IX. Fejezet - Hobbitfansite

9. fejezet

Az erebori csapás

Egy teljes hónapot töltöttem Ereborban, Glorfindel társaságában. Rasid harcosai hűséges védelmezőkként elkísértek minket a törpök birodalmába, ahol Feanor fiaival nyolc évvel ezelőtt jártam. A hamuvá égett Völgyváros, s a tűzvésztől megmenekült, de ugyanakkor mély szegénységgel sújtott Tóváros királya, Girion abban az évben átutazóban volt családjával Thrór királyságában, akiről a suhatagi helybéliek között az a szóbeszéd járta, hogy elméje őrületbe borult a kincsek iránti telhetetlen rajongása miatt. Esgaroth romba döntött városának urával szerencsés módon újra összehozott a sors, aki ötévnyi kapcsolat megszakítás után is ugyanolyan kegyes és nagylelkű volt hozzám, mint a találkozásunk első napján. Engedélyt adott rá, hogy a palotájába költözhessünk, s addig maradhassunk, ameddig szükségünk van rá. A viszontlátásom mellett még jobban örült Círdan Fekete nyílvesszőjének, s a kezem munkája által elkészült tiszafa íjnak, amit Smaug támadása előtt két héttel kihelyezett Suhatag városának őrtornyára. Abban a rövid időszakban nyugodtság ült a lelkemre, hogy sikerült teljesítenem a tündehajóácsnak tett ígéretemet, akinek hamarosan üzentem a hegyi rigó pajtásommal, hogy betartottam a szavamat. Ő válaszul megköszönte a fáradozásomat, s hírt adott nekem a két fiam felől, akik nyolc esztendős korukra Gil-galad tündekirály udvari testőrségének legfiatalabb tagjai lettek. A veszedelem azonban hamarosan itt is elért, s az életem ismét más irányba terelődött, mintha az események sodornának magukkal megállás nélkül. A Smaug eljövetele előtti éjszakán nyugtalan álom gyötört. Girion jóvoltából közös hálószobát kaptunk Glorfindellel, s annak ellenére, hogy négy hétig egy ágyban aludtunk, mégsem történt köztünk semmi a világon. A feljövő Hold éjfélt jelzett, mikor felriadtam a lidércnyomásból. Glorfindel alvást színlelve feküdt jobb oldalt mellettem, s közben az együtt töltött, haradi kalandunkon jártatta gondolatait. Én összekuporodva, félhangosan beszélni kezdtem magamban, s hevesen mocorogtam a kényelmes selyempaplanon.

- Ne tegyétek ezt velem! Hagyjátok abba! Elég volt! - nyöszörögtem.

Glorfindel ezt hallván óvatosan felébresztett kínzó rémálmomból, s magához ölelt hátulról.

- Ébredj, Liani! Nincs semmi baj! Csak rosszat álmodtál - suttogta nyugtatgatva.

- Hosszú évek után még mindig visszatér az a nyomasztó emlék, amely örökre nyomott hagyott bennem. Arról a napról álmodtam, amikor Thranduil kiszolgáltatott engem a főpohárnoknak, meg az őrparancsnoknak, akiktől Giliath és Mardé fiam születtek meg.

- A szenvedéseinket egyszer fel kell dolgoznunk. Ne hagyd, hogy a múltad kísértsen!

- Tudom - mondtam könnyező szemekkel, s feléje fordulva átfogtam vaskos derekát, majd úgy aludtam át az éjszaka hátralévő óráit.

Kora hajnalban hurrikán erejű szélzúgásra ébredtünk. Olybá tűnt, mintha hatalmas vihar közeledne észak felől. A fákat gyökerestől kifordító szélvihar számomra ismerőssé vált, s eszembe jutott, hogy amikor Völgyvárosban éltem, Smaug, a sárkányok fejedelme pusztító szelet, s tomboló vihart hozott magával, mikor lesújtott Esgarothra. Gyanítottam, hogy ismét vele kell szembenézni, vagy egy másik hozzá hasonló Rettenettel, aki talán még nála is erősebb. Megkértem Glorfindelt, hogy vigyen egyenesen Girionhoz, hogy utoljára beszélhessek vele. A király már harcosaival készen állt a sárkánnyal való küzdelemre. E szavakat intéztem hozzá:

- Felség! Círdan egyszer azt mondta nekem, hogy a Fekete nyílvessző mellé szükséged volt egy íjra, amivel egy nap szándékodban áll győzelmet aratni a sárkány felett. Völgyvárosban nem volt alkalmad használni az általunk készített fegyvert, ezért arra kérlek, hogy ezúttal használd ki a lehetőséget.

- Bölcsen szólalsz, Liani - tette jobb kezét a bal vállamra. - Az íj és a nyílvessző azonban nem elég egy sárkány megöléséhez. Ehhez szükség van még valamire, aminek a segítségével van rá esély, hogy elpusztítsuk a sárkányt.

- Használj törp nyílvetőt! - szólt Glorfindel. - Azzal együtt az íj, s a nyílvessző hatásos fegyver.

Girion megfogadta a fiatal tünde tanácsát, majd íjászait az egyik suhatagi vár fokára küldte. Jómaga pedig felrohant az őrtoronyba. Círdan nyílvesszőjén kívül voltak más, Hegymélyben kovácsolt, Fekete nyilak is, ám az én tiszafa íjamból csupán egyetlenegy volt. A végzet hamarosan eljött a sárkány képében. Tűz és halál. Smaug így nevezte magát mindig, amikor útnak indult elpusztítani Középfölde valamelyik városát. A jelenlegi célpontja pedig a törpök hatalmas birodalma volt. Ő azonban a hiedelmekkel ellentétben csak Suhatagot akarta a tűz martalékává tenni, mert a kincs az, ami miatt igazából leszállt az északi hegyekből. Glorfindel féltve az életemet, kilovagolt velem a város széléig, hogy megússzuk a tűzvészt. Sohasem feledtem el azt a napot. A szemem előtt perzselő lángokat, égő házakat, füstöt, port és hamut láttam. A fülemben a kétségbeesett emberek segélykiáltása csengett, s mikor egy tűzcsóva elérte az őrtornyot, tudtam, hogy Girion meghalt az életét védő harcosaival együtt. Az íjam szénné égett, de az egyik Fekete nyílvessző eltalálta a sárkányt, s belefúródott az alhasába. Mikor a nyíl kipattant Smaug kemény, páncélerős bőréből, felismertem, hogy az Círdan nyila, amelynek kissé meggörbült volt a vége. Megszerezni nem volt lehetőségem, miután a tűz tovább kúszott a várostól egészen Thrór várának kapujáig. A csapásból a halálon kívül annyit láttam, hogy Erebor törpjei jajveszékelve hagyták el otthonukat, s a várost körülölelő domb tetején pedig felbukkant egy ismerős arc. Thranduil volt az, szarvas háton ülve, a helyőrséggel. Ő a menekülő törpöket nézve nem látott meg engem, pedig közel voltunk egymáshoz. Pont alatta tartózkodtam Glorfindellel egy tarka lovon ücsörögve. A Durin népével szemben tanúsított viselkedésével megmutatta előttem hideg közömbösségét és szívtelenségét. Megvetően hátat fordított az égő Suhatag, s a megostromolt Erebor lakóinak, s követőivel visszaindult Lindonba. Miután Smaug elfoglalta a megtébolyodott Thrór király várerődítményét, én és Glorfindel kilovagoltunk a határon túli domboldalra. Ott segített leszállni a ló hátáról, majd így szólt hozzám:

- A tőled kapott seregont egy örökéletre megőrzöm, s örömmel tölt el, hogy részt vehettem a küldetésed véghezvitelében.

- Köszönöm, Glorfindel - mosolyogtam rá kedvesen. - Gondolom, hogy most hosszú időre elválnak útjaink.

Ő szomorkásan bólintott.

- Azt tanácsolom neked, hogy menj vissza Völgyzugolyba Elrondhoz. Az ő házában biztonságban vagy.

- Tudom, de inkább szeretném látni ismét a fiaimat, akik Mithlondban élnek. Öt éve nem ölelhettem őket magamhoz, s már nagyon hiányoznak. Érzem, hogy oda húz a szívem.

- Vigyázz magadra, Liani - mondta, s megpuszilta a fejem búbját.

- Harad földjén Nyuszinak hívtál - jegyeztem meg nevetve.

- A valák védelmezzenek jóságosan az utadon, Nyuszikám - ölelt meg plátói szerelemről árulkodó tekintettel, s azzal búcsút intettünk egymásnak.

Glorfindel megnyergelte lovát, s elvágtatott északnyugat felé. Én pedig megindultam Bakacsin irányába, hogy a Thranduil néhai birodalmát átszelő Tündék ösvényén haladva eljussak Lindonba.