lázadást szított a tündék között azzal a szándékkal, hogy Ilúvatar egész népe utazzon el és telepedjen le végleg Amanban - válaszolta keserűen.
- Ez őrültség - mondtam ellenezve a dolgot. - Népünk egy része már évszázadok óta Középföldén él, ahogy Gil-galad király is. Nyilván egyetlen uralkodó sem akarja elhagyni a birodalmát.
- Persze, hogy nem, de úgy tűnik, hogy a háborút már nem kerülhetjük el. A nandák felbolydultak Saura és követői ellen, ezért Finwe sarjai is csatába vonulnak azok oldalán, akik ellene vannak az újra egyesülésnek.
- Ez azt jelenti, hogy Fingolfin tündék elleni háborúba vonultatja az egész hadseregét? - firtattam tovább az ügyet.
- Igen, amelyben a két fiad is részt fog venni - válaszolt kimérten.
- Azt nem! Abba nem egyezek bele - tiltakoztam. - Nem engedem, hogy a fiaim elveszítsék életüket egy értelmetlen öldöklés miatt.
- Ezt nem te döntöd el, Liani! - szállt vitába velem Furin, és visszahelyezte madártollát egy tintás üvegbe.
- Ők az én gyerekeim! - vágtam vissza ingerülten. - Nem érdekel, hogy Fingolfin a nolda király középső fia, a gyerekeimet nincs joga elvenni tőlem és csatába küldeni, mint holmi feláldozható eszközöket!
- Ha ellene szegülsz, akkor száműzni fog a birodalmából - nézett rám bosszúsan. - Ismét Középföldén akarsz kóborolni, mint amikor Thranduil elkergetett?
- Nekem már nem számít, ha száműznek - feleltem szilárdan. - A gyerekeim életénél semmi sem fontosabb számomra. Kérlek, hozd őket ide, hogy elmehessünk, mielőtt Fingolfin tudomást szerez a szökésünkről!
- A szabadságodat teszed kockára - sóhajtotta, látva, hogy rendíthetetlen vagyok. - Rendben, ide hozom őket.
- Köszönöm, Furin - mondtam, és felállt az asztaltól, hogy az ebédlő felé vegye az irányt.
Hamarosan visszajött a két fiammal, akik elém szaladtak.
- Mi történt, anyám? - kérdezte Giliath.
- Elmegyünk Tirionból - feleltem, majd így folytattam:
- Nem hagyhatom, hogy Fingolfin herceg parancsára háborúba vonuljatok egy értelmetlen konfliktus miatt. Elhagyjuk ezt a várost, még pedig most azonnal.
- Hová akarsz menni velük? - kérdezte Furin.
- Megkeresem Feanort. Tudod, hova száműzték?
- Formenosban él a családjával. Valinor északi részén található a város. Feanor maga építette, miután száműzték.
- Furin - néztem rá barátságosan. - Nem tudom mivel meghálálni a segítségedet, de ha te nem jöttél volna Tirionba, akkor itt is elveszettek lennénk.
- Egyvalamit adhatsz cserébe - mosolyodott el, és az asztalán levő pergamentekercseket finoman összehajtogatta és a kezembe adta.
- Miért adod nekem ide életed munkáját, amivel oly sokat dolgoztál? - kérdeztem értetlenül.
- A munkámat immáron befejeztem. Vidd el a tekercseket Finwe királynak, és mondd meg neki, hogy Fingolfin herceg első írnoka, Rúmil mester küldte őket a nolda uralkodónak.
- Rúmil?
- Nem akarom, hogy Fingolfin hercegen kívül bárki megtudja, hogy ki vagyok valójában. Középföldén csupán Thranduil kürtöse, Furin vagyok, de Amanban azt akarom, hogy Rúmilként emlékezzenek rám, mint a nolda király második fiának az írnokára, aki nagy áldozatot hozott a tündék népéért.
- Megteszem, amit kérsz - mondtam, s magamhoz vettem a zsákra való pergamentekercset.
- Valinor a Pelóri-hegység mögött található. A valák országa, ezért Őrzött Birodalomnak is nevezik, de nem tagadják meg a tündéktől a belépést. A tekercsek között találsz egy utazó térképet, amelyen Arda minden országa és városa szerepel. Annak segítségével nem fogtok eltévedni - adott útba igazítást, s én még egyszer köszönetet mondva elbúcsúztam tőle.
A hálószobámban összepakoltam minden holminkat, vittem magunkkal elegendő élelmet és vizet, aztán észrevétlenül kiosontam Mardéval és Giliath-szal a palotából. Reméltem, hogy sikerül majd elkerülnünk az utunk során ránk leselkedő veszedelmeket, és biztonságban eljutunk Formenosba, első hajdani királyom birodalmába.
Középföldén ez alatt Thorin útnak indult társaival Mória felé, hogy visszafoglalja Durin királyságát Gundabad urától, a Pusztító Azogtól. A Vasdombokból a Ködhegység keleti oldalához vándorolt, közel Azanulbizar völgyéhez. Borin is összeszedte minden harcosát Ered Mithrinben, és mindemellett hatalmas előnyt jelentett a törpök számára a tündék összetűzése Tawarwaithban. Ithilbor végül kiutasította birodalmából Saurát és pártfogóit, akiknek a megfélemlítése céljából Ecthelion fia, Rasvellon és Denethor fia, Kalveldir elfoglalták Bolg távollétében Gundabadot, és egy erődvárat kezdtek építeni a hegyben. Azog fia így nem térhetett vissza apja otthonába, s kénytelen volt Mordorban szállást kérni Dagornál a Hamuhegységben. Szürkületkor a törpök már közel jártak a völgyhöz, ahol Lurtz várta érkezésüket. Vasudvard orkjainak vezére és az uruk-hai hadsereg első osztagának parancsnoka, Mauhúr ötezer harcossal és kétezer varggal álltak csatasorban a Nanduhirion szurdokban és a Khaled-záram tó környékén. A farkas lovasokat Sharku vezette. Ezek a vadállatok másképp néztek ki, mint Gundabad fenevadjai. Külsőre inkább hiénáknak tűntek púpos hátuk és sáros barna szőrzetük miatt. Amikor Thorin elérte harcosaival Azanulbizar határát úgy döntött, hogy nem fog esztelenül támadni, hanem kivárja az éjszaka leplét. A tőlem kapott tölgypajzsot most is magánál hordta, hogy ezzel is bizonyítsa hozzám való hűségét. Az idő este felé közeledett, és Thorin Dáinnal együtt járőrözött a völgy közelében, amíg a csoport a sziklák mögött várakozott.
- Mondd csak, melyik tündével csibészkedtél, komám? - baktatott mellé Dáin póniló háton ülve.
- Miért érdekel ez téged? - fordult felé kissé bosszúsan, miután engem és a közös gyerekeinket szóba hozta.
- Pusztán kíváncsi voltam - felelte jókedvűen.
- Az anyjuknak nehéz sorsa volt, mielőtt megismertem. A szívem örök boldogságát hozta el a két fiam és a két lányom születésével.
- Hogy hívják… a párodat? - kérdezte rövid mondat megszakítás után.
- A neve Liani - mondta, s reám gondolva lágy mosoly ült ki megviselt arcára.
- Büszke lehetsz a gyerekeidre. Erős harcosok és szép asszonyok válnak, majd egy nap belőlük - válaszolta Dáin és barátságosan Thorin vállára helyezte a kezét.
Thorin egy darabig még nézte a távoli hegyeket, aztán lassú mozdulattal kihúzta kardját hüvelyéből és így szólt bajtársához:
- Elérkezett az idő. Szólj a többieknek, hogy készülődjenek!
Dáin bólintott, s megfordulva a jószággal harcra szólította fel a Durin fiakat, akik éles fejszékkel és kardokkal vágtattak Azanulbizar völgyébe és a Nanduhirion szurdokba.
Ezzel egy időben törp gyerekeink érdeklődve figyelték Vaslábú palotájából a kinti eseményeket. A hálószobájuk egyik ablakából lesték, amint a törpök lovaikon ülve vonultak az Alföldön az északi hegyek felé. Thól volt az egyetlen, aki örökölte Thorin makacsságát és eszetlen vakmerőségét. Miután eleget látott, magára öltötte az apja által varrt jakbunda kabátját, felhúzta arany szálas csizmáját és így szólt testvéreihez:
- Édesapánk hadba vonult a szörnyetegek ellen, hogy ide hozhassuk édesanyánkat. Segítek neki legyőzni az ellenséget - mondta harsányan. - Tartsatok velem!
- Édesapánk megtiltotta, hogy elhagyjuk a palotát - felelte Thil dacosan. - Ne légy engedetlen!
- Thilnek igaza van - mondta Thón, aki néhány napja lábalt ki az ideglázból.
- Gyávák vagytok! - vágott vissza a bátyjuk. - Én megyek! Nem félek a szörnyetegektől!
- Ők nem söjnek, hanem ojkok - nyitotta szólásra pici, rózsapiros ajkait Thin, aki még nem tudta kimondani a r és a kettős betűket, de egy éves törp kislány létére igencsak jól tudott beszélni.
- Teljesen mindegy, hogy hívják őket, Thin - folytatta Thól. - Engem csupán két cél vezérel, hogy segítsek apánknak és megmentsem anyánk életét Szauron követőitől! - felelte mérgesen, és Melkor leghatalmasabb szolgálóját megemlítve adta tudtára öccsének és két húgának, hogy ő még a fekete mágusról is hallott.
Azzal kilépett a szobából, besietett a konyhába, s felkapott egy éles kést az asztalról, amellyel Dis minden este vadhúst vágott nekik a vacsorához. Thil és Thón utána szaladtak, s próbálták visszatartani, de Thól hajthatatlan volt. Thin ügyetlenül totyogva kimászott az ágyból és követte őket a vár kapujáig. A négy törp gyerek észrevétlenül kiosont a kapun, és pillanatok alatt eltűntek a sötét éjszakában. Senki nem vette észre őket, és a törp harcosok nem tudták, hogy Thorin legidősebb fia elkötött egy póniló csikót az istállóból, amelyre mind a négyen felültek és megindultak a tőlük nem messze vonuló páncélos lovagok után. Ám Thól még nem volt képes úgy irányítani a jószágot, hogy lépést tudjanak tartani a felnőttekkel, így hamar lemaradtak tőlük. A vaksötétségben semmit nem láttak maguk előtt, s mindannyiukat egyre jobban elfogta a félelem. Egyszer csak égből lecsapódó tűzcsóvák világították meg az utat előttük. A gyerekek csodálkozva felnéztek. Egy hatalmas sárkány szállt felettük, amelynek árnyéka óriási hegyoromként borult az Alföldre.
- Durin szakállára - hebegte Thón, és remegve hozzábújt Thinhez, aki vékonyka hangocskáján ezt gügyögte:
- Sájkán - mondta tágra nyílt ibolyakék szemeivel, miközben piciny szájacskája tátva maradt a csodálkozástól.
- Ostoba vagy, Thól! - kiáltott rá, Thil. - Miattad fogunk veszélybe kerülni és szégyent hozunk édesapánkra!
- Hallgassatok, gyáva nyulak! - szólt rájuk parancsolóan, mint aki már Durin népének királya lenne. - Én nem félek egy sárkánytól!
Haladás közben a fekete árnyék elsuhant a felhők közt. A közelükben levő szikláknál Thól megállította a fáradt kis csikót és így szólt:
- Egy darabig itt maradunk, de hamarosan folytatjuk utunkat - adta ki a parancsot testvéreinek szigorúan. - Thón, te légy a testőröm, ahogy édesapánkat is védelmezi Frerin nagybátyánk! Thil, te vigyázz a lovunkra! Thin, te pedig nézz körül, hogy biztonságos-e a környék!
Kisebbik húga szófogadóan és aranyos mozdulattal pukkedlizett előtte, és oda totyogott az egyik sziklához. Néhány perc múlva visszajött, majd Thól ezt kérdezte:
- Láttál valamit?
Thin gyermeki ártatlansággal és mosolygós arcocskával bólintott, aztán szemecskéiben zavartság tükröződött, mivel nem tudta szavakkal kifejezni, hogy mit látott a sziklák mögött. Fél perc csend után nevetgélni kezdett, belecsimpaszkodott Thól karjaiba és ennyit felelt:
- Vau! Vau! - mutatta ki hófehér tejfogait, és testvérei rögtön azt gondolták, hogy vargok vannak a sziklák túloldalán.
- Maradjatok itt, amíg utánuk nézek! - mondta a többieknek Thól, s a konyhakést elővéve nesztelenül oda osont a sziklákhoz.
Amint közel merészkedett a hegyes kövekhez, hirtelen morgós farkasok bújtak elő és villogó sárga szemekkel, kivicsorított agyarakkal közeledtek a törp porontyok felé. Legalább kilencvenen voltak, és mindegyikük más színben viselte bundáját. Volt köztük koromfekete, hófehér, hamuszürke, dió és rozsdabarna, ezüstös és egy türkizkék szőrű, amely a falka vezére volt. Szőre a szemei körül fekete csíkban borzolódott, mintha farsangi szemálarcot viselne. Éles karmait kimeresztve egészen közel ment a rémült gyerekekhez, majd morgós kutyahangon így szólt:
- No, lám! Ilyet sem láttunk még, hogy gyanútlan törp kölykök besétálnak a vadászterületünkre zsákmánynak - mordult fel, és vérfagyasztó tekintettel nézte reszkető prédáikat.
- Te tudsz beszélni? - kérdezte remegve Thón, miközben bátyjába kapaszkodott.
- Éles eszed van, vakkancs - szólt elismerően a falka vezér. - Ritkán hallani, hogy a vargok is emberi nyelven beszélnek egymással.
- Ha tudsz beszélni, akkor mondd meg, ki vagy! - emelte fel a hangját Thól is bátrabban.
- A nevem Draug. Mordor orkjainak vezére engem küldött harcolni a fajtátok ellen, akik Mória Nagykapuja előtt fognak háborúra kelni a Pusztítóval - felelte, majd orrával a levegőbe szimatolt, s így szólt:
- Sejtettem, hogy Tölgypajzsos Thorin vérei vagytok. Az ő szaga már a Hamuhegység legmagasabb csúcsán megcsapta az orromat, amit a fagyos északi szél hozott magával.
- Thól! Menjünk már el innen! - suttogta Thil rémülten, s testvére így válaszolt a farkasok vezérének:
- Ha gyűlölöd édesapánkat, akkor velünk is végezni akarsz - nézett farkasszemet Drauggal, aki ezt válaszolta:
- Durin népe sok bosszúságot okozott már Gundabad farkasainak, ezért kedvemre lenne mindegyikőtöket darabokra szaggatni, de egy szóval sem mondtam, hogy szeretek orkokkal barátkozni - morogta, mire a testvérek értetlenül összenéztek.
- A Pusztító Azog lepaktált egy félelmetes farkassal, aki elárulta népünket és az orkokhoz szegődött. Követői mind Gundabad királyának csatlósai lettek, de voltak vargok, akik ellenük szegültek. Őket a Pusztító leöldöste, így már csak az én falkám maradt meg, mint egyetlen lázadó csoport. A Pusztító ellen azonban képtelenek vagyunk felvenni a harcot, ezért nem tehetünk mást, mint engedelmeskedni a parancsainak. Ha lenne valaki Középföldén, aki felszabadítana minket Azog uralma alól, annak örök hűséget fogadnánk és halálunkig szolgálnánk.
Thól egy percig némán meredt újdonsült ismerősükre, majd így felelt:
- Hiszek neked, Draug - mondta végül. - Ha megesküszöl, hogy nem állod apám útját Mória kapuja előtt, akkor megígérem, hogy egy nap felszabadítalak és védelmezőmmé fogadlak.
- A szavadat adod, vakkancs? - lépett közelebb és kimeresztette villogó, sárga szemeit.
- Én, Tölgyfapajzsos Thorin elsőszülött fia, Thól ígérem, hogy betartom Draugnak, a vargok vezérének tett ígéretemet, és egy nap szabadsággal jutalmazom a nekem tett esküért, hogy nem lesz többé ellensége apámnak - mondta feltett jobb kézzel, s gyermeki arcára feltűnő komolyság ült ki.
- Elhangzott esküszavaid immáron érvénybe léptek - folytatta a falka vezér. - A nekünk tett ígéretednek mindaddig titokban kell maradnia, amíg nem teljesíted! Ne feledd, mit mondtál, mert tíz év múlva visszatérünk, hogy beváltsd, amit ígértél! Ha nem állod a szavad, akkor farkasok foga lesz a végzeted!
- Amit ígértem, be is tartom - válaszolt határozottan. - Apám soha nem felejt, ahogy én is megőrzöm a találkozásunk napjának emlékét.
- Emlékezz a fogadalmadra, Thorin fia! - figyelmeztette utoljára Draug. - Tíz esztendő elmúltával eljövünk érted!
Azzal a farkas vezér felszegte fejét a teliholdra, és társaival együtt hangosan vonyítani kezdett. Thorin gyermekei egymás kezét fogva nézték a vargok félelmetes falkáját, míg végül a vérszomjas fenevadak eltűntek a sötétben. Túl későre járt már ahhoz, hogy visszatérjenek a Vasdombokba, így a tarka csikóval együtt megpihentek a sziklák között, s egy kiszáradt hólabdabokor mögé bújva kint aludtak az Alföldön.