23. fejezet
A félelem szigete - Layla Denem története kezdetét veszi
Mágikus bestiák
Sötét viharfelhők tornyosultak a borús égbolton. A Roxfort melletti Tiltott Rengeteg legnagyobb tisztásán egy csapat exterminátor-varázsló táborozott, akikkel az iskola igazgatónője, Edessa Sakndenberg, sárkányokat hozatott a romániai rezervátumból. Anglia leghíresebb mágusképző iskolájában az egyik legfontosabb tantárgy a Legendás Lények Gondozása volt, ezért minden évben különféle, mágikus bestiákat hozattak, hogy a tanulók élőben tanulmányozhassák a varázslatos teremtményeket. A sárkányokat szokás szerint az iskolába kellett vinni, amely nem volt veszélytelen művelet. A vasketrecekbe tuszkolt fenevadak vad morgások közepette tüzet okádtak idomárjaik felé, akik erős láncokkal próbálták visszazárni a ketrecekre a köréjük helyezett faládákat és közben védőbűbájjal védeni magukat a heves tűztől.
- Vigyázzatok a sárkányokkal! - ordította egy képzett mágus, miközben pálcájával a perzselő lángnyelveket oszlatta szét maga körül.
- El kell ismerni, hogy az idei példányok sokkal agresszívabbak a tavaly befogott sárkányokhoz képest - zihálta egy másik, s erőlködve húzta vissza az egyik ketrecre a faládát.
- Hé, Chad! Moira! Gyertek már, segítsetek! - kiáltotta egy fiatal varázsló, mire odasietett hozzá egy korabeli máguspár.
Segítségkérő társuk egy Román Hosszúszarvú sárkány féken tartásával bajlódott. Ez a fajta különösen értékes volt a romániai rezervátumban őrölt szarva miatt, s egy ilyen sárkány elvesztése komoly veszteséget jelentett. Chad MacFusty és felesége, Moira közös erővel és nagy nehézségek árán végül rázárták a faládát a tüzet lehelő sárkánygyíkra, majd dolguk végeztével így szóltak kollégájukhoz:
- Ha gondjaid akadnak a sárkányokkal, akkor kizárólag nekünk szóljál, mert ezeknek a befogásában és felügyelésében mi profik vagyunk - mondta Chad, miközben megtörölte verejtékes homlokát.
- Sakndenberg igazgatónő azt kérte, hogy fél háromra vigyük a sárkányokat az iskolába. Alig van másfél óránk, hogy időben oda érjünk - figyelmeztette Moira, és megmutatta a csuklójára erősített mágikus órát.
- Szólj a srácnak, hogy iparkodjon a ketrecek körül - utasította a nejét Chad, aki rögvest odaszólt egy Svéd Sróforrú sárkány ketrece előtt szorgoskodó mágusnak.
- Joszi! - intett a fiának. - Apád azt kéri, hogy igyekezz a sárkányokkal. Nemsokára indulnunk kell a Roxfortba.
- Rendben! Mondd meg apának, hogy tíz perc múlva kész leszek! - kiáltott vissza a fiú, s egy bénító átkot küldött a sárkányra, amely eszméletlenül terült el a szűk vasketrecben.
Az exterminátor-varázslók bő fél óra alatt elkészültek a munkálatokkal, aztán megindultak a faládákban tartott sárkányketrecekkel a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola felé, ahol Sakndenberg várta az érkezésüket.
Nem sokkal később a Roxfortban a Legendás Lények Gondozása tanár, Albert Mush professzor, összehívta a diákokat, akik hangos csörtetéssel lesiettek az iskola nagytermébe, hogy láthassák a sárkányokat, amiket a MacFusty vadőr házaspár vezetésével elhoztak a romániai sárkányrezervátumból. A tíz különféle sárkány ketrecbe zárva és leláncolva érkezett meg az iskolába, ahol különleges fogadtatásban részesültek. Sakndenberg igazgatónő elégedett volt megbízottjaival, ezért felajánlotta nekik, hogy a karácsonyi ünnepeket töltsék a Roxfortban. Az első és másodéves tanulók érdeklődve nézegették a veszedelmes, mágikus bestiákat, míg a nagyobbak komoly tekintettel jegyzeteltek pennáikkal, s közben feszült figyelemmel hallgatták Albert professzort. Az előadás közepette utat tört magának a hallgatók között a professzor unokahúga, Sophia, aki a nagy tolongásban csak leghátul tudott helyet találni magának. Véletlenül Chad MacFusty fia, Joszi mellé állt, aki közömbös arckifejezéssel nézte a tudós képű mágust. Sophie első ránézésre rendkívül helyesnek és aranyosnak találta a vele egyidős, tizenhat év körüli fiút, s barátságosan megszólította:
- Szia - köszönt rá kedvesen, mire Joszi döbbenten hátrafordult -, tetszik az előadás?
- Nemigen - válaszolta kedvetlenül. - Hát neked?
- Albert a nagybátyám - felelte mosolyogva. - Néha én is majd elalszok a beszédei alatt.
- Bocsáss meg! Nem tudtam - mondta szégyenkezve.
- Semmi baj - csóválta meg a fejét, majd illedelmesen bemutatkozott az idegen mágusfiúnak.
- Sophia Mush vagyok.
- A nevem Joszi MacFusty - felelte. - A szüleim a romániai rezervátum vadőrei.
- A bácsikám egyszer említette nekem a MacFusty családot, de nem ismerte a tagjait. Örülök, hogy veled elsőként találkozhattam.
- Én is - mosolygott haloványan, aztán hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte:
- Az exterminátor-varázslóknak van rá lehetőségük, hogy a Roxfortban tanulhassanak?
- Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, igen. Akarod, hogy megkérjem a bácsikámat, hogy érdeklődjön Sakndenberg igazgatónőnél az ügyedben?
Joszi jelentőségteljesen bólintott. Sophie egy darabig még csodálta jóképű ismerősét, s megígérte, hogy segítségére lesz a mágusiskolába való bejuttatásában.
Időközben a Varázslótanács elnöke, Barberus Brutte, megbeszélést tartott beosztottjaival egy közelgő kviddics mérkőzés miatt, amelyet a nyáron fognak megrendezni. Eltervezte, hogy felhasználja a sportjátékhoz a varázsvilág egyik legértékesebb madarát, a golden snidget-et, hogy még élvezetesebbé tegye a mágusok számára ezt az ismert és közkedvelt vadászatot. Legendás lényekre mindig vadásztak, de ennek a különleges szárnyasnak a befogása ért a legtöbbet, különösen az aranytolla és a csillogó rubinszeme volt értékes portéka a varázslók körében. Ezt a könyörtelen orvvadászatot azonban hosszú évekig nem ítélte el a Varázslótanács, így Barberus számára tálcán kínálkozott a lehetőség. A tanácsgyűlés alatt párbeszédet folytatott titkárnőjével, Elfrida Clagg-val, akinek a következőket javasolta:
- A tavalyi meccsen jól teljesített a Kviddics-liga elsőként megalapított csapata, a Porpicy SC. Könnyen sikerült megverniük a Holyhead Harpies csapat játékosait.
- Igen, a seprűjátékban százhat esztendő alatt nyolcvankilenc alkalommal nyertek. A legtehetségesebb versenyzőink - bólintott a fiatal nő egyetértően.
- Az idei meccsen szeretném, ha a játékosok kipróbálnák képességeiket a vadászat terén is - folytatta Barberus. - A golden snidget befogása mondhatni ugyanolyan neves sportágnak számít, akár a seprűjáték. Százötven galleont ajánlok fel annak a versenyzőnek, aki elkapja a madarat. Mit szól a tervemhez, Elfrida?
- Én nem kedvelem ennek a szelíd és ártalmatlan lénynek a foglyul ejtését. Barbár tett, és szégyen, hogy mi mágusok örömünket leljük benne - válaszolta őszintén, majd megadóan ezt mondta:
- Maga a Varázslótanács elnöke, Mr. Brutte. Magáé a végső döntés mindenben, a kviddics játékokat illetően.
- Helyesen szólt - felelte elégedett mosollyal az arcán. - Kérem, küldjön egy baglyot a liga svéd vezetőjének, Gátlástalan Günthernek, hogy az ez évi mérkőzést Kopparbergben tartsák meg. A bajnokságra a Ballycastle Bats és a Montrose Magpies csapatot szándékozom meghívni, hogy ezen a különleges mérkőzésen összemérhessék erejüket a golden snidget vadászat kapcsán.
- A Bats-játékosoknak szükségük van egy új fogóra. Egy hónappal ezelőtt lépett vissza az előző.
- Akkor legyen szíves, keressen számukra egy tehetséges és megbízható csapattagot, aki remélhetőleg győzelmet arat a kviddics bajnokságon.
- Rendben, intézkedni fogok. Kívánom, hogy az elnök úr elégedetten távozzon majd a kviddics stadionból - felelte Elfrida, s a megbeszélés után távozott.
Nem sokkal ezután, a Roxfortban, Sophia kérésére a nagybátyja, Albert érdeklődött Joszi MacFusty ügyében Edessa igazgatónőnél, aki komoly és szigorú feltételek mellett fogadta el a felvételizés javaslatát. A fiú apja, Chad nemigen örült annak, hogy fia mágusiskolában akar tanulni, mivel az exterminátor-varázslók az egyszerű mágusokkal ellentétben maguk fejlesztették tökélyre mágikus képességeiket és magánoktatókat fogadtak, akik magas pénzösszegekért tanították őket a mágiára és képezték ki őket leendő hivatásukra. Mivel azt szerette volna, hogy Joszi tovább vigye a család vállalkozását, kelletlenül állt hozzá a Roxfortba való beiratkozási tervéhez, és ellenszenvvel volt az iránt, hogy ebben a fiát bármilyen szempontból támogassa. A MacFusty fiú azonban hajthatatlan volt, és sikerült kiharcolnia, hogy az igazgatónő még a karácsonyi szünet előtt fogadja őt egy rövid, ismerkedés célú beszélgetésre.
Egy késő este Joszi kiült a Griffendél-toronyba, ahonnét a távoli messzeségbe bámult. Kisgyermekkora óta mindig egy távoli földre vágyott, ahol minden az övé lehet. Családja, a híres MacFusty mágusklán évtizedek óta űzött foglalkozása, a sárkányrezervátum vadőri tevékenység soha nem izgatta, és szüleivel ellentétben a lelke mélyén gyűlölt exterminátor-varázsló lenni. Ő ennél sokkal izgalmasabb, különlegesebb életre vágyott, s mind e mellett megszállottan vonzódott a fekete mágiához. Hallott a Főbenjáró átkokról, a rontásokról, a sötét praktikákról és számos egyéb, tiltott varázslatról, amelyeket előszeretettel alkalmazott volna, ha lett volna rá lehetősége. Igazság szerint az a cél vezérelte őt a Roxfortba való bejutásban, hogy végre gyakorolhassa a fekete mágiát. A következő percben bájos ismerőse, Sophie állt mögé, kezében egy kis gyertyával, meg egy köpennyel a hóna alatt, s így szólt:
- Nem fázol idekint, Joszi? - kérdezte kedves hangon, és hátára terítette a vastag köpenyt.
- A bácsikád mit intézett az igazgatónőnél? Mikor óhajt fogadni? - kérdezte mosolyogva, miközben arcára felismerhetetlen hamisság ült ki.
- Edessa közölte Alberttel és a szüleiddel, hogy hamarosan beszélni fog veled. Nem tudom, pontosan mikor kíván látni téged, de hamarosan hívatni fog.
- Jó - felelte egyszerűen, s újból a sötét kilátásba bámult.
Kisvártatva megjelent az ajtóban Sophie nagybátyja, és a következőket mondta:
- Sakndenberg közölte, hogy hajlandó most fogadni téged. Gyere velem az irodába! - intett, s megindult kifelé.
Joszi feszülten ballagott Albert professzor után. Nem volt benne biztos, hogy az igazgatónő szimpatizálni fog a személyével, vagy könnyen lehet, hogy olyan elvárásokat támaszt vele szemben, amelyeknek valószínűleg nem tud megfelelni. Ezen töprengve megérkezett az irodához, ahol a Roxfort jeles és méltóságos igazgatónője, Edessa Sakndenberg, az apja, Chad MacFusty és a Varázslótanács elnökének titkárnője, Elfrida Clagg fogadta az érkezését. Joszi nyugtalan ábrázattal köszönt, aztán Skandenberg kérésére helyet foglalt az igazgatónő íróasztalával szemben.
- Üdvözlöm a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában Joszi MacFusty - köszöntötte Edessa szigorú hangnemben. - Albert Mush professzor úr tájékoztatott, hogy Önnek szándékában áll beiratkozni az intézményünkbe. A MacFusty máguscsalád tagjaként hagyományosan az exterminátori hivatást végzi. Tanult már korábban aurori hivatást betöltő mágusoknak megfelelő szintű mágiát gyakorlati vagy defenzív módon?
- Nem. Kizárólag a legendás lények megfigyeléséről szóló magizoológiai tanulmánykönyveket olvastam - válaszolta.
- Milyen cél vezérelte abban, hogy komolyabb szinten megismerkedhessen a mágiával? - kérdezte Sakndenberg, miközben egy pennával szorgosan írogatott a regiszterkönyvbe.
- Becsülöm a családom foglalkozását, és hivatásos exterminátor-varázslóként kitartok a vadőri munkásság mellett, de úgy érzem, többre lennék képes magas szintű tudással rendelkező mágusként, mint egyszerű feladatkört betöltő sárkánygondozóként.
- Fiam! - szólt közbe Chad idegesen. - Ha felvételt nyersz a Roxfortba, többé nem lehetsz állandó munkatársa a romániai rezervátum igazgatójának. Anyád és én nem szeretnénk, ha a nagyobb mágiatudásért felhagynál a hagyományőrzéssel. Gondold meg, mit akarsz!
- Már eldöntöttem, mit akarok - válaszolta rendíthetetlenül, Joszi. - Csatlakozni kívánok a Roxfort mágusiskola növendékeihez, ezért bízom Mrs. Sakndenberg igazgatónő jóváhagyásában és megértésében az elhatározásommal kapcsolatban.
Az igazgatónő bejegyezte a MacFusty fiú utolsó adatait a regiszterbe, majd így folytatta:
- Idén már nincs lehetősége felvételt nyerni az iskolánkba, viszont júliusban megrendezésre kerül Svédországban a velünk együttműködő Varázslótanács által meghirdetett kviddics mérkőzés, amelyre két elismert és többszörösen bajnoki címet nyert csapatot hívott meg a Tanács elnöke, Barberus Brutte. Közülük a Ballycastle Bats csapat igényt tart egy új fogóra, ezért azt javasolnám Önnek, hogy a jövő évben jelentkezzen a Kviddics-ligába, és ha felveszik, akkor induljon a versenyen. Mr. Brutte kérésére és a Varázslótanács engedélyével ezen a bajnokságon snidgetvadászatot fognak rendezni, amelyen ha sikeresen helytáll, felvételt nyerhet a Roxfortba. Ha mindent az utasításomnak megfelelően véghezvisz, a sikeres felvételizést követően a Teszlek Süveg beosztja Önt a négy iskolai ház valamelyikébe. Minden világos Önnek, Mr. MacFusty?
- Igen, Mrs. Sakndenberg - felelte elégedetten mosolyogva.
- Ms. Clagg - fordult Elfridához Sakndenberg - kérem, gondoskodjon róla, hogy a Varázslótanácsban a Kviddics-liga vezetősége lehetőleg tekintsen el attól, hogy a Ballycastle Bats csapatba fogónak jelentkezni kívánó mágus exterminátor családból származik. A közelmúltban sajnálatosan több olyan esetről küldtek hozzám beszámolót, amelyben a varázs sportjátékok képviselői megtagadták az aurori szakmán kívül eső tevékenységeket folytató hallgatóktól a jelentkezést. Elvárom, hogy a következő évben ez a gyalázatos és szégyenteljes hozzáállás ne forduljon elő többé.
- Mindent megteszek ennek érdekében, tisztelt igazgatónő - mondta tisztelettudóan, miközben fél szemmel bizalmatlanul végigmérte Chad MacFusty fiát.
Nem volt a fiú megjelenésében semmi említésre méltó. Sőt! Külsőre cseppet sem mondható megnyerőnek, de még a modora sem volt igazán kellemes. Középmagas, kissé zömök alkatú, koromfekete hajú, sötétbarna szemű, enyhén borostás képű, barnás bőrű, merev nézésű illető volt. Tisztán látszott rajta a közel-keleti arcvonás, amelyről család és utóneve is árulkodott. Az exterminátor-varázslók hagyományos öltözékét viselte, amely kissé megviselt volt a sárkánybefogások okozta sérülésektől. Egyszóval semmi különös nem volt Chad és Moira MacFusty fiában, aki egyedül Albert professzor unokahúgát, az alázatos és jó lelkű Sophia-t tudta megragadni egész lényével.
Miután Edessa Sakndenberg döntött Joszi sorsa felől, szülei a hír hallatára egy ideiglenes kérvényt nyújtottak be a romániai sárkányrezervátum igazgatójának, Burdock Muldoonnak, akitől MacFustyék egész állása függött. Levelükben közölték, hogy a jövő évi kviddics mérkőzésig nem írják alá fiuk biztos távozását a vadőrök sorából. Minden azon a bajnokságon fog eldőlni. Elfrida még aznap visszatért a Varázslótanácsba, hogy közölje a híreket Barberusszal. Az elnök úr elégedett volt a jelenlegi tényállással, s remélte, hogy Joszi MacFustyban, ha felveszik a Ballycastle Bats csapatba, győztes játékosra talál. Ravasz ember lévén a bajnokságig nem hozta nyilvánosságra, hogy mekkora összeget szándékozik felajánlani a golden snidget elfogásáért, hiszen akkor rengetegen akarnának bejutni a ligába. Abban az esetben pedig lehetetlen volna körültekintően és megfontoltan hozzájutni egy megbízható és tehetséges fogóhoz, aki nem követ el szabálytalanságokat és szerzi meg aljas cselvetés árán a vagyont érő aranymadarat. Ennek érdekében megtiltotta Elfridának és a Tanács minden sportjátékokkal foglalkozó tagjának, hogy bárkinek is tudtára adják a „Százötven galleon a győztesnek!” címmel ellátott mérkőzési tervét, amely számára pénz helyett dicsőséget fog jelenteni.