A test és lélek gondozója
A test és a lélek gondozója is, Vékony Fekete Erika ápolónõ és teológiai hallgató. Erika református családból származik, kántorképzõt végzett.
Hogyan jutott eszedbe, hogy reformátusként a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Fõiskolára jelentkezz?
Bodolóczky Emil görög atyát ápoltam éppen akkor a debreceni klinikán, amikor az a gondolat foglalkoztatott, hogy jelentkezem a Szent Atanázra, õ biztatott, hogy egész nyugodtan, mert római katolikusok is járnak oda, és egyetemesen tanítanak. A tervem az, hogy másodállásban hittant tanítsak egy általános iskolában. „Te azért kelj fel, állj a lábadra, menj el, mert terád néz e dolog.” – ez az ige erõsített meg abban, hogy habár már a pótfelvételi idõszaka is elmúlt, mégis jelentkezzek a görög fõiskolára és hála Istennek, felvettek.
Jelenleg dolgozol-e, mint kántor?
Debrecenben a Nagyerdõn a református szeretetotthonban 3 évig dolgoztam, Hajdúböszörményben a baptista szeretetotthonban kántorizáltam, és ápolónõ is voltam. Hajdúnánáson teológiai hallgatókat oktattam harmóniumjátékra és énekre az egyházzene tantárgy vizsgáira. Jelenleg most nem kántorizálok, mert magamat is tovább szeretném képezni ezen a téren, az Akadémia felé kacsintgatok. Õsztõl két év zeneakadémiai elõkészítõre fogok járni, orgona szakon. Lányomat Szicíliának hívják, karácsonykor, ünnepekkor együtt zenélünk, õ hegedûn, én orgonán játszom a templomban. Ötévesen tetszett meg az orgona hangja a hajdúnánási református templomban. Felmentem az oldallépcsõn a karzatra és közöltem a kántorral, hogy én is kántor leszek. Az akkori református lelkész, Szabó Béla, haláláig egyengette az utamat, késõbb pedig Gacsályi Gábor lelkész és felesége segített, Isten kegyelmébõl. Már 13 évesen elõkántori tanulmányokat végeztem a debreceni református iskolában. „Te azért menj el és végezd az Úr háza szolgálatának minden mûvét.” – ezt az igét kaptam. A lelkészem fejtette meg számomra ezt az üzenetet, az egyházzene mellett a betegápolás munkájára hív az Úr. Ígyhát ápolónõnek tanultam. Most agydaganatos, gerincsérves betegeket ápolok. Betegápolás nélkül nem lenne teljes az életem, igazán csak ez tesz boldoggá.
Hogyan kerültél kapcsolatba a görög katolikus vallással?
Értelmi fogyatékosokat tanítottam énekelni Hajdúnánáson, foglalkoztató nõvérként. A Honfoglalás címû film „Kell még egy szó” címû dalát, és a Hegedûs a háztetõn musical, „Ha én gazdag lennék dalát” egy évig tanítottam be, mert az értelmi fogyatékosok nem igazán tudnak énekelni, de a hangszerelés, amit szintén én készítettem, vezette a dallamot. Az enyhén sérülteknek felolvastam a Bibliából, egyszerûbb zsoltárénekeket gyakoroltattam velük. Erre a tevékenységemre figyelt fel Mosolygó Péter hajdúdorogi görög atya, akit én kértem fel a betegek idõközönkénti szolgálatára, javasolta, hogy érettségizzek le, tanuljak tovább e téren.
Ápolónõként dolgozol a debreceni klinikán, mi a tapasztalatod, nagyon megváltoznak az emberek a betegség hatására?
A betegség mindenkire hatással van, mindenki megváltozik általa. A mi osztályunk is nehéz testi, lelki megpróbáltatásokat rejt. Igénylik a beszélgetést, ápolás alatt és magánjelleggel is. Én ezt szívesen csinálom számítanak az ilyen lelki ápolásomra is. Türelem, megértés kell ugyanúgy a meg nem tért beteghez és a hívõhöz is. Felsõfokú ápolónak tanulok most, hogy munkám és életem kiteljesedjen az Úr akarata szerint.
Kollégáim a segítségemre vannak, köszönet érte. Hálát adok Istennek, hogy a próbatételek idején is úgy egyengette utamat, hogy mindig találjak éltetõ örömöt, lehetõséget a tovább lépésre. Köszönöm, hogy megengedte, hogy mindig érezzem megszentelõ kegyelmét életemben. Mert elmondhatom az igével – „Nagy utamban megfáradtam, de mégsem mondhatom, hogy hasztalan volt. Legyen Istennek dicsõség, és tisztesség az Õ áldott szent nevére mindörökké.”
(Az interjú 2006-ban készült.)