11. Fejezet - Harry Potter Fansite

11. fejezet

A párbajszakkör vizsga

Másnap Tom megmutatta nekem a Roxmorts összes érdekességét. Ellátogattunk Zonkó Csodabazárjába, amely hasonló varázsvicc bolt volt, mint az Abszol úton található Marvolo Gomold vegyesboltja. Tom azt ígérte, hogy karácsonykor a fa alatt lesznek a nekem szánt ajándékok. Elvitt a falu egyetlen édességboltjába, a Mézesfalásba, ahol a különböző péksütemények közül válogathattunk. Tom vett a lopott pénzösszegből egy lekváros, mazsolás kalácsot mindkettőnk számára. Ez az édesség olyan finom volt, hogy kértem belőle még egyet. Ezután benéztünk a Calamus Pennaboltba, a Dervish és Durran varázslóboltba, az Aranytalár Varázslódivat üzletbe, a Szárnyas Vadkan kocsmába és a Madam Puddifoot kávézóba, ahová kifejezetten szerelmespárok jártak. Akkor ittam életemben először mágikus kávét, amely egész éjszaka ébren tartott. Egyedül a Szellemszállást nem tudtuk megnézni. Az a helyiség valamilyen ok miatt le volt zárva. Amikor Tommal elsétáltunk a bunker bejáratához láttuk, hogy az ajtó erős vasláncokkal van körbetekerve. Sajnáltuk, hogy erről le kellett mondanunk. Tom azt mondta, hogy ez a legkülönlegesebb hely az egész faluban. Reméltük, jövő karácsonykor már engedélyezni fogják a Szellemszállás meglátogatását is. A Roxmortsban való tartózkodás egy hétig tartott. A szünidő második felében vissza kellett mennünk a Roxfortba, ahol a tanárok nagyban készülődtek a karácsonyi ünnepségre. A nagyterem most is csodálatosan fel volt díszítve. A házak jelképei mellett hatalmas fenyőfák álltak, amelyeket színes üveggolyókkal, világító lámpákkal és varázslatos csillagszórókkal díszítettek. A mennyezetre rengeteg csörgő tárgyat függesztettek hosszú zsinórokon lógva. A nagyteremben lévő asztalok tömve voltak ételekkel és italokkal, amelyeket a szolgálatosok az alagsori konyhából hoztak fel. Az én szememben a Roxfort mindig gyönyörű volt akármelyik évszak köszöntött ránk. Az épületben minden varázslatos volt, ami körülvett minket. A falakon lévő képek mozogtak, a szellemek jártak-keltek a titkos folyosókon, a tárgyak mágikus erővel rendelkeztek és a legfurcsább helyek különös rejtélyeket és sötét titkokat tartogattak számomra.

Karácsony reggel a Tomtól kapott Tik-Tak órám csörgésére ébredtem. Az éjjeliszekrényemen az Ismétlő Nyuszi megállás nélkül a Voldemort nevet mondogatta. A hálókörletben teljesen egyedül voltam, így senki nem zavart meg öltözködés közben. Sietősen megmosakodtam a fürdőhelyiségben, aztán felvettem a taláromat és leballagtam a klubhelyiségbe. A karácsonyfa alá néhány ajándék volt helyezve. Valószínűleg a többiek már kibontották a saját csomagjaikat. Érdeklődve megnéztem őket, és örömmel láttam, hogy mindegyiknek a tetején egy pergamen cetli állt Tom kézírásával. Az első dobozban egy Zonkó Csodabazárjából származó varázslósakk volt. Én nem tudtam sakkozni, de gondoltam, Tom megtanít rá. Amúgy sem ismertem ezt a játékot. A másodikban egy bagolyfejjel díszített Pulitzer penna volt, amelyet szívesebben használtam a madártoll helyett. A harmadik gondosan becsomagolt dobozból pedig egy értékes tárgyat vettem ki, amelyet Tom a Dervish és Durran boltban vett. Ehhez egy üzenetet is írt, amelyben a különleges varázseszközről adott részletes leírást és útbaigazítást a használatához. Egy időnyerő volt, és ezzel kapcsolatban Tom figyelmeztetett, hogy okosan bánjak vele, mivel számolnom kell a következményekkel. Végül a negyedik ajándék egy gyönyörű szép aranytalár volt. Színben hasonlított a közönséges, iskolai talárhoz, de aranyszegélyek és különböző mágikus alakzatok voltak rávarrva. Ez volt a legszebb ajándék, amit Tomtól kaptam, ezért izgatottan átcseréltem a ruhámat és megnéztem magam egy nagy, kerek tükörben. A talár tökéletesen illett rám, és olyan csinos voltam benne, hogy állandóan tudtam volna viselni. Bele gondoltam, hogy én semmit nem adtam Tomnak karácsonyra. Nem azért, mert nem akartam megajándékozni őt, hanem mert nem volt rá lehetőségem. Szegény varázslólány voltam. Szegényebb voltam még az iskola alagsorában hemzsegő egereknél is, amelyek miatt a zsémbes gondnok macskát tartott. Édesanyámnak a muglik világában alig volt pénze, és galleonnal egyáltalán nem rendelkeztünk. Nekünk nem volt vagyonunk a Gringottsban. A Mágiaügyi minisztériumban viszont nagyon nehéz varázspénzhez jutni. Ahhoz bronz fokozat, Merlin-díj és kitűnő tanulmányi eredmény szükséges. Ezen kívül Kviddics csapatjátékosnak és Trimágus bajnoknak kell lenni. Sem én, sem édesanyám nem tartozott egyik kategóriába sem, ezért nem kaptunk galleont. Az egyetlen ajándék, amit Tom kapott tőlem, az az őszinte szerelmem volt, amelyet iránta éreztem. Ő be is érte ennyivel, és nem haragudott, hogy nem tettem le neki ajándékokat a fa alá. Marvolo Gomold boltjában csak azért tudtam tárgyi ajándékot adni Tomnak, mert azok ingyen voltak. Az Abszol út és a Roxmorts látogatása során fájt a szívem, hogy semmi nem lehetett az enyém azokból a boltokból, ahol fizetni kellett a dolgokért. Tom a hatalmas örökségéből és a lopott pénzösszegből annyi különlegességet vehetett magának, amennyit akart. Az anyagi különbség a varázslók között ugyanúgy meglátszott, mint a muglik világában. A varázslósakkot, a Pulitzer pennát és az időnyerőt gondosan eltettem az éjjeliszekrényem fiókjaiba és a szép aranytaláromban átballagtam a nagyterembe, ahol a többiek már javában reggeliztek.

Ez idő alatt Malazár megérkezett Kelet-Afrikába Morfin kíséretében. A nunduk a szavannákon éltek, amelyek kinézetre leopárdhoz hasonlító lények voltak. Óriási termetük és vérszomjas természetük miatt a minisztérium ezeket tartotta a legveszedelmesebb bestiáknak. Az időugró pedig az egyik barlangban volt elrejtve, amelyben nunduk laktak. Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő barlangot. Velük egy időben felbukkant Phil Roose is, akit Mordekaius küldött, hogy előzze meg Malazárt és szerezze meg az időugrót. A fiú a huskotabagó alakjában olyan gyorsan suhant át a fák között, hogy alig lehetett észrevenni. Éles világító szemeivel fürkészte a terepet, és remélte, hogy a küldetést sikeresen el fogja végezni. Eközben a másik két sötét mágus hosszas kutatás után rálelt a barlangra. Morfin elővette pálcáját, majd így szólt Malazárhoz:

- Ha előjönnek a nunduk nem kell mást tennem, csak kimondanom az Avada Kedavra átkot, igaz?

- Egyetlen varázslattal nem lesz könnyű több száz bestiát megölni, de ez a leghatásosabb fegyver ellenük - felelte kárörvendő mosollyal az arcán.

A következő percben sötét felhők jelentek meg az égen és hamarosan megeredt az eső. A hangos mennydörgés után egy villám csapott le az égből a barlang szája elé. A fű meggyulladt, és a barlang sötétjéből elővillant egy hatalmas, vérvörös szempár. Morfin hirtelen vad morgást hallott, és váratlanul ott termett előtte egy félelmetes nundu. A lény gonosz tekintettel vicsorgott rá. Leopárd kinézetű külsejével, tűhegyes karmaival, ravasz macskaszemeivel és pengeéles agyaraival félelmet keltett a mágusban. Morfin rémülten hátrálni kezdett, mígnem megcsúszott a sárban és elvágódott. A bestia nyál csorgatva közeledett felé, mire kimondta a gyilkos átkot. A nundu azonban eltűnt a szeme elől, mint egy horcrux lélekdarab. A sötét égbolton ide-oda száguldozott, így lehetetlen volt átkot szórni rá. Malazár közben így szólt Morfinhoz:

- Be kell jutnunk a barlangba, amíg a többi nundu elő nem jön. Szükség esetén használd a varázstőrt!

Morfin engedelmesen bólintott és megindultak a barlang felé. Ám ekkor előmerészkedett a többi bestia is, amelyek több tucatnyian voltak. Körülállták a két varázslót, és szájukból orrfacsaró bűzt árasztottak, amelynek élénkzöld színe volt.

- Ne lélegezz! - figyelmeztette Morfint Malazár. - A nunduk lehelete mérgező.

Ekkor észrevették az egyik vadállat szájában az időugrót, amely kárörvendő vicsorgással elsuhant előlük. Malazár tüstént utána iramodott, és Morfin a gyilkos átokkal annyi nundut ölt meg, amennyit tudott. A harc hevében megjelent Phil, aki a huskotabagó kísértet erejét használva könnyűszerrel el tudott bánni a bestiákkal. Ám őt kizárólag az érdekelte, amelyiknek a szájában volt az időugró. A hangos menydörgések és villámlások közepette két füstgomolyag és egy fekete árny viaskodott egymással. A küzdelem hasonlított az ifjú Harry Potter és a torz külsővel visszatért Voldemort utolsó összecsapására a Roxfortban. Végül Morfin is csatlakozott hozzájuk, aki egy fürge mozdulattal átadta Malazárnak a tőrt, hogy végezzen a nunduval. A kés hegyéből előtörő vörös fénysugár szétkaszabolta a bestiát, amely egy utolsó halálhörgéssel kiejtette a mágikus tárgyat a szájából. A két halálfaló tüstént utána vetette magát, de Phil gyorsabb volt bármelyik sötét mágusnak, így ő fogta meg elsőként az időugrót. Elsuhanni azonban már nem maradt ideje, hanem hoppanált a lángra gyúlt fű tüzében, és egy szempillantás alatt eltűnt a szemük elől. Malazár nem adta fel a harcot, és Morfinnal együtt követte ellenfelét. A horcrux tőr megmutatta neki, hogy az árny hová menekült, így nem tévesztette szem elől a hoppanálás közben. Kisvártatva a Roxfort könyvtárában találták magukat a kísértet és egy sötét varázsló társaságában. Mordekaius elégedett mosollyal az arcán átvette megbízottjától az időugrót, majd így szólt hozzá:

- Dicséretes munkát végeztél. Egy ilyen tehetséges halálfalónak jutalom jár.

- Szeretném visszakapni a saját testemet - mondta Phil, és mestere eléje varázsolt egy kicsi követ.

A kő vakítóan fényleni kezdett, és a fekete árny semmivé foszlott. Phil kékesfehér színben tündöklő lelke visszaköltözött a testébe. A fiatal halálfaló felkelt a földről és e szavakkal fordult a sötét mágushoz:

- A feltámadás kövével bárki visszatérhet a halálból?

- Csak az térhet vissza, aki különleges módon hal meg - válaszolta. - Ha egy mágus vagy mugli egyszerű módon távozik az élők sorából már nem térhet vissza.

Phil nemigen értette Mordekaius szavait, de örült, hogy visszakerülhetett a saját testébe.

- Nem kell újra bemutatkoznom neked, Malazár - fordult Mordekaius a másik két varázslóhoz. - Elvesztettél valamit, ami most megkerült.

- Tudom, hogy kudarcot vallottál velem - mondta beismerően. - Azt reméltem, hogy adsz nekem egy második esélyt, hogy bizonyíthassak.

- Ne aggódj! A hibádat jóvá teheted, ha pontosan követed az utasításaimat és még egyszer nem hozol szégyent a fejemre - felelte kimérten, aztán így szólt Morfinhoz:

- Téged sosem részesített az apád akkora elismerésben, mint az unokáját - jegyezte meg kajánul mosolyogva. - Az unokaöcséd jövőjét látni azonban nagy kiváltság, ezért megengedem, hogy láthasd a sorsát.

- Megtisztelő ez számomra - válaszolta, és oda állt Phil mellé.

- Az ígért jutalom nem marad el, ifjú halálfaló - szólt Mordekaius, és egy varázslattal készített Phil számára egy különleges varázspálcát. - A pálca bubinga fából készült. Használd okosan és ügyesen!

- Köszönöm, nagyuram - hajolt meg alázatosan. - Jobb, mint a régi pálcám.

Mordekaius kezébe adta Morfinnak az időugrót, megtekerte ötször és a mágikus eszköz elrepítette őt a távoli jövőbe egészen Voldemort halálának napjáig.

A második félév elközelgett a vizsgaidőszak felé, ezért rengeteg varázslatot kellett megtanulni. Egy alkalommal éppen Merrythought sötét varázslatok kivédése órájára igyekeztem, amikor egy bagoly szállt el fölöttem és kiejtett csőréből egy összetekert pergament a szőnyegre. Kíváncsian fölvettem és kisimítottam, hogy elolvassam a rajta lévő szöveget. Legnagyobb meglepetésemre Tom küldött nekem üzenetet.

„Merrythought órája elmarad, mert ma lesz az első párbajszakkörünk, amelyen sikeresen vizsgát kell tennünk. Gyere a nagyterembe, és el ne késs! Igyekezz, mert tíz perc múlva kezdünk! Várlak: Voldemort!”

Fogtam magam és lerohantam a lépcsőn. Az első emeletről könnyű volt lejutnom a földszintre. Amikor beléptem a nagyterembe az iskola diákjai és a tanárok körbeálltak egy furcsa porondot, amelyen a párbajozás zajlott. Sietősen átfurakodtam a többiek között és Tom mellé álltam, aki suttogva így szólt hozzám:

- A tavalyi iskolabezárás miatt előre hozták a párbajszakkört, amelyen az ötöd éveseknek is részt kell venniük. Ha valaki nem megy át ezen a vizsgán, akkor évet kell ismételnie.

- Nagyszerű! - feleltem bosszúsan. - Sok szerencsét!

- Kössz, neked is - mondta mosolyogva, aztán szúrós tekintetét Albus Dumbledore professzorra szegezte, aki így szólt a diákokhoz:

- Figyelmet kérek! - szólt szigorúan. - A tavalyi iskolabezárás miatt a hatod és heted éves diákok nem tudták befejezni a párbajszakkört, amely komoly lemaradásokat okozott. A hiánypótlás érdekében úgy döntöttünk, hogy előre hozzuk ezt a vizsgát, amelyet kivételesen az ötöd éveseknek is le kell tenniük. Azok számára, akiknek még ismeretlen ez a tantárgy röviden összefoglalom a feladatot. Ehhez a vizsgához az összes varázslatot ismerni kell és tudni kell a varázsigék pontos kiejtését is. A tiltott átkokat és az ártó varázslatokat azonban szigorúan tilos használni a vizsgázás alatt. Ilyenek a Főbenjáró átkok és az egyéb a rontások. Aki az előírt szabályt megszegi azt eltanácsoljuk az iskolából. A hatod és heted éves tanulóknak kétszer kell párbajozniuk, és egyszer feltétlenül győzniük kell ahhoz, hogy átmehessenek a vizsgán. Az ötöd éveseknek csak egyszer kell megküzdeniük a saját vagy egy másik házba tartozó diákkal. Az ellenfeleket Merrythought professzor úr fogja kiválasztani, aki felügyeli a vizsgázás menetét, továbbá értékeli az eredményeket és döntést hoz a párbajozók teljesítményével kapcsolatban. Minden kedves diáknak sikeres párbajozást kívánok!

Merrythought professzor ezt követően kiválasztotta az első ellenfeleket és a párbajszakkör vizsga kezdetét vette. Sejthető volt, hogy elsőként a Mardekár fog megküzdeni a Griffendéllel. Ez a két ház állandó rivalizálásban állt egymással, amióta megalapították őket. Szerencsére a mi házunk nyerte meg az első mérkőzést. Tom közben a zsebembe csúsztatott egy pergamenpapírt és halkan így szólt:

- Ez egy lista az összes varázslatról. Próbáld meg gyorsan átrágni magad rajta mielőtt sorra kerülnél.

Kezembe vettem a pergament, és csodálkozva láttam, hogy a rajta lévő fekete tintával íródott varázsigék percről percre megváltoznak. Értetlenül ránéztem Tomra és megkérdeztem:

- Miféle lista ez, hogy a szavak állandóan megváltoznak rajta? Így, hogy tanuljam meg a számomra ismeretlen varázslatokat?

- Ez golyhó papír - felelte. - Azért ilyen, hogy megmozgassa az agyadat. A varázsigéket nem lehet fél óra alatt megtanulni vizsga előtt, hanem azonnal tudnod kell. Tartsd észben őket, mielőtt a pergamen újabbakat mutatna!

- Rendben - mondtam, és a lehető leggyorsabban próbáltam megjegyezni a varázsigéket.

Olyan sok volt, hogy néha már bele is zavarodtam. Ráadásul hasonlítottak a latin szavakhoz. A párbajozás félidejében Merrythought a porondra hívta Tomot, aki büszke testtartással állt ki ellenfelével, aki nagy örömére griffendéles volt. Néha oda tekintettem és láttam, hogy nagyon jól párbajozik, és hamar megnyerte a mérkőzést. Az óra vége felé alig volt rajtam kívül néhány diák, akiket még nem szólítottak, így egyre feszültebbé váltam, mikor fognak kihívni. Egyszer csak hallottam a nevemet, és verejtékezve felsétáltam a pályára. A professzor rövid töprengés után Tomot választotta ki ellenfelemnek, akivel szemben mindenképpen győznöm kellett. Őt már nem fenyegette az évismétlés miután az első párbajozást megnyerte. Megálltunk egymással szemben, és vezényszóra megkezdtük a mérkőzést. Számos varázslatot alkalmaztunk, amelyek egyáltalán nem voltak veszélytelenek. Ráadásul nem támadhattunk egymásra bármilyen mágikus erővel, mert az egyes varázslatok ellen védő bűbájt kellett használni. A küzdelem során Tom a következő varázsigét mormolta:

- Depulso! - kiáltotta, és a varázserővel ellökött egészen a pálya széléig.

- Levicorpus! - mondtam, és a pálcámmal képes voltam fejjel lefelé tartani őt a levegőben.

- Liberacorpus! - mondta ki az ellenbűbájt, amitől leereszkedett.

- Rictusempra! - küldtem rá a következő varázslatot, amelytől elfogta a nevetés.

Úgy érezte, mintha megcsiklandozták volna testének minden egyes részét. Jó kedvét azonban tovább tetézte, hogy szándékosan áthágta a vizsgaszabályzatot és életében először kimutatta velem szemben a lelkében rejlő gonoszságát.

- Sectumsempra! - kiáltotta kajánul, és felém küldte az átkot, amelytől éles vágások keletkeztek a testemen.

A talárom percek alatt piros lett és a lábamról vastag érben folyt le a vér. Nehézkes szuszogással és remegő kézzel kimondtam egy varázsigét, de sérült állapotomban már mindegy volt, hogy győzök-e vagy sem.

- Capitulatus! - nyögtem, mire Tom kezéből kirepült a pálcája.

Merrythought professzor azonnal felrohant hozzám, és ölben vitt le a küzdőtérről. Kisvártatva megjelent az iskola ápolónője Poppy Pomfrey, és segített hordágyra feküdnöm. Felsiettek velem az első emeleti Gyengélkedőre, ahol ellátták a vérző sebeimet. Tomot pedig felküldték az igazgatói irodába, hogy magyarázatot adjon tettéről.